Helló Graz, viszlát, St. Moritz!

 avagy Isten hozta Önöket ismét káoszbolygón!
 Két hét után megint Stájerországban, nyolc óra autókázás a hegyek között, majd az autópályán JJ-vel, alias Jackpot Juniorral...
Ahhoz képest, hogy az úton végig havazott (naná, hogy a német pályaszakaszon is, ahol nincs sebességkorlátozás), és a nyamvadt IG-L is mindenhol kint volt (100km/h korlátozás) sikerült egészen jó időt futni, bár azt nem állítom, hogy rekordot döntöttem.
JJ azóta üde és illatos - evett, ivott, böfi megvolt, fürdés, aztán irány aludni. (Esküszöm olyan, mint egy négy méteres csecsemő. Max nem kell két óránként megetetni, se pelust cserélni, ráadásul most, hogy itthon van, már takargatni sem...)
Igaz, a megállások száma összesen volt kettő (a hogyan húzzuk ki három müzliszelettel Svájc-Ausztira viszonylaton versenyt ugyan még nem hirdették meg, de én már gyúrok rá...):

Először itt álltam meg - köszi a kávét, srácok, reméljük, a következőt Barcelonában isszuk...
Isteni a kávéjuk, és hihetetlenül klasszul néz ki ez a pihenő.
Minden van. Jó nagy parkoló (ahol JJ ismét fotómodell lett, bár a samedani benzinkút űberelhetetlen...), benzinkút, étterem, szuveníres, kávézó. Még zuhanyozni is lehet.

Másodszorra pedig a St. Pankratz pihenőben, ahol a fent látható sütifejet vettem kifelé menet. Hazafelé muszáj volt megállnom és boltolni még kettőt. (Kimondhatatlanul finom lekváros-diós töltelékkel van megáldva, és csupa csoki. Nyamm!) Itt hangzott el egyébként a best of kérdések egyike JJ személyazonossága kapcsán, azóta sem értjük, hogyan nézhették szegényt annak, aminek.

Az én csudálatos baglyos párnám

Itthon persze minden maradt a régiben, legfeljebb az egy négyzetméterre jutó porcicák száma gyarapodott.(Ki fogom rúgni a házimanókat! Nem porszívóztak össze, és nem vitték le a szelektívbe a papírokat! Gyalázatos!)
Szerencsére a mosógép úgy döntött, hogy mégis szimpatikus vagyok neki, és hajlandó volt megszabadítani a kétheti szennyestől.
Ezután igazából nem maradt más, mint felkészülni a nagy visszatérésre (tádámm), plusz elmenni bevásárolni (és szembesültem azzal, hogy a 152/158-as méretű gyerekpóló kicsit hosszú...)
Arra is rájöttem ma, hogy két hét távollét után hihetetlenül vicces dolog felvenni ott a fonalat, ahol az ember elejtette. A fonal ugyanis többnyire összecsomózza magát... Én most nagyon szeretnék egy kisollót. Nem, nem a hátamba.
Ami az irodát illeti, semmi sem változott - leszámítva azt, hogy a retusált hölgyes naptárt átfordították februárra, és megint eggyel kevesebb növényünk van.
Froggy, a papírbékánk továbbra is az ütközetben eltűntek listáját gyarapítja - alighanem az egyik kiköltöző magával vitte. Ó, igen, ezt nem is említettem: nemcsak lakást, de irodát is cseréltem tesztút előtt. Ez persze jóval kisebb macerával járt eltekintve attól, hogy feketeöves vagyok a hogyan csináljunk az íróasztalon két másodperc alatt káoszt elnevezésű sportban...
Szumma szummárum, minden oké a sárkánykáim is jól vannak (nem tudom, hogy a felkért gardedám szolgálatban volt-e, mert egymás cukkolásánál tovább ma nem jutottunk, minden esetre nagyobb galibát nem okoztak a rosszcsontok), és gyarapodott is a család néhány példánnyal.
Ami biztos, hogy nem fogok unatkozni, úgyhogy el is vonulok némi téli álomra a vackomra - természetesen vonattal, úgyhogy lesz még olvasnivaló a hétvégére...

KIS KITÉRŐ
Ha valakit esetleg érdekel, előző útitársam, Jackpot kiváló egészségnek örvend. Már a keresztapjával is találkozott, bár az illető nem emlékezett a jeles eseményre - értsd keresztelő. Néha arra sem emlékszik, mint mondott előző nap. Hiába, egyes személyi szám, előszéria... Ettől függetlenül Jackpot minderről nem tud. Nem akarom a kis lelkét felzaklatni.