avagy szakadó hóban kukázni hej, de jó...
Olyan szépen indult... nagy pelyhekben hullott a hó, a lakást betöltötte a frissen főzött kávé illata...
Éreztem én, hogy hagyni kellett volna a fészkes fenébe, vagy lebattyog magától, vagy majd leviszem délután, de nem, én hülye csak visszanyargaltam érte az ajtóból, hogy rendes leszek és nem hagyom egyedül szegényt a lakásban... Mármint a szemeteszsákot. Hadd szocializálódjon a többi zsák között, jobb lesz ott neki, ki tudja, még a végén nekiáll randalírozni a lakásban.
Kuka Egy, nyílj ki - tele. Kuka Kettő - tele. Kuka Három - tele. Kuka Négy - háháhá, egy zsák csücsült a nagy fekete láda mélyén, ez kell nekem, ebben nem lesz tömegiszonya a zsáknak.
(Négy kukánk van a háztartási hulladéknak, és ezek közül három szinte mindig tele van, mert a lakótársak mindent beledobálnak - a múltkor például farkasszemet nézett velem egy muskátli...)
Puff, platty, plinty, csöhömp... na neee! Ne, ne, ne, neeee!
Ha a jó oldalát nézem, szerencse, hogy a kuka üres volt és így láttam, hogy a táskám pántjáról jó kamikaze módjára a szemeteszsák után (Várj meg, haver!) vetette magát a kitűzőm. A Mig-29-es kitűzőm.
Hang bennszakad, szó fennakad, lehelet megszegik... Igen, csak erre vágytam! Hétfő reggel, szakadó hóesésben kukabúvárkodni, mert nincs az a büdös kuka, amiben veszni hagynám azt a kitűzőt!
Na most, valószínűleg kevés szürreálisabb hétfő reggeli látvány van annál, mint amikor egy csíkos sapkás manóféle előbb félig bemászik a ház kukájába, hogy kivegye belőle a zsákokat, aztán meg teljesen a fejre állítja (upside down) a szerencsétlen szemetest, végül nagy szusszanással (addig nem vettem levegőt) felplankol valamit a sárból és alaposan megtörölgeti egy papírzsebkendőben, a koszos mancsával egyetemben...
Úgy gondolom, ennél lejjebb már nincs (Apu biztatott, hogy simán van), mármint hogy az ember lánya egy kukában kezdi a hetet, remélhetőleg innen csak felfelé vezet az út.
A lelkem megnyugtatása végett meg is mostam gyorsan a Csöppöt (amúgy is irtó retkes volt már szegény), legalább ő legyen pihepuhaillatos. Még akkor is, ha múlt pénteken majdnem nyakon pisilte (há' izgult, na) az egyik szerelőt - és azért jól esett a pici májamnak, hogy az én kis bonsai-tankom (a tetejét magas féltalpról, arabeszkben egyensúlyozva próbáltam meg végigveretni a nagynyomású mosóval, több, de inkább kevesebb sikerrel) volt ma a legszebb az összes, tesztre gyúró gépsárkány között.
Az már mondjuk kevésbé töltött el örömmel, amikor fürcsipancsi után észrevettem, hogy a felhúzottnak tűnő hátsó ablakok mégsem voltak koppig felhúzva...
u.i: Ha valakit érdekel, a harci muskátlijaim szépen fejlődnek, és még egyikük se kongatott le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése