A művészi torna után ez tart/tartott ki a legtovább - a művészi tornát akkor hagytam abba sok társammal együtt, amikor Zsóka néni befejezte a tanítást és át kellett volna igazolni másik edzőnőhöz. Na most, amikor szépen kinyújtott, erős balett és tornász alapokkal rendelkező, akrobatikára felkészített gyerekeket valaki nyusziügetéssel, rák és pókmászással kezd fárasztani, azzal nagyon gyorsan pontot lehet tenni a még el sem indult karrierjük végére. Én egyetlen óra után mondtam az Anyunak, hogy ide soha többé nem akarok jönni, volt aki egy kicsit tovább kitartott, de végül az egész tornász csoport feladta. Gratulálok!
De vissza az ír tánchoz. Szóval mit is adott ez nekem az elmúlt 15 évben? Lássuk csak! Rengeteg utazást, okleveleket, érmeket, kupákat, sérülések tömkelegét (lelkit és fizikait egyaránt), szétkopott térdízületet, 40/42-es konfekcióméretből 34/36-ost (oké, ehhez egy cuki laktózintolerancia is hozzájárult), fegyelmet, fájdalomtűrést, barátokat és még sorolhatnám.
Az ír tánc nem egyszerűen csak egy hobbi, sokkal inkább egyfajta életforma akkor is, ha nem ebből él valaki. Egyrészt kegyetlenül időrabló: a lépések kigyakorlása iszonyatos mennyiségű időt emészt fel, és bizonyos szint után már elengedhetetlen a kiegészítő fitness és a tudatos étkezés. Azok a táncosok, akik jelenleg Európa, vagy még inkább a világ élvonalába tartoznak, naponta sok-sok órát gyakorolnak, balett órákat vesznek, edzőterembe járnak, erősítenek, nyújtanak és a többi! A versenytáncosok és velük együtt azok is, akik a színpadot választották, kő kemény sportolók olyan extrákkal, mint flexibilitás és előadói készség.
Másrészt költséges.
Költséges, mert kétféle cipő kell, mind a kettő speciális (egy "kopogós" cipő alsó hangon 50 font jelenleg, a jobbak azonban 100 font körül mozognak, a soft shoe - egyfajta balettcipő-féle - pedig 25 és 50 font között mozog) és akkor még nem számoltam a tanfolyamok, magánórák, a versenyek, az idióta paróka, esetenként a fizioterapeuta árát és a ruhát.
Valószínű ez is okozta a tánc népszerűségének drasztikus csökkenését Magyarországon. Míg 2000-ben a tanfolyamok hatalmas létszámmal mentek, mára jó, ha tíz embert össze lehet szedni új kezdőbe és azok egy évnél tovább kihúzzák. Nagyjából fél-egy év után kezdődik ugyanis az igazi mizéria a cipőkkel... A versenyruha csak később válik tényezővé, a kezdőknél tiltják a szóló versenyruhát, intermediate, pláne open championship szinten viszont már elvárás és mint mindenhol, itt is van éppen aktuális divat. Egy bizonyos szint felett már évente (!) váltják a ruhát.
A 2009-es gazdasági válság idején ráadásul a versenyzők száma kb. lefeleződött (ha addig mondjuk az All Irelandsen voltak 1200 ez a szám lezuhant 600-700 főre, ami anyagi katasztrófa a szervezőknek), mostanra viszont újra fellendülni látszik a biznisz. Ha a jelenlegi ütemben növekszik tovább, akkor a 2016-os EB-re a résztvevők száma el fogja érni az 1000 főt, a 2015-ös EB-n 700 versenyző indult.
Na ja, a ruha... Ha valaki beírja a gugliba hogy "irish dance solo dress" vagy valami hasonlót, temérdek találatot fog kapni. Na már most, ezek a ruhák még használtan is horror árban vannak a felhasznált anyagok, strasszok és az irgalmatlan mennyiségű munkaóra miatt. Ebből nincs kínai sorozatgyártott, mind egyedi, kézműves termék és egy nagyon egyszerű is valahol 1000 euró/ 1500 dollár körül kezdődik,főleg ha ismert ruhakészítővel készíttetik.
Az enyém persze nem került ennyibe - igaz, nincs is olyan
Most viszont Ruha ismét átalakításra szorul, ez lesz neki a második (szegény nagyon hendikeppes volt elkészültekor), és kicsit izgulok érte, mert hát nagyon szeretem Ruhát. (Ezzel mind így vagyunk. Kinek milyen az ízlése - az európaiaké sokkal jobb, mint a nagyvilági átlag -, de olyat még nem hallottam, hogy valaki ne imádná tiszta szívéből a versenyruháját. Szívünk-lelkünk benne van, sokszor a munkánk is, mert bizony mi, csóró közép-kelet európaiak hajlamosak vagyunk magunk felragasztgatni/felvarrni egyenként a flittereket, strasszokat ahelyett, hogy ezt valakivel megcsináltatnánk.)
Az átalakítást az teszi szükségessé, hogy kifogytam belőle (Ruha készültekor konfekció 38 voltam, ami mostanra 36 lett), valamint hogy az utolsó átalakításnál le kellett vágni a felsőből (nem lehetett volna összevarrni, annyira megsérült az anyag bontáskor), ami így nagyon lerövidült és nem volt idő a helyrehozatalához. Ez egyrészt felettébb előnytelen egy olyan alkatnál, amilyen nekem van (rövid felsőtest - hosszú láb kombó), másrészt tánc közben folyton felugrált, és kikandikált alóla az alsó szoknya, ami szintén nem túl elegáns.
Mivel 3 év kihagyás után ismét versenyzésre adtam azt a hülye fejemet, eljött az ideje, hogy Ruhát rendbe hozzuk. Be lesz véve belőle, az alsószoknyából is, mert azt már csak a biztosítótűk fogták össze rajtam, annyira elállt, a felsőt megtoldjuk a maradék fekete bársonnyal, így visszakerül a csípővonal oda, ahol lennie kellene és kap még pár virágot, meg úgy tíz kiló strasszt, hogy ne üssön el annyira a többiekétől. (A pláne az egészben, hogy valaki lekoppintotta. Másfél-két éve egy fotón láttam Ruhát... de nem én viseltem.) Ez még mindig kevesebbe kerül, mint egy új, nem beszélve a fent említett tényről, miszerint szeretem Ruhát, és nem akarok megválni tőle, pláne nem újat csináltatni.
Kedvcsinálónak pedig meg lehet nézni, hogy mi is az a verseny ír tánc... (Ezek a ruhák szépek, látszik, hogy a lányok már seniorok. A táncok sorrendben: hornpipe, jig, reel, slip jig)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése