A sóbiznisz - avagy Ruha átalakul 2.

Már látni a vonatot fényt az alagút végén... elkészült ugyanis a varrónő Ruha átalakításával. A végeredményt még nem láttam, de a köztes állapot figyelembe vételével azt kell mondjam, a műtét sikeres volt: Ruha most már tényleg úgy néz ki, ahogy ki kell neki, az arányok stimmelnek, és a felső se lóg úgy rajtam, mint tehénen a gatya. Az egyetlen, ami nem változott, az az alsószoknyáról lepergő csillámmennyiség. Én nem tudom, honnan van még mindig ennyi rajta, de elég csak egyszer kihúzni a szatyorból, hogy az elkövetkező öt évben folyamatosan találjunk aranyszínű csillámport a lakásban...
A kellemetlenebb része a munkának persze még csak most következik, mivel az átalakítás miatt leszedett díszítést vissza kell applikálni, és nem ártana most tényleg átgondolni, hogy miből mennyi és hova kerüljön. Ráadásul Ruha már egyáltalán nem fiatal - az alapverzió 2011-ben készült -, és hát az egykor fehér bortnik bizony már nem fehérek, nem biztos, hogy vissza kéne őket varrni, lehullott sok strasszkő és flitter is, amiket pótolni kell. Mindezt munka mellett úgy, hogy a vihar előtti csendnek lassan vége...
Hogy színpadra mikor kerül tehát először, azt senki ne kérdezze. Még nem tudom, mivel nemcsak ő van legatyásodva, hanem én is. Február óta sérüléssel küzdök és ez gyakorlatilag hazavágta a teljes eddigi munkámat - kezdhetek mindent elölről, már ami a flexibilitást, gyorsaságot és állóképességet illeti és örülök, ha őszre elérem azt a szintet, hogy ki merjek állni tradicionális settel a plénum elé. A magasabb szintekről ne is beszéljünk, az idén már nem jön össze, legalábbis beégés nélkül. Bár az én korcsoportomban... ki tudja. Lehet. Meglátjuk.

Képek később...