Nincs is annál jobb, mint amikor pénteken, munka után, sötétben, amikor egyébként este még program is vala, leeresztett kerékkel találja szeretett Bisziglijét az ember. Mármint nem kicsit, hanem tök laposra plöttyedt állapotban.
Há' mi a fax... Húsz évig egyszer se, most meg rögtön a kerékcsere után néhány hónappal rögtön lapostappancs? Ennyire szar nem lehetett...
Szerencsére az első kerék, ami gyorsszorítós, tehát pikkpakk kikapható. Mivel a gyár területén a céges kerékpáros konzultáció (nagyjából annyira értelmes, mint az otthoni nemzeti inzultáció, csak nem kerül csilliárdokba) óta sincs se normális pumpa, se javító készlet, gyorsan kiszereltem és elvittem a tűzoltóságig, ahol egy igen jól felszerelt szekrény áll a nép rendelkezésére. Kompresszorral...
Nos, itt kiderült, hogy nem mind arany, ami fénylik, úgyhogy én és kerék hazabuszoztunk, hogy a pincébe a kézi pumpával feldudálva kiderüljön, mi is történt a Biszigli mellsővel...
Nos, spénbe lépett. Nagyjából akkora fém szúrta át a külsőt és a belsőt, mint egy rózsatüske.
Hogy rohadna meg papírzsákban, aki odasöpörte, illetve nem söpörte össze!
Valószínűleg menthető, emiatt nem kell újat venni, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a Nagyságos kerekét ütötte át, mert az ugye nem kapható minden boltban. (Németországból rendeltem egy speciálisan régi kerékpárokhoz alkatrészeket áruló oldalról.)
Fotók a javításról legközelebb...
UPDATE: nem spén volt, hanem üvegszilánk. Nagyjából akkora, mint egy izmosabb rózsatövis és iszonyú hegyes.
Most már csak a féket kéne rendesen beállítanom, mert nem vicces, ahogy most fog. Vagy inkább nem nagyon fog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése