Könyvajánló nyárra

Nagyon kevés olyan film van, amit akárhányszor képes vagyok megnézni, ezek egyike a Black Hawk Down, magyarul A Sólyom végveszélyben. Bowden könyvével és az egyéb visszaemlékezésekkel összevetve baromi pontatlan, de ami engem megfogott, az nem a színészi játék, vagy a forgatókönyv, hanem a helikopterek. 

Manapság már legfőképpen azt övezi titok, hogy éppen merre járnak és pontosan milyen gépeik vannak, de 1993-ban, a Gothic Serpent idején még nagyjából semmit se tudott a világ azoknak a fekete helikoptereknek a létezéséről, amiket a szomáliai fiaskó egy pillanat alatt lökött a napvilágra. 

A 160th SOAR hivatalosan 1981. október 16-ától létezik, de egészen addig, amíg Super Six-One és Super Six-Four le nem paccsantak egy polgárháborúba süllyedt, afrikai ország fővárosában, a közvélemény - értsd adófizetők - gyakorlatilag azt se tudta, hogy vannak. 

Fun fact:

A filmben látható helikoptereket maga a hadsereg biztosította a 160th állományából, beleértve a pilótákat is. 

De vissza a könyvekhez. Mivel a 160th SOAR létezése ma már nem titok, sőt, igen gyakori vendégei a különböző nagy airshow-knak az USÁ-ban - a közeljövőben éppen Oshkosh-ban találkozhat velük a nagyérdemű. A hivatalos/nem hivatalos social média jelenlétük sem elhagyagolható, naná, a toborzásra nekik is szükségük van, és főleg a 2000-es évek eleje óta több írás is megjelent velük kapcsolatban. Mike Durant Steven Hartovval közösen jegyzett két könyve - In the Company of Heroes és a The Night Stalkers - közül az utóbbi különösen nagy kedvencem, mivel bevetéseken és emberi sorsokon át mutatja be az alakulatot a kezdetektől Afganisztánig. A fenti, két könyv alá olvasás közben érdemes amúgy egy vödröt helyezni, mert erősen csöpög belőle a patriotizmus és a macsó maszkulinitás, ami európai szemmel kicsit néha fejfogós. Európából nézve az USA egyébként is néha kissé izé tud lenni.  A 2018-ban megjelent Making a Night Stalker azonban már egy egészen más vonulatot képvisel. Burny, aki egy csupaszív, remek ember, már nem mások történetei gyűjtötte össze, hanem a saját, személyes útját tárja benne elénk. Burny nem pilóta, hanem crew chief volt az MH-47 fedélzetén és nem riad vissza attól, hogy a bajtársiasság és hazaszeretet mellett a hullámvölgyekről, a félelmekről, a veszteségekről és a személyes pokoljárásáról (PTSD, alkoholizmus) beszéljen. Ő már nem akarja mindenáron az acéltökű SOF katonát adni, aki vállrándítással nyugtázza a füle mellett röpködő golyókat.      

Ebbe a sorba illeszkedik be Alan C. Mack Razor 03 - A Night Stalker's Wars, amire Nazgul hívta fel a figyelmemet, ezúton is örök hála neki. 

Alan megdöbbentő nyíltsággal és őszinteséggel mesél olyan dolgokról, amikről MINDENKI szemlesütve hallgat, mert "nem illik kiteregetni a szennyest".

Vajon hány katonafeleség küzd titokban, a csinosra festett ajtók és hazafias mosolyok mögött önpusztító depresszióval, alkohol-, és drogfüggőséggel? 

Hány emberi életet tesznek tönkre rögtön a kezdetek kezdetén az abúzív, elhanyagoló szülők? 

A könyv egyfajta Odüsszeia, jó szívvel tudom ajánlani olyanoknak is, akik amúgy nem érdeklődnek a katonai repülés iránt. Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, az a letehetetlen fajta, egy tehetséges író tollából. 

(Alan azóta már a második könyvén dolgozik, ami inkább a már publikálható bevetésekről szól majd. Érdemes pár podcastot meghallgatni vele, végtelenül szimpatikus és intelligens ember.)

  

Sajnálatos módon a fent említett könyvek egyike sem elérhető magyarul, de alapszíntű angol nyelvtudással és egy online szótárral mindegyik könnyen abszolválható.