Hegyre fel - Villacher Alpenstrasse

avagy a Cárevics zsenge 26 évesen panorámázni ment 1700m fölé és megcsinálta.

Elég edzett vagyok, ami a hegyi utakat illeti a nem kevés hideg/meleg/magas tesztúttal a hátam mögött, de azért egy pillanatra csak beszartam, amikor kifizettem a közel 18 eurót és áthajtottam a sorompón a Villacher Alpenstrasse aljánál a Cáreviccsel.
16,5 km, 116 kanyar, 10%-os maximális emelkedés - egy modern kocsinak többnyire nem nagy ügy, de itt és most egy karburátoros, 26 éves, kézi váltós gépállatról van szó, aki ennyire magasan még sosem járt és összesen van benne 75 lóerő. 
Hogy ez mit is jelent? Azt, hogy padlógázon, harmadikban ment az emelkedőkön óra szerint hatvanat - a GPS szerint ez a valóságban nagyjából 5km/h-val kevesebb, félre is húzódtam, ha láttam, hogy valaki gyorsabb van mögöttem.
Lassan, de biztosan felment. Megküzdött minden méterért, dolgozott a gépszív, ahogy talán még soha - az öreg, orosz morzsa-Porsche legyőzte a hegyet. 
Igaz, aztán nem annyira elegánsan kibugyogott vagy egy liter vizet a felső parkolóban, mert a kiegyenlítő tartály a jelek szerint nem igazán tudott kiegyenlíteni és 1700 méteren bokszkesztyűvel üt a fizika.
Ettől és a két motorleállástól eltekintve - az egyik oka az én lábam volt, a másik pedig a hideg motor - hibátlanul abszolválta az etapot és én hihetetlenül büszke vagyok rá!
Ezzel a kocsival nem lehet lazázni, nem lehet nagyvonalúan elengedni a kanyarban, mert nincs ABS, nincs ESP és ha valamit benéz az ember, akkor az ÖAMTC, vagy a tűzoltók húzzák ki az árokból. Nem beszélve a féltés-faktorról, mert hát nekem ez a kocsi a mindenem és könnyen nyílik a pofonláda, ha valaki nem a korának kijáró tisztelettel viszonyul hozzá. 26 éve velünk van, a családunk tagja, esküszöm, fájt, amikor lefele jövet harmadikban pörgött a motor és kattogott valami a váltónál (ennek feltételezhető okát azóta megtaláltuk), úgyhogy inkább elvasaltam pár millimétert a fékekből. (Így is maradt elég.)
Az út tanulsága, hogy őfelsége a Grossglockner Hochalpenstrasséra még nem áll készen, ami idén már nem is aktuális, tekintve, hogy a kocsi nincs téliesítve, így nov. 1 előtt el kellett hagyja és el is hagyta Ausztriát.
Ez volt idén az utolsó előtti kirándulás - az utolsó Szlovéniába, Bledbe vezetett. Most pedig már otthon van, a védett garázsában, új gumikon, vizsgára készülve. Májustól ezidáig 6000km-t ment, ami közel ezerrel több az átlagos futásteljesítményénél. A matricát pedig büszkén viseli, jövőre begyűjtünk legalább még kettőt (a Goldecket és a Gerlost), és előbb, vagy utóbb, de meg lesz a Glockner is...
A képek nem adják vissza, milyen gyönyörű is valójában ez a panoráma út, főleg így ősszel, ragyogó napfényben. 

Voltak páran...

Szebb napokon biztosan nem lesz a legfelső parkolóban hely, nem érdemes felmenni. Az eggyel alatta lévőben tuti le lehet rakni a kocsit, nincs tülekedés és felmenni a túraútvonal kezdőpontjához kb 5 perc. 

 A Dobratsch nemzeti parkért már nem kell külön fizetni. Ha valakinek van annyi ideje, felmehet a 2100 méteren tanyázó kápolnához. Nekem sajnos nem volt, így csak fél útig baktattam fel.

Edömér is jött, naná

Az Alpengarden már zárva volt. Tja, október vége...

A túraútvonal jól kiépített, de van egy vadászösvény (Jägersteig) is, ezen kizárólag gyakorlott túrázók induljanak el, megfelelő felszerelésben és megfelelő egészségi állapotban! 
A Panoramastrassek Ausztriában abszolút bakancslistásak, aki teheti, járja be az összeset!
A Villacher honlapja, innen át lehet menni az összes többire: Link