Fedőneve: Durcás Eper

 avagy jelentés a RIAT 2023 Airshowról

A "Minden idők legkotványabb időjárása repülőnapon" cím büszke tulajdonosa továbbra is a 2019-es Airpower, ahol a finom 10 fokot sikeresen kombinálták odafent folyamatosan szemerkélő esővel, bár a RIAT közel állt hozzá, hogy átvegye a vezetést. A történelem homályába vesző - értsd: fszom tudja, melyik, de még középsuliba jártam - kecskeméti repülőnap, amikor esőkabát hiányában pacallá ázva sikerült megérkezni a reptérre, a kanyarban sincs, mert meleg volt és nem fújt a szél.

Very British Weather fogadott minket pénteken és a csodálatos eső-szél kombináció kitartott a Jet Age Múzeum látogatása alatt is, ami igazából akkor volt csak kellemetlen, amikor az ember a kerti látványosságokat kívánta megtekinteni. Mivel az előrejelzés a hétvégére is nagyjából a szar felé tendált, és az eső nem annyira ritka arrafelé, a szervezők - ellentétben a közép-európai repnapokkal - itt simán beengedték az esernyőket, a kis táska formátumtól a napernyő méretű vadállatokig mindet. 

Nem akarok hazamenniiiiii...

A brit látogatók jelentős része ugyanis, ha egyszer letette a kempingszéket és a kempingasztalt a fűre, akkor onnan nincs az a zápor, ami kimozdítsa. A brit látogatók jelentős része ilyenkor gombává avanzsál és halál nyugodtan issza tovább az ale-t, meg a teát, mivel amúgy sincs hova menni. (A másik meg vízálló sátrat hoz, amit fel is állít. Erre külön szabály vonatkozik, nem lehet 1,5m magasabb.) Menekülni egy részük csak akkor kezd, amikor már igazából tök mindegy, mert totál szétázott mindene, de ha elállt az eső, akkor visszajönnek, kiöntik a vizet a székből és nézik tovább a programot. Mert a program az eső alatt sem igazán állt le: a helikopterek vidáman eltrallaláztak odafent az ablaktörlőikkel.

Na, de hogy kerül az eper a flaszterra, kérdezheti bárki joggal. 

Rutinos repnapra járóként természetesen bepakoltam az esőkabátot a kisszék mellé, mondván, sose lehet tudni, mégis csak Anglia... Mivel valahogy a kamerákat és az objektíveket is meg kellett védeni, nem a szokásos, kerékpározáshoz használt esőnadrág-esődzseki kombinációt választottam, hanem az egészen csodálatos, piros pöttyös IKEA poncsót, ami be tudja nyelni a fotós hátizsákot is. 

 Az első zápor térdtől lefelé csúnyán eláztatott, mivel épp téblábolás közben ért, de a bőr Tisza cipő ismét bizonyította, hogy bár nem volt olcsó, cserébe a minősége kimagasló, a víz gyakorlatilag nem jutott be. Miközben anyázva vártam a toccs végét, akkor vettem észre, hogy a helyiek egy része bekuporodott az esőkabátja, esernyője alá és oversized varjúként illetve gombaként bekkelte ki az égi áldást. Áhááááá.   

Adapt. Improvise. Overcome.

A következő etap már a háromlábú hokkedlin üldögélve ért, a piros esőkabát alatt, amiből gyakorlatilag csak a szemem és az orrom látszott ki, a helyiek legnagyobb derültségére, akik csuklóból mindjárt le is epreztek. A módszer bevált, bár a francos IKEA poncsó varrása a kapucninál nem teljesen vízhatlan, így finoman befolyt a víz. Ezt duct tape híján ott orvosolni nem tudtam, de majd a legközelebb. 

Szóval, ha valaki véletlen talál egy olyan képet, amin egy túlméretes eper üldögél a placc közepén, az valószínűleg én leszek. 

De, milyen is a RIAT?

Rohadt nagy és ha az ember szerencsés, akkor egészen különleges gépeket is láthat. Mint például a két BUFF. Vagy az U-2. Vagy a hurrikán vadász az USÁ-ból. 

Ami engem egy kicsit zavart, hogy a szerencsétlen, magyar Gripen gyakorlatilag még egy tisztességes állóhelyet se kapott, ott legelt egyedül a pampán. A bemutatót a cseh és a svéd kollégái repülték. Nyilván nem lehet három egyforma gépnek dinamikus bemutatót biztosítani - a számtalan F-16 közül is csak kettő repült -, és simán előfordulhat, hogy a Magyar Légierő két, bemutatóra kijelölt pilótája közül ezen a hétvégén tényleg senki nem ért rá... na, de, na. Azért az nem volt szép, hogy a 34-es csak úgy volt. 

Elnézést, nem vagyok fertőző. Halló! Valaki?

Idén a Saudi Hawks, az Al Fursan (Emirátusok) Aerobatic Team, a Patrulla Águila és persze a RAF Red Arrows jelentették a fő attrakciót, de megjelent a belga F-16 Solo Display (Dream Viper) is és egy finn F-18 is. Láthatott a nagyérdemű két Tornadot is a levegőben, sőt, még F-4F Phantomot is, ami manapság már hihetetlenül ritka. 

A sok kacatos és kajás mellett természetesen azért érdekes és értékes dolgokat is találhatott az ember, ha akart, és mivel szerény bőröndkapacitással indultam neki az öt napnak, így sikerült elkerülni, hogy bóvlihegyekkel érkezzek haza. 

Néhány dolog kipipálódott a bakancslistán:

- eljutni a RIAT-ra Fairfordba

- B-52-t testközelből látni

- U-2-t testközelből látni

Ami nem sikerült:

- U-2-t repülni látni

Note to myself:

- Ha Frankfurt környékén a szállások általában 80 euró körül mozognak, akkor az 51 eurós hotelszoba gyanús (kell legyen). De ez egy másik sztori, nem véletlen, hogy ha elindulok valamerre, a közvetlen családtagjaim óbazmegazidegeim felkiáltással és egy lemondó sóhajjal szokták nyugtázni a dolgokat.    

- A Chinook okkal kapta a Big Windy becenevet

- a szovjet hajtómű utánégetőn az valami egészen brutális, nem evilági dolog (a Szu-22 egyenesen a szívedhez szól)