Bookwyrm

A jóisten összes pénzét el tudnám költeni könyvekre, esküszöm. Már félek bemenni könyvesboltba, ezért is vettem az e-könyv olvasót. Azon legalább jó sok könyv elfér, amik aztán mindenhova velem jöhetnek és nem kell aggódnom amiatt, hogy már megint be kell fúrni egy polcot.
Egészen kicsi koromtól kezdve könyvek vesznek körül. Soha nem volt olyan karácsony, húsvét, vagy szülinap, hogy ne kaptam volna legalább egy könyvet ajándékba, később pedig már a zsebpénzem/fizetésem tetemes hányadát sikerült otthagynom a könyvesboltban. Még a kötelező olvasmányokkal se sikerült leszoktatni az olvasásról, pedig volt olyan irodalom tanárom középsuliban, aki igen erősen próbálkozott - sikertelenül. Ifjú Werther megtanult repülni, a többiek maradtak, a tanárnőt pedig kikészítettük annyira, hogy leadja az osztályt.
Jelenleg egy, a folyóiratok nélkül is legalább hatszáz darabos könyvtár büszke tulajdonosa vagyok, ami azóta is folyamatosan gyarapszik, én meg úgy ülök közöttük, mint valami zsebsárkány a kincses ládái között.
Van persze pár, amit nem olvastam, de a többségükön legalább egyszer átrágtam magam és van néhány olyan is, amit egyszerűen nem tudok letenni.
Az első ilyen könyv Dan Abnett Titanicus című dark sci-fije volt, a második Czank Lívia A függöny mögött - a balett titkos világa. Két teljesen eltérő műfaj, Warhammer 40k és tánc, mindkettő más miatt fogott meg. A Titanicus nyilván a gépek miatt, a Függöny mögött pedig annak a több mint egy évtizednek az emlékei miatt, amit a színpadon töltöttem hivatásszerűen. A táncosokkal kapcsolatban még mindig sok hülyeség él az emberek fejében, én is kaptam jó pár olyan beszólást annak idején emberektől, hogy ihaj, hálás vagyok Czank Líviának, hogy megírta ezt a könyvet!
Mindeddig a legnagyobb hatással azonban egy szintén dokumentarista kötet, Steven Hartov és Michael J. Durant The Night Stalkers című írása volt rám. Úgy kitúrta az első kettőt a hátizsákból, mint a pinty, pedig igazából csak megrendeltem a Black Hawk Down mellé, hogy na, akkor olvassuk el ezt is.
Ha valaki látta a Black Hawk Down-t, akkor Durant neve ismerős lehet - ő volt a második lelőtt gép pilótája, aki szomáliai fogságba került. Az alakulat akkor már jó pár éve létezett, de csak kevesen tudtak róla - a szomáliai incidens azonban egy csapásra reflektorfénybe állította a különleges rendeltetésű helikopteres egységet. (Néhány gépük a délszláv válság idején egyébként Boszniában is megfordult...)
Ma már annyira nem titok a létezésük, hogy gyakran lehet látni a gépeiket különböző nyilvános eseményeken és tele van velük a YouTube is. Tampa, Oshkosh, különböző Nascar versenyek, csak hogy néhányat említsek, de előfordul olyan amatőr videó is, amikor a Little Bird-ök valamelyik metropolisz felhőkarcolói között cikáznak naplemente után. Mindez persze nem azt jelenti, hogy tudjuk, merre járnak - az csak akkor derül ki, amikor egy-egy gép és katona elvesztését lehozza a Newsweek -, csak azt, hogy léteznek, hogy igen kraftos cuccaik vannak és hogy amit csinálnak, az anélkül is kurva veszélyes, hogy lőnének rájuk. Nagyon sok név került fel a gránit emlékműre gyakorlaton bekövetkezett esemény miatt. Amikor az ember folyamatosan a saját és a gépe határain egyensúlyozik, a legkisebb hiba is járhat végzetes következményekkel. Egyszerűen nincs puffer.
A The Night Stalkers pilóták és legénységek szemszögéből nézve enged bepillantást az alakulat megalakulásától kezdve a közelmúlt konfliktusaiig egy olyan világba, amiről az átlag állampolgárnak legfeljebb csak halvány dunsztja lehet, ha egyáltalán.
Sok fotelhuszárnak érdemes volna elolvasnia ezt a könyvet, csak hogy világossá váljon számukra is, mibe is kerül az a látszat biztonság, amiben élünk. És amiért ezek az emberek az életüket kockáztatják, vagy oda is adják, ha kell. (A családi békéről nem is szólva.)
Lehet játszani a pacifistát, de sok értelme nincsen. A harc és a háború egyidős az emberiséggel - ajánlom szeretettel a Kard lelke című tanulmányt, igen érdekes -, soha nem volt és nem is lesz béke.
Az utóhangot leszámítva, ahol már finoman szólva túl lett tolva a pátosz, az egész könyv zseniális. Helyenként rettenetesen műszaki, ami miatt sokan fintorogtak is a goodread-en, és nagyon szívesen olvasna még sztorikat az ember a benne szereplő pilótákról, mert eszméletlen figurák lehetnek. A könyv magyarul nem, csak eredeti nyelven, angolul hozzáférhető, viszont megéri a szótárazást.
És hogy miért fogott meg annyira? Mert teljesen oda vagyok a helikopterekért kicsi koromtól kezdve. Mert pilóta szerettem volna lenni, és Mi-24-est repülni. Akkor nem volt képzés és évekkel később kiderült az is, hogy pár centivel tényleg kisebb is vagyok annál, mint ami kellene, hogy biztonsággal elérjem a pedálokat. Nem lettem pilóta. Mérnök lettem. Fejlesztő mérnök, aki prototípusokkal dolgozik és szereti, amit csinál. Akkor is, ha veszélyes.