Muskátlik kiképzésen

Ugye, emlékszünk még rájuk?



Igen, így végezték, szegények. Elszáradva és letörve, mint a bili füle...
Rövidke életüket egy barkácsáruház kertészetében kezdték meg, onnan bicikli bukósisakban utazva kerültek egy grazi erkélyre. Túléltek mindent - a szárazságot, a monszunt, ám a tél kegyetlenségével - és a gazdájuk kreténségével - még ők, a kőkemény alpesi muskátlik se dacolhattak...
Vagy mégis?

Az elfagyott, elszáradt cucc alatt ugyanis kettő, azaz kettő darab eleven levélkét sikerült ma találnom, amikor végre rászántam magam, hogy kialmoljam a virágládát.
Tekintve, hogy vizet utoljára december elején látott, ez kisebb fajta csoda.
Ott barmoltam el egyébként az egészet, hogy kint felejtettem őket a -15 fokban az erkélyen, utána meg "ap.....baamuskátlik" felkiáltással betelepítettem őket a huszonhárom fokos nappaliba. Ez azért odasózott a kis lelküknek és hát annyira sz...ul néztek ki, hogy egy ideje már meg se locsoltam őket, kár rájuk a víz és csak elázik a padló felkiáltással.
Valójában mindez egy speciális kiképzés részeként történt, melyen a muskátlik szabad akaratukból, önként vettek részt és továbbra is lelkesen teljesítik a kiszabott feladatokat... de pszt!
(Egyébként azóta is azon gondolkozom, hogy most tényleg atomvillanást túlélő vérmuskátlikat sikerült-e vennem, vagy fotoszintetizáló zombikat nevelgetek a nappaliban...)
Ugye, ezek után már mindenki számára világos, hogy miért is nem kaptam én soha hörcsögöt gyerekkoromban...

Amúgy lettek új barátaim is:

 

Hát nem aranyosak?