Albánia

 

avagy üdvözöljük Skander bég, a bunkerek, Mercedesek, az autómosók, mecsetek és a közlekedési káosz földjén

Ez volt az a bejegyzés, amit még nem akartam közzé tenni, csak rossz gombra sikerült kattintani. Tekintettel arra, hogy jelenleg a gépelési készségem békásan korlátozott - a strandröplabda jó sport, csak egy ujjal most épp kevesebb lett, és hát egy békával (Brekuszt most szedtem ki a frigóból) a kezemen nem olyan egyszerű... Na mindegy, ha már így esett, akkor befejezem...
Szóval Albánia. A hely, ahol a közlekedési jelzőlámpa és a táblák csak tájékoztató jellegűek. Ha ki van téve, hogy az utca egyirányú, akkor szinte biztosan jönnek szemből. Ahol csak egy talpalatnyi hely maradt, ott megállnak - igen, ha ez a lottózó előtt van egy sikátorban, akkor ott. Ja, hogy van mögötte egy busz és az esetleg nem fér el? Ugyan kérem, a kicsire nem adunk. 
A háromsávos úton öt sorban haladnak, az autók között gyalogosok cikáznak - az autópályán, meg gyorsforgalmi úton is... És természetesen itt a legnagyobb a Mercedes sűrűség. 

Kanyarban, jó közel, másodikként

Bazár Mercedesszel

 

 

Aki csak teheti, Mercivel jár - a zsír új példányoktól a törzskönyves bontószökevényig minden állatfajtát megtalálhat a kedves érdeklődő. És hogy miért? A köztudatban elterjedt, hogy ez az egyetlen autótípus, ami képes huzamosabb ideig elviselni az utakat anélkül, hogy atomjaira esne szét.
A fent említetteken túl Albániát nyugodtan nevezhetjük a bunkerek földjének is, mivel szinte minden szegletben lehet találni egy bunkert. Ha eredetit éppen nem, akkor például hamutartó, vagy levélnehezék verziót.

 A másik nevezetes árucikk a konyak. 2 euróért már szinte bárhol lehet venni Szkanderbég konyakot - viszik is a turisták, mint a cukrot, igaz, sose lehet tudni, hogy ténylegesen mi van az üvegben. Ugyanaz a hamisítvány más országokban egyébként 10 eurót ér.
Előrebocsátom, hogy Tiranáról nem sok képem van, mivel sikeresen belefutottunk egy méretes felhőszakadásba és hiába mentünk körbe háromszor, egyrészt nem sikerült akkora parkolót találni, ahova a busz befért volna, másrészt senkinek nem volt kedve tökig ázni az esőben. Azoknak se, akiknek amúgy volt esernyőjük (nekünk volt).
Következzenek tehát a különböző megéri megnézni helyek!

Kruja

Nem tartanék történelem órát, beszéljenek a képek. Az út, ami Krujába vezet, egyszerűen lenyűgöző, tele szerpentinnel és közlekedő lemminggel.
Akárhogy próbálok egyébként hibát találni benne, nem tudok: lehet, hogy az apja vitatott politikai-történelmi alak, de Pranvera Hoxha (Enver Hodzsa lánya) annyira nem rossz építész. A múzeum épülete legalább is illeszkedik a középkori vár képébe. Sajnos nem volt idő rendesen megnézni sem a várat, sem a múzeumot, mert időt szerettek volna nekünk hagyni Tiranára. A sors fintora, hogy Tiranában aztán alig tudtunk megnézni bármit is, mert leszakadt az ég.

A vár alatti bazárban minden kapható és ezt nyugodtan szó szerint lehet venni.
Amit hiányoltam a szuvenírek közül, az az arányosan kicsinyített autómosó... Nem vicc, iszonyatosan sok az autómosó az utak menték, a legrozzantabb ócskavas is csillog-villog. Valami olyat olvastam valahol, hogy akinek itt mocskos az autója, az hetedhét országra szóló lúzer és nagyon megszólják.  

 



Ahogy fentebb már írtam, a legkelendőbb árucikk a Szkanderbég konyak. Egy üveg 2 euró körül van (a krujai bazárban elfogadják az eurót, a hivatalos fizetőeszköz azonban az albán lek.), így aztán könnyen érthetővé válik az "úgy berúgott, mint az albán szamár" mondásunk...

Rozafa vára

Sajnos ezt a várat csak buszablakból volt szerencsém megszemlélni, pedig nagyon ígéretes...
Mit ne mondjak, nem egy aprócska létesítmény, és ha egyszer lesz lehetőségem visszamenni Albániába, akkor mindenképpen szemügyre fogom venni közelebbről.
Rozafa vára Skadarhoz közel, úgy 130 méterrel a tengerszint felett magasodik és látogatható. De vajon miért is visel egy erődítmény női nevet?
Emlékszünk még a Kőmíves Kelemenné balladájára? Na, ez a vár is állítólag pontosan úgy viselkedett, mint ama magos Déva vára, csak itt nem tizenkét kőműves volt, hanem három... Nekik aztán egy okos ember jól megmondta a tutit: asszony kell a kövek közé, az majd összetartja, ha nincs nő, nincs vár és az igazságosság jegyében abból legyen kötőanyag, aki másnap az ebédet nekik kiviszi. A kőművesek között volt két becstelen, meg egy becsületes - mondani se kell, hogy a becsületes asszonyából, Rozafából lett habarcs, bár ő azért még előállt egy speciális kívánsággal a befalazása előtt. Eszerint a teljes jobb oldalát szeretné kint tudni a falból, mert így tovább gondozhatja a gyermekét (etetheti, ringathatja... és a többi.) Hmm... azt hiszem, megvan a következő irodalmi témájú bejegyzés ötlete...    

Lezha

Mauzóleum várral

Szintén egy olyan hely, amin csak átutaztunk, de meg nem álltunk.
A sokszor emlegetett Szkanderbég mauzóleuma is itt található.
Alant a mauzóleum, igen, az a szürke, a sok oszloppal, fent meg a vár.

Ha pedig már annyit emlegettem, akkor legalább egy kép legyen már róla itt! Íme, Szkanderbég, vagyis Kasztrioti György, a mi Hunyadi Jánosunk nagy cimborája, Albánia történelmének (szerintem) legtehetségesebb hadvezére. A szobor amúgy Krujában van, mert onnan nem messze született...

Tirana

A főváros. Sajnos, ahogy azt már mondtam, nem sok kép készült odabent.

De azért készült...
Albánia legnagyobb mecsetje, és bemehettünk. Még mi kettes személyi számmal megáldott egyedek is, merthogy a magunkfajtának külön részlege van a mecsetekben.

Mecsetek mindenhol, elvétve egy-egy katolikus, vagy pravoszláv templom. Az Et'hem-Bey mecset nekünk kimaradt, mert senkinek nem volt kedve elúszni a bejáratig...

És persze a nagyon színes, helyenként bepucolatlan házak és a forgalmi káosz, ami már-már művészi, a szeméttel teli folyó...
Kávéházban ücsörgő férfiak, féléves testvérével autók között rohangáló, mezítlábas kolduskislány, kéretlen szélvédőpucolók, majd pár sarokra onnan csillivilli bevásárlóközpont...
Ja és van egy '56-os emléktábla is...