Sun 'n' Fun 2024

 

Polaris Ghost Squadron

Azt szögezzük le mindjárt az elején: a Sun and Fun nem igazán airshow, sokkal inkább egy az aerospace expok közül. Nem akkora, mint Oshkosh, de sokban hasonlít rá. Minden nap volt természetesen valamilyen légibemutató, szerdán és szombaton például esti verzió, de alapvetően nem erről szól a rendezvény. 

Ha tehát valaki nem óhajt műszereket vásárolni, üzletet kötni, vagy esetleg belépni az USA valamelyik fegyveres szervezetébe, annak nem feltétlenül ez lesz a kedvenc helye. Engem se ragadott meg annyira, hogy mindenképpen vissza akarjak majd menni jövőre... vagy bármikor. Autóipari mérnökként a standok többsége nekem semmit se kínált (a matricákon és repi-tollakon kívül), úgy is fogalmazhatunk, hogy Joshék kávés standján, illetve a vietnami veteránok kis körletén kívül nem igazán tudtam mit kezdeni a kiállítókkal. 

Az öltönyös-nyakkendős high society nem az én közegem és iszonyúan nem tudok fan-girlként se viselkedni, szóval még a demo teamek és alakulati sátrak sem túlságosan érdekelnek. Posztereket meg már évek óta nem próbálok szerezni - kivéve, ha valaki a kezembe nyomja, mint például a RIAT-on tavaly az egyik helikopter személyzet -, mivel nagyon macerás szállítani őket.   

Ami azonban nagy különbség az európai repülőnapokhoz képest, hogy ha lepakolod a székedet és a kajás szatyrodat a kordon elé, nyugodtan otthagyhatod, mert senki se fogja elvinni, vagy odébbpakolni. 

Csak azt kell megjegyezned, hogy pontosan hova tetted a motyót, aztán mehetsz sétálni, statikus sort nézegetni, ebédelni, aztán ha eluntad a póklászást, egyszerűen visszamész a foglalt helyedhez és teljes lelki nyugalommal fotózhatsz az első sorból. 

Vannak szabadon használható tribünök, ezeket többnyire a szponzorok biztosítják és bár az eredeti elgondolás az, hogy az üzleti partnereik számára legyen egy olyan hely, ahonnan jobb a kilátás, a szimpla polgárt se zavarják le. 

Pozitívum, hogy a kaja még a borravalóval együtt is olcsóbb volt, mint a rendezvényen kívül bárhol. 

Negatívum, hogy alig volt kulacs utántöltő hely és ami volt, azt is nehezen lehetett megtalálni. A meleg(ebb) csapvíz engem nem zavart, mert mellékíze nem volt és egyébként se szeretem a jéghideg vizet harminc fokban. 

A WC szituáció talán az egyik legjobb volt, amit valaha tapasztaltam, még a nap végén is egészen kulturált állapotban voltak a potyik. 

Abszolút kiemelném a szeméthelyzetet: lehet, hogy az amik nem gyűjtik szelektíven általában a szemetet, viszont nem is dobálják úgy el a dolgokat, mint az átlag repnap látogató Európában. Ami az Airpower lelkes és finoman bebaszott népe után a reptéren maradt, az eléggé húbazdmeg volt, a kiskatonák megérték összeszedni. Lakelandben semmi. A kordon mellett végig álltak a szemetesek és még a legdagadtabb redneck is fel tudta emelni a valagát, hogy elvigye odáig a burger után maradt papírtálcát. 

Szintén nagy különbség, hogy a gyerekes szülők nem követelnek maguknak és a csemetéiknek előjogokat. Ha nem volt helyük a kordonnál, mert későn jöttek, akkor nem próbálják meg csak azért is benyomni a Putyikát. A sorukat kivárják a gépeknél, nincs a gyerekkel vagyok, boruljatok le előttem mentalitás, ha pedig valaki mégis beengedi Putyikát az első sorba, azt szépen megköszönik. 

Ühömm, az tényleg egy MiG-29

Tartalékos Hawk (US Army)

Veterán Killer Egg

A statikus sor önmagában látványos, bár mondjuk kicsit összevissza, viszont sok gép el sincs kerítve, egészen közel lehet menni hozzájuk. Igen, lehet Warthogot simogatni és második világháborús gépeket szaglászni.

A veterán gépeknél mindenképpen érdemes venni valamit, mert ezáltal a gépek üzemben tartását támogatjuk. 

És akkor most jöjjön egy rakás kép:

Nem, a képek nem szerkesztettek. 

Ha valaki teheti és érdekli a repülés, mindenképpen összespórolni a pénzt egy amerikai kiruccanásra. 

Teljesen más mentalitás és hangulat.