A málna szabira megy

Igen, igen, ez is eljött. A málna hazagurult - vonattal.

Vonattal utazni külön élmény, öt és fél óra tömény „élvezet”.

Arra a kérdésre, hogy reggel hatkor miért kell húsz fokosra hűteni a kocsit, azóta sem tudom a választ. Az osztrák kalauz szerencsére hamar észlelte a problémát - minden utas kabátban, betakarózva ül a helyén - és letekerte a légkondit, amit magyar kollégája ugyanazzal a lendülettel tekert fel újra, mihelyst átléptük a határt. Pozitívum: legalább büdös nem volt... (Úgy másfél éve a soproni IC egyik kocsija árasztott orrfacsaró állott borszagot. Értem én, hogy Kékfrankos IC, na de ennyire nomen est omen?!)

Külön köszönet illeti utastársaimat is, akik gondoskodtak a vérnyomásom szinten tartásáról, és nem hagyták, hogy viszonylagos nyugalomban tölthessem a Graz - Budapest távot.

Külön kiemelném Benemállaszája nénit, aki Szentgotthárdtól Kelenföld állomásig táncolt az idegeimen. Hozzá képest Szamár a Shrekből egy szófukar, mogorva remete, de sikeresen szárnyalta túl Jar Jar Binkset is, már ami az idegesítőségi faktort illeti.

Miután nagyjából húsz percen keresztül kereste a telefonját és a pillanatnyi állapotról folyamatosan tájékoztatta a vagon teljes utazó közönségét (amikor végre megtalálta, egy úr hangosan felkiáltott, hogy na végre, hölgyem), azután erotikus hangja (b... a füledet) késként hasított dízelzajon edződött dobhártyámba (Szervusz Vilmám...) Később szakértőnek mutatkozott a napraforgó termesztésben, az allergológiában, és a mákos-tejszínes sütemény elkészítésében is, és azt is megtudhattuk, hogy van enciklopédiája, és betekintést nyerhettünk a galagonyológiába is... Nem, azt nem tudom, hogy levegőt mikor vett közben, de ha még egyszer ducktape nélkül indulnék el, szóljatok rám...

Kedves emberek, egyébként miért is kell ordítva telefonálni? Senki sem kíváncsi arra, hogy lemerült az egyenleg - nem, kisasszony, Ön nem peches, hanem hülye, ha nem nézi meg, hogy a határszélen melyik hálózatból telefonál... Arra sem, hogy Irma (aki feltehetőleg osztrák), hogy van.

A pittyegő laptop is baltaesélyes egy idő (öt perc) után.

Az, hogy egy kölyök Tarzant játszott az ablaklehúzón, majd Csita módjára lendült karfáról karfára, már csak a hab volt a tortán. Legalább nem ordított, és ordenáréékat is sikerült megúszni.

Tudom, nem kell odafigyelni - de ha hozzáteszem, hogy a fentieket fülhallgatón keresztül sikerült begyűjteni, akkor máris más lesz a gyerek fekvése...