II.
A lány felmosolygott a sárkányra, és
előre lépett a huszárral.
- Sakk!
A sárkány szikrafelhőt pöffentett.
- Lenyűgözöl, ifjú hölgy! -
Gyalogot tolt a fehér bábú útjába, a lány hátrálni kényszerült,
hacsak nem akarta elveszíteni egy tisztjét. - Ismered a sakkot, és
értesz a magasabb tudományokhoz. Mondd, honnan jöttél?
- A király lánya vagyok és úgy
hozta a sors, hogy idén engem sorsoltak ki adóba.
A sárkány hunyorított, állát a
mancsába támasztotta.
- Ha egyszerű falusi leány volnál,
mint a többiek előtted, el is hinném ezt - gurgulázta. - A tények
tekintetében azonban azt kell mondjam, mindez legfeljebb részben
igaz.
- Valóban a király lánya vagyok és
valóban engem sorsoltak ki adóba. A különbség köztem és a
korábbi leányok között mindössze annyi, hogy én akartam, hogy
kisorsoljanak. - Grimaszolt. - Az udvar tele van mihaszna, pipogya
alakokkal, akik mind a kezemet és vele apám trónját akarják.
Kis híján kiköpött.
- Lovagnak mondják magukat, mert
vértet viselnek és képesek megmaradni egy ló hátán, de az
elméjük olyan sötét, mint a csillagtalan éjszaka... és erre még
büszkék is.
Végignézett a táblán, apró keze
legyintésével parancsolta odébb a bástyát.
- A lehető legelegánsabb módját
választottam a lelépésnek: kisorsoltattam magam áldozatnak és
reménykedtem, hogy a fajtádról írott fércműveknek legalább a
fele helytálló.
A sárkány hallgatott, a lányt nézte.
- Meg kellene süsselek! - Mély, dörgő
hangjában máglya ropogott. - Bajt hozol rám!
Lehunyta a szemét, füstpászmát
szusszantott a levegőbe.
- Meg kellene süsselek...
Felemelkedett, markába vette a király
lányát, és a szeméhez emelte.
- De akkor egyedül maradnék megint és
fájna a csend.
A lány megérintette a sárkány
pofáját, arcát a pikkelyekhez szorította. Nem törődött a bőrén
nyíló, mély sebekkel, az állán, nyakán végigcsorgó vérrel,
mely eláztatta fehér ruháját.
- Megölöm, aki kezet emel rád! -
ígérte csendesen. - Megölöm és eléd teszem a fejét!
Összenéztek és egyszerre rezzentek
össze, mert egyszerre hallották meg a dobogást. Fém csikordult
fémen, vasalt patkók csattantak a barlang ősöreg kövein. Nehéz
csatamén robbant a kincsekkel teli barlangcsarnokba, a hátán
pedig...
- Ne aggódj, szép hölgy! Majd én
megmentelek a bestiától! - rikoltotta a páncélos alak és kopját
emelt a sárkányra. A lány tekintetében lobbot vetett a harag, és
amikor a lovag vágtába ugratta a lovát, feléje lökte az öklét.
A páncélos vitéz úgy érezte, egy
faltörő kos rohant a mellkasának. Ismeretlen erő zúzta meg rajta
a sokat látott vértet, ő maga pedig lebucskázott a lováról, és
kis híján nyakát szegte földet érés közben.
- Mi a..? - nyögte értetlen arccal.
Feltápászkodott, és a pajzsa után nyúlt, épp időben. A sárkány
tüzet üvöltött rá, a lángok körülnyaldosták, de nem
árthattak neki a sárkánypikkely mögött.
- Ha így, akkor így! Gyere, te féreg!
Gyere, táncoljunk! - rikoltotta a harci láztól égve.
A sárkány felszisszent, amikor a
lovag pengéje a húsába mart, farka oldalra csapódott és
feldöntötte a sakkbábukat. Meg akart fordulni, de nem tudott. Túl
kicsi volt a hely és túl sok a cifra holmi.
- Csak ennyi telik tőled, te féreg?
A sárkány felkiáltott fájdalmában,
a nehéz penge ismét megtalálta az utat a pikkelyei közé. Odébb
táncolt és felbukott egy edényekkel teli szarkofágban. Látta a
lovagot feléje lendülni, várta a csapást, de hiába.
A lovag térdre rogyott előtte, kezéből
kifordult a penge. Mondott volna valamit, de a torkát elöntő vér
ebben megakadályozta. A király lánya állt felette, arcára
szörnyű maszkot vont a rákérgesedett vér, az övében mocskos kegyelemtőr.
- Megmentesz, mi? - sziszegte, és
közben a lovag elejtett, kétkezes kardjáért nyúlt.
Fém koppant a kövön, a lovag sisakja bal felé, a feje jobbra, egyenesen a lábán esett vágást szemlélő sárkány elé gurult. A teremtmény egy
pillanatra mozdulatlanná dermedt, tekintete átsiklott a tátott
szájú, groteszk mementón és megállapodott a véres kardot markoló
lányon.
- Megsebesültél - mondta a kardra támaszkodó, karcsú teremtés.
- Karcolás csupán - felelte a
teremtmény. A sakktáblára nézett. Az embernyi bábok szerteszét
hevertek a tábla környékén.
- Oda a játszmánk - állapította meg
csalódottan. A király lánya elmosolyodott, aztán visszatelepedett
a jókora kincsesládára és felhúzta a lábát.
- Akkor talán kezdjünk egy újat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése