Debella

avagy napi what the fuck és hogyan zúzzuk miszlikre néhány másodperc alatt rengeteg lány/nő lelkét.

A screenshot egy táncruházatot forgalmazó hálózat külföldi webboltjáról való. Eszerint én a 34/36-os konfekció méretemmel, 165 centis magasságommal és 55 kilómmal XL-es méret vagyok. Nem tudok mást mondani erre, csak hogy ez BETEG bazmeg! 

Könyvet hétvégére

Az elmúlt hetet ismét úton töltöttem, mert ilyen ez a szakma. Ahol a bőrönd, ott az otthon - nappal egy autóban, éjjel egy hotelszobában élni, hazaérve a szennyest kimosni, az elfogyott élelmiszert visszapótolni, hogy aztán néhány héten belül az egész kezdődjön újra.
Ezért is vettem tavaly karácsonyra az e-könyv olvasót, így mindenhová magammal tudom cipelni a kedvenc könyveimet, mert azért mégis csak egyszerűbb a kis lapos kütyüt betenni a már amúgy is kövérre hízott táskába, mint mondjuk Abnett Titanicusát* a maga hatszáz oldalas fizikai valóságában. Most a neustadti út előtt örültem is, hogy kedvenc Baneblade**-emnek kijött a folytatása, lesz mit olvasnom... aha. Azt nem írták oda a szenyák, hogy csak előrendelés, letöltés október 22-től. Ezzel csak akkor szembesültem, amikor le akartam húzni a könyvet... Fuck.
Mindegy, amióta hazajöttem a bevásárló körútból (tesztút alatt kizabált cuccok újratöltése, következő tesztútra kaja beszerzése, elfogyott a mosószer is...), a Shadowswordot olvasom. Harckocsik, titánok és a zene hozzá...


* A Titanicus alapmű mindenki számára, aki nem azon fanyalgott a Pacific Rim vagy a Transformers láttán, hogy bugyuta a sztori és csapnivaló a színészi játék, hanem nyálcsorgatva bámulta a bazi nagy (CGI) gépeket, amint bazi nagy szörnyekkel/gépekkel bunyóznak. A Warhammer 40k titánjai elég rendesen odab****nak, országomat egy Warhoundért, kár hogy 200 euro felett van egy ilyen makett.
**A Baneblade a Warhammer 40.000 univerzum egyik szuper-nehéz tanktípusa, jellemzője, hogy lassú, de nagyon fáj, ha belemegy az ember szemébe.

 

Fránya elektronok II.

Ha valami nagy gabaszt tud csinálni és rohadt nehéz rájönni, hogy mi van, akkor az az elektromos hiba egy autóban. A megoldás sokszor véletlenül találódik meg (de szépen megmagyartam), és később, amikor megint előjön a probléma, a legtöbbször nem működik.
A tegnapi nap több szempontból is sikeresnek minősül. Egyrészt sikerült reanimálni a két napja döglött tizennyolcaskát (hogy meddig, azt nem tudjuk), másrészt a Szergej újra lát és ez se volt egyszerű menet.
Említettem, ugye, hogy kiment a tompított. Benzinszint visszajelzés nélkül lehet élni, de fényszóró nélkül nem, muszáj volt megcsinálni. Kicsi Greenie gondolta, megoldja öt perc alatt egy izzócserével... ehelyett egy óra tömény szívás lett a móka vége, mivel egyrészt kétszer kellett föl-le megjárnom a harmadik emeletet (nem volt lent kés és műszerész fogó a kocsiban), másrészt úgy szétkorhadt a vezeték és olyan rohadt kemény lett a burkolata, hogy nem lehetett megplankolni, toldani kellett. Még jó, hogy volt drótom... A sarut kivadászni a csatlakozó csokiból külön harc volt (ehhez kellett a műszerész fogó, ilyenkor örülök, hogy a makettezés miatt tartok ilyesmit itthon), esküszöm, körbeugráltam az autót, amikor végre lett világosság.
Van ilyen. Én legalább normálisan hozzáférek, de aki próbált már izzót cserélni Yarison, azt tudja, mekkora szopás tud lenni még egy ilyen egyszerű művelet is. Pro és kontra.
A fentiekből pedig gondolom mindenki számára világos, miért fázom leszedni a műszerfalat...

A fránya elektronok

Keddenként mindig kocsival megyek táncórára, mert hazajutni nagyjából egy óra lenne, és ahhoz valahogy nem fűlik a fogam, bevallom...
Az időjárásról csak annyit, hogy már a Szergej is fázni kezdett. Hiába tajgára termett példány, szalonszamár lévén kicsit fázós, na. Nem szokott hozzá, hogy ilyen kellemetlen körülmények között még kint tartózkodjon a szabad ég alatt. Az is kiderült ma, hogy mégis csak működik a hátsó ablak fűtése, csak kicsit lassú, valószínűleg eloxidálódott a csatlakozósaru, gatyába kell rázni. Vasárnap amúgy epic volt, amikor multiméterrel, szerelési útmutatóval, fejbúbig beöltözve leslattyogtam, majd a lépcsőház ajtaján kilépve vettem észre, hogy esik az eső. Úgyhogy visszaslattyogtam és varrtam egy békát... A benzinszintjelző még mindig nem mutat és nem fogok nekiállni a parkolóban leszerelni a műszerfalat.
Ehhez jött még ma, hogy az előttem álló kocsi hátsóján észrevettem, hogy Jumurdzsák lett a járgány, kiégett a bal oldali tompított. Még jó, hogy a helyzetjelző ég, így legalább nem annyira feltűnő, de muszáj lesz izzót cserélnem még a hétvége előtt és beszerezni egy tartalékot, mert hamarosan megadja magát a másik is. Takony szar idő...

Bemutatkozik Alfonz

Íme, Alfonz, fogadjuk szeretettel.
Ma készült, kézzel varrtam, mert varrógépem nincs. Még. Hozzáteszem, nem tudok varrni, rengeteget szívtam vele, mire elkészült és bár a képen nem látszik, azért a lábikója elég béna, úgyhogy kapni fog egy nadrágot. Nettó két és fél óra meló van benne, ami nem is olyan sok, de lehetett volna kevesebb is, ha nem bénázok a teste összevarrásával. Plusz, le kellett mennem a kocsihoz a sebészcsipeszért, hogy ki tudjam fordítani a végtagjait, vazze! 
(A szabásminta a Tilda legkedvesebb barátai című könyvből van, amiből egy kedves ismerősöm kislánya számára készült már sok-sok évvel ezelőtt egy csigusz.)

Nyár vége

Nálam akkor ér véget úgy igazán a nyár, amikor az erkélyről lekerülnek a bútorok és a mécsestartók a párnákkal, szőnyegekkel együtt a pincébe. Mindent becsomagolni, levinni, huzatfogókat, kis fűtőventilátort a fürdőbe felhozni. Eltenni a nyári ruhákat, előszedni a tárolókból a télieket... ráfagyni a fogóra szerelés közben... Szerencsére ma sütött a nap, így a mosott ruhát is ki lehetett tenni (nem száradt meg), meg meg lehetett nézni azt a nyavalyás benzinszintmérőt is, hogy mégis miért nem működik. Egy biztos, nem maga a jeladó volt a ludas, mivel azt kicseréltem, és még mindig nem mutatja a szenya, hogy mennyi nafta van a tankban. Mondjuk ettől még vidáman megy az autó, de jobb lenne, ha működne a cucc, mert a vizsgán biztos nem kapunk a nullán álló mutatóért piros pontot. Van még pár másik elektromos szirszar is, amit meg kell csinálnom, de ez a legszembetűnőbb, úgyhogy holnap folyt köv. Vagy nem. Még az is lehet, hogy megsétáltatjuk magunkat Karinthiában.   

Öreg autó nem vén autó - Burg Strechau

Amikor kint van velem a Szergej és a békák is jó időt jósolnak, úgy várom a hétvégét, mint kis gyerek a karácsonyt. Igazi feltöltődés az őszi napsütésben kirándulni, főleg egy öreg autóval az ember hátsója alatt.
Strechau már régóta a listámon volt, sokszor láttam jövet-menet és most végre sikerült meglátogatni.
Grazból nagyjából egy-másfél óra az út az A9-en, ha nincs Mautkarte a kocsihoz, akkor bizony 8,5 Euro per út, merthogy a St. Michael utáni szakaszért külön fizetni kell, nem érvényes rá a matrica. Vagyis oda-vissza 17, ehhez jön a beugró a várba, ami 9,5 Euro, no meg a benzin. Megéri? Megéri! Nekem mindenképpen, mert imádom vezetni a Szergejt, főleg akkor, amikor olyan jó formában van, mint mostanában. Igen, lassabban megy fel az emelkedőkön, mint egy modern autó, lehet, hogy vissza kell tenni az ötgangos váltót negyedikbe, de attól még felmegy és én szeretem, hogy nem egy süketszobában ülök másfél órán keresztül, hanem egy élő, lélegző gépben, aminek minden rezdülését érzem és ismerem. Más kérdés, hogy az osztrák autópályák a lelkemet kirázzák, mert a 13 colos babacipő nem nyeli el úgy az egyenetlenségeket, mint mondjuk a Szösz 20 colos latyakverője.
Ömlengés vége. Szóval Strechau: A belépti díjban benne van az idegenvezetés is, merthogy a vár csak vezetéssel bejárható és egy Steyr-Puch múzeum, csodaszép, élő járművekkel. Igen, a magángyűjtemény majd minden darabja működőképes példány! 

A megközelítéséről annyit, hogy aki autóval fel akar menni a várig, az készüljön fel arra, hogy piszok szar és piszok keskeny az út, két kocsi nem fér el rajta egymás mellett. Lehet túrázni is, de akkor a járművel lent kell hagyni valahol egy nem kiépített parkolóban, ami annyira nem vicces. 
A vár maga gyönyörű, rengeteget fordítottak a restaurációra és az állagmegőrzésre. Félelmetes belegondolni, hogy majdnem ezer éve van erődítmény ezen a helyen.
Strechau a területét tekintve ráadásul a második legnagyobb vár Stájerországban Riegersburg után és rengetegszer cserélt gazdát a történelme során. Többször majdnem elpusztult, de végül mindig megmentették. Érdekesség, hogy a vízvezetékrendszer kiépítésére csak akkor került sor, amikor az Anschluss után a nácik kezébe került és egy Napola iskolát rendezkedtek be benne. Egészen addig a ciszternák és kutak látták el friss vízzel a várat.
Mivel a vár jelenleg is lakott, így múzeumként csupán a tulaj autógyűjteménye szolgál. A vár történelmével kapcsolatos információkat az elővárban (Vorburg) olvashatja el a látogató illetve az idegenvezető beszél róluk. Az idegenvezetés német nyelvű, és a hölgy marha gyorsan beszél, de szerencsére nem dialektusban...

Hofmann dolgozószobájának mennyezete

 Hanns Hofmann von Grünbühel dolgozószobája a vár egyik ékessége. A mennyezetet restaurálták, de nem festették át, csupán eltávolították a felrakódott szennyeződést. (Ólomadalékos festékkel készültek a képek és a fém kivált az évszázadok során. Ezt kellett levakarni anélkül, hogy maguk a képek megsérültek volna. Respect.) Az ellenreformáció idején a Hofmannoknak dönteniük kellett, hogy a hitük vagy a váruk és ők inkább eladták a várat... 

Az elővár kerengője

A császárszoba

 A várból viszonylag kevés helyiség megtekinthető, mert mint ahogy említettem, lakott. Ezek egyike a császárszoba, ami I. Ferdinánd számára lett készítve, de az uralkodó meghalt, mielőtt eljutott volna a várba. A berendezés különböző restaurált bútorokból áll, csupán az ajtókeretek eredetiek, mert ami itt volt, azt szétlopták, amikor a vár gazdátlanul, tárva-nyitva állt.

  Amikor az admonti apátság átvette a várat, akkor alakult ilyenné a díszterem és került berendezésre a lentebb látható kápolna. Szerencsére nem pusztították el Hofmann mennyezetét, hanem csak eltakarták. A padok a kápolnában eredetiek.

Ugye, hogy megéri?