A sóbiznisz - avagy Ruha átalakul 2.

Már látni a vonatot fényt az alagút végén... elkészült ugyanis a varrónő Ruha átalakításával. A végeredményt még nem láttam, de a köztes állapot figyelembe vételével azt kell mondjam, a műtét sikeres volt: Ruha most már tényleg úgy néz ki, ahogy ki kell neki, az arányok stimmelnek, és a felső se lóg úgy rajtam, mint tehénen a gatya. Az egyetlen, ami nem változott, az az alsószoknyáról lepergő csillámmennyiség. Én nem tudom, honnan van még mindig ennyi rajta, de elég csak egyszer kihúzni a szatyorból, hogy az elkövetkező öt évben folyamatosan találjunk aranyszínű csillámport a lakásban...
A kellemetlenebb része a munkának persze még csak most következik, mivel az átalakítás miatt leszedett díszítést vissza kell applikálni, és nem ártana most tényleg átgondolni, hogy miből mennyi és hova kerüljön. Ráadásul Ruha már egyáltalán nem fiatal - az alapverzió 2011-ben készült -, és hát az egykor fehér bortnik bizony már nem fehérek, nem biztos, hogy vissza kéne őket varrni, lehullott sok strasszkő és flitter is, amiket pótolni kell. Mindezt munka mellett úgy, hogy a vihar előtti csendnek lassan vége...
Hogy színpadra mikor kerül tehát először, azt senki ne kérdezze. Még nem tudom, mivel nemcsak ő van legatyásodva, hanem én is. Február óta sérüléssel küzdök és ez gyakorlatilag hazavágta a teljes eddigi munkámat - kezdhetek mindent elölről, már ami a flexibilitást, gyorsaságot és állóképességet illeti és örülök, ha őszre elérem azt a szintet, hogy ki merjek állni tradicionális settel a plénum elé. A magasabb szintekről ne is beszéljünk, az idén már nem jön össze, legalábbis beégés nélkül. Bár az én korcsoportomban... ki tudja. Lehet. Meglátjuk.

Képek később...  

Hej, a kantinban enni csudajó...

avagy van az a szint, ahol az ember átgondolja a cucialista menzáról alkotott véleményét.
Egy biztos, soha többet nem eszem csevapot - pontosabban azt a csevapnak csúfolt valamit - a kantinban.
Jelenleg ugyanis úgy érzem magam, mint egy halálra rémített fugu. Lehet, szólni kéne nekik, hogy a csevap:
- grillen készül, így nem tocsog az olajtól
- nincs tele vöröshagymával, ami utána órákig visszaböfög
- a kísérő ajvár és nem ketchup-mustár-vöröshagyma változó arányú keveréke.

A kantinunkról egyébként azt érdemes tudni, hogy tavaly volt egy konzultáció közvélemény-kutatás, amiből az jött ki, hogy ha a minőség jobb lenne, szívesebben fizetnénk picivel többet. A minőség drasztikusan romlott, ellenben a pici áremelés megtörtént...Azóta a szakszervezet - igen, itt ilyen is van - naponta kapja a leveleket, hogy bizonyos EU-s gazdaságokban a disznók különb moslékot kapnak, mint az a cucc, amit nálunk ebédnek csúfolnak. Mivel én ehhez még laktózintoleráns is vagyok, duplán anyázok, merthogy még abban sem szabad megbízni 100%-ra, amire ráírják, hogy tejmentes - remek példa a levesgyöngy, mint levesbetét alkalmazása, amikor is ráírják a levesre, hogy tejszármazékot nem tartalmazó étel, miközben az összes levesgyöngyben tutira van tejpor... Ehemm, köszi.


 

Piramis (játék)

A Pepi feje mindent elmond

Ha piramisok, akkor Egyiptom - kevesen tudják, de állítólag Boszniában is van belőlük néhány, ráadásul nagyságrenddel öregebbek az egyiptomiaknál. Vagy legalábbis van Visokoban valami, amire kis képzelőerővel rá lehet húzni, hogy piramis.
Tessék beírni a gugliba hogy "boszniai piramisok" és már dől is az információ, mindkét véglet képviselteti magát szép számmal.

Ez itten az. A visokoi Nap piramis, a haverjai - van itt kérem Sárkány, meg Hold, meg f***om tudja mi még - ebből a szögből mindennek látszanak, csak éppen piramisnak nem. A boszniai hegyvidéken átutazva egyébként rengeteg, piramis forma hegyet találhatunk, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy Bosznia piramis nagyhatalom. (A természet egyébként szeret gúla-formában építkezni, de ezt hagyjuk, ne gerjesszünk negatív energiákat. Egyébként is, a természetnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy képes pozitív - vagy éppen negatív - irányba befolyásolni az emberi szervezetet, csak éppen lassabban dolgozik, mint az általunk kifejlesztett kemikáliák. Egy jó zsálya tea például igen hatékony torokfájásra, saját tapasztalat, de idő kell neki. A hit és az akarat pedig sok mindent befolyásol.)
Visoko Szarajevótól nem messze található, a figura, aki "ásatásokat" folytatott itt, szerintem egy kókler, de nem feltétlenül a rosszakaratú fajtából. Amióta ugyanis telikürtölte a világot a visokoi állítólag-piramisokkal, azóta özönlenek ide a szájtáti népek pozitív energiát gyűjteni, és fizetnek, ami mindenkinek jó. A faszinak is, aki ezt az egészet kitalálta, és Boszniának is, mert jönnek a turisták, vásárolnak, többnyire ugye euróért, mert konvertibilis márkát szinte senki sem vált.
A feltárt alagútrendszerbe a belépő 7,5 euro, ha valaki az ásatási helyszínt is szeretné megnézni az még 5 euro. A pénz egy alapítványba megy, ebből finanszírozzák az "ásatásokat". Már ha ásatásnak lehet nevezni azt, amikor valaki bizonyíték keresési lázában átgázol minden történelmi rétegen, szétcsesz egy középkori erődöt, illír kori leleteket meg a többi, lényegtelen kacatot... (Ez akkora felhördülést váltott ki szakmai körökben, hogy a botcsinálta régésztől azonnal megvontak minden hivatalos támogatást. Az illető eredetileg egyébként géplakatos, és jelenleg az USÁ-ban él, hobbija az utazgatás és az emberiség történelmének megreformálása. Az ásatások azóta önkéntesekkel - ők ingyen dolgoznak - folynak, adományokból.)

Íme, a boszniai piramisok völgye.
Jaja, ez is olyan csodatévő hely, tele pozitív energiával, lehet itt gyógyulni, meg csoda-vizet venni, szigorúan sötétbarna üvegben. (A vizet, ha csapvízhez keverjük, lehet szaporítani és olyan egészségesek leszünk tőle, hogy ihajj! De csak óvatosan, mert a csoda-víz háklis jószág, könnyen megsérül az érzékeny kis lelke és feldobja a kristály-tappancsát. Barna üvegben is.)





Ez az alagút bejárata, munkavédelmi sisak viselése odalent kötelező, és nem véletlenül. A bányatárna ugyanis helyenként igen alacsony, csak úgy csattogtak a kobakok lépten-nyomon. A járatok maguk állítólag több mint húszezer évesek, és nagyjából ötezer éves folyami homokkal voltak/vannak feltöltve. Ezek az adatok szénizotópos vizsgálatokkal lettek megállapítva, négy különböző laboratórium által, de hogy mégis melyik néggyel, azt nem árulták el. De mégis, mi van odalent?
1. Néhány monolit, furcsa vésetekkel, amikbe néhányan már belelátták a régi magyar/székely rovásírás elemeit.
Az XXL-es folyami kavicsok állítólag több részből állnak, és úgy helyezték el őket, hogy az alattuk lévő vízerek negatív energiáját semlegesítsék, vagy pozitívvá tegyék.
2. A járatokban iszonyatos pozitív energia túltengés figyelhető meg állítólag.
Jártak itt mindenféle szakemberek mindenféle rezgésmérőkkel és kimutatták, hogy itt aztán csak úgy tobzódnak a pozitív energiák. (Rezgése mindennek van, ahogy a tárgyak sugárzása is kimutatható. Ez nem újdonság és még csak nem is sarlatánság. A zajokra és rezgésekre egyébként mindenki máshogyan reagál, én érzékeny vagyok rájuk, ami a munkámban oltári nagy előny. Sokkal előbb kiszúrom ugyanis a nem kívánatos motorlengéseket és rezgéseket, mint a többiek. Ez egy adottság, semmi misztikus nincs benne.) Van olyan, hogy Gyógyító terem, ahol néhány napot eltöltve meggyógyul az asztma. Hogyne... amikor a gerendákról penészvirágok mosolyognak, aha. Anyukám konkrétan köhögőrohamot kapott odalent és jelenleg egy csinos hörghurut kevéssé boldog tulajdonosa.
3. Penész minden mennyiségben.
Merthogy a járatok nagy részében oltári penészfoltok tenyésznek, ezt csak az nem veszi észre, aki éppen csukott szemmel lapátolja magába a pozitív energiákat.
4. Csoda-víz.
Erről már írtam, nem ismételném meg.
Ami feltűnő, az a rágcsálók és bogarak teljes hiánya. Csontokat - emberi, állati, űrlényi - nem találtak eddig.

Igaz, a teljes feltételezett járatrendszernek eddig csak a töredékét takarították ki.
Ami biztos, bizonyos mellékjáratokat biztosan nem a természet zárt le, legalábbis a kövek felettébb ritkán szoktak szép szabályosan egymás tetejére csüccsenni, és tegyük fel, hogy a járatokat sem egy azóta már nem erre csörgedező folyam hordta tele homokkal, akkor bizony felmerül néhány olyan kérdés, ami nem feltétlenül megnyugtató gondolatkört ébreszt.
Először is, ha a járatokat tényleg több mint húszezer évvel ezelőtt mesterséges úton hozta létre egy eddig ismeretlen civilizáció, akkor én nem feltétlenül szeretnék velük találkozni. Ha ők húszezer évvel ezelőtt olyan technológiai szinten álltak, hogy simán lyukat ütöttek a hegybe, és becipelték oda azokat a böszme nagy köveket, akkor ha csak vissza nem bombázták magukat/őket az őskorukba, mi földlakók a kis atomfegyvereinkkel legfeljebb az agresszív csivava szintet képviselhetjük hozzájuk képest.  
Ebből következik a második kérdés, miszerint ha tényleg mesterségesen töltötték fel a járatokat laza ötezer évvel ezelőtt, akkor vajon nem azért tették-e ezt, hogy KIZÁRJANAK valakiket, vagy valamiket és megakadályozzák a visszatérésüket. Biztosan jó ötlet-e kilapátolni onnan azt a homokot és ledönteni a kavicsfalakat, megnyitva újra a tárnákat? Én legalábbis zabos lennék és valószínű nyakon önteném az illetőt a welcome drinkkel, ha először rácseszi az orromra az ajtót, utána meg mintha mi se történt volna, megint kinyitja.
A harmadik, még nyugtalanítóbb kérdés pedig, hogy ha húszezer évvel ezelőtt az emberiség volt olyan fejlettségi szinten, hogy létrehozzon efféle rendszereket, akkor mégis, mi csinált belőlünk bottal hadonászó majomfajzatokat, és vajon hová lettek az agresszorok? (Qva jó sci-fit lehetne ebből a témából írni... hmm...) 

Egy szó mint száz: Visoko akkor működik, ha valaki hisz benne. Enélkül legfeljebb egy egyszerű kirándulás, ami ár-érték arányban a "nem éri meg" kategóriába tartozik. 

Ha pedig valami tényleg értelmeset szeretnék a hely kapcsán megemlíteni, akkor az a helyi kisvendéglő kávéja és pljeskavicája. Na, az tényleg feltölt pozitív energiákkal.

Egy kicsit az öregautózásról

Pár hete megkaptam, hogy vintage vagyok, merthogy
a.) nem akarok okostelefont (Cégeset. Hogyne... meg amit a misszionárius mondott. Hogy még akkor is zizegjen a rohadék, hogy e-mail jött, amikor a muskátlijaimat öntözgetem az erkélyen...)
b.) karburátoros az autóm.
Az illető, aki mondta, még nem tudja, de TV-m sincs. Elég nekem a net, meg a tablet, meg a játékkonzol... így is rohadt sokat lógok gép előtt, ettől van úgy ki a hátam.
Az autóm pedig valóban öreg, idén lesz 23 éves. Ő az én Szuperszamaram, aki pár hete igen szépen beszivatott a pályán, ettől függetlenül nem tudnának olyan konstrukciót ajánlani, hogy megváljak tőle.
(Szoktam is mondogatni, hogy ha egyszer találok egy olyan marhát, aki engem elvesz feleségül, akkor a Szergej lesz a menyasszonyi autó, és erről nem nyitok vitát.)
A Szuperszamárról tudni kell, hogy ő családtag, első tulajdonosok vagyunk, a jármű megvette kilóra a szüleimet, akik aztán megvásárolták őt. Most pedig már mindenkit megvesz kilóra maga körül, legalábbis itt Ausztriában. A legtöbben nem lenézéssel, hanem csodálattal figyelik, számukra ő egy szép állapotú youngtimer és nem egy nyamvadt Lada. (Mivel alapvetően garázslakó, nem szoktam hosszú időre kihozni, legfeljebb egy-két hónapra és csak kora nyáron, vagy ősszel, amikor nincs nagy meleg. Ilyenkor gyűjti be az éves szeretet-mennyiséget.)
De mit is jelent valójában öreg autó tulajdonosnak lenni?

1. Konstans vigyort az arcodon vezetés közben, meg amúgy is
Öreg autót az vezet, aki szereti azt az öreg autót. Másképpen nem megy. Egy öreg autó ugyanis olyan, mint egy kisgyerek, legfeljebb nem rántja magára a forróvizes lábost, ha felügyelet nélkül hagyod. Gond azonban van vele, hol ez, hol az megy tönkre, most éppen ez, aztán meg az szorul cserére. Ellenben valahányszor beülsz a malomkerék mögé, egy másik világ nyílik meg előtted, és vigyorogsz, akármilyen szar napod volt is.
Vigyorogsz, mert beindult és megy, és röhögsz a többiek fején, akik éppen azt találgatják, vajon milyen gombát is ehettél korábban. És vigyorogsz akkor is, amikor éppen takarítgatod, vagy valami bizbaszt javítasz rajta. Kikapcsol, nem foglalkozol mással, vagyis terápiás céllal is tartható. Igen, olyan mint a muskátli.

2. Néha orbitális szívást
Egy öreg autóknak (meg az újaknak is) lelke van, amit ápolni kell. Egy rosszkedvű, netán depressziós öreg autó pedig igazi "pain in the ass", ahogy az angol mondja. Többnyire kitűnő érzékkel választják meg a lerobbanás helyét és idejét (minél lehetetlenebb, annál jobb), és nincs rajtuk OBD, hogy legalább hibakódból rá lehetne jönni, mi a franc baja van már megint a makacs disznajának. Ellenben javarészt útszélen javíthatók és toleránsabbak, mint az újak, akiknél a vezérlő előbb letilt, minthogy elérnéd a legközelebbi biztonságos parkolót.  Nekem legalább az esélyem megvan arra, hogy életre tudom kelteni. Egy modern autó, ha lerobbant, akkor bizony többnyire tréler a móka vége.

3. Konstans életveszélyt
Nem azért, mert az öreg autó szar, hanem mert egy másik korból származik. Ha csattansz, nagy eséllyel véged. A közúton közlekedők majd mindegyike a gyalogosokat, bicikliseket és galambokat leszámítva mind nehezebb nálad. Ezért van az, hogy az öreg autósok defenzívebbek, figyelmesebbek az úton - legalábbis, ha az öreg autó megbecsült, dédelgetett családtag és nem valami széthajtott melósjárgány. Azért tartunk nagyobb távot, mert tudjuk, hogy kell, nem pedig azért, hogy valami büdösbarom énmégodabeféreket játsszon. Nekem nincs szervóm, nincs ABS-em, vagy fékezek, vagy kormányzok, a kettő együtt nem megy és higgyük el, megcsinálni sokkal nehezebb a fék-kormány-fék manővert, mint elmondani. Nem fogok tudni megállni, mert blokkoló kerékkel csúszok, és nincs légzsák, ami felfoghatná az ütközés erejét. Ha pedig belém csattansz hátulról, valszeg eltöröd a nyakamat, mert a fejtámlák pontosan annyi idősek, mint az autóm és nemhogy nem aktívak, de nagy eséllyel el is törnek nagyobb erő hatására.
ÉPPEN EZÉRT SOHA NE VÁGJUNK BE ELÉ, VAGY SATUZZUNK RÁ ÖREG AUTÓRA! Köszi.

Az öreg autózás életforma, egy öreg autó nem arra való, hogy minden nap hajtsuk. Csak olyan vágjon bele, akit nem zavar, hogy mocskos lesz a keze, hogy a nyakába folyik az olaj, vagy zajos az utastér és esetleg neki kell állni az út mellett szerelni. (Az öreg autósnál mindig van pótalkatrész, javítási útmutató és szerszámos láda. Aki azt állítja, hogy nála nincs, az hazudik.) 

Városok Boszniában III. - Jajce

Volt már városos bejegyzésem Mostarról és Szarajevóról (itt), úgy gondoltam, kiegészítem Jajcéval, ha már arra vetődtem.
A város Banja Lukától 50km-re délre fekszik a Vrbas és Pliva folyók találkozásánál, az írásos források 1396-ban említik először, de a terület már a rómaiak alatt és valószínűleg előttük is lakott volt. 
Történelme éppoly viharos, mint az összes többi városé Boszniában. Verekedtek itt már egymással a magyarok és a törökök, a törökök és a Monarchia, itt alapította meg Tito Jugoszláviát, legutóbb pedig a szerbek és a boszniai horvátok ütötték érte egymást. 1995 óta a Bosznia-Hercegovinai Föderáció része. Lakossága főként bosnyákokból és a boszniai horvátokból áll, erős kisebbségben vannak a szerbek és az egyéb nemzetiségek.
Hogy a neve honnan ered, arra több verzió is létezik - egy biztos, hogy a tojással kapcsolatban van. Merthogy a Jajce szóban ott a jaja, vagyis a tojás szlávul, de hogy most a hegy, amire épült, vagy éppen maga a város formája a tojás, arról nincs megegyezés.
Ha valaki erre jár, érdemes megtekinteni az alábbiakat:

1. Mitras szentély

Nagyon-nagyon ritka dolog, talán egy van még belőle a világon, ezért is szeretne Jajce az UNESCO listájára kerülni.
A fényképen az oltár fennmaradt része látható.
Csak akkor lehet ennyire közel menni hozzá, ha van idegenvezető az emberrel, egyébként az üvegfalon túlról tekinthető meg.












2. Komotin erőd (Fellegvár, Katakomba, templomrom)

 

 

Ennek majd szerintem szentelek egy egész bejegyzést, mert érdemes.


3. Vízesés

Jajce fő attrakciója 30m magas és Csontváry is megfestette. Nem mentünk le, merthogy vizesek leszünk és különben is indulni kell tovább a Pliva-tóhoz, aztán meg haza.
A kirándulás végül ebédelésbe fulladt.














4. Pliva-tó

 Sajnos nagyon kevés idő volt rá, mert fontosabb volt ebédelni (mi megittunk egy kávét, és mivel közeledett a megbeszélt találka-idő, így a családból csak én nyargaltam el a vízimalmokat megnézni. Utóbb kiderült, kár volt futni, mert lassan szolgálták ki a többieket... Hja, ennyit jelent, ha valaki makog  helyi nyelven valamennyit. Érdekes módon nekünk pikk-pakk megérkezett a kávénk.)

Vízimalmok a Pliván

Étterem bringóval

 

5. AVNOJ múzeum

 Bizonyára érdekes, mivel a jugó történelem annyira nem része nálunk az oktatásnak.
Sajnos, idő hiányában ezt sem tudtuk megnézni.
Az biztos, hogy Tito elég nagy népszerűségnek örvend ezen a vidéken, a szuveníres iparág gyakorlatilag az ő személyére épül.







További érdekességek:

 

Röviden tömören: érdemes eljönni ide, és legalább egy teljes napot (nem néhány órát) eltölteni itt.

Kommentár nélkül - Bosznia

Balkánika

Ismét volt szerencsém egy kis időt eltölteni a Balkánon. Nem tudom, miért, de én szeretem ezeket az országokat odalent, Európa peremén és nagyon zavar, amikor valaki nagy pofával kőkorszakinak, elmaradottnak titulálja őket. Főleg akkor, ha az illető az, ami. Például idegenvezető. (Azért a mohácsi csatát 1529-re datálni kicsit cinkes, de hagyjuk.)

A klotyó

Szarajevónak van pár nevezetessége, ami nincs fenn a wikipédián - például Európa első nyilvános budija is itt található és a mai napig üzemel.
(Onnan tudom, hogy az idegenvezető a wikit használta forrásul, hogy én is elolvastam a szócikket.) A háborúban persze ezt is szétlőtték, és csak a kétezres években nyitották meg újra. Ez az a tipikus balkáni fajta: terpeszben fölé áll, céloz, lő és közben megpróbálja nem összecsinálni a nadrágját.
Azzal a történelemmel, ami ezek mögött az országok mögött áll, szerintem egyetlen, most éppen az Unióhoz tartozó állam se lenne máshol. Szeméthegyek az uniós Olaszországban is akadnak szép számmal, csak úgy mondom és hát vannak más népek is, akik közmondásosan lusták. Nem mellesleg láttam én Pest megyében is olyan falvakat, hogy ihaj, szóval egészségesebb nem kőkorszakozni szerintem. Más kérdés, hogy összehasonlítva egy bosnyák és egy horvát portát egyértelműen látszani fog a különbség - de ez Zalában is így van, ahol a horvátok házai mindig is csinosabbak voltak a magyarokénál. Ügyesebbek és dolgosabbak, ennyi az egész.
Bosznia amúgy igen szegény. A keresetek a béka segge alatt vannak, az árak nekünk röhejesen olcsók (főleg nyugati fizuval, pislogtam is nagyokat, amikor a kishölgy a benzinkúton 3 kitűnő eszpresszóért felszámított 1,67 eurot. 3 db kávéért. A mihez tartás végett Zalakomárnál a kúton 600 forint alias 2 euró egy eszpresszó és a kanyarban sincs a bosnyákhoz képest.), nekik sokszor megfizethetetlenek. Egy orvos Boszniában kevesebbet keres, mint egy takarítónő Ausztriában. Nem viccelek, ezt a bosnyák takarítónőnktől tudom, aki már közel harminc éve Grazban dolgozik és gyakorlatilag perfekt beszéli az osztrákot.
Ha valaki engem kérdez, szó sincs itt egyébként kőkorszakról, csak egy kicsit mások. Délszlávok na, annak minden pozitív és negatív aspektusával, és ez bizony furcsa lehet az olyanoknak, akik főleg nyugat fele mennek kirándulni.
Ha már összehasonlítgatunk: Horvátország és Szlovénia a Balkánon belül a "legeurópaibb", itt tűnik fel legkevésbé a délszláv mentalitás, főként a többségi katolikus vallás miatt - minél délebbre megy azonban az ember, annál inkább előtűnik azonban az a bizonyos egy tő és aki járt már horvát nemzetiségi diszkóban, az tudja, hogy azért ők se kis piskóták.
Visszatérve Boszniára: ha valaki olcsón akar jót kajálni, annak itt a helye. Csevap pitában, pljeskavica, ajvár, lokum, rahát, baklava... és a fekete kávé, vagy ahogy ők hívják, bosanksa kava - igen, ez az a zaccos, általunk török kávénak nevezett cucc, amiről korábban már írtam. A kultúrájuk szerteágazó, csupa szín.

A táj meseszép, Szarajevó sokszínűsége egyszerre lenyűgöző és félelmetes. A Baščaršija nyüzsgése, színkavalkádja elvarázsolja az embert, az egyik sarkon mecset, a másikon pravoszláv templom, a harmadikon zsinagóga, a negyediken meg római katolikus áll, a levegőt betölti a parázson sülő ételek illata és a müezzinek imára hívó éneke. Európa Jeruzsáleme - nagyon találó. Igen, ott a szemét, a rengeteg kóbor kutya, az elhajthatatlan, kéregető cigányok hada - a szegénység kézzel fogható bizonyítékai.
Szarajevónak ezer arca van. A modern üveg paloták árnyékában még mindig ott kísért a háború szelleme - a házak begyógyítatlan sebei emlékeztetnek az ostromra, egyen fejfás temetők guggolnak a kanyarok mögött és az idősebbek szemében még mindig látni azt a különös, szomorú fényt. Ami számunkra érdekes látnivaló, az számukra lidércnyomásos emlékek tárháza. (Az idegenvezető hölgy Jajcéban például a két kisgyerekével a vár alatti katakombában bujkált sokadmagával. És valószínű nem azért nem mondta el, hogy kik voltak a bogumilok, mert nem tudta, hanem mert az angol nyelvtudása érezhetően kevés volt hozzá. Na ezért kell erre a vidékre olyan ember, aki beszéli a helyiek nyelvét. Meg azért, hogy ne rakják félre a buszt a határon. De ez nem az én dolgom.)
Egész falvak omladoznak néptelenül a hegyek között, és nem messze a várostól még mindig ott lengedeznek az aknaveszélyre figyelmeztető táblák.
A Balkán puskaporos hordó. Mindig is az volt és sosem lesz más. Túl sokféle, túl hirtelen nép lakja, akik képesek bármikor egymásnak ugrani, mert a történelmük másról sem szól, csak háborúkról.
Tipikusan az a hely, ahol praktikus, ha valaki beszéli a nyelvet - az angollal lehet persze boldogulni, a némettel meg pláne, de azért sok ingyen fagyit és nagyobb adag kaját csipogtam én már össze azzal a kis horvát tudásommal, ami van - és ismeri a helyi viszonyokat. 

Még egy praktikus dolog:
A bazárban elfogadják az eurót, 1 euró 2 konvertibilis márkával ér fel, ellenben visszaadni szinte biztosan márkában fognak. A boltokban, hivatalos helyen nem lehet euróval fizetni, itt marad a márka, vagy a bankkártya!

Képek hamarosan...