Szuperszamár még mindig kehes

De úgy néz ki, megvan a hiba oka.
Tegnap átesett egy osztófejfedél és forgórész cserén a kicsike, a gyertyákat is kihajtottam, hézagot beállítottam, az egyikre azt kell mondjam, ez már nem gyertya. Beköpte, valószínű a szombati digitális ámokfutás közepette - lehet, jobban jártam volna, ha hazatolom... (Roppant viccesen néztünk volna ki, ahogy egy kb 55 kilós csaj tol egy 940 kilós orosz vasat a városi forgalomban...Igen, ketten együtt nem vagyunk egy tonna, a hiányzó kilókat a szerszámos láda pótolja.)
Mivel alapjárata még mindig nincs - ilyen esetben a legapróbb dolgoknak is örülni kell, szóval nézzük a jó oldalt, legalább beindul, ha csak 5 mp-re is -, úgy döntöttem, leveszem én még egyszer a kriglitetőt - a légszűrő házának fedelét - és megnézem azokat a csavarokat, amiket múlt vasárnap cseréltünk ki.
Nos, amikor egy menetes alkatrészt egyszerűen ki lehet húzni a helyéről, akkor ott már nem nagyon van menet... Ez viszont azt jelenti, hogy négyből két csavar nem tart semmit, ergo ferde a krigli, ott szívja a falsot a malac. Legalábbis remélem, hogy tényleg csak ennyi baja van és nem kell komolyabb műtétet végrehajtani itt a parkolóban.
A felmentő sereg (Apu - műszaki segítségnyújtás, Anyu - lelki támasz) pénteken érkezik a pótalkatrészekkel - szegény szüleim ki kellett menjenek Rákosborzasztóra az általam összeírt, cuki bevásárló listával (zsömle, párizsi.. AC-pumpa, tömítés...), ezúton is köszönöm az asszisztenciát, a gépállat nevében is. Szegény, most olyan kis elkeseredetten csücsül a parkolóban, megérem majd kikezelni a pici lelkét - a reggeli fülsimogatás persze most is jár neki, nem haragszom rá, végtére is, hazahozott és végre értelmesen töltöttem a hétvégét... (Egy modern autónál ilyenkor rég letilt az elektronika, lehet hívni a trélert. Ő megküzdött minden méterért, én meg bájosan mosolyogva anyáztam a volán mögött és tapostam felváltva a pedálokat...)
Aki pedig még mindig nem érti, hogy miért szarakodok ennyit egy 23 éves, keleti autóval, annak azt tudom mondani, hogy azért, mert szeretek vele szarakodni. Bármennyire is furcsán hangzik, én szeretem ezt a 23 éves, keleti autót és ezen az se változtat, ha elromlik. Gépész vagyok, az a különleges fajta, aki nem bánja, ha mocskos, vagy sebes lesz a keze szerelés közben. Nekem ez a kocsi a részem, vele nőttem fel, sokfelé jártam már vele és még fogok is. Lehet, hogy lesz mellette majd másik is - akartam venni egy Bogarat, de Anyuék szerint egy fogatlan gépállat elég a családban, nincs annyi időm, hogy kettőt gardírozzak-, de ő mindig megmarad.       

Anyááááááááááááááááááááááááááááááád!

Az öreg autók első számú törvénye: ha egy dolgot megbontasz, hogy valamit megjavíts, szinte biztosan generálsz egy másik hibát...
Az egész azzal kezdődött, hogy kicseréltük a légszűrőt, és észrevettük, hogy négyből két tartócsavar meg van lazulva és majdnem bezabálta a kicsike az anyákat...
Mivel az ilyesmi cseppet sem vicces, a menetek fel lettek fúrva, új csavarok be, krigli helyretéve - a szenyával még tankolni is elmentem utána, és nem köhögött egy árva kis hangot se, hogy valami nem stimmel nála.
Kifele jövet aztán jött a hoppá, nincs padlógáz - ha tövig nyomom a gázpedált, nemhogy nem gyorsul, de inkább fullad. Ahha. Ez nem jó. Akkor megyünk részterhelésen, véletlenül se nyomkodva nagyon a pedált, nehogy végleg befulladjon, aztán megint hívhatom a Sárga Angyalt. Kihozott gond nélkül, bár alapjáraton kegyetlenül csörgött a kézi benzinszivattyú karja, vagyis valahol tömítetlen volt a rendszer.

 

Ma viszont otthagyott az út szélén. Kicseréltem itt a parkolóban a benzinszűrőt - ideje volt már, ahogy az a képeken is látszik -, szépen megtisztogattam az elektromos sarukat és elmentem vele próbaútra. Jól ment, mint mindig, aztán egy gázadásnál lehörkent és vége volt, mint a botnak. Se alapjárat, se lóf***. Nagy nehezen sikerült életre imádkozni - köszönöm a lelki segítséget annak az úrnak, aki legalább megállt, hogy segíteni próbáljon, jól esett és persze Apunak, aki telefonon próbált segíteni - és meglehetősen digitálisan, de legalább valahogy haza tudtam hozni a Csacsit. A szívem vérzett, ahogy küszködött szegény, hol kapott benzint, hol nem, rángatott, bőgött, néha egész szépen beindult, aztán befulladt megint. Az utolsó métereken már inkább toltam, mert az utolsó előtti kanyarban majdnem szétrázta a váltót.
Most itt áll az én szeretett Szamaram a pakolóban gyakorlatilag mozgásképtelenül, én meg a szervízkönyvet olvasgatom és azon gondolkozom, hogyan fogom kihajtani a benzinrendszerből a dugulást (ha egyáltalán az van benne és nem valami más disznóság miatt csinálja a fesztivált) egy lakótelep közepén úgy, hogy ne jelentsenek fel...

Ruha megszépül - harmadik felvonás

Hízott. Már megint hízott ez a cenk, tuti zugkajált a szekrényben! A kb három hónapja rámigazított, tökéletesen passzoló Ruha ugyanis megint lóg rajtam. Shit. Ettől függetlenül még mindig jobb, mint volt és úgy döntöttem, hogy akármi lesz is ősszel - értsd versenyzek, vagy sem - nekilátok formába hozni. Legyen bevethető, ne akkor kelljen kapkodni vele.

Először is, hiányzanak róla az átalakítás miatt leszedett díszek, ezeket vissza kell varrni. Csipkevirágok, flitterbortnik és a többi apró nyalánkság, természetesen mindent egyesével, és lehetőleg úgy, hogy normálisan nézzen ki. Az már most biztos, hogy nem minden megy vissza, mivel a szabás teljesen megváltozott, és ami eddig jól mutatott, az már így hülyén nézne ki. 
Másodszorra fel kell végre rendesen strasszozni. 4-5mm nagyságú strasszkövek, szintén egyesével. A dög ráadásul csak úgy zabálja a köveket, feltettem ma rá ötvenet és meg se látszik szinte.
A harmadik a hímzés. Mivel a szoknya részhez sikerült anno relatív szerencsétlen anyagot választani, valami alternatívát ki kellett találnom a szebbé tételéhez. A legkézenfekvőbb megoldás a hímzés. Kissé sziszifuszi meló, de a száröltés egyszerű és elég ahhoz, hogy máshogy törje a fényt az anyag, ne legyen annyira...hmmm... prosztó.
Mindez persze valójában halottnak a puszi, mivel attól, hogy kicsit formába lett/lesz hozva, Ruha még mindig totál out of fashion, és nincs sok esélyem vele pozitív irányba kitűnni. Egy swarovskyval mázsaszám teleaggatott, legfrissebb szabású költemény mellett max akkor lehet esélyem, ha sokkal, de sokkal jobban táncolok, mint az abban levő kolléga. Ez fél év kihagyással, széthullott térddel nehéz lesz, de meglátjuk. Egy év versenyzői karrier miatt azonban nem fogok 1500+ eurót kidobni az ablakon. Úgyhogy marad ő, összeakasztgatva hátul a palást alatt, hogy ne lógjon rajtam, mint tehénen a gatya...
(A puliról ne is beszéljünk. Na az aztán tényleg hardcore elavult, nekem meg rövid hajam van.) Merthogy versenyezni fogok, ezt eldöntöttem. Versenyezni fogok, ha nem ebben az évben, akkor a következőben. Magam miatt és a tanárért, aki fél év csend/kihagyás után is azt kérdezi, hogy mikor jössz vissza és ugye hamarosan visszajössz, és ugye jól van a lábad. Nem akarok belegondolni, hogy mire lettem volna képes az ő keze alatt, amikor még ez volt gyakorlatilag az életem. Ezekkel a lépésekkel, ezzel a motivációval és biztatással. Nem, mert sírhatnékom támad.      

Itt van az ősz...

Itt bizony. A szabinak vége, a zalai berekben már gomolyog a köd, a nyári meleg is csak emlék - holnaptól mehetek vissza a balettbe ugrálni tolni a GDP-t -, és hát amikor már be kell kapcsolni a kocsiban a fűtést... Igen, 10-12 fok van odakint, a Szergej meg hát... khmm...erősen légkondicionált.
További tény, hogy a Ladák valóban hidegvérű gépállatok - ennyire simán, értsd egyetlen hörrenés nélkül, már régen sikerült legyűrnünk a Budapest-Graz távot. Ehhez persze a Szergejről tudni kell, hogy igazi gourmet. Képes komoly hisztit csinálni, ha nem a kifinomult ízlésének megfelelő (szigorúan ólommentes 95ös, a hangzatos racing/mifaszom benzint ki nem állhatja) tápanyaggal látják el - le is szoktunk emiatt a hozzánk legközelebbi kagylós kútról, mivel:
1. a Szergej kihányta etetés közben a benzint, majd pedig 160 km-re Pesttől egyszerűen leállt, mert begőzösödött a benzinrendszer.
2. az Artúr is böfögött tőle. Márpedig ha az Artúr böfög, akkor ott igen komoly baj van. (Artúr a család ifjabbik, hét éves gépsárkánya, nevét a színe és gömbölyded formája miatt Gombóc Artúrról kapta. Nem, nem szereti a csokoládét. Azt én szeretem.)
Az egyetlen érdekesség a mai út során igazából csak az volt, hogy éhes lett a picike út közben - nem a régi már a szintjelző úszó, nagyjából csak saccolni lehet, mennyi nafta van még, így fordulhatott elő, hogy mégse volt teli tank a teli tank. Bónusz, hogy valamiért kicsit benzinszag van az utastérben, pedig most nem ette le magát a ,,gyerek". Ráadásul a hátsó ablak páramentesítőjét is ideje lesz szemügyre venni, mert az se működött. Ordító Bölényről - a ventillátor, eredetileg három állása volt, most már csak egy, a legnagyobb megy - ne is beszéljük, az ő hatásfoka se volt ma éppen világbajnok, Spongya Bobbal kellett letörölnöm a párát a szélvédőről... ehh... De legalább az olajcsere megtörtént, ha már az új légszűrőt nem is tudtuk betenni, merthogy nem passzolt. Utángyártott, ukrán szar, most kereshetek Niva szűrőt itt kint, már ha van még a régebbi típusokhoz, vagy akkor cserélem le az egyébként igen redvás alkatrészt, ha megint otthon leszünk. Tja, kérem, 23 éves youngtimer. Nincs idő mellette unatkozni, az embargó miatt ráadásul akadozik az alkatrészellátás, az AC-nk se jött még meg, a boltos mondta, hogy ne is álmodjak eredeti, ruszki pumpáról, mert teljesen bizonytalan, hogy mikor kapnak, ha egyáltalán. 
És hogy legyen egy kis napi politika is így a végén: Ennek az egész, mesterségesen generált és fenntartott menekültkáosznak a szlovének lesznek a legnagyobb nyertesei. A pályamatricájuk ugyanis mocsok drága, de aki nem akar esetleg orbitálisat szívni az északi útvonalon Ausztria felé, az mind erre jön, szóval meg kell vegye. Én még ennyi kocsit, pláne osztrák, vagy magyar rendszámmal még nem láttam a szlovén pályán, pedig már évek óta erre járok ki...

Walls of Ston

Beetetés...

Korábban írtam már Stonról, legalábbis pár sort.
Na szóval: ez keményebb volt, mint Kotor, bm!
Hazafelé jövet álltunk meg Stonban, a falmászás nem is igazán volt betervezve, de hát tíz nap puhánykodás után nekem MUSZÁJ valami balfaszságot csinálnom, különben nem lennék én.
A beugró 40 kuna. Ennyit fizet az a mazochista állat, aki déli napsütésben bevállalja a Falat.
Alapvetően nem nagy távolságról van szó: 5,5km Mali Ston és Ston között.
5,5 km tényleg nem sok, csakhogy emelkedik. Nem kicsit, nagyon.
A fényképek nem adják vissza a meredekséget.

... és amikor felsírtam

Nem szokásom ilyesmit mondani, de ide tényleg csak kifogástalan állapotban lévő keringési rendszerrel tessenek felmenni. Merthogy ez kegyetlen. 

Walls of Ston

A kilátás persze gyönyörű, összehasonlítva Kotorral a látnivalók száma minimális, mégis megéri.

Ston, háttérben a sómedencék

A hegytetőn álló erődítmény jelenleg még nem megközelíthető, de már építik vissza a felvezető falat, egy-két éven belül elérhető lesz. Már ha valaki be meri vállalni a hegytetőre vezető utat...

Itt már lefelé...

A két Ston (a kis meg a nagy) a Peljesac legrégebbi települései közé tartoznak, a Fal maga a sólepárlók védelmére épült.
A városkában jelenleg is nagy rekonstrukciós munkák zajlanak.
Ha valaki szereti a kagylót, akkor mindenképpen térjen be valamelyik helyi étterembe, mivel frissen halásszák az öbölben.