Stráfcetli

Dobpergés, konfettiszórás, pezsgődugó lövi le a csillárt: megérkezett életem első közlekedési bírsága egyenesen Spanyolországból! Veszedelmeset cselekedtem, jelentem: a pampa kellős közepén, ahol se lakott terület, se kanyar, se gyalogátkelő, se parkoló, se kereszteződés, se lófasz nincsen, csak jól belátható, széles, egyenes út, és még csak egy kőszáli kecske sem tud előugrani sehonnan, egy érzékelhetően rendkívül indokolt 60-as táblánál becsúsztam a fix trafi elé lejtmenetben kereken 71 km/h-val.    
Ráadásul, ha 20 napon belül fizetek, kapok 50% kedvezményt a bírságból... Nem röhög! Kihágásom súlyos vétségnek számít, bár a 60-as táblánál 61 és 91 között ugyanannyi a bírság, büntetőpont se jár érte. Mondom, nem röhög!
Szabálynyúl típus vagyok, amikor csak lehet, betartom a sebességhatárokat, az agyára menve ezzel sok embernek. Mert minden relatív. 11 km/h differencia lakotton élet és halál között dönthet. Rossz út-, és látási viszonyok között 11 km/h sebességtúllépésnek könnyen lehet fájdalmas vége. Most  igazából csak annyi volt - a mérésben visszanéztem -, hogy tökéletes látási viszonyok között hagytam a két és fél tonnást gurulni, lelépve a gázról.
Túlléptem a megengedettet? Igen. Jogos a csekk? Igen.
Közlekedésbiztonságról szól? Egy nagy francot. Ott, ahol tényleg kellene, ott nincs kamera. Kamera? Egy kibarmolt parabolatükör nincs a beláthatatlan helyeken a parkolóból a kihajtást biztonságosabbá téve. Nem szankcionálják a szabálytalanul tekerő kerékpárosokat, és nem szólnak rá a rossz helyen gyaloglókra. Szabálytalan parkolás? Nem téma. A lényeg, hogy ahol a sofőrök hagyják a lejtőn kigurulni a vasat, ahol szinte biztosan kicsit jobban megeresztenék, ott legyen egy fix mérő. Mert ott garantált a pénzbeszedés. Nemcsak tőlünk, hanem a turistáktól is.
A spanyol rendőrség pontosan tudja, hogy az egész európai autóipar oda jár tesztelni, és hogy biztosan lesz fogás. Ezért van ott és csak ott a 60-as tábla mérővel kombinálva. Ha a biztonságot tartanák szem előtt, az egész A-395 rég tele lenne fix trafikkal. Csakhogy akkor ezek az ipari óriások elmennének máshová, hatalmas veszteséget okozva ezzel Granadának és a spanyol államnak. Ezt pedig nem kockáztatják. Ennyit nem ér a közlekedés biztonsága...
Egy biztos, szeptemberben kerek hatvan lesz a táblánál... és őszintén remélem, hogy nem áll bele senki a seggembe emiatt...

Update: befizettem a bírságot, meg is kaptam az 50% kedvezményt. Csodás... hétfőn majd kiküldöm a vevőnek, hogy igen, én voltam, és a penitencia le van róva. 

Nemzetközi repülőnap Varasd (CIAV 2018)

Ha valaki megkérdezi a családtagjaimat, hogy mivel tudom a munkámon kívül a frászt hozni rájuk, akkor a válasz valószínűleg a "gondol egyet, és útnak indul" lesz. Teszi ezt természetesen a Cárevics őfelségével, kivel mással, mert csak így kerek a világ és ki nem hagyná a buliból az öreg vasat!   
A varasdi nemzetközi repülőnapot már korábban kinéztem magamnak, és mivel a Szuperszamár is kitűnő egészségnek örvend, bátran mertem nekivágni a 147km-nek. Ennyi ugyanis Graz és Varasd távolsága, az egymásba érő falvak és a katasztrofális minőségű út miatt valamivel több mint 2 óra - akkor is annyi, ha nem téved el az ember ordenáré módon Varasd belterületén. Ez most már úgy látom, hagyomány lesz, a Waze húzott ki a szarból, no meg a mobilnet... Esküszöm, most már nyomtatok egy térképet magamnak, ha legközelebb arra tervezek tévedni.
Eredetileg amúgy csak vasárnap ugrottam volna le, de:
- a szombati program sokkal ígéretesebb volt
- a vasárnapi időjárás előrejelzés nem éppen ideális időt ígért.

Emiatt aztán szombaton mentem - csütörtökön meg sovány malac vágtában foglaltam szállást, mert bátor vagyok, de nem hülye. Nem indulok neki este fél 8-kor a nagyvilágnak erdőn-mezőn keresztül, amikor az őzek éppen fajfenntartási szoftvert futtatnak. Nemcsak az öreg vassal, mással se, legfeljebb olyannal, aminek van hőkamerája.
Szállás: Ha valaki Varasdon jár és nincsenek nagy igényei, akkor jó szívvel ajánlom a Bed&Bike Hostelt. Eszméletlen barátságos, patyolat tiszta szállás, ahol ugyan közös a zuhanyzó és a WC - makulátlan tisztaság!!! -, cserébe van viszont mindennel felszerelt konyha, hűtő fagyasztó rekesszel (valaki tele is pakolta fagyival), ingyen parkoló, ingyen wifi és ingyen klíma, valamint igen kedvezményes bicikli bérlés. Ja, és az óváros 10 perc komótos séta - a kolesz mellett pedig, ami 5 percre van, ingyenes szabadtéri kondipark található. Ha ezt tudom, viszek gyúrós cuccot. Mindezt 22 euróért az utolsó pillanatban foglalva - 22 euró egy egyszemélyes szobáért semmi, a 10+ fős dormokért szoktak személyenként 14-15 eurót elkérni.
Vissza repülőnaphoz: a repülőteret reggel 9-kor nyitották meg és kb. háromnegyed 10-re értem oda, így aztán bőségesen volt parkoló a mezőn - Szamár utoljára Zeltwegben kapott hasast fűcsomótól, de hősiesen tűrte -, viszont kuna nélkül, ami mint utóbb kiderült, hiba volt. Még jó, hogy vettem jegyet a neten, merthogy nemhogy kártyával nem lehetett fizetni, de kp euróval sem. Sehol, egyetlen büfében sem. Úgyhogy szuvenír nuku és elestek attól a pénztől is, amit vízre költöttem volna... Mert aki hülye, és a kocsi csomagtartójában felejti a másfél literes palackot, az megérdemli...
A kuna kizárólagosság baromi kellemetlen, és hát Magyarország sem euro-zóna, mégis lehetett Kecsőn euróval is fizetni, szóval ezen lehetne változtatni.   

Black Hawk farkinca

A program hivatalosan csak délben kezdődött, úgyhogy a kiparkolt gépeket körbe lehetett járni - Varasd reptere nem alkalmas vadászgépek fogadására, viszont a kisebb gépeket és a heliket kicsapták legelni, és legálisan oda is lehetett menni hozzájuk. Az UH-60A például tárva-nyitva állt, szabadon be lehetett ülni, amit a népek ki is használtak. 
Bár repülnie kellett volna később (a pilóta maga is csak saccolni tudta, hogy mikor), végül érthetetlen okból nem szállt fel. Információ a miértről azóta sincs, de pár csepp eső egy ekkora madárnak meg se kottyan és gyanítom, sokkal inkább politika volt ebben, semmint biztonságra törekvés. Ha a Krila Oluje négy gépét felengedték a szemerkélő esőben, akkor a Black Hawk földön tartását semmi sem indokolta - sokkal inkább van az az érzésem, hogy a Krila kedvéért elvették a Black Hawk szlotját, ami jobb prognózisú volt, és mivel a Krila volt a fő attrakció (a showt amúgy korábban a Hornet, a MiG-21 és a két Orlik már csúnyán ellopta, de mindegy), utána hiába nem esett, a Hawk nem repülhetett. Nagy kár, mert szívesen megnéztem volna (és nemcsak én, többen sérelmezték a dolgot), mit tud a madár két olyan képességű pilótával, mint akik vele jöttek. (A gépet a Slovak Training Academy üzemelteti, de a két pilóta - vagy legalábbis azok, akik ottlétemkor épp őrizték - a US Army kötelékébe tartozott és hosszú éveket húzott le különleges műveleti katonaként. Sikerült kölcsönösen meglepnünk egymást, aminek következtében én csak itthon vettem észre, hogy bár nagy szerelmem a Black Hawk, az összes fotóm róla az, amit itt tetszenek látni. Igen, ez az egy szem farkinc. Ügyes, nyugodtan röhögjük ki! Mire nem képes egy tetoválás és egy szürkészöld szempár...)
A korábban meghirdetett program olyan volt, mint a BKV menetrend - tájékoztató jellegű. A Po-2-t hiába várta a nép és az Eurofighter "bemutatója" egy darab áthúzás volt a reptér felett Románia felé menet, kiérdemelve ezzel az Év Trollja díjat. A Gripen igyekezett, de ez a gép továbbra is úgy műrepül, mint egy kivi - ha kellően jól megrúgják, esetleg forog kettőt a levegőben, de nem áll nagy karrier előtt a showbizniszben.
Hatalmasat ment viszont a spanyol F/A-18 Hornet és a horvát MiG-21 - ez utóbbit látva nekem a könnyem is kicsordult, szentimentális barom vagyok, de ez van.
Odatették magukat a lengyelek is a két Orlikkal, és külön dicséret illeti a zeneválasztásukat, nagyon illett a programhoz a Two Steps from Hell és a szép gesztust, amivel a repműszakiakat is megemlítették. Merthogy örök igazság a gépekkel dolgozók között, hogy "Végy egy jó szerelőt!" Lehetőleg ne olyat, aki csutkáig lehúzott ablakkal kibassza a műhelyből a kocsit a felhőszakadásban...
Igazából mindenki ott volt a szeren, bár a Krila egy kicsit halványabbnak tűnt a szokásosnál. Hogy az ígért hat gép helyett csak négy szállt fel, már fel se tűnt senkinek...
A program folyamatos változtatása egyébként nemcsak a látogatókkal, hanem a hajózókkal szemben is udvariatlanság, mi több, nettó pofátlanság.
Hadd mondjak egy példát: te meghívsz engem a rendezvényedre, hogy adjak elő egy tíz perces műsort. Én örömmel igent mondok, készülök rá, mert anélkül nem megy. Ez nekem nincs ingyen, de megteszem, mert lehet, hogy egyszer majd én kérlek meg hasonlóra. Te ugyan fizeted nekem a szállást, a tüzelőanyagot és a kaját, de amikor én odamegyek felkészülten, te gagyi indokkal azt mondod, hogy bocs, mégse. Se ma, se holnap. Kóser dolog ez? Nagyon nem, ugye? (Van pár cifra sztorim a táncos éveimből, tudnék mesélni.)

Még szemmaszkkal alszik... Yak-11

MiG-21

Hornet

A spanyolok igen szépet repültek, ők aztán tényleg megtisztelték a közönséget azzal, hogy minőséget mutatnak. Nagyon-nagyon odatette magát a pilóta, és tökéletesen kihasználta a gépben rejlő művészi adottságokat.

Minyó munkában

Kiowa Warrior

A szokásos repülőnapos leégést ezúttal sikerült megúszni, bár még úgy is csokoládébarnára sült kezem-lábam, hogy másfél óránként megmártóztam az 50-es faktorú naptejben. Picit meleg volt... aztán jött az eső, és a sok papírkutya kereket oldott. Nem vicc, hazamentek. Úgy futottak, mint a nyulak, pedig tényleg enyhe zápor volt, nem úgy, mint ma reggel hatkor, amikor valamelyik barlanglakó akkora csatazajjal vonult el a szállásról, hogy majdnem kifordultam az ágyból...
Apropó barlanglakók. Én még ennyi bunkóval egy rakáson sose találkoztam, de tényleg. A száraz tarló kellős közepén, gyerekek mellett cigiző, kiürült söröspoharat a kordonon csuklóból átdobó, a másik embert odébb lökő, letaposó, záróvonalon előző toplák gyökér északi horvátok... És még ezek mondják a dalmátokra, hogy milyenek. Hozzátok képes úriemberek egytől egyig b+! Több kör rakija után is... Na mindegy.
És egy tipp: ha nagyon rühelltek valakit, és soha többet nem akartok beszélni vele, vegyetek elemes zenélővillogókattogócsattogó játékot a gyerekének. A siker garantált. (A mellettem lévő 3 gyerekes család legkisebb, szemre 7 éves fiúgyerekének vett apuka egy elemes puskát, amit a gyerek délelőtt 11-től délután hatig folyamatosan működtetett... Halleluja. Szerintem nem volt olyan a környéken, aki ne akarta volna eltörni azt a szart. Nem, nem szóltak rá a gyerekre, hogy legalább öt percre hagyja már abba a "lövöldözést".) 
A szervezést egyébként legfeljebb az ad hoc változó program miatt érheti szó, minden egyebet tökéletesen megoldottak. A parkolóból kihajtást is. Vicces volt látni, hogy a vendég pilótákat a helyi koleszban szállásolták el - 11-kor, amikor visszafelé jöttem a városnézésből, még ott fotoszintetizáltak a napozóágyakban. (Ilyen ez a popszakma. Most Granadában mi is elkövettük azt a hibát, hogy csütörtökön este kicsit jobban elengedtük a gyeplőt és hajnali egykor értünk vissza a szállodába, miközben péntek reggel 8-kor már kezdenünk kellett. Rég láttam ennyi jól nevelt fikuszt egy asztalnál, és ha belegondolok, hogy szeptemberben lesz egy szombat-vasárnap is, és vasárnap nem dolgozhatunk...Case Tenerife reloaded, nemhogy 11-kor, de még a hazaúton délután 5-kor se volt egészen magánál a társaság nagy része.) Ez persze azt is jelenthette, hogy vasárnap reggel korlátozottabban volt gépnyálazás, biztosan nem tudom, mert én délbe elindultam vissza Grazba és nem mentem már ki a reptérre.
És igen, dobpergés: bejutottam a várba!

Edömérrel, naná!

SATURN Vevőszolgálat 5*

avagy mit is jelent a vevő tisztelete a kereskedelemben.
Aki személyesen is ismer, az tudja, hogy marhára nehezen szántam rá magam az okostelefonra váltásra - hozzáteszem, az öreg Nokia még mindig tökéletesen működik, viszont a praktikum azt diktálta, hogy legyen egy smart phone, így nem kell a tabletet, a fényképezőgépet és a plusz egy telefont kirámolni a repülőtéren a biztonsági ellenőrzéskor.
Kizárólag ezért lett tehát márciusban a Huawei P10 Lite, merthogy dual SIM, méretileg még nem húsz személyes tepsi (kicsi kezem van), igen fasza a kamerája és mindent tud, amit a tablet, meg a telefon együtt, de nem kerül csilliárdokba. A Saturnban akkor éppen volt, közvetlenül a P20 megjelenése előtt le is volt kicsit árazva, szóval megvettem és örültem neki, feltöltöttem az osztrák kártyát, a magyar meg maradt a Nokiában. Azért is választottam a Saturnt, mert több elektronikai eszközt is vettem már ott és soha nem volt gond a termékekkel, ráadásul ha valami mégis félre sikerülne, akkor könnyen elérhetők.
A telefont imádom, szuper kis eszköz annak ellenére, hogy már egyszer gyári resetet kellett nyomni egy frissítést követően, viszont Granada előtt kiderült róla, amikor át akartam tenni a magyar kártyát is, hogy bár DS-nek kéne lennie, valójában csak mono SIM-es. Hoppá.
Ha valaki a neten utána olvas, ilyesmi akkor fordulhat elő, ha valaki szolgáltatótól vesz mobilt, ők hajlamosak efféle szemétségre és bár az enyém kártyafüggetlen, de egyértelműen köthető a Drei-hoz (előre telepített Drei-appok), így simán lehet egy szoftveresen lebutított szolgáltatói eszköz, amit kiadtak egy kereskedelmi lánchoz. Mivel még garanciális, nem akartam én meghekkelni, vagy beballagni vele az első török/szír handy shopba. A tesztút és a családi nap miatt azonban csak ma sikerült eljutnom oda, hogy átkocogjak a Shopping Nord-beli üzletbe, ahol vettem.
Nos, voltak fenntartásaim, de a SATURN csillagos ötösre vizsgázott. Nem mismásoltak, nem szívóztak, hanem sűrű elnézéskérések közepette elismerték a hibát, ami őket is meglepte, merthogy a telefonnak a száma alapján DS-nek kéne lennie, viszont effektíven nem az, ki is próbáltuk még egyszer, egy másik kártyával.
Mivel a készülék jelenleg nincs raktáron (lejárt lemez, kijött az utód, a P20as család, az osztrákok pedig simán hajlamosak kifizetni 700+ eurót egy telefonért), rendeltek nekem egyet, ami pár napon belül beérkezik, az árkülönbözetet pedig természetesen vagy visszafizetik, vagy kapok egy Gutscheint, merthogy olcsóbb lett idő közben. És hogy ne kelljen újra elmagyarázni mindent, menjek átvenni a telefont majd szombaton, mert ő, az ügyintéző csak aznap dolgozik és ő akkor gyorsan kiadja, mivel ismeri az ügyet.
Pislogtam, mint hal a szatyorban.
Ennyi? Se bokszkesztyű, se fenyegetőzés a panaszkönyvvel, se több hónapos levelezgetés? Pedig mindenre fel voltam készülve. Oké, fél órát szívott a dolgozó a kódokkal, meg főnök kérdezgetéssel, hogy aláírják-e a cserét, de voltaképpen csak ennyi volt.
Tja, VEVŐSZOLGÁLAT. A múltkor az OBI-ba kellett visszavinnem egy virágláda tartót és ott is szó nélkül pár napon belül visszautalták a pénzt... Nem 30 nap, meg terményáldozat és tűzugrás után. Hozzáteszem, az eladók itt sincsenek agyonfizetve és Ausztriában élni - főleg a lakhatás, a szolgáltatások és a gépkocsi fenntartás - arányaiban lényegesen drágább, mint Magyarországon. Miért tud itt mégis köszönni az eladó és megkérdezni, hogy miben segíthet? Miért nem csak a telefonját buzerálja rágózva, miközben a vevő tanácstalanul álldogál az üzlet közepén? Otthon is pontosan úgy megyek be a boltba, mint itt. Udvariasan köszönve, mosolyogva, nem csöpögő hamburgerrel a kezemben. Miért néznek rám mégis úgy, mintha zavarnék, mintha csak azt várnák, hogy mikor takarodok már ki?
Vannak persze kivételek - a Tchibo például kirívóan normális otthon -, de a különbség ordítóan nagy. Mintha itt már rájöttek volna az üzletek, hogy ha a vevő nem megy be és vásárol, ha elégedetlen a bánásmóddal, akkor ők egy idő után az utcára kerülnek, fizetés nélkül...

Update: nem tudnak szerezni telefont. Hiába rendelték meg, akinek még van, az nem adja át, a raktárkészlet pedig fals volt. Az egyetlen elérhető készüléket nem vettem át, mivel TELJESEN le volt merülve az akkuja és ez nem sok jót jelez a jövőre nézvést. Úgyhogy fekete helyett kék lesz. Mert az még van és meg is szerezhető.

Hiperszuperkutykurutty

El kell oszlassak egy általános tévhitet: tesztúton lenni nem csupa móka és kacagás. Megvan persze ez a része is, mert messze vagyunk az irodától és a központtól, ami bizonyos fokú szabadságot eredményez, de tizenkét óra melóval pro nap már két nap után nem annyira őszinte a mosoly. És igen, valamennyire kárpótol a konstans fáradtságért a közeg és a hely, ahol vagyunk - bár fent a Sarkkörön annyira nem vicces, mint Granadában, vagy Teneriffén...
Ráadásnak meg ott van az olyan is, mint a tegnap, amikor röpke 16 óra alatt sikerült hazajutni Granadából... Az ok prózai: a két átszállás közül a barcelonai nem sikerült zökkenőmentesre, tekintve, hogy majd egy óra késéssel érkezett be az a repülőgép, aminek Frankfurtba kellett volna juttatnia minket. Ekkora késést reménytelen behozni, tekintve hogy nem úgy száll le és fel egy repülőgép az agyonzsúfolt légtérben, ahogy akar és egy kereskedelmi ingajárat miatt nem fognak tisztára seperni egyetlen folyosót sem.
Ha műszaki hiba okozta volna a késést, mint például a Vueling gépek esetén (a javítást a fedélzetről követtük végig, mivel így nem kell egy petákot se fizetniük az esetleges nagyobb késésért, bár annyira nem vicces, amikor a gép szárnyán matatnak a szakik), akkor nem lenne morgolódás tárgya az eset, de úgy, hogy a frankfurti földi személyzet egyszerűen nem tudta időben befejezni a berakodást, úgy már kicsit más a gyerek fekvése. Az eredmény: öt óra malmozás a reptéren meccsnézéssel és vacsorával kombinálva, továbbá két kör UNO-ra is jutott idő - még jó, hogy nem tettem át a poggyászba a kártyát. Szerencsére a Lufthansa egy 10 eurós utalvánnyal megdobott bennünket, így a kaja ennyivel kevesebbe került és tényleg finomat ettünk. Igen, jól tetszik érteni, elment a gépünk és átfoglalták a jegyünket a következőre, ahol még volt hely... a háromnegyed tízesre... Ráadásul eladtam a szuper ablaknál lévő helyemet egy, a gép elejében lévő helyért tök feleslegesen, hiszen hiába futottunk, mint a nyulak. Így most nincs képem az Alpokról...
A legnagyobb szívás az egészben, hogy így este hét helyett fél tizenkettőre sikerült hazajutni, ráadásul ez utazási idő és nem munkaidő - hiába üzleti út -, így a hétfő nem szabad, ráadásul elveszett egy csomó, egyébre fordítható szabadidő. A szabadidő pedig megfizethetetlen, utalhatnak ezért akármennyit a számlára.
Az egyetlen, ami talán kicsi öröm az ürömben, hogy így Morzsi, vagyis a poggyász is megérkezett és odafentről láttuk lemenni a napot.