A muskátlik jól vannak

Hogy is volt a Kishercegben?
,,A virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! "

Ha valakinek kétségei lennének, a muskátlik jól vannak, élnek, virulnak a többi növénykével együtt. Úgy látszik, csak sikerült, igaz ebbe valószínűleg az erkély szerencsés fekvése is belejátszott. Más kérdés, hogy arra sosem gondoltam, hogy ennyi virág lesz a muskátlikon - olyan kis szerencsétlenek voltak, ráadásul a szállítás sem éppen ideális módon történt, mint tudjuk... Ugyanez vonatkozik a petúniákra is. A jobb sarokban lévő, egyke példány például nagyon elkanászodott (jó értelemben)...
Szóval ez itt az én szép kiskertem. A kövirózsát és a fehér locsolókannában lakó növényeket nem én telepítettem, hanem szülinapomra kaptam őket. Egy ideje ők is kint laknak a többiekkel.A petrezselyem és a snidling is remekül fejlődik, az oregano és bazsalikom pénteken földbe került, meglátjuk, lesz-e belőlük valami.
A kiskert jó dolog. Reggelente meglocsolgatom a növényeket, leszedem az elsárgult leveleket és az elnyílt virágokat, aztán munka után ugyanez... Növényellenőrzés, etetés, teknőcke megtöltése vízzel. Ez is egyfajta kikapcsolódás. Amíg a növényeimmel foglalkozom, addig se azon jár az agyam, hogy a napközben felmerült problémát hogyan lehetne a "sikeresen megoldott" mappába menedzselni a "pofáraesés" feliratú helyett, sokkal inkább azon, hogy a balkonláda helyett nehogy az alsó szomszédot öntözzem meg növénytáppal (mint például ma reggel, amikor csak melléborítottam a vizet)...
A másik, hogy egyszerűen jól esik kiülni az erkélyre kajával, kávéval és bambulni ezeket a színes kis élőlényeket. Az ember még arról is megfeledkezik, hogy odaégette magát zsemlesütés közben a sütőhöz.(Igen, a 200 fokos sütő vasfelülete nagyon meleg, és nagyon csúnya nyomot hagy a bőrön.) Így jár, aki a zsemlék szemmel tartása helyett éppen egy virtuális tengeralattjárót próbál bemenedzselni egy kikötőöbölbe úgy, hogy ezt lehetőleg az ellenfél ne vegye észre... Aztán amikor már majdnem brikettet csinált a kajából, akkor ugrik fel, hogy jajazsömle... aztán meg anyáááááádzsömle és aúúúú...
A jó hír, hogy szépen gyógyul, bár hogy miért mindig ezt a kezemet verembe és pont ott, ahol a seb van..? 

Egy tánccipő emlékére

Szomorú szívvel tudatom mindenkivel, aki ismerte őt, hogy szeretett hard shoe-m hosszú évekig (Majdnem 10 év, emberek!) tartó, hűséges szolgálat után a mai napon nyugdíjba vonult.

Felsorolni is nehéz lenne, hány színpadot és próbatermet látott aktív szolgálata során, hány érmet, kupát, oklevelet nyertünk együtt.
Megfordult tévés felvételeken - éppen egy ilyen alkalommal törött be 2004 telén, műsorfelvétel közben, élő-egyenesben, de addig szétszedte a lábamat -, céges partikon, gyerekek-felnőttek nézegették, hogy vajon mitől szól...
Látott vért, verítéket és könnyeket is (mindhárom szó szerint értendő) - én meg csillagokat, amikor a sarkával a bokacsontomat trafáltam telibe, vagy leszedte az összes lábujjamról a bőrt tánc közben... A sípcsontomon meg van egy csinos fehér heg, amit a cipő sarka vágott néhány éve...
Szerettem a hangját, ezért nem váltam meg tőle akkor sem, amikor lenyúlt a lábamról, plusz szétnyílt az orra a varrásnál, és majdnem leesett a lábamról tánc közben, mert elengedett a csatja. (Úgy mentem fel a színpadra versenyen, hogy fekete szigetelőszalaggal tekertem körbe, nehogy a hófehér versenyzokni kikandikáljon a lyukon...)
Járt Magyarország mellett Szerbiában, Németországban (itt nyertünk először hivatalos versenyen), Csehországban, Ausztriában és talán Írországban is, bár erre most nem esküdnék meg. Végigkísérte a teljes versenyzői pályafutásomat, megélte három táncshow születését, és a legkülönbözőbb zenekarok koncertjein láthatta a nagyérdemű. (Ha azt mondom, hogy táncoltam benne rézfúvósok szolgáltatta zenére is, azt valószínűleg kevesen hinnék el... Pedig így történt.)
Ez a cipő sosem hagyott cserben, bár egyszer rohadt nagyot tanyáztam benne színpadon... Veszett erős hangja volt/van (egyszer kiborítottuk az alsó szomszédot, aki éppen a lakását árulta), a tip alig kopott az évek alatt, pedig nemcsak ideális körülményeket látott és ma, amikor hosszú idő után először ismét külföldön koptathatta a deszkát, feladta a harcot.
Emlékét - és őt magát is - természetesen megőrizzük. 

UPDATE: Cipike 2014 őszétől újra táncol! Mivel a gazdájához hasonlóan nyughatatlan fajta, és a tánctanárom szavaival élve még nem kifli-állapotú, előkepesztett a fiókból, ahova a költözésem után került és kisírta magának az újbóli szereplést. Hamarosan ismét versenyzünk, ő meg én, no és persze a ruhám, akinek az átalakulását itt a blogon követhetik majd az érdeklődők.    
 

Grazi séták - a Schloßberg

A híres neves óratorony

A Schloßberg - Várhegy - Graz egyik legfőbb látnivalója, kötelező turistaprogram. Mindegy, milyen évszak van, oda fel kell menni és kész. Nemcsak azért, mert milyen turista már az olyan, aki a legnevezetesebb látnivalót kihagyja egy számára ismeretlen városban, hanem mert megéri. Mert szép, és mert ilyen panoráma mellett még a sör is jobban csúszik. (Greenie ajánlja: a Gösser barna söre igen jó, tessenek kipróbálni! A panorámával együtt meg még jobb...)
A Schloßberg Graznak tehát olyan, mint Budapestnek a budai Várhegy, csak éppen ott van vár (mármint Budán), itt meg nincs.  Vagy legalább is nincs már meg az egész.
Pedig Európa egyik legerősebb erődítménye állt ezen a hegyen, nem is tudták bevenni ostrommal, pedig próbálkoztak szép számmal.

Ilyen volt, mielőtt füstbe ment... nem Greenie, nem viheted haza!

Az utolsó koppanó Napóleon volt, és hát nem esett túl jól a kis korzikainak, hogy az egész nyugati világon átgázoló seregeit egy hadmérnök-őrnagy néhány katonával feltartóztatta... Fel is durrantatta bosszúból az erődítményt, éppen csak annyi maradt meg belőle, amit a derék grazi polgárok meg tudtak vásárolni. Még jó, hogy nem sajnálták azt a majdnem háromezer guldent, így megmaradhatott a város jelképének számító óratorony és a harangtorony.
A kivásárolt műemlékek a hegyen elszórva találhatók, különféle sétaútvonalak kötik össze őket. A harangtorony előkelő helyet foglal el a megnézendők listáján. Helyes a kis makett, ugye? Na, az odabent van, a harangtoronyban. Ahogy a harang is, ha már harangtorony. Persze, lehetne harangtalan harangtorony is.

Ez a kis édes, körülbelül négy és fél tonnás apróság teng-leng odabent. Felnézve erre a mérnöki mesterműre ötlött fel bennem az alábbi kedvesség, mechanika oktatóimnak ajánlom szeretettel: Határozza meg a harangot tartó szerkezetben ébredő erőket, amennyiben a harang tömege 4,5 tonna és éppen a fent látható, rögzített állapotban van. (Igazi hardcore rácsos tartó) 

Kockáknak: a harang nem nyugalmi állapotában leledzik, hanem éppen leng... Hogy mennyire leng ki, azt nem tudom, mert nem láttam. Az biztos, hogy zajos buli lehet...

Ő szerencsére megúszta az "önkéntes adományozást" nem úgy, mint a Napóleon orra alá borsot törő várvédők emlékműve, a Hacker-oroszlán. Ennek eredetije ugyanis ágyúként végezte a II. világháború idején, azóta szerencsére (és a sok idióta örömére, akik előszeretettel másznak fel a bronzmacsekra fotózkodni) visszaállították. 

Ottjártamkor egy nagyon idős bácsi, hihetetlen stájer tájszólásban elkezdte nekem mesélni az oroszlán történetét. Ő még emlékezett az eredetire és arra is, amikor ezt a mostanit átadták. Sajnálom, hogy a legtöbben megmosolyogják az ilyen közvetlen, idős embereket (részegnek vagy lököttnek tartják, amiért szóba elegyedik idegenekkel). Azt üzenném nekik, hogy most még nevethetnek rajtuk, de ezek a bácsik és nénik nem olyan sokára már nem lesznek közöttünk, a történeteiket soha többet nem hallgathatjuk meg és ezzel nem ők veszítenek, hanem mi. Mert csak a történelemkönyvek maradnak, amit a mindenkori szájíznek megfelelően írnak... 

Ez meg maga a tömény irónia:

Hogy mi van odaírva?
Liberté - Égalité
És hogy mi ez? Egy kis francia szuvenír az ágyúbástyán.
Ezt egyébként utólag építették vissza, és állítólag van ott egy múzeum is - a Garnizonmúzeum - de még sosem találtam nyitva.
Bezzeg a trafik a sok szuvenyírrel! Nem mondom, hogy nincs közöttük aranyos cucc, de a többség egyszerű giccs.

Autentikus

Az általam leginkább kedvelt szuvenír amúgy is a lapított érme.
Azért legalább meg kell küzdeni...

Napoznak a srácok

Ágyú kilátással

 

Van még persze sok más látnivaló is: a püspök széke, a kínai pavilon, a cikornyás ciszterna, az ismeretlen lovag szobra, a török kút, a kert a rengeteg virággal és az exhibicionista varjakkal, no meg a hadilépcső, de említhetném még a művészlakot és a kazamatát is...
És igen, majdnem kihagytam: a sikló.
(A budavári szebb. Sokkal szebb.)
A tömegközlekedési vállalat üzemelteti, érvényes bérlettel ingyér van - amúgy 2 euro/út. Én inkább sétálok, köszönöm...
Végezetül egy látkép a babavárosról onnan, ahonnan az ágyúk figyelnek.

 

Anyunak szeretettel

Isten éltesse soká Anyukámat így virtuálisan, ha már úgy alakult, hogy idén nem vagyok otthon anyák napján és természetesen köszöntöm a nagymamáimat is, bár ők sajnos már rég nincsenek közöttünk, de míg emlékük él, ők velünk vannak.
   
Ausztriában egyébként nem ma - május első vasárnapján - ünneplik az anyukákat, hanem egy héttel később, ahogy a világ nagy részén is. 

Minden bolt tele van szívecskés kaspókkal, meg nagy parfümleárazásokkal, olcsó bonbon, ami kell... Nagy biznisz lett ez is, sorsát tekintve olyan, mint a Halloween meg a Valentin nap. (Ősi hagyomány - modern ünnep - profitmaximalizálás.) Sajnos. 
      
 

Projekt Muskátli

Már ideköltözésemkor elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad én bizony muskátlit és egyéb állatfajtákat fogok nevelni az erkélyen.
Én... muskátlit... én, aki Növény Egyet a legnagyobb mínuszokban ottfelejtettem egy ablakpárkányon az utcán. Szegény, egy teljes éjszakát töltött egyedül egy sötét utcán a cég otthoni részlege előtt. Szerencsére másnap, amikor visszamentünk érte, ő is és a szép, piros kaspója is még ott voltak. Növény Egy azóta már megtért őseihez, Anyu hiába próbálta rehabilitálni, de sajnos menthetetlen volt...
Szóval valamelyik napfényes reggel, amikor az erkélyen nyammogtam a szendvicsemen, kitaláltam, hogy márpedig nekem muskátli kell, virágládában! Mindezt úgy két-három hete, csak közben volt egy grillparti, meg egy-két születésnap, így aztán becses személyem túlságosan lusta elfoglalt volt ahhoz, hogy biciklire pattanjon és eltekerjen bevásárolni.

Ez mind szép... de hogy fogom elvinni?

Azt persze sem akkor, sem tegnap nem gondoltam végig, hogy hogyan fogok a húsz éves férfivázas mountain bike-on mindent elhozni úgy, hogy se a virágok ne vegyék zokon a transzportot, se én ne essek akkorát, mint egy bányászbéka.
Mint tudjuk, nincs lehetetlen, de épp elég volt a képen látható két virágládát, egy cserepet alátéttel, virágtápot, nyolc akciós aprónövényt, egy virágmixet és három muskátlit ellogisztikázni...
Egy biztos, legközelebb több szatyrot viszek, bár a bukósisak se rossz kosárnak - három aprónövény utazott benne hazáig, az egyik valószínűleg sokkot kapott, mert ma reggelre lehullajtotta a virágját... 
A párhuzamosan futó fűszeres kiskert projekt első két növénye - petrezselyem és snidling - már korábban megkapta a lehetőséget az indulásra, mert vettem virágföldet. Jó, a krumplisalátás vödröt én se mondanám elegánsnak, de a célnak megfelelt, abszolút egyedi és ami a lényeg, hogy a projekt sikeresnek ígérkezik, mert az első kis csírák már előkukucskáltak.

Ilyen volt...

Ilyen lett

Muskátlik bevetésen

Momentán ilyen az erkély. Ami még hiányzik, az az eper és a levendula, valamint plusz egy pánt a balkonládához, mert a réginek valamiért csak az egyik fele van meg, és persze bugázni kéne a bolhapiacon majd valami virágtartót is, hogy a szaporodó állomány ne a földön csövezzen. 

Folyt. köv.