St. Patrick was a gentleman

Ilyen jól szerintem még sose szórakoztam március 17-én, azaz Szent Patrik napján. Már tavaly is voltam koncerten, és mivel első hallásra fülig zúgtam a Boxty muzsikájába, azóta szinten minden grazi koncertjükön megfordultam, ha tudtam.
Eddig nem volt lehetőség arra, hogy a közönség táncolni kezdjen, valahogy nem volt hozzá a hely, vagy ha az éppenséggel meg is lett volna, a kedv nem jött. (Biztos kevés alkohol fogyott, bár ezek inkább piáznak egy koncerten, minthogy nekiálljanak ugrálni.) Most minden összejött. Egy Kilkenny, és Greenie már táncol is, mert berángatják és mert a jó ír zenét nem lehet kibírni mozdulatlanul. És amikor írek jönnek oda gratulálni és a kezedet rázzák, hogy kib... jól csinálod, amit csinálsz, akkor az baromi jól tud esni és hát igen, hízik az ember mája. A világ persze kicsi, mert az egyik írről kiderült, hogy egy cégnél dolgozunk, csak más-más osztályon és helyen - ebben a városban nem tudsz úgy elmenni valahova, hogy ne botolj közeli-távoli kollégába, úgyhogy rohadtul kell vigyázni, hogy hol szidja az ember a másik jó édes anyját.
Ha minden összejön, akkor némi stílusváltás (ír punkból vissza a nem-trad tradhoz) után - drága LochNesz, imádtam táncolni a koncertjeiteken, srácok, nagy kár értetek - újra felcsatolom a szteppcipőt, és visszamászok a világot jelentő deszkákra hétvégi nikkelbolhának, pattogni. Parókásan, szóló ruhásan, vagy egyszerűen csak egy farmerben és egy ingben, igazából majd a helyzet adja, ha adja.
A vigyor tegnap este óta a képemen ül, köszönet a Boxtynak érte. Minden perc a koncerten aranyat ért és igen, k...a jó dolog Szent Patrikkor ír táncosnak lenni...