Nabazmeg

 Elnézést a címért, de ennél tömörebben nem tudom kifejezni azt, amit gondolok azon hír hallatán, hogy szóba került a zéró tolerancia eltörlése Magyarországon. Állítólag neves borászok kezdeményezték, hogy több, európai országhoz hasonlóan Magyarországon is lehessen mértékkel alkoholt fogyasztani vezetés előtt és az illetékes minisztérium vizsgálja a jogszabály enyhítését. Mindezt a jótékony hatású borfogyasztás és a kultúra nevében. Még ki se hűlt az ittas sofőr által elgázolt motoros teste, de a kreténül vigyorgó Lézerjani már benyögte, hogy az általa vezetett minisztériumban vizsgálták a témakört. 

Houston, van egy kis probléma! Magyarország közlekedési kultúra szempontjából nem tartozik Európához, sokkal inkább balkán, vagy Oroszországanyácska szintjét közelíti. Az ittas vezetés jelenleg is probléma, hiába járhat érte vezetéstől eltiltás, az alkesz simán vezet tovább jogsi nélkül is. 2022-ben 1192 személyi sérüléses balesetet okozott alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőr. 

Magyaroszág így is élen jár az alkoholfogyasztásban. Bebaszni a kannástól is be lehet, a minőségi borok fogyasztása ettől nem fog emelkedni, mivel a minőségi borok az átlag számára nem érik meg, aki meg kellően pénzes, az nem magyar bort vesz. 

Egy pohár bor hatása emberről emberre változik, de még egy adott egyén sem mindig ugyanúgy reagál ugyanarra a mennyiségű alkoholra.  

A magyar ember és a mértéktartás... Jaja, a büféreggelinél is úgy tartja a mértéket, olyan szerényen rakja meg tányért, hogy abból egész Afrika jóllakhatna... Szerencsés esetben egy részét tényleg megeszi, a másik fele meg a szimatszatyorban köt ki. Kevésbé szerencsés esetben a fél tányér megy a kukába.   

Az alkohol méreg. Olyan nincs, hogy jótékony hatású alkoholfogyasztás.    

Figyu, van egy ötletem: Borászkám, bezárunk egy autóba, mondjuk egy kanyar kijövő ívére, be is kötünk, hogy jobban biztonságban érezd magad, egye fene, még a légzsákokat is aktív állapotban hagyjuk és elindítunk feléd egy enyhén alkoholizált - nem ivott sokat, csak egy pohárkával - sofőrt. Természetesen nem szólunk neki, hogy ottvagytok, te, meg a szerencsétlen autó, legyen kicsit realitás szagú a teszt. Vagy időben észlel, vagy nem. Vagy fékez, vagy nem. Vagy kitér, vagy nem. Mert tudod, az életben sem mindig tud az ember elugrani, amikor egy kretén bátorra issza magát és pedal to the metal nekivág az útnak...

Könyvajánló nyárra

Nagyon kevés olyan film van, amit akárhányszor képes vagyok megnézni, ezek egyike a Black Hawk Down, magyarul A Sólyom végveszélyben. Bowden könyvével és az egyéb visszaemlékezésekkel összevetve baromi pontatlan, de ami engem megfogott, az nem a színészi játék, vagy a forgatókönyv, hanem a helikopterek. 

Manapság már legfőképpen azt övezi titok, hogy éppen merre járnak és pontosan milyen gépeik vannak, de 1993-ban, a Gothic Serpent idején még nagyjából semmit se tudott a világ azoknak a fekete helikoptereknek a létezéséről, amiket a szomáliai fiaskó egy pillanat alatt lökött a napvilágra. 

A 160th SOAR hivatalosan 1981. október 16-ától létezik, de egészen addig, amíg Super Six-One és Super Six-Four le nem paccsantak egy polgárháborúba süllyedt, afrikai ország fővárosában, a közvélemény - értsd adófizetők - gyakorlatilag azt se tudta, hogy vannak. 

Fun fact:

A filmben látható helikoptereket maga a hadsereg biztosította a 160th állományából, beleértve a pilótákat is. 

De vissza a könyvekhez. Mivel a 160th SOAR létezése ma már nem titok, sőt, igen gyakori vendégei a különböző nagy airshow-knak az USÁ-ban - a közeljövőben éppen Oshkosh-ban találkozhat velük a nagyérdemű. A hivatalos/nem hivatalos social média jelenlétük sem elhagyagolható, naná, a toborzásra nekik is szükségük van, és főleg a 2000-es évek eleje óta több írás is megjelent velük kapcsolatban. Mike Durant Steven Hartovval közösen jegyzett két könyve - In the Company of Heroes és a The Night Stalkers - közül az utóbbi különösen nagy kedvencem, mivel bevetéseken és emberi sorsokon át mutatja be az alakulatot a kezdetektől Afganisztánig. A fenti, két könyv alá olvasás közben érdemes amúgy egy vödröt helyezni, mert erősen csöpög belőle a patriotizmus és a macsó maszkulinitás, ami európai szemmel kicsit néha fejfogós. Európából nézve az USA egyébként is néha kissé izé tud lenni.  A 2018-ban megjelent Making a Night Stalker azonban már egy egészen más vonulatot képvisel. Burny, aki egy csupaszív, remek ember, már nem mások történetei gyűjtötte össze, hanem a saját, személyes útját tárja benne elénk. Burny nem pilóta, hanem crew chief volt az MH-47 fedélzetén és nem riad vissza attól, hogy a bajtársiasság és hazaszeretet mellett a hullámvölgyekről, a félelmekről, a veszteségekről és a személyes pokoljárásáról (PTSD, alkoholizmus) beszéljen. Ő már nem akarja mindenáron az acéltökű SOF katonát adni, aki vállrándítással nyugtázza a füle mellett röpködő golyókat.      

Ebbe a sorba illeszkedik be Alan C. Mack Razor 03 - A Night Stalker's Wars, amire Nazgul hívta fel a figyelmemet, ezúton is örök hála neki. 

Alan megdöbbentő nyíltsággal és őszinteséggel mesél olyan dolgokról, amikről MINDENKI szemlesütve hallgat, mert "nem illik kiteregetni a szennyest".

Vajon hány katonafeleség küzd titokban, a csinosra festett ajtók és hazafias mosolyok mögött önpusztító depresszióval, alkohol-, és drogfüggőséggel? 

Hány emberi életet tesznek tönkre rögtön a kezdetek kezdetén az abúzív, elhanyagoló szülők? 

A könyv egyfajta Odüsszeia, jó szívvel tudom ajánlani olyanoknak is, akik amúgy nem érdeklődnek a katonai repülés iránt. Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, az a letehetetlen fajta, egy tehetséges író tollából. 

(Alan azóta már a második könyvén dolgozik, ami inkább a már publikálható bevetésekről szól majd. Érdemes pár podcastot meghallgatni vele, végtelenül szimpatikus és intelligens ember.)

  

Sajnálatos módon a fent említett könyvek egyike sem elérhető magyarul, de alapszíntű angol nyelvtudással és egy online szótárral mindegyik könnyen abszolválható. 

Fedőneve: Durcás Eper

 avagy jelentés a RIAT 2023 Airshowról

A "Minden idők legkotványabb időjárása repülőnapon" cím büszke tulajdonosa továbbra is a 2019-es Airpower, ahol a finom 10 fokot sikeresen kombinálták odafent folyamatosan szemerkélő esővel, bár a RIAT közel állt hozzá, hogy átvegye a vezetést. A történelem homályába vesző - értsd: fszom tudja, melyik, de még középsuliba jártam - kecskeméti repülőnap, amikor esőkabát hiányában pacallá ázva sikerült megérkezni a reptérre, a kanyarban sincs, mert meleg volt és nem fújt a szél.

Very British Weather fogadott minket pénteken és a csodálatos eső-szél kombináció kitartott a Jet Age Múzeum látogatása alatt is, ami igazából akkor volt csak kellemetlen, amikor az ember a kerti látványosságokat kívánta megtekinteni. Mivel az előrejelzés a hétvégére is nagyjából a szar felé tendált, és az eső nem annyira ritka arrafelé, a szervezők - ellentétben a közép-európai repnapokkal - itt simán beengedték az esernyőket, a kis táska formátumtól a napernyő méretű vadállatokig mindet. 

Nem akarok hazamenniiiiii...

A brit látogatók jelentős része ugyanis, ha egyszer letette a kempingszéket és a kempingasztalt a fűre, akkor onnan nincs az a zápor, ami kimozdítsa. A brit látogatók jelentős része ilyenkor gombává avanzsál és halál nyugodtan issza tovább az ale-t, meg a teát, mivel amúgy sincs hova menni. (A másik meg vízálló sátrat hoz, amit fel is állít. Erre külön szabály vonatkozik, nem lehet 1,5m magasabb.) Menekülni egy részük csak akkor kezd, amikor már igazából tök mindegy, mert totál szétázott mindene, de ha elállt az eső, akkor visszajönnek, kiöntik a vizet a székből és nézik tovább a programot. Mert a program az eső alatt sem igazán állt le: a helikopterek vidáman eltrallaláztak odafent az ablaktörlőikkel.

Na, de hogy kerül az eper a flaszterra, kérdezheti bárki joggal. 

Rutinos repnapra járóként természetesen bepakoltam az esőkabátot a kisszék mellé, mondván, sose lehet tudni, mégis csak Anglia... Mivel valahogy a kamerákat és az objektíveket is meg kellett védeni, nem a szokásos, kerékpározáshoz használt esőnadrág-esődzseki kombinációt választottam, hanem az egészen csodálatos, piros pöttyös IKEA poncsót, ami be tudja nyelni a fotós hátizsákot is. 

 Az első zápor térdtől lefelé csúnyán eláztatott, mivel épp téblábolás közben ért, de a bőr Tisza cipő ismét bizonyította, hogy bár nem volt olcsó, cserébe a minősége kimagasló, a víz gyakorlatilag nem jutott be. Miközben anyázva vártam a toccs végét, akkor vettem észre, hogy a helyiek egy része bekuporodott az esőkabátja, esernyője alá és oversized varjúként illetve gombaként bekkelte ki az égi áldást. Áhááááá.   

Adapt. Improvise. Overcome.

A következő etap már a háromlábú hokkedlin üldögélve ért, a piros esőkabát alatt, amiből gyakorlatilag csak a szemem és az orrom látszott ki, a helyiek legnagyobb derültségére, akik csuklóból mindjárt le is epreztek. A módszer bevált, bár a francos IKEA poncsó varrása a kapucninál nem teljesen vízhatlan, így finoman befolyt a víz. Ezt duct tape híján ott orvosolni nem tudtam, de majd a legközelebb. 

Szóval, ha valaki véletlen talál egy olyan képet, amin egy túlméretes eper üldögél a placc közepén, az valószínűleg én leszek. 

De, milyen is a RIAT?

Rohadt nagy és ha az ember szerencsés, akkor egészen különleges gépeket is láthat. Mint például a két BUFF. Vagy az U-2. Vagy a hurrikán vadász az USÁ-ból. 

Ami engem egy kicsit zavart, hogy a szerencsétlen, magyar Gripen gyakorlatilag még egy tisztességes állóhelyet se kapott, ott legelt egyedül a pampán. A bemutatót a cseh és a svéd kollégái repülték. Nyilván nem lehet három egyforma gépnek dinamikus bemutatót biztosítani - a számtalan F-16 közül is csak kettő repült -, és simán előfordulhat, hogy a Magyar Légierő két, bemutatóra kijelölt pilótája közül ezen a hétvégén tényleg senki nem ért rá... na, de, na. Azért az nem volt szép, hogy a 34-es csak úgy volt. 

Elnézést, nem vagyok fertőző. Halló! Valaki?

Idén a Saudi Hawks, az Al Fursan (Emirátusok) Aerobatic Team, a Patrulla Águila és persze a RAF Red Arrows jelentették a fő attrakciót, de megjelent a belga F-16 Solo Display (Dream Viper) is és egy finn F-18 is. Láthatott a nagyérdemű két Tornadot is a levegőben, sőt, még F-4F Phantomot is, ami manapság már hihetetlenül ritka. 

A sok kacatos és kajás mellett természetesen azért érdekes és értékes dolgokat is találhatott az ember, ha akart, és mivel szerény bőröndkapacitással indultam neki az öt napnak, így sikerült elkerülni, hogy bóvlihegyekkel érkezzek haza. 

Néhány dolog kipipálódott a bakancslistán:

- eljutni a RIAT-ra Fairfordba

- B-52-t testközelből látni

- U-2-t testközelből látni

Ami nem sikerült:

- U-2-t repülni látni

Note to myself:

- Ha Frankfurt környékén a szállások általában 80 euró körül mozognak, akkor az 51 eurós hotelszoba gyanús (kell legyen). De ez egy másik sztori, nem véletlen, hogy ha elindulok valamerre, a közvetlen családtagjaim óbazmegazidegeim felkiáltással és egy lemondó sóhajjal szokták nyugtázni a dolgokat.    

- A Chinook okkal kapta a Big Windy becenevet

- a szovjet hajtómű utánégetőn az valami egészen brutális, nem evilági dolog (a Szu-22 egyenesen a szívedhez szól) 

Rejtvény

 

Na, vajon mi rejtőzik a vaskos buborékfólia alatt?

Rész duplanulla

Ausztriában egy törvénytervezet szerint, amelyet az ÖAMTC is támogat, az extrém gyorshajtók autóját, mint a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert, a hatóság elveheti majd. Nem, nem azoktól, akik 130 helyett 140-nel mennek az autópályán, hanem mondjuk 180-200-zal, ami rendszeresen előfordul például mind az M1, mind az M7 autópályán, rátapadva egymás lökhárítójára, mert akurvaanyádértnemtakarodszelelőlem.

Egy kis ismétlés fizika óráról: 

A km/h és a m/s között a váltószám 3,6. 

50 km/h = 13,88888 m/s

90 km/h = 25 m/s

130 km/h = 36,11 m/s

180 km/h = 50 m/s

Miért érdekes ez? 

Mert az ember lassú. Mire feldolgozza az összegyűjtött információt és ez alapján döntést hoz, napszaktól, egyéni alapbeállításoktól és az éppen aktuális fizikális állapottól függően akár 2s is eltelhet. Tehát egy szabályos, országúti tempónál 2*25 métert halad a szekér anélkül, hogy bármi történt volna, pedig kilépett a Bambi a bokorból és úgy igazából nagyon kéne már fékezni, különben be fog nézni a szélvédőn. Az őzaprólék pedig a tányérban mutat jól, nem az ember ölében, üvegcserépen tálalva.  

Ehhez jön még a gép késedelme, ami korszerű járműveknél is jelen van, bár lényegesen lecsökkent az idősebb példányokéhoz képest és ugye dolgoznak a modern segédberendezések is, mint ABS, ESP, ABC és társai (remélve, hogy nem iktatták ki őket okosan), amik jelentősen megnövelték a járművek irányíthatóságát instabil menetdinamikai helyzetben is. 

A segédberendezések azonban nem mindenhatóak és akár tetszik, akár nem, a sokmilliós tuningállatok felett is a fizika az igazi úr , nem pedig a kétbites amőba a volán mögött. 

Amikor pedig a kétbites amőbák összeakadnak a közúton és megkezdődik a kié nagyobb gázpedál által történő eldöntése, abból könnyen lehet olyan zakó, mint július 1-én az Árpád-hídon. 

Ha csak a két díszpinty sérült volna meg, vagy dobja fel a bőrmokaszint, azt mondanám, természetes szelekció, legalább több szart nem csinálnak már. Csakhogy ezúttal is, már megint egy teljesen vétlen ember életét vették el a pöcsméregetéssel és ez probléma. Kurva nagy méghozzá, amit nem a rendőrségnek kell megoldania, hanem a törvényalkotónak.

Ha azonban a nagyméltóságú, tekintetes uraságok pártállástól függetlenül ott a nagycirkuszban lefossák a bokájukat a várható szavazatvesztés miatt és hagyják tombolni évtizedeken át az elmebajt, sőt, támogatják - Lézerjani, sálálálááááá - a törvénytelen viselkedést a közúton, annak pontosan az lesz a követkeménye, ami a hétvégén történt. 

Az egyik balesetező autóról időközben pedig kiderült, hogy rendszeresen vettek részt vele legális eseményeken (is), tehát a sofőrje tisztában volt bizonyos dolgokkal és nem tekinthető egyszerű úrvezetőnek. Ez azonban az én szememben olyan súlyosbító tényező, mint egy alkoholos, vagy kábszeres befolyásoltság. 

A közutat nem arra találták ki, főleg nem a városit, hogy akkora sebességgel veressenek rajta, mint ezek a gyökerek tették. 

Teljesen más százötvennel menni az autópályán, mint a városban, legyen akármilyen gyér is a forgalom.

Hogy miért? Mert nincs helyed. 

Egy városi út sávja akármennyire szélesnek is tűnik, a szabványok szerint keskenyebb, mint az autópályáé. A városi út tele van akadályokkal, ráadásul csupa mocsok és az útburkolat minősége is sok esetben rosszabb, mint a nagyobb sebességre tervezett elkerülőké. Ha bármi félremegy, és a fékezés nem elég, vagy elveszíted egy pillanatra a tapadást, akkor a megfelelő manőver végrehajtására a szűkítők, korlátok és egyszerűen az út szélessége miatt nincs elég helyed. 

    

Egykettedemszervénégyzet. Ez a mozgási energia leegyszerűsített képlete. (Plusz vénullszorté)

A tömeg feles szorzóval, a sebesség négyzetesen szerepel benne. 

Ha szerencséd van, mielőtt ütközöl, a mozgási energiád egy részét elforgod, elsúrlódod... Ha nincs, az egész ütközési, majd deformációs energiává (részben hővé) alakul. 

Nagy sebességnél (már a szabályos autópályatempó is annak számít) te, az utasaid és a Halál együtt ültök az autóban, ezt sose felejtsd el!

Az amatőr vannabí részer hülyegyereket legfőképpen az különbözteti meg a profi versenyzőtől, hogy ez utóbbi nem fog beleállni egy éjszakai faszméregetésbe, mert nagyon jól tudja, hogy milyen veszélyes lehet a legkisebb hiba is versenytempónál. Az igazi versenyző tiszteli a gépet és nem sodorja veszélybe holmi kis pöcs miatt a fülledt, nyári éjszakában.  

Az igazi, nem fakezű vezető ott engedi neki a szörnyet, ahol kell. Ahol van hely manőverezni, fékezni, ne adj isten bukni és ahol nagyjából azonos képességű emberek vannak körülötte a zárt pályán. 

A kérdés nem az, hogy lesz-e még ilyen baleset. A kérdés sajnos az, hogy mikor.

A 26 éves kerékpáros, aki szabályosan tekert, nem ért haza. Tisztelt Ház, tisztelt Rendőrség? Mennyi vér kell még, mennyi tönkrement élet, hogy végre neki tessenek állni dolgozni? 

UPDATE: 

A rendőrség ma, július 7-én nyilvánosságra hozta a térfigyelő kamerák felvételeit. Ezek, a szemtanúk és az előzetes igazságúgyi műszakértői vélemény, valamint a járműből kiolvasott adatok alapján az AMG sofőrjét őrizetbe vették. 

A sokszáz lovas gépszörny menetstabilizáló rendszere (ESP) a baleset idején ki volt kapcsolva.  

A 33 éves gépjárművezetővel szemben többször intézkedtek már közlekedési kihágás miatt.

Ennyi visszatartó ereje van a büntikepontikának. 

Gratulálok!

 

Ruhat eszi

 ...avagy miért adok ki szívesebben ugyanannyi pénzt egy vintage, mint egy vadiúj ruháért?

Az egész a Nasságosasszonnyal kezdődött, miatta vettem a két, 80+os ruhát és azt kell mondjam, hogy a véncsontok azóta gardróbom legszeretettebb darabjai lettek és bár tudom, hogy illene kímélni őket, egyszerűen nem megy. Rajtuk kívül van még kettő ebből a korcsoportból, ezek alkalmiak - egy fekete kisestélyi és egy halványkék estélyi -, és tervezek újabbakat beszerezni, ezúttal sem "vintage" online boltból. Egyszerűen megszerettem ezeket a kedves, öreg, mégis szépen szabott ruhákat. 

De mi ennek az oka? 

1. Az anyag, amiből készültek. 

Akármelyik, retro szabású holmit áruló - rockabilly, vagy pin up - boltban vásárol is az ember, azt fogja tapasztalni, hogy a ruhák 90 százaléka poliészter, vagyis műanyag. A nagyon kevés kivétel pedig gyakorlatilag drágább, mint a valódi, adott korszakból származó ruha.  

2. Ahol és ahogy készülnek. 

Közel tíz éve vettem az akkor még létező Próbafülkében két Collectif márkájú ruhát és ezek közül az egyiket rögtön vissza kellett vinni, mert hiába volt gyönyörű a ruha szabása, ha kritikán alulira sikerült a kivitelezés. Egészen pontosan egy darab daru, vagy cseresznyevirág nem volt a ruhán, ami meg volt, az is félbevágva. Made in China. Betanított (gyerek)munkások, minimális óradíjért, kizsákmányolva, a termék pedig közel 100 euróért eladva. Kösz nem. 

3. Minőség

A két, nem túl fényes minőségű képen egy 80 éves és egy 1 éves ruha látható. Vajon melyik melyik?

Elárulom, a szürke ruha az idősebb. Közel nyolcvan, ha nem több éves. 

Az anyaga könnyű pamut, a sárga pöttyöket az alapon végigfutó cérna adja ki. 

A varrások minősége alapján nem otthon készített ruháról beszélünk, erre utal a nyakában lévő, picike címke is. Feltételezhetően egy francia varroda terméke, hozzám legalábbis Franciaországból érkezett.

A hátán az egyik ujj közelében elfeslett egy kicsit az anyag, ezt könnyedén kijavítottam, és most meg kell erősítenem egy varrást a szoknyán, más hibája nincs nyolcvan év után se. 

Mosni elég hetente legfeljebb egyszer akkor is, ha az ember háromszor-négyszer felveszi és még biciklizik is benne, mivel megszárad és kiszellőzik. Szaga nincs. Télen, gyapjú kardigánnal és vastag harisnyával is bevethető volt, már amikor éppen a Nasságosasszony szolgálatba tudott lépni (értsd, száraz volt az út).   

 

  

A barna, "szafari" ruha még nincs egy éves, jóval kevesebbet volt nyúzva, mint a véncsont társai és már leszakadt az övbújtató. 

Minden egyes használat után ki kell mosni, mert a legjobb dezodor mellett is megbüdösödik. 

Már túl van egy ecetes áztatáson, hogy valahogy kijöjjön belőle az izzadságszag, amit semmilyen mosószer nem tudott kiszedni belőle. 

Csak betekerek benne a melóhelyemre és csorog rólam a víz, mert a rohadt poliészter semmilyen szinten nem szellőzik. Akkor se, ha éppen nincs szükség kardigánra.

Drágább volt, mint a mellette látható véncsont postaköltséggel együtt. 

Télen hordhatatlan, mert megdöglik benne az ember. Ez bizony nem fog nyolcvan plusz évet létezni és valószínűleg eladom, mert kezd az agyamra menni. 

Ezen a képen pedig a szintén nyolcan közeli lenruha látható, aki egyértelműen házi készítésű, és érkezése után gyors gombcserére, valamint varraterősítésre szorult. Azóta köszöni, remekül érzi magát és lelkesen gyűjtögeti az elismeréseket, akárcsak a Puchságos, aki itt a tavaly júliusi CityRadeln eseményen látható, nemsokkal a felújítása után. 

Éljen a slow fashion és a vintage! 

Ne támogasd a kizsákmányoló és szennyező fast fashion ipart! Vásárolj használtan, mert az a holmi, ami már a sokadik tulajdonost szolgálja ki, garantáltan más minőséget képvisel, mint az egy szezon után elmálló gönc. A Vinted oldalon az ismert, retro gyártók termékei minimális pénzért elérhetőek. 

(Nem, fehérneműt én is újat veszek, vagy éppenséggel varrok magamnak. Az más.)