Van nálunk egy Trödlerladen nevű boltocska a Klosterwiesgassén, ami a ReUse Steiermark programjából származó holmikat árulja. Véleményem szerint az egyik legjobb bolt a városban, egyszerre Carla és antikvitás, tele jobbnál jobb dolgokkal.
Ha valakit érdekel, mi is ez az egész:
LINKAmiben egy átlagos antikvitástól különbözik, hogy nemcsak sértetlen holmikat árul, hanem olyasmit is, amit az átlagos hagyatékosok eladhatatlannak ítélnek és kidobnak.
Miért? Mert előfordulhat, hogy bár sérült, de még javítható, vagy pedig ideális alapanyag lehet művészi, esetleg upcycling, restaurációs projektekhez.
A Trödlerladen vitrinjeiben jól megfér egymással a Gmundner kerámia és a Hollóházi porcelán - nem vicc, van egy teljes étkészlet, nagyjából 80ezer forintért -, és ha valaki mondjuk kötőtűt szeretne olcsóért, jobbra a fal mellett egy doboz tele van velük. Bakelitlemezek, régi lámpák, kávédarálók, és persze temérdek vintage - meg fast fashion - ruha vár új gazdára. Az üzlet kétségtelenül legkülönlegesebb lakói azonban a pult mellett balra tanyáznak, illetve egyikük - most már biztonságban - balra fent a falon nézelődik. Ő egy kissé momentán szerencsétlenül fest, az eladó hölgy ugyanis elkövette azt a hibát, hogy a törékeny szépséget a többiekkel együtt a pult melletti tartóban hagyta és a vége az lett, hogy szegény súlyosan megsérült.
Természetesen szerették volna megjavíttatni, de Grazban nincs restaurátor, a még sebesülten is szép, viktoriánus napernyő így felköltözött a szekrény tetejére, hogy végre nyugta legyen a kíváncsi emberektől.
Igen, a Trödlerladen legkülönlegesebb lakói ugyanis mindannyian parasolok, a legfiatalabb is több, mint száz éves. A legszebb, egy fehér selyem és csipke példány - aki ugye sebesült - a formájából ítélve közel 130-140 éves, de a többiek is bőven száz felett vannak. Az is, akit végül elhoztam, mert ugye egy magára valamit adó khadjit, hacsak nem akar gutaütést kapni, nem lehet napernyő nélkül nyáron. A stand fölé már "kisírtam" anyuéktól az egyik, szolgálaton kívüli nagy napernyőt a talppal együtt, így a potenciális vevők nem nyúlnak ki a tűző napon, de nekem is kellett valami, és azért még mindig bizalomgerjesztőbb és szembetűnőbb egy parasol alól kivigyorgó khadjit, mint egy kalapban izzadó.
Amikor először találkoztam egyébként velük, még egy nagyon különleges esernyő is gazdikeresőben volt - őt azóta elvitték, szerintem gyűjtő vette meg, mert a bolt által kért összeg a töredéke volt annak, mint amennyibe ezek a véncsontok amúgy kerülnek.
Erősen ingadoztam egy fekete selyem és a fényképen napfürdőző - épp száradt a mosás után - fehér vászon között, de végül az utóbbi mellett döntöttem, mivel a selyem kényesebb és már látszottak rajta az első repedések. Egy repedt ernyővel pedig nem megyek sokra.
OFF
Vissza fogok menni a boltba és szólok nekik, hogy sürgősen írják ki, hogy a napernyők teljes felhúzása tilos! Ezeknek a nagyon öreg, nagyon törékeny anyagoknak a nyitálás a halála, ebbe pusztult bele az a szép fehér ernyő is és az egyik fekete is haldoklik.
A sebesült ernyőtől egyébként az tart vissza, hogy a selyem miatt nem kis anyagi ráfordítást jelentene a rendbe tétele. Mivel egyszínű fehér, így valamivel kisebb cécó a varrása, de nem egyszerű. Szóval, amikor valaki 300+ eurót akar kérni egy restaurált viktoriánus parasolért, akkor az azért van, mert:
- meg kell találni a korhű anyagot (minta, vastagság)
- a megfelelő selyem métere iszonyatosan drága
- ha csak az ernyő csontváza volt meg, illetve minden panel elszakadt, akkor egyedileg ki kell kísérletezni a paneleket
- a végleges előtt kell legalább egy próba verziót készíteni olcsó anyagból (mock-up)
- nagyon precízen kell összevarrni a paneleket
Amit tehát megfizetsz, az a rengeteg idő és energia, amit a restaurátor beleölt az ernyődbe, nem pedig csak az ernyő maga.
Egy ritkább parasol amúgy még sérülten is horror pénzekbe kerül, csak szólok, tehát ha valaki szeretne egy ilyet, de nem nyert a lottón, akkor érdemes a hagyatékosoknál illetve a bolhapiacokon szétnézni.
ON
A kupola most már tiszta és majdnem fehér, de ne tudjátok meg, milyen színe volt a víznek az első mosás után. A rozsdafoltok maradnak, főleg azért, mert amikor a folttisztítóval bekentem, az elkezdte megenni az anyagot. Pár apróságtól - néhány varrást meg kell erősítnem illetve egy-két helyen vissza kell rögzítenem a vázhoz, mert elengedett a cérna - eltekintve már bevetésre kész.
Méretét tekintve sétáló ernyő, bambusz és fa ötvözete, de a váz már fém - szerencsére. Mivel szerencsére korához képest meglepően jó állapotban volt, így ki tudtam tisztítani anélkül, hogy le kellett volna bontani a vázról.
Az öltések mérete a viktoriánus, edvardiánus korra jellemző icipici, a kupola kézzel készült, valószínűleg alig használták.
Könnyen lehet, hogy jelenleg ő a korelnök, és még az ükvasalót is beelőzi.
Még lógok neki egy tokkal, ami megvédi majd a koszolódástól, de már megígértem neki, hogy a nyáron - lehet, hogy újra, lehet, hogy életében először - megtekintheti majd Opatiját...
