Hídsorsok - Bosznia, első rész

Bár meseszép tájék, a víz kristálytiszta (és valahogy sikerült úgy teletenni vízi erőművekkel, hogy ne csúfítsák el teljesen) a történelem viharai - pontosabban az emberi ostobaság - igencsak elbántak a Neretván emelt folyami átkelőkkel. Kettővel legalább is biztosan.

A jablanicai vasúti híd

Az egyik, jobb sorsra érdemes átkelő Jablanicánál ívelt át egykor a Neretva folyón, 98 méter hosszú volt és a Magyar Államvasutak Gépgyára gyártotta le Feketeházy János tervei alapján. Bár a hidak többnyire makacs jószágok, ha repülésről van szó, ez a szerencsétlen háromszor is szárnyakat kapott, amit mindháromszor ugyanannak az embernek "köszönhetett": Titonak...

A történet a második világháborúban kezdődött, amikor is Tito partizánjait a tengelyhatalmak sebesültestől, mindenestől beszorították Jablanicába. Hogy minél kisebb veszteséggel jöjjenek ki a helyzetből, Tito csapatai részlegesen felrobbantották (EGY) - a híd így értéktelenné vált, mert a kutya nem gondolta róla, hogy némi leleményességgel (és nyersanyaggal) viszonylag rövid idő alatt helyreállítható annyira, hogy elbírja a kevésbé súlyos járműveket. A partizánok tehát egérutat nyertek, amikor pedig a tengelyhatalmak erre rájöttek, és bombázni kezdték az összetákolt átkelőt, Tito parancsot adott a híd robbantására (KETTŐ).
Mivel a terület nem bővelkedett átkelőkben, a Wehrmacht utászai később ideiglenesen gatyába rázták a hidat, hogy legyen min hadianyagot szállítani.
A sors iróniája, hogy a végső döfést mégsem a háború, hanem a filmipar adta meg a hídnak: a Neretvai csata című film csúcspontjának szánták azt a jelenetet, amikor is a híd a levegőbe repül. Hogy ne valami kamuhíd kamurobbantása legyen a hollywoodi és szovjet filmcsillagokat felvonultató alkotásban, a rendező engedélyt kért és kapott a forgalmas átkelő TÉNYLEGES felrobbantására. A szerencsétlen híd tehát ismét a mélybe zuhant (HÁROM), immáron véglegesen és tök feleslegesen: a felszálló fekete füst és törmelék ugyanis elfedte a látványt, a felvétel használhatatlan volt, szóval jött a kamuhíd...

A haldokló műtárgy környékére aztán később egy múzeum és egy emlékpark is épült - ez a maga korában (a délszláv háború előtt) elképesztően népszerű volt, jelenleg azonban rettenetesen elhanyagolt, és a helyzetet a parkolóban ücsörgő, levakarhatatlan kolduscsorda sem javítja.

A mostari Öreg Híd

Túl jól sikerült a felújítás... szembántó a különbség

Mostar jelképe a XVI. század közepén épülhetett egy korábbi fahíd helyén, Nagy Szulejmán megrendelésére. (Nyilván nem teljesen emberbaráti felindulásból - folyó felett átjuttatni ugyanis egy hódító hadsereget egy rozsdás láncon lógó, szétkorhadt fahídon a legtöbb álmoskönyv szerint nem jó ötlet, tehát kellett egy olyan átkelő, ami erős és nem lesz az átkelésből extrém sport)
A maga korában valóságos csodának számított, hiszen egyetlen íve közel harminc métert fog át, úgy huszonnégy méteres magasságban - és ha belegondolunk, hogy mindezt középkori eszközökkel hozták létre, hát... nem semmi. Az építkezést Mimar Hajrudin vezette - magát a hidat is állítólag ő tervezte, ó azok a barbár hitetlenek! - és bár minden esély megvolt arra, hogy az állványzat eltávolítása után a kőhíd egyszerűen a folyóba roskad, a vállalkozást siker koronázta. Olyannyira, hogy közel ötszáz éven keresztül biztosította a zavartalan közlekedést a két városfél között... Ment volna neki ez tovább is, csak hát jött a délszláv háború és úgy vélem, nem túlzás azt mondani, hogy az Öreg Híd is egy lett a háborúban lemészárolt sok ezer áldozat közül. (Halála ideje: 1993. november 9., délután fél 4 körül) Merthogy ennek a szegénynek katonai jelentősége az égegyadta világon nem volt. Az Öreg Hídnak azért kellett pusztulnia, mert összeköttetést biztosított két világ, a keresztények és a muszlimok világa (és városrészeik) között.

Látkép a híddal

Szerencsés, hogy fel lehetett támasztani (az emberekkel ellentétben), és szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk. Legyünk büszkék a katonáinkra, akik tevékenyen részt vettek az újjáépítésében! 
Ha valakit érdekel, itt olvashat egy érdekes cikket a híd lerombolásáról és újjáépítéséről - ez az egyetlen, ami nem ugyanazt a néhány mondatot szajkózza... (Bár kétségkívül érdekes, hogyan kapcsolták össze a köveket és miféle kötőanyagot töltöttek közéjük annak idején. Az újjáépítésnél ugyanis komoly problémát jelentett, hogy egyetlen eredeti tervrajz, vagy műszaki leírás sem maradt fenn, ami miatt bizony kemény agymunka volt rájönni az eredetileg alkalmazott technológiákra...Személyes kedvencem a habarcs összetétele: citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája.)

A folytatásban Sarajevo és Mostar következik...