avagy miért óriási bullshit szerintem a vegán január és mi lenne sokkal jobb helyette
Köztudottan nem vagyok a vegán cuccok ellensége, vannak dolgok, amiket kifejezetten szeretek. Ilyenek például a vegán tejpótló italok - a rizsital amúgy hétköznapi rizs, víz, turmixgép és egy textil pelenka segítségével otthon is elkészíthető -, vagy éppen a felvágottak, de a margarin és az édességek egy része is nagy sláger nálam. Számomra azért jó, hogy léteznek vegán dolgok, mert így biztos lehetek abban, hogy az adott termék biztosan laktózmentes. A vegán termék azonban nagyon nem egyenlő az egészséges termékkel, ugyanis simán tud több hozzáadott cukrot, illetve egyéb, vitathatóan egészséges anyagokat tartalmazni. Valamivel ugyanis csak hozni kell a parizer ízét...
A vegán január kihívás egy jókora marketing bullshit. Olyan, mint a fair trade kakaó, ahol a terméknek csak egy kis hányada - a törvényben előírt, hogy lehessen használni a címkét - származik etikus forrásból, a többi meg... na ja. És, nem, a legtöbb esetben a vegán semmivel se etikusabb a normál termékeknél, főleg a pálmaolajat tartalmazók.
A probléma a tömegtermelés és az etikátlan mezőgazdaság - beleértve az állattartást és a növénytermesztést is -, nem pedig az, hogy valaki jólnevelt vegyestüzelésű kazánként (az ember mindenevő) létezik. Ha tehát jót akar tenni magának és a bolygónak is valaki, akkor
- tudatosan vásárol
- tényleg csak annyit, amennyire szüksége van
- elkezd főzni-sütni magának
A jelenkor túltermelése és túlfogyasztása mellett azonban ez sokkal nehezebb feladat, mint növényevővé változni egy hónapra. A minőség a mennyiség felett elvet szinte lehetetlen betartani, mivel a silány minőségű és gyakran etikátlan termelésből származó áru sokkal olcsóbb, így ha valaki rá van állva a korlátlan fogyasztásra, akkor egyértelműen abból fog venni. Nagyikám, ha élne, biztosan nézne, hogy januárban eper van a boltban, meg málna és paradicsom is, nem a stelázsliról üveges, hanem friss.
Hol vannak már a a két világháború között született nagymamák, dédmamák? A sírban, igen és velük együtt odalett a tudás is. Elmentek rég a háziasszonyok, akik a nagy depresszió, majd pedig háború alatt és után, a fejadagok és a jegyrendszer idején életben tartották a családot.
Ha tehát valaki igazi kihívást szeretne, esetleg valódi életmódváltással, akkor ne a veganuary-t tolja, hanem a fejadag-konyhát!
Ehhez szeretettel ajánlom kiindulásnak a
the1940sexperiment.com oldalt. Ez a brit rendszert mutatja be, brit receptekkel a második világháború idejéből.
Korlátozottan állt rendelkezésre a szalonna, sonka, vaj, sajt, margarin, főzőzsiradék, tej, cukor, konzerv, tea, tojás (főleg a friss), édességek. Szintén korlátozott volt a hozzáférés a húsfélékhez, ugyanakkor nem korlátozták a zöldségek, gyümölcsök és a gabonafélék mennyiségét. Nem véletlen, hogy még a városokban is megpróbáltak az emberek kertecskéket csinálni, ahol zöldséget termeszthettek (victory garden) és nyulat, illetve csirkét nevelgettek a háztartásban. Nem házikedvencként, sorry, hanem megenni.
Miért is nem volt nassolás csak úgy, minden nap? Mert 4 hétre kaptál 340g édességet (cukorkát, csokoládét).
Mindent be kellett osztani, miközben úgy kellett főzni, hogy a család lehetőleg egészséges maradjon és ne kezdjen el hiánybetegségektől szenvedni.
Reggelire zabkása egy kis tejjel, esetleg mézzel és friss idénygyümölccsel.
A teát többször lefőzték.
Vizes piskóta, párolt zöldség dögivel, okosan beosztva minden és nem volt hűtő minden háztartásban, fagyasztó meg még úgyse. Kaját kidobni nem lehetett. Amire nem volt szükség, azt elcserélték olyasmire, amiből kevesebb volt.
Ki tart velem? Ki próbál meg csak egyetlen hétig úgy élni, mintha még mindig nem lehetne csak úgy mindent is kapni a boltban?
Ki cseréli le a trendi reggelijét (vagy a gyerekét) egy Oslo Mealre?
Apropó, Oslo Meal: két szelet, teljes kiőrlésű liszttel készített kenyér, rajta kicsi margarin, sajt és sok saláta. Mellé jár még friss zöldség, ami éppen van és egy pohát tej. Vajon mit szólna egy mai gyerek, ha ezt kapná enni? Semmi desszert, meg chips, meg üdítő.
