11 éve vagyok kint, ebből nyolcat töltöttem a mostani lakásomban, így aztán lett pár felesleges dolgom, amitől már nem ingyen kívántam megszabadulni. Ezek nagyobb hányada természetesen olyan ruha, ami túl szép adományba, illetve egy halom csetres, vagy megunt holmi.
Egy része fent van willhabenen is (Profilom), illetve a ruhák Vinteden, de mivel mindent befotózni macerás, ezért úgy döntöttem, bolhapiacozásra adom a fejemet.
Szolgálatba állt tehát a negyven éves kemping asztal (kiegészítve két, nagyon gagyi kínaival), az IKEA táskák, és pár összecsukható láda. No meg a Morzsaviking, hivatalos szállítóm, ha megállítana minket ilyenkor a rendőr, akkor tuti megkérdezné, hogy ezt mégis hogy, kisasszony...
Az elején ez is természetesen befektetéssel indul, mivel senki sem tart alapjáraton otthon több kempingasztalt és összecsukható ruhaállványt, de ha szerencsénk van, nagyon gyorsan megtérül ez is, meg a helypénz is.
Mi az, amit szeretek?
- Van egy hangulata
Az árusok többnyire hihetetlenül jó fejek, sokuknak ez megélhetés kiegészítés, vásárolnak és eladnak, miközben én ugye a saját, megunt cuccaimat árulom. Amikor éppen kevesebb a vevő, sokat beszélgetünk, nevetünk. A többségük jól szituált emberke, és nem, nem buták. A vevői kör is érdekes és rendkívül sokszínű, a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Találkoztam már menő vállalkozóval, de kiöregedett drag queennel is, és nagyon gyakran jönnek ki egész családok is. Graz multikulti mivolta itt látszik igazán, és egy pici személyes megjegyzés: Azok az érdeklődők, akik ha kivesznek valamit egy kosárból, de mégse veszik meg, akkor szépen összehajtogatva teszik vissza a helyére, szinte kivétel nélkül a muszlimánkák. Utánuk sose kell rendet csinálni a standon, még azt is összehajtogatják, ami korábban nem volt összehajtogatva.
- Emberi kapcsolatok, interakció
A diplomavédésemen a bizottság elnöke vigyorogva jegyezte meg, hogy az elképesztő hülyeséget is simán képes lennék úgy előadni, hogy még ő is megvenné és ebben lehet valami. 20+ év színpadi jelenlét nem múlik el nyomtalanul, ráadásul anyukám a kereskedelemben dolgozott, így azért nekem is jutott valami kis eladói tehetség. Sokan jönnek vissza a standomhoz és vesznek valamit - bármit -, mert csak. Mert venni akarnak tőlem valamit.
- Szinte mindenre akad vevő
Nem vicc, tényleg. Ami nekem nem kell, létszámon felüli, az másnak kincs. Ha először nem is megy el, akkor elmegy később. Olyan dolgokat is árulnak, hogy a pofád leszakad, és valaki megveszi, kérdezés nélkül. Márkás ruhaneműket is láttam már így árulni (pl. Nike, Desigual), nálam is kerestek ilyet - ahogy a pólóra vadászó úr fogalmazott, ha nincs ráírva valamire, hogy Nike, a lánya fel se veszi...
- Kevesebb szemét
Ausztriában reneszánszát éli a javítsd meg, használd tovább mozgalom. A megélhetés nagyon megdrágult, és az emberek érezhetően elkezdtek jobban odafigyelni arra, hogy mit vesznek meg. A használt cikkek iránti kereslet, főleg a ruháké, nagyon megnövekedett, de volt olyan is, hogy éttermes keresett dekort a vendégtérbe. A Covid miatti korlátozások nagyon sok embert sodortak megélhetési válságba, ez a segélyszervezeteknél is megjelent, az ő boltjaikban is ugrásszerű a növekedés.
Mi az, amit nem szeretek?
- Korán kell kelni.
Úgy értem, nagyon korán, hajnali 4-kor, különben a legnagyobb piacon (Center West), ahol a legtöbb az esélye annak, hogy elmegy a cucc, nem lesz hely. Reggel hétkor már csúcsra jár a piac, 9-re a helypénz többszöröse a zsebemben csörgött.
- Pofátlan alkudozás
Mármint az a fajta, amikor szarér'-hugyér' akarja megvenni a tiszta, szinte új holmidat. Ha veszek valamit, én is próbálok alkudni természetesen, de azért na. Van egy határ, és némelyik k. vevő egészen durván nyomja. Nagy kedvencem, aki mutogatja nekem, hogy lekopott a szandár belső felén a műbőr. Igen, mit gondolsz, miért kérek érte csak 50 centet, amikor egy ilyen új állapotban 20 euro? Next, please...
- Tárolás
Iszonyú macera, és ami nem megy el, azt kénytelen vagyok újra visszacipelni a pincébe. A kis részem egy tekintélyes hányadát felemésztik ezek a vackok, de szerencsére szépen lassan azért apadunk. Egyszerűbb lenne elvinni a Carlába a ruhákat, de ahogy írtam, ezek azért értékesebbek és néha hónapok, mire valami gazdára lel.
Reggel 5-től délig a standnál szaladgálni nem kispiskóta, szóval kérem, hogy ha legközelebb valaki a piacon jár, ne nézze le a kofákat! Főleg a kistermelőket ne, akik szarrá dolgozzák magukat a termékeikért, amiket aztán így árulnak, nap mint nap.
Én nem ebből fogok megélni, vagy meggazdagodni, egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy valakinek még jól fog jönni az, ami nálam feleslegessé vált és nekem is visszajön valami az annak idején kiadott pénzből. Abszolút win-win szituáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése