Helló Graz, viszlát, St. Moritz!

 avagy Isten hozta Önöket ismét káoszbolygón!
 Két hét után megint Stájerországban, nyolc óra autókázás a hegyek között, majd az autópályán JJ-vel, alias Jackpot Juniorral...
Ahhoz képest, hogy az úton végig havazott (naná, hogy a német pályaszakaszon is, ahol nincs sebességkorlátozás), és a nyamvadt IG-L is mindenhol kint volt (100km/h korlátozás) sikerült egészen jó időt futni, bár azt nem állítom, hogy rekordot döntöttem.
JJ azóta üde és illatos - evett, ivott, böfi megvolt, fürdés, aztán irány aludni. (Esküszöm olyan, mint egy négy méteres csecsemő. Max nem kell két óránként megetetni, se pelust cserélni, ráadásul most, hogy itthon van, már takargatni sem...)
Igaz, a megállások száma összesen volt kettő (a hogyan húzzuk ki három müzliszelettel Svájc-Ausztira viszonylaton versenyt ugyan még nem hirdették meg, de én már gyúrok rá...):

Először itt álltam meg - köszi a kávét, srácok, reméljük, a következőt Barcelonában isszuk...
Isteni a kávéjuk, és hihetetlenül klasszul néz ki ez a pihenő.
Minden van. Jó nagy parkoló (ahol JJ ismét fotómodell lett, bár a samedani benzinkút űberelhetetlen...), benzinkút, étterem, szuveníres, kávézó. Még zuhanyozni is lehet.

Másodszorra pedig a St. Pankratz pihenőben, ahol a fent látható sütifejet vettem kifelé menet. Hazafelé muszáj volt megállnom és boltolni még kettőt. (Kimondhatatlanul finom lekváros-diós töltelékkel van megáldva, és csupa csoki. Nyamm!) Itt hangzott el egyébként a best of kérdések egyike JJ személyazonossága kapcsán, azóta sem értjük, hogyan nézhették szegényt annak, aminek.

Az én csudálatos baglyos párnám

Itthon persze minden maradt a régiben, legfeljebb az egy négyzetméterre jutó porcicák száma gyarapodott.(Ki fogom rúgni a házimanókat! Nem porszívóztak össze, és nem vitték le a szelektívbe a papírokat! Gyalázatos!)
Szerencsére a mosógép úgy döntött, hogy mégis szimpatikus vagyok neki, és hajlandó volt megszabadítani a kétheti szennyestől.
Ezután igazából nem maradt más, mint felkészülni a nagy visszatérésre (tádámm), plusz elmenni bevásárolni (és szembesültem azzal, hogy a 152/158-as méretű gyerekpóló kicsit hosszú...)
Arra is rájöttem ma, hogy két hét távollét után hihetetlenül vicces dolog felvenni ott a fonalat, ahol az ember elejtette. A fonal ugyanis többnyire összecsomózza magát... Én most nagyon szeretnék egy kisollót. Nem, nem a hátamba.
Ami az irodát illeti, semmi sem változott - leszámítva azt, hogy a retusált hölgyes naptárt átfordították februárra, és megint eggyel kevesebb növényünk van.
Froggy, a papírbékánk továbbra is az ütközetben eltűntek listáját gyarapítja - alighanem az egyik kiköltöző magával vitte. Ó, igen, ezt nem is említettem: nemcsak lakást, de irodát is cseréltem tesztút előtt. Ez persze jóval kisebb macerával járt eltekintve attól, hogy feketeöves vagyok a hogyan csináljunk az íróasztalon két másodperc alatt káoszt elnevezésű sportban...
Szumma szummárum, minden oké a sárkánykáim is jól vannak (nem tudom, hogy a felkért gardedám szolgálatban volt-e, mert egymás cukkolásánál tovább ma nem jutottunk, minden esetre nagyobb galibát nem okoztak a rosszcsontok), és gyarapodott is a család néhány példánnyal.
Ami biztos, hogy nem fogok unatkozni, úgyhogy el is vonulok némi téli álomra a vackomra - természetesen vonattal, úgyhogy lesz még olvasnivaló a hétvégére...

KIS KITÉRŐ
Ha valakit esetleg érdekel, előző útitársam, Jackpot kiváló egészségnek örvend. Már a keresztapjával is találkozott, bár az illető nem emlékezett a jeles eseményre - értsd keresztelő. Néha arra sem emlékszik, mint mondott előző nap. Hiába, egyes személyi szám, előszéria... Ettől függetlenül Jackpot minderről nem tud. Nem akarom a kis lelkét felzaklatni.

Jöttem, láttam és most nem győzök regenerálódni

Már majdnem egy teljes hete ismét St. Moritzban töltöm napjaimat...Ez mondjuk akkor lenne igazán szép, ha csak úgy elugrottam volna síelgetni ide Svájcba, de a helyzet ennyire nem rózsás: tesztúton vagyunk, ami azt jelenti, hogy dolgozunk, és nem üdülünk. A szobácskám amúgy nagyon vicces: a falon lévő villanykapcsolók közül ugyanis csak a fürdőszobai működik - még jó, hogy közel van a bejárathoz, így bemegyek és nem beesek a szobámba sötétedés után. A három lámpa (egy álló, egy olvasó és egy asztali) közül kettő még él, de mindegyik csak a saját kapcsolójával kapcsolható. Nagyjából egy olyan konnektor van, ami elérhető - ebbe viszont az állólámpa van bedugva, ami a szoba fő fényforrása. (Ön dönt, elektromos készüléket tölt, vagy világít. A kettő együtt nem megy.) 

Ma azonban szombat van és ha már Svájc, és ha már szabadidő (meg jó idő), akkor nincs értelme a szobában csücsülni.
El is mentem "kicsit" sétálni...
A kicsi séta azt jelenti, hogy:
fel a belvárosba (de sok magassarkús medve... akarom mondani bundás nő), onnan le a pályaudvarra (mert mozdonyt fotózni hóesésben jó), onnan le a tópartra (ami jelenleg nem tó), végig a túraúton a 27-es mellett (itt se lennék zerge), be az erdőbe, Celerina/Schlarigna (tájkép kacsákkal), romtemplom (persze, hogy nincs nyitva), sötétedni kezd, el kéne indulni vissza a túraúton, fel a belvárosba (sícipőben korzózni, az ám a trendi), le a szállodához, bekúszik a liftbe, elterül az ágyon... olyan húsz kilométer, 1700 méteren, negyede hóesésben, mert kemény vagyok, mint a Vídia.

Őszintén szólva remek döntés volt, hogy nem indultam neki a világnak tele szatyorral... (Már joghurt megvonási tüneteim voltak, muszáj volt elmenni vásárolni, és mivel a bolt korábban zár, mint én eljutnék odáig, most végre bespájzoltam...) Az más kérdés, hogy időközben a "hűtőben" lévő sajtkrém, sajt és sonka szépen megfagytak... Egy picinykét hideg van errefelé.
(Errefelé elég bizarr ízlése lehet a népeknek joghurt téren, mert odáig, hogy csokis joghurt, még rendben is volnánk, no de gesztenyés? Kávés? A gesztenyéset már felprédáltam, annyira nem nyűgözött le...)
Emitten még néhány fénykép... Mint azt már decemberben leírtam, valóban lenyűgöző a táj.

Ez itt a San Gian templom.
Már régóta nézegettem, de sose sikerült eljutni ide, és lefényképezni.
Be sajnos nem tudtam menni, mert zárva volt.
Mint az látható, van egy kevés hó...

Mackótestvér szeretettel (és jó tanácsokkal) vár mindenkit, aki gyalogosan, autóval, vagy sítalpon érkezik.


A környéken ugyanis rengeteg a túraútvonal, ami gyalogosan vagy sítalpon bejárható.
A holnapi cél Pontresina, ami a gúglmeps szerint 8,1 km.
Ez mondjuk még erősen megfontolás tárgyát képezi, ugyanis korcsolyázni is szeretnék (ha már kihoztam), de ennek feltétele, hogy holnap felkeljek, és ne kiessek az ágyból a mai kis sétikálás után.
Azt hiszem, decemberben már adomáztam egy keveset a hely szelleméről.

Szegényem, egy kicsikét koszmók...
A Porschek se tisztábbak, de a Mercedesek, Audik, BMW-k és Subaruk se... Azért, hogy ne csak csúcsgépekről essen szó, sok erre a Suzuki, és igen, igen, láttam egy korosabb Lada Nivát is!

És itt is kapni gesztenyét. Az étvágy csak akkor megy el, amikor kiderül, hogy mennyibe kerül egy kis adag gesztenye...
Duplája annak, mint Grazban.

A puccos boltok egyike. A nagy divattervezők szinte kivétel nélkül megtalálhatók St. Moritzban.
A LV táskák itt többnyire tényleg igaziak, és ha valaminek nem írták ki az árát, akkor az tuti nagyon sokba kerül...
Mondjuk azt senki sem fogja tudni nekem megmagyarázni, hogy miért jó sícipőben csattogni a macskakövön, vagy éppenséggel a boltban.

Ide se mertem bemenni, mert a kirakatában már megismerkedtem az árakkal. Biztosan nagyon finom csokoládéjuk lehet...

No igen. Lóval se lehet mindent...

Akkor se, ha éppen a
White Turf zajlik a tó jegén.
Igen, lóverseny a jégen.
Frankón egy egész sátorváros épült fel a tavon.
Reggelente itt mögöttünk szokták edzeni a pacikat.

Szép hétvégét mindenkinek!
Meglátjuk, holnap lesz-e kedvem manót kergetni itt az erdei sétaútvonalon...
  

Gejzír-bögre

Egyszer volt, hol nem volt, a szatyorhegyeken túl, ott ahol a szerencsétlen zöldség a holmija után túr...
Az egész ugye azzal kezdődött, hogy a mosógép még azelőtt kapitulált, hogy én megindíthattam volna a hadműveletet a szennyes ellen. Ez ugye azért volt cinkes, mert én számítván a szövetséges erőkre, nem mostam hétvégén...  Ebből az következik, hogy meló után kellett az összes, kisebb darabot a mosdóban kitisztítani úgy, hogy a mosószerek már mind a másik helyen voltak. Sebaj, kicsi Greenie megoldja - elviszi ő buszon a mosóport, nem törik le a keze, ki is mos kézzel, eddig is ezt csinálta. Igaz, hogy hétvégén, de a muszáj nagy úr, ha kell, akkor hétközben is.
Éjfél után lefeküdni, másnap reggel korán kelni? Ugyan már, megy ez nekünk, pont ideális a négy-öt óra alvás napi hat-hét kávéval megspékelve! Csináltam én ilyet ezelőtt pár éve, tudom, hova vezet. Úgyis régen láttam már a kardiológust...
A munkahelyen amúgy is tesztút előtt van a legnagyobb nyugalom, tennivaló alig akad, csak lézengünk, és pontosan nyolc óra munka után mindenki szépen, boldog mosollyal az arcán megy haza... Semmi stressz, csak kávézgatás és terefere egész nap. (Ez volt a Romana/Tiffany/Szívhang... A valóságban nincs egy szabad emelő sem a műhelyben, megy az ordítozás, a túlórázás, mindenki rohangál mindenfelé, potyognak a kulcsok, folyik a gázolaj, meeting meeting hátán, folyamatosan csörög a telefon, utolsó pillanatos tesztátszervezések, itt a kocsi, hol a kocsi és a többi, napi rutin...)  
Szerencsére a Novapark minden idők legjobb beruházásával létrehozott egy önkiszolgáló mosodát, így megoldódni látszott a koszos farmerek és pulóverek ügye. A homokszem ott került a gépezetbe, hogy ugye nekem csütörtökön ki kellett csekkolnom a hotelből - ideális időpont, álmodni sem lehet jobbról.
Szerda este, miután majdnem szó szerint bezuhantam a tesztpályáról - mosoda elvben nyolcig üzemel -, még beszórtam a mosnivaló sötét színű felét a mosógépbe, ez egy óra alatt lement, utána még kiteregettem, a lakásban lévő cuccokat összepakoltam és egyre erősödött bennem a délután felmerült gondolat, hogy én bizony valakit felrúgok! (És nem azért, mert este hatkor még mindig a gázolajat szivattyúzzuk a kocsiból, amit másnap mínusz huszonötön indítanánk. Nem, mert a szerelő ugyan reggel hét óta bent van, és nem megy haza addig, amíg meg nincs csinálva a gép...)
Csütörtök reggel a félszáraz cumót bele a bőröndbe, egyedül lecipelni - négy körben meg is lett -, utána bemenni dolgozni fitten, frissen.Természetesen a bepakolt holmit utána fel is kellett vinni a lakásba - munka után csak erre vágyik az ember. 
Pénteken a bejelentkezést elintézni... Még jó, hogy sikerült, és ha későn is, de odaértem a hivatalba. (Enélkül ugyanis most még ilyen kis lassú netem se lenne...Valószínűleg a lakásban talált modem túl gyenge, vagy maga a hálózat, nem tudom.) Ó, hogy ugyan negyed óra volt már csak zárásig, de senki sem anyázott, nem nézett morcosan, hanem tette a dolgát?!
Szombaton netet elintézni, bevásárolni, a maradék színes cuccot kimosni a szállóban a megmaradt érmével. Mondjuk az egy érdekes kérdés, hogy Európa egyik ex-kulturális fővárosában miért nincs egy rohadt pénzváltó. (Amennyi arabus itt van, simán lehetne!) Akartam váltani frankot - most mégis csak két hétre megyek, jó lenne készpénzt is vinni -, de a turistinfo közölte, hogy hát ők nem váltanak (de szuvenírt azt árultok, BM), csak a bankok és a kaszinó. A bankok már régen bezártak, csak a kaszinó maradt... Köszi, talán ott mégsem váltanék... Örök hála a szüleimnek, akik tegnap este még elrohantak és váltottak nekem pénzt!   
Most itt ülök a lakásban, a nappali úgy néz ki, mint amit felrobbantottak, de végre van netem és a ruháim is tiszták. Elfáradtam, és ennek meg is van az eredménye. Sajnos, azt kell mondjam, hogy várható volt.
Ha nem szombat délután történik, még helyre tudtam volna hozni, de így már nem, akármennyire sajnálom is. Mert sajnálom, és vállalom, hogy hibáztam, nem sunnyogom el! Nemcsak akkor mondom el, ha rákérdeznek, és böfögök oda a sokadik e-mailben egy bocsánatot. Nem hallgatok el lényeges információkat, és nem húzok el úgy, hogy hónapok óta ismert problémákat hagyok megoldatlanul!
És beismerem, hogy hülye voltam, mert ez az egész, amit leírtam, az én hibám is. Nem lett volna szabad ebbe belemenni a tesztút előtt...