Egy kisautó megmentése - Majorette AC Cobra (1:24)

Általános iskolás korom óta foglalkozom - kisebb megszakításokkal - makettezéssel, és aki olvassa a blogot már egy ideje, találkozhatott azzal a kattanásommal is, hogy szívesen renoválok dolgokat. 

A két "hobbi" idén egy Majorette AC Cobra (1:24) képében talált egymásra, akit a helyi lomiban találtam, miután a YT feldobott pár témába vágó videót és bennem megfogalmazódott a gondolat, hogy "ez nekem is ki kell próbálnom"... 

Szóval, pár hónapja sikerrel vadásztam le az egyik lomkupacról egy meglehetősen szomorú állapotban lévő kisautót, ami feltételezhetően legalább harminc éves, kifejezetten azzal a céllal, hogy restaurálás után karácsonyi ajándék formájában apukámhoz vándorol majd. 

Így érkezett meg:

A fényezését felzabálta a szabad ég alatt töltött idő, a szélvédő és a kipufogó egyik fele, valamint a bukócső elveszett, a harminc éves műanyagok egy része törött volt és lekopott róluk a festék, az ülések megsárgultak. A koszt most hagyjuk, az volt talán a legkisebb gond - egy jó mosogatószeres fürdő percek alatt csodákra képes. 

Az 1:24-es méretarányú autók általában gyűjtői célokra készülnek, ami a kis Cobrán is látszott, ugyanis nem leverve volt a festék, hanem csak az UV-sugárzás szívta ki belőle a színt. 

A teljes szétbontást természetesen nem sikerült megúszni járulákos károrozás nélkül - több, öreg műanyag alkatrész is eltörött, de ezek javítása később nem okozott komoly gondot. A cianoakrilát ragasztó a makettező jó barátja, csak nem kell, hogy az ember ujjára jusson...

A fürdetés után következett a festék lemaratása és műanyag ülések, valamint az ajtó kárpitok fehérítése. 

A festéket én festékmaratóval szedtem le, amit háztartási boltban vettem, néhány ismerős azonban a lefolyótisztítóra esküszik (a Sziti a marónátron miatt kitűnően működik, de oda kell figyelni, hogy mit csinál az ember, ha nem akar sérülést). 

Az ülések kezelése hidrogén-peroxiddal történt - igen, azzal, amit a fodrászatokban használnak. Mivel az UV-lámpám később ért ide, a munka dandárját a napfény végezte el. Egy hét napoztatás után az ülések és a kárpitok hófehéren jöttek elő a peroxidos zacsiból. Azóta csináltam egy UV-kamrát, ami a későbbi projekteknél még jó szolgálatot tehet, éljen a forrólevegős fritőz doboza, némi alufólia és a made in China UV-lámpa. 

Miután minden szépen megtisztult, jöhetett az újrafestés-fényezés, no és a hiányzó alkatrészek legyártása. 

Ha valaki kérdezi, hogy mit szeretek a legjobban a makettezésben, akkor az egyértelműen a "mekgájverkedés". Mivel 3D nyomtatóm nincs, a pótolandó alkatrészeket nekem kellett megalkotnom a rendelkezésre álló fényképek és némi képzelőerő segítéségével. 

Green Stuff régóta van otthon, mivel a Fóki restaurálása során szükségem volt rá. A bukókeret vázát rézdrót adta, arra lett felnyomkodva a modellező massza, a kipufogó több lépcsőben készült el, rengeteg mókolás árán. A Hoferben (Aldi) épp lett volna egy multifunkcionális szerszám, amire már régóta fájt a fogam - hogy, hogynem PONT AZ nem érkezett meg, így lett egy akkus Dremelem, amit azóta is imádok, remek vétel volt. Egy csomó kisebb dologra képes, mint például fúrás, marás, csiszolás, vágás, gravírozás, csak a cserélhető szerszámfejeket kell megvenni hozzá. Nyilván a betonba nem ezzel fogok egy tizes lyukat befúrni, de a mindenféle kisebb hobbi projekthez zseniális. Nem beszélve az 1:1 arányú projektemről (Őfelsége a Cárevics), ahol szintén bevethető szükség esetén.

A legnagyobb fejfájást amúgy sem a kipufogó okozta, bár azért ott is volt némi káromkodás, hanem az elveszett szélvédő pótlása. Ez végül papír és irattartó mappa kombinációjából készült el, ragasztással. Nem, az ilyen alkatrészek sosem lesznek olyanok, mint az eredeti. Sokan választják azt a lehetőséget, hogy vesznek egy donort és abból építik át a hiányzó alkatrészt, ami teljesen rendben van, ha az eredeti állapot helyreállítása a cél. Én viszont már az elején eldöntöttem, hogy nem lesz a kocsika az eredetivel teljesen megegyező, mivel nem tetszett a rajta lévő részletmatrica. 

A Majorette többféle verziót is készített, az enyém egy viszonylag ritka, a vörös 5-ös lehetett. Az egyetlen, ami megtartottam, az a vörös szín volt - szerencsére sikerült gyönyörű, vörös metál festéket találnom (Tamiya szórófejes), így alakult ki a jellegzetes Shelby Cobra küllem a fehér csíkokkal - ahol a maszkolást sikerült elcsesznem, így a vörös festék aláment a szalagnak...

Ekkor jött még nekünk a Lockdown 4.0, ami miatt az új, fehér festékemet csak a lockdown végén tudtam átvenni - addigra meg sikerült előkerítenem a minimum 25 éves fehér Humbrolt, így mire az újat át tudtam venni, már készen volt a karosszéria. 

A króm alkatrészek első rétege állítólag krómszínű - szerintem meg ezüst - festék lett, de a valódi krómfényt végül a Molotow Liquid Chrome adta meg.

Így távozott végül 23-án, rengeteg munkaóra után, a konyha-műhelyből:

Itt pedig már a lakosztályában:

Egy biztos, ilyen autója senki másnak nincs. Nem lehet megvenni a boltban. 

Mert ez a kisautó, bár valamikor a 90-es évek elején egyszerű tömegtermékként látta meg a napvilágot, az életét szeretetből kapta vissza. 

(A Cárevics január 4-ére kapott időpontot CO mérésre, addigra össze kell lapátolnom a karbit. Nem marad ki ő sem a jóból, a Matchbox-hoz vett fekete festékkel pedig nyáron végre ki lesz javítva a lekopott fekete fényezés is az ajtókon...)

Nem lesz kínai szr idén senkinek

 Egyre több helyről hallani, hogy az idei karácsony drága is lesz, meg nem is lesz annyi megvehető kacat... hát, nálam biztosan nem, az tuti. 

Úgy döntöttem, idén mindenki, aki szokott tőlem ajándékot kapni, az vagy saját készítésűt kap, vagy az EU-n belülről érkezőt, illetve helyben megvásárolhatót. A holmik egy része már készen van, vagy épp az utolsó simításokat végzem rajta, a többi pedig készül. A szabadidőmben, amiből jelenleg most kevés van, tekintve, hogy a nyár óta szervezgetett projekt beindult, és természetesen az eddigi összes munka ment nagyjából a kukába. Mert a kocsik nem értek ide, mert nem abban az állapotban vannak, amiben ígérték őket és mert általános kapacitás hiánnyal küzdünk a kétkezi munkások terén. 

Szóval, idén DIY és shop local ajándékok lesznek. Lesz olyan is, aki kedvenc lomi piacom bugyrainak mélyéről kap valamit, természetesen teljes körű restauráció után. 

A fotókkal majd az ünnepek után jelentkezem. Stay tuned.  

Cárevics továbbra is...

 Lassan 29 lesz, és már több mint két éve szívunk vele, de nem adjuk fel. Őfelsége a hétvégén abszolválta az első, komolyabb próbaútját, és hát... nem volt kalandoktól mentes, de mindenki túlélte.  

Azt, hogy nem tökéletes, azt tudtunk, de hogy mennyire nem az, az csak most derült ki. 

A karbi beállítása ugyanis fülre nem olyan könnyű, mintha mondjuk kéznél van egy jófajta CO-mérő, csakhogy egy olyan, ami ezt a mértékű CO-t mérni képes, az több százezer forint és nem fér be a garázsba, szóval nem opció. Ha lenne Lambda-szonda, nem lennénk ennyire lábon lőve, mert lambda boxot tudnék szerezni egy hétvégére, de megfúrni a rendszert csak ezért nem szívesen fúrnám. 

Marad tehát a lépésről lépésre állítás, ha kell, parkolóban - a fogásztükör és a műszerész csavarhúzó egy ideje mindig kéznél van. Kapott új gyertyákat is (megint), mert az előző szettet beköpte és kontrollálva lettek a csavarok is, merthogy a légszűrő ház mintha finoman csörömpölt volna alapjáraton... Hát persze, hogy laza volt az összes. És nemcsak a légszűrőt, de a karbit lefogók is mind. Márpedig ott aztán rendesen tud falsot szívni és ha egy Samara falsot szív, akkor a benne ülők is szívnak... 

Jegyezzük meg: a hidegben nemcsak a férfiak micsodája megy össze, hanem a fém is és ha az ember áthajt Budapest utolsó macskaköves szakaszainak egyikén, akkor tuti, hogy nem egy csavar fog lelazulni egy ilyen öreg jószágban! A laza csavar megnövekedett hézagot eredményez, a megnövekedett hézag pedig felettébb érdekesen viselkedő Szamarat, ami azt a kedvességet is hajlamos ilyenkor megtenni, hogy kereszteződésben, kihajtáskor (majdnem) lefullad és az ember ott ül egy furcsán szökdécselő, négy méteres kecskében két autó között. Nem, nem vicces. A menetpróbákra viszont baromira szükség van, mivel csak terhelés alatt termel akkora hőt, ami segít egészségesen tartani például a gyertyákat és csak így juthatunk ennek a kínos sztorinak a végére. 

Sajnos belecsúsztunk az őszbe és ezt nem szereti - tajgára termett gyerek, de ahogy öregszik, egyre jobban utálja a hideget és alig pár motorfékes lassítás után hajlamos jelentős hőt elveszíteni a csodálatos új hűtőjén keresztül. A jelenség ismert, nem most fejlesztette ki, de úgy néz ki, jobb, ha most már keresek neki hűtő takarót, ha nem szeretném a szivatót húzgálni és esetleg fűtenék is. Ha pedig nem találok, akkor kénytelen leszek varrni neki egyet, mert a karton lap ala IFA nem túl elegáns megoldás. 

A csodálatos, brit kiadású szerelési útmutató is megérkezett. Egyszerűen gyönyörű. Harminc éves könyv, de csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Számtalan olyan dolog van leírva benne, ami a másik kettőben (orosz kiadások) nincs és miközben szétszedtek, majd összeépítettek egy Samarát, végig fotózták az egészet. Teljesen odáig vagyok, meg vissza. 

Sikerült Őfelségét felöltöztetni is. A régi üléshuzatot ugyanis teljesen megette az idő és az UV-sugárzás, ideje volt már lecserélni. Az új ruhája nem olyan csinos, mint a régi. Jól áll neki ez is, de azért nem egy báli ruha, na. Viszont az eredeti üléshuzatok így továbbra is gyönyörű állapotban tudnak maradni és egy esetleges OT-minősítéshez nem kell az egészet kárpitoztatni. Épp elég lesz majd fényeztetni, ha mégis odáig fajul a dolog. 

Hónap végén folyt. köv. 

Azt hiszem, akkor már be kell majd kapcsolni a fűtést a garázsban.   

In Memoriam

 Tíz éve vagyok ezen a pályán és láttam már sok szart, de ezen a héten csütörtökön, eddigi pályafutásom legszívszorítóbb meetingjén kellett részt vennem és igazából még mindig nem tért magához egyikünk sem.  

Senki sem beszél szívesen arról, hogy egy-egy tesztút alkalmával bármi történhet, és ebbe a bármibe az is beletartozik, hogy valaki többet nem ér haza. Mindeddig erre nem volt precedens - a balesetek többnyire anyagi kárral, vagy legfeljebb könnyű sérüléssel járultak és komoly, életet veszélyeztető egészségügyi problémák se álltak elő soha. 

Egy korszak, ez a korszak, most véget ért. Egy kolléga munkavégzés közben elment örökre. 

Next of kin értesítés, rendőri kísérettel elhajtó halottas kocsi, sokkot kapott, a könnyektől beszélni alig tudó férfiak és csend. Döbbent, fájó csend, tele kérdésekkel. Hogyan történhetett ez meg? Miért? Hogy nem vette észre senki, hogy valami nem stimmel?

Egy család élete romokban, gyerekek várják hiába haza az apukájukat. Virágok borítanak egy íróasztalt, egy hétre leállt minden. Nem készül újabb dataset, nem sivít a turbó, nem robajlik a dízel. A gépek hűlt szívvel állnak a gyárudvaron. 

Jövő héten majd újra elfordulnak kulcsok, mert a projekt nem állhat le - már csak miatta sem. Ez a motor volt a szíve csücske, nélküle sokkal nehezebb lesz eljuttatni a célig, hiszen nála jobban talán nem ismerte senki sem. Az űr, amit maga után hagyott, óriási és rengeteg a nyitva maradt kérdés. 

Csütörtök reggel azonban 52 ember búcsúzott csendes méltósággal.  

Felfoghatatlan, hogy nincs többé, hiszen múlt héten még a rendes, heti meetingen viccelődött...

Jó utat az égi szerpentineken, kolléga, és köszönjük, hogy megismerhettünk!

In Memoriam S. T.   

 

  

Svenkelés, avagy panning

 Ha megkérdezné valaki, hogy mit szeretek jobban, a merevszárnyú, vagy a forgószárnyas repülőeszközöket, a válasz elég egyértelműen az utóbbiak lenne. Elég régóta helikopter párti vagyok, még mindig szívesen lennék helikopter pilóta amellett is, hogy imádom a munkámat. 

Ha pedig azt kérdeznék, hogy mit könnyebb fotózni szerintem, helikoptert-e, vagy vadászgépet, azt mondanám, hogy egyiket se egyszerű. 

A vadászok ugyanis gyorsak, minden pillanatok alatt történik a közelükben, viszont általános esetben elég autora tenni a gépet és már mehet is. Mindez azonban már abban a pillanatban érvényét veszti, ha angolosan panningelni - magyarul svenkelni - akarunk. Ez az, amikor a célalany maga tűéles, a háttér pedig erősen bemozdult. 

Lássuk csak! 

Íme, egy elcseszett verzió!

Itt pedig a még nyers, de panning szempontból már sikeres felvétel. A cél, vagyis a szépséges MiG-15 éles, minden egyéb bemozdul, érzékeltetve, hogy a gép mozog. 

A kép persze ekkor még nem tökéletes, hiszen enyhén ferde, és lehet élénkíteni is rajta, de a bemozdítást nem utólag kell rátenni, aprólékos munkával. 

Így néz ki minimális utómunkával (felesleg levágva, kiegyengetve, kicsit korrigálva a színmélység, amúgy semmi):

Mi a trükk?

Egyrészt használhatjuk, ha van, a gép panning funkcióját. Ebben az esetben "csak" annyi a dolgunk, hogy célon tartjuk a gépet és nyomjuk a gombot. A sorozatból pedig biztosan lesz legalább egy kép, ami megfelel. Állítom, hogy a legtöbben ezzel dolgozunk ilyenkor. A 100% találati arány itt sincs meg, ahogy az látszik, mivel nem olyan egyszerű folyamatosan célon tartani a gépet. 

A másik, hogy vadászgép esetén autora rakjuk a fényképezőgépet és lekövetjük a célt. Ez nehezebb, nem is biztos, hogy lesz belőle értékelhető felvétel. 

A full manuális beállítást pedig, ha őszinték akarunk lenni, repülőnapon, gyorsan mozgó objektumok esetén engedjük el! Egyszerűen erre ott és akkor nincs idő. Nagyon szeretem a full manuálist, amikor van időm kísérletezni - mert a vízesés nem szalad el -, de amikor a cél az, hogy érdekes és használható képeket csináljunk pillantok alatt, akkor muszáj elfelejteni a művészkedést. 

Bevallja valaki, vagy sem, a Tv és Av funkciókon repülők, autók esetén aligha megyünk túl. A Tv-t én például kifejezetten forgómorgó alkatrésszel megáldott gépekhez használom, egyénileg igazítva a záridőt az adott géphez - de erről egy másik bejegyzésben.   

De tényleg, hová?

 Két repülőnapon is voltam kint idén - új rekord! -, egyszer Magyarországon és egyszer Szlovákiában. Ez itt nem a hencegés helye, Kecskemétről lemaradtam, épp akkor voltunk kicsit nyaralni, a SIAF épp kapóra jött. Eddig a felvezetés. 

Ami engem alapvetően nem lep meg, hogy a gyerekek - nemtől függetlenül - érdeklődnek a repülőeszközök iránt. Ez számomra természetes, elvégre a gyerekek kíváncsiak mindenre, szóval a nagy, zajos masinák persze, hogy vonzzák őket. 

Az is természetes, hogy sok esetben az egész család felkerekedik ilyenkor és kivonul rántotthúsos szendvicset enni a reptérre. Igen, akkor is, ha éppen három kislány van abban a bizonyos családban. Nem egy picike hölggyel találkoztam "odakint", aki a flitteres tütüjében, csillámpónis pólóban, rózsaszín fültokban örült a repcsiknek és mászott fel mindenre, amire fel lehetett mászni, legyen az harckocsi, vagy éppen helikopter. 

Igen, rózsaszín tütüben, masnikkal. A kisfiúk és kislányok aránya nagyjából azonos, éppen ezért merült fel bennem a kérdés: Mégis, hová tűnnek ezek a kislányok, akikben meg van az érdeklődés a gépek iránt? Miért van az, hogy a világon mindenhol a STEM terület még mindig erősen férfiasnak számít? Miért vagyunk még mindig annyira kevesen, hogy kis űrlényeknek néznek minket, mérnököket, pilótákat? Hogy szó szerint megbámulnak, ha meglátnak egy prototípus mellett, vagy éppen a fényképezőgéppel egy tribünön?

Persze, változik az érdeklődési kör, hiszen a kisfiúk se "végzik" mind pilótaként, vagy éppen műszaki pályán, de mégis, miért nagyobb ez a lemorzsolódás a kislányok között? 

Vajon mekkora szerepe van a társadalmi berögződéseknek - nem nőies pálya, a lányok nem értenek a gépekhez, a lányoknak nem megy a matek, a fizika, a lányoknak nincs térlátása (!), és a többi -, hogy azok a kishölgyek, akik egykor boldogan lógtak egy harckocsi lövegén, mégsem jelennek meg a STEM területen? 

Miért félünk még mindig attól, hogy mások mit fognak szólni a választásunkhoz - legyen itt szó egy táncművészet iránt érdeklődő kisfiúról, vagy éppen egy repülőkkel játszó kislányról?   

Mindenki szerkeszti

Csak egy kis baráti emlékeztető, hogy néhány, kifejezetten szerencsés felvétel kivételével MAJDNEM MINDEN kép, amit a netre feltöltenek, szerkesztett. 

Én, személy szerint nem vagyok híve a túlzott képmanipulációnak, mert nem az a célom, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott felvételekkel villogjak, de egy kis korrekció néha tényleg nem árt. 

Tipikus példa erre a két éve, Zeltwegben készített fotó. 

Az eddigi leghidegebb (15 degC) és egyik legkellemetlenebb repnap volt az Airpower 19, ahová spotterként jutottam be. 

Disclaimer: nem vagyok spotter. Nem vadászom a gépeket, nem dokumentálom őket. Egyszerűen csak szeretek repülőeszközöket fotózni, főleg helikoptereket és ehhez egy decens technika is rendelkezésemre áll.  

Előtte

Utána

Kicsit élénkebb színek, a belógó helikopter-nózi eltávolítva - ebben az esetben nem kellett több. Mivel még korábban sikerült belőni a záridőt, a rotorok bemozdulását már nem utólag kellett rátenni a képre - az is megoldható egyébként. Idén az altisztek avatásán díszelgő helikopter kötelék képei pontosan ezért nincsenek még sehol sem publikálva, mert ott a záridőt nem sikerült eltalálnom, és a rotorok egyszerűen kifagytak. Az utólagos bemozdítás pedig precíziós munka még a fotóboltban is. 

De, hogy ne csak helik legyenek, íme, egy másik példa: Shockwave.

A kép Oshkosh-ban (WI) készült, szintén 2019-ben. 

Előtte

Utána

Ahogy látható, itt azért már volt mit kigyomlálni. Egy belógó szárnyvég, egy kedves, önkéntes hölgy, és a kép ferdesége, no meg a szokásos élénkítés és élesítés - a különbség jól látható. 

Ráadásul ezek a manipulációk tényleg csak a jéghegy csúcsa. 

Zárásnak azonban álljon itt egy mázlis kép. Vágatlan és szerkesztetlen, ez tényleg így sikerült. 

Ha valakit érdekelnek a képeim, keresse fel az Instagramomat, @engineseertea

Szamárklinika - nemtudomhányadik rész

Évek óta bíráskodom a Formula Student East-en, mert imádom. Az egyetemi éveim alatt ez nekem kimaradt, de amikor lehetőségem nyílt - köszi, Réka! - életemben először részt venni bíróként a static eventen, nagyon megszerettem. Tavaly online nyomtuk egy német kollégával párban, idén viszont már a valóságban láthattuk a gépeket, méghozzá nem is akárhol, hanem a Hungaroringen. 

A szabadidőm áldozom rá, igen. Át kell olvasni a dokumentációt, fel kell készülni, ki kell menni, ott kell lenni - de bakker, ők a jövő! Ha végeznek az egyetemen, a kollégáink lesznek, juniorok, és hát nem sokkal jobb olyannal együtt dolgozni, aki tudja, hogy mi a dörgés? Hát de! 

Emiatt aztán volt egy nagyon rövid kiruccanásom Budapestre, és mivel a program csak a vasárnapot érintette, a maradék időt fel tudtam használni arra, hogy végre be legyen szabályozva az a nyomorult karburátor. 

Rövid ellenőrzés: 

Folyadékszint a kiegyenlítő tartályban? Szint alatt. Feltöltve. 

Olajszint? Rendben. 

Benzinszagú az olaj? Pálca szaglászás. Negatív. Rendben.

Gyertyák? Egyes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag túl nagy. Kettes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag túl nagy. Hármas henger - anyááááááád, ez fájt! Két levert kéz (kesztyűben véres sebet vágott a vas), szegény keverék jelei, hézag normális... Hármaska, hát maga meg mit különcködik?

Négyes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag nagy. Beállítva minden, kábelek visszatéve. Röffre kész. 

Na, most, sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a booster aranyat ér - a kis méregzsák be is rántotta rögtön az 1.5-ös morzsaerőművet. Lőn alapjárat... vagy inkább valami alapjárat féle, mert az istentenért nem akart kisimulni úgy igazán szivatóval se és sziszeg, mint egy bedrogozott sikló. Nézünk egymásra, hogy te, há' ez a múltkor még nem ilyen volt. Há' nem. De mi sziszeg? Hol sziszeg? Mi csúszott le? 

Motor melegszik szépen, ahogy kell, mondom, akkor szivató vissza... Blupp... Szó bennszakad, hang fennakad... Motor lehelete megszegik. Izé... WTF?! 

Najóvanbazmeg, ez nem vicces! A múltkor még ment stabilan, most meg kileheli itt nekem a lelkét. 

Nézzük csak meg, hol áll az a nyamvadt csavar! Tükör elő, kukuccs...

Te, hol a csavar? Há' hogy a rézfszú bagolyba... Ez kiköpte azt a szájba vágott csavart!

Még jó, hogy előtte nyírtunk füvet, így könnyen meglett a kis rohadék. A teszkóban vett műszerész csavarhúzó készlet (nagyjából a százezredik darab csavarhúzó a háztartásban) bizonyított, végre nemcsak a levegőben forgott a fej, hanem vitte is a kis fojtócsavart. 

Negyven fok, napernyő alatt szerelés (a Viking közben a virágokat szaglászta az árnyékban), fordulatszám-teszt féktisztítóval (mert nincs is jobb extrém gyúlékony anyagot fújkálni a tűzforró kipufogó leömlő környékén), próbaút a környező utcákban - done. 

Most ott tartunk, hogy van egy stabil alapjárat, ami mellett a motor a terhelést felveszi, a kamrák összenyitása klappol, a gyorsító szivattyú dolgozik. 

Szeptemberre maradt az üléshuzat csere (a régi szétporlott, ami nem csoda, hiszen tíz éves), és a menetpróbával összekötött fürdetés. Ha a mosóig és vissza előtte álló 6km-t abszolválja, akkor valószínűleg majd már csak a motortartó bak cseréjét kell megejteni. 

És keresni egy tisztességes szervízt, akire rá lehet bízni majd a vizsgáztatást, mert ezek többet a közelébe nem mennek. Egy évet vesztettem a hanyagságuk miatt a műszaki érvényességéből, ennyi ideje nem tudott kimozdulni a kocsi a garázsból. Nem beszélve a sok, drágán és feleslegesen kicserélt alkatrészről. 

Folyt.köv.  

  

  

Recycling

 

Volt néhány szupercuki, de az idők során szuperrondává vált kéztörlőm az Ikeából és mivel kidobni sajnáltam volna, gondoltam, újrefeldolgozom. 

A pöttyös anyagot anyu vette pár éve, hogy varrjak magamnak belőle rókás széktámla takarót - na, azt persze azóta se varrtam, de az anyag MNS (community mask, vagyis csináld-magad textilmaszk) alapjaként már bevált, gondoltam, varázsolok puccos nempapírtörlőt meg nemszivacsot belőle. 

A konyhai papírtörlő ugyanis roppant praktikus, de ezzel együtt óriási szemétgyár is (szivacs dettó) és én már egy ideje a fejembe vettem, hogy csökkenteni fogom a szeméttermelésemet, ahol csak tudom. Így lett a bambusz mosható konyhai nempapírtörlő is, meg az arctisztítókorongok vatta/törlőkendő helyett. Roppant módon elégedett vagyok mindegyikkel, szóval előszedtem a varrógépet (Hofer gazdaságos, a közel száz éves Singer otthon ül) és nekiültem megint varrogatni. 

Ajándékba készült négy textil szalvéta és egy asztali futó retro mintás anyagból (nem ebből a pöttyösből), aminek a megajándékozott (szintén környezettudatos táncos ismerős) nagyon örült, magamnak pedig két szivacs és négy törlő. Ez utóbbiból anyukám is kapott kettőt. 

A nemszivacs pamut és műanyag szúnyogháló kombinációja - igen, szúnyogháló. A két-három éve felrakott szúnyoghálóból ugyanis maradt éppen annyi, ami még egy ablakra már nem volt elég, azóta tologattam összevissza... Hát, most lett belőle mosható nemszivacs. A hatásfoka teljesen azonos a normál eldobhatóéval és ennek nagy előnye, hogy a többi, konyhai ronggyal együtt egyszerűen kimosható mosógépben, így amig szét nem foszlik teljesen, szuperül használható. 

Lehet mondani, hogy minek ilyen puccos rongyot gyártani, szét köll vágni, oszt jónapot. 

Persze, lehet úgy is, a régi pamutbugyik simán végzik ebben a formában nálam is. De azért így szerintem tetszetősebb, nem kell rejtegetni, meg nem is foszlik, ami a frottírnak remek fícsöre egyébként.

Lehet mondani azt is, hogy ugyan, én egyedül mit tehetek? Egy fecske nem csinál nyarat. 

Nos, nem, tényleg nem. De már egyetlen fecske is sokat tehet azért, hogy ne legyen annyi szúnyog és légy. 

Apropó fecskék. Idén szerencsénkre a kis tollas vadászgépek visszatértek. A többi énekes madárka meg lopkodja a szomszéd veteményeséből a zöldfűszereket. A legjobb, hogy még meg is mutatja, hogy épp mit visz el... Leül vele az ablakba... Beszarás. 

Na, ezért is gondolok arra, hogy ne szórjam tele a kukát feleslegesen. A magam módján szeretnék vigyázni a bolygónkra, mert egyelőre rohadtul nincs innen hova menni.   

  

  

A Cárevics origója

 Na, szóval kihasználva a KA adta lehetőséget, hazaruccantam kiváltani a veszettségi igazolványomat és természetesen akkor már Őfelsége inkontinens hűtője is sorra került. 

Szóval, ha beoltottak valamelyik izével nyugaton, nincs más dolgod, mint kivárni a sorodat valamelyik kormányablaknál - ha van Ügyfélkapud, még ennyi dolgod sincs, online el tudod intézni. Beviszed az igazolást arról, hogy le vagy szúrva és kész. Egy hét alatt megvan a jégkaparó. 

Mázlim volt, röpke fél óra alatt el is készültem az ügyintézéssel.

De vissza a hűtőhöz. A Cárevics hűtője, ugye, eresztett, muszáj volt kicserélni, mert azért mégse jelölgesse már a területét, amerre megy. Az öreg autók nagy előnye a maiakkal szemben, hogy nem kell lebontani a fél kocsit ahhoz, hogy az ilyen aprócseprő dolgokhoz hozzáférjünk. Ha a megfelelő szerszám kéznél van (csőkulcs, krova-készlet, csillagvillás, kisebb méretű isteni csoda), akkor viszonylag egyszerűen végrehajtható a feladat. Nem mondom, hogy batman-ben szerelni (értsd fejjel lefelé) szórakoztató, de kitört nyak nélkül az ember nem látja, hova kéne tenni a kulcsot, szóval ezt az áldozatot meg kell hozni. A 29 év alatt berohadt csavarokat ne is említsük - a csavarlazító és némi közelharctudás csodákra képes. Úgy nagyjából egy óra húzd meg, ereszd meg után (négykezes hűtőre), kint volt a mocsok, mehetett be az új. Ezt egyébként családi nyaralásokon csiszolt tetris tudásom - és egy útban lévő tömlő lebontásával - segítségével villámgyorsan abszolváltuk. S lőn tádámm, nem folyik! 

Motorindítás, járatás, termosztát nyit, ventillátor kapcsol - örömébódottá. Egy pont a listáról, pipa. 

Na, akkor karbi. De mielőtt karbi, gyújtás. Ugye, amikor a szervízben őfelsége nekiállt megrendezni a riói karnevált kicsiben, az első dolog az volt, hogy kihajították belőle a mocskos gyertyákat (Vajh mitől fekete az a gyertya, lelkem? Nem arra kéne rájönni? Neeeem.) és a teljes gyújtókábel köteget, hátha varázsütésre megszűnik a csökönyös szamár állapot és visszaáll a kezes bárány. Hahaha. Ez nem afféle jószág, barátom, hogy ennyivel megelégszik, ha már elkezdte! Ha egy szamár szivat, akkor nagyon szivat és ha se eszed, se időd, se műszered hozzá, akkor rábszás level1000000. 

Az ötödik telefonnál, amikor a műhelyfőnök arca kb egy kertitörpéébe ment át méretileg, kérdeztem, hogy gyújtási pillanatot néztek-e. Válasz: izé, majd megnézik, ha megtalálják a stroboszkópot... 

Oké, de ugye tudja, hogy ennek a kocsinak 4+-1 fok az előgyújtása, nem 0? Igen. Jó.

Na, akkor, mérjünk erre rá, mert tuti el van bszva.  

Rámértünk. 

El volt. 

Akár honnan néztük, kövér nullára állítva. Abból baj nem lehet. Hogyaqrvaanyátok. Mint, amikor motorolajat öntöttek a váltóba a Cárevics zsenge gyermekkorában, mondván, hogy Samara váltójába az kell. Igen. A négygangosba. De ebben ötgangos van, abba pedig már Spirax való.

Gyújtás beállítva, a nyígás is elhalkult. Jéééééé. 

Na, akkor most már tényleg karbi. Puff, letelt az idő. Görénymelegben, görénymeleg motornál megint nem sikerült a végére jutni. A rohadék kis csavart ugyanis csak fogásztükörrel, fél batman-ben lehet látni, és a csavarfej vágása nem elég mély ahhoz, hogy érezni lehessen, amikor elkapja a csavarhúzó. Így lehet, hogy az ember azt gondolja, már vagy százat fordított rajta, de a valóságban legfeljebb kettőt. De, most már nem fullad le terhelésre, ami jó jel. 

Több tucat munkaóra után visszaértünk a kiindulási pontba (2019 októberi állapot), hurrá! Még mindig nem vágnék bele egy nagyobb útba vele, de ha legközelebb otthon leszek, megcsináljuk végre a karbi beállítást is és akkor legalább a környéki krúzolást abszolválhatja egy fürcsi erejéig, mert szegényem pont úgy néz ki, mint aki már hónapok óta egy pajtában áll. 

Mindezt egyébként bucira dagadt térddel nyomtam végig, miután pár hete kinyírtam a bal lábamat. A helyzet addig fajult, hogy most a héten elmentem vele orvoshoz. Szerencsére nincs komoly sérülés, két hétig viszont piano van, se görkori, se tánc, sétálni és bringázni lehet és kenni, tapaszolni nonszteroiddal. Nem, tizenhatezer lépés, benne Várhegyre fel, Várhegyről le, nem számít sétának.  

A javulás már szemmel látható és azért felemelő érzés tud lenni, amikor az ember nem sziszegve megy le a lépcsőn... (ugyanitt diszkrét térdkattogás eladó)    

 

Glycol és macskaalom

 ... avagy hova a pcsába tűnt 2,5l folyadék már megint a hűtőből?

Elárulom: elfolyt. Csendesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen. 

Kb. másfél éve tudjuk, hogy a '96-ban a gazdasági totálkárba belevett, azóta is kitűnően szolgáló hűtő hamarosan meg fog érni a cserére, mivel az első folyásnyomokat akkor fedeztük fel a kocsi alatt. A csepegés aztán abbamaradt - a vízkő kitűnően tömít -, de az új hűtő azért be lett szerezve, biztos, ami biztos. 

Egy inkontinens hűtőkör nemcsak azért szar, mert folyton töltikézni kell a folyadékot, hanem azért is, vagyis legfőképpen azért, mert a vas és a glycolos víz nem barátok, előbb-utóbb rozsdálni fog ott a kocsi, ahol ez a méreg folyamatosan éri. 

A múltkori kiegyenlítőtartály pucolás nem várt mellékhatásaként tehát a megrángatott hűtő pisilni kezdett, lazán-faszán elengedve kb 2,5l bekevert hűtőfolyadékot. Először ugyan azt hittük, hogy csak egy bilincs a ludas, de sajnos kiderült, hogy nem. A hűtő bizony masszívan folyik. 

De, hogy jön ide a macskaalom? Nos, roppant egyszerű. Felszívja a nedvességet, tehát bármilyen kiömlött folyadékra rá lehet szórni. A glycolos vízre is. 

Őfelsége szobatisztává tétele persze megint csúszik, mert nekem vissza kellett jönnöm, és a rohadt fagyos szentek is betették a staflit. A garázsban kifüggesztett munkalapon meg csak szaporodik a teendők listája ahelyett, hogy csökkene... 

A jó hír, hogy valószínűleg sikerült találni - ismerősön keresztül - egy szerelőt, aki tud majd szakszerű segítséget nyújtani a beállításban, csak előbb jó lenne megoldani a húgyúti gondokat, mivel senki sem szereti, ha a neveletlen vasak összepisálják a műhelyét...

Egyszer egy tesztzsömle is elkövetett hasonlót: a görgős fékpadot vizelte telibe teszt közben, mert elengedett egy bilincs. Neki lényegesen nagyobb volt a hűtőköre, így sikerült nagyjából 8l fagyállós cuccot belesuttyantania a fékgépbe. Azt a kurvaanyázást, amit a zsömle tulajdonosa kapott a telefonba...

Persze, mi nagyon röhögtünk. Az, akinek ki kellett ganyéznia a berendezést, már nem annyira...      

Miért probléma egy veterán?

1992-t írtunk, amikor családunk tagja lett Szuperszamár. Ekkorra ugyanis szeretett Nününk (1978, Skoda 105S) kezdett nagyon öregedni és eljött az ideje annak, hogy elbúcsúzzunk tőle. 

Több márka is szóba került akkor, Daewoo, Suzuki, Opel - egy biztos, bármelyik ezek közül már nem lenne meg. Őfelsége azonban teljesen érthetetlen módon hozzánk nőtt, de piszkosul, olyannyira, hogy még a gazdasági totálkár után is (1996) kétségbeesetten mentettük a telepről, ahová vitték, mert a telepvezető pedzegetni kezdte, hogy az ukránok jó pénzt adnának érte...

Rég volt, közel harminc éve és Őfelsége, akár egy állócsillag, azóta is szeretett tagja a családnak a maga minden nyűgével-bajával.

Mert van vele. Minden veteránnal van. Ezért:

1. Pénz, pénz, pénz

Bár a Cárevics például nem egy kultautó (még), a népszerűsége a típusnak meg se közelíti a klasszik Ladákét, és szerencsére nagyjából még minden kapható hozzá, az a minden bizony pénzbe kerül. Sok pénzbe. Valami mindig kell, és ha egy alkatrész ki lett cserélve, akkor azonnal venni kell tartalékot. Maguk az alkatrészek nem feltétlenül drágák, de sok kicsi sokra megy és ha nagyobb munka van, például egy fényezés, vagy lakatolás, akkor ott bizony bele kell nyúlni a zsebbe mélyen. Ráadásul az ember hajlamos ajándékokkal elhalmozni a szeretett gépállatot, az enyém is rendszeresen kap ezt-azt, most éppen üléshuzatot keresek neki, mert a régi teljesen megfakult és hogy néz már ki vele?!   

2. Műszerigény

Nincs OBD. A kocsi a maga módján persze meg fogja megmondani, hogy a hiba hol keresendő, de annak a tényleges beazonosításához diagnosztikai eszköz kell. Ezek az eszközök régen minden szervizben ottvoltak, elég volt csak begurulni, ma viszont már a tulajdonosok jobb, ha beszerzik, mert kevés a veteránokra szakosodott műhely és nem biztos, hogy valamelyik havernak van. 

3. Műhelyigény

A kisebb munkákat meg lehet persze csinálni a panel parkolójában, de ez elég limitált, szóval nem árt, ha van egy fedett, zárható hely, ahol az ember a szétdöntött kocsit tárolni tudja. Itt pedig nem árt egy akna, vagy nagyobb emelő, mert már egy szimpla olajcsere is orbitális jackass túra tud lenni anélkül. A választott típushoz gyakran tartoznak speciális szerszámok is, ezeket az ember nem hordja a csomagtartóban, tehát tárolni kell valahol, ahogy a feljavításra váró részegységeket is - senki se szeret egy karbival együtt lakni például, mert büdös, szóval nem az éjjeli szekrényre való. 

4. Szaktudás

Ez jelenleg a legszűkebb keresztmetszet. A nagy öregek vagy már nyugdíjba mentek és legfeljebb a haveroknak szerelnek, vagy pedig meghaltak, a fiatalok nagy része pedig egyszerű droid, aki érteni nem akarja, amit csinál, neki annyi is elég, hogy húzkodja a csavarokat ott, ahol az OBD alapján kell. 

Azok pedig, akik bármi úton-módon szert tesznek a régi gépekkel kapcsolatos szaktudásra, nagyon drágán mérik a szolgáltatásaikat. Egy veterán - főleg, ha szétomlott, mentett állatkáról van szó - talpra állítása és rendszeres karbantartása horribilis összegeket emészthet fel, mivel rendkívül speciális tudást igényel, sok esetben külön legyártatott alkatrészekkel és szerszámokkal. 

5. Szakirodalom

Az első és legfontosabb dolog a javítási kézikönyv beszerzése, aztán jöhetnek az egyéb irodalmak. Egy idő után az ember azt veszi észre, hogy mindenféle veterános könyvek masíroznak a lakásban, itt egy gépjárműelektronika, ott egy karosszérialakatos ismeretek, a YT-on pedig már nem a cicás videók jönnek fel ajánlottként, hanem szerelésről szólók...

  

A veteránok, főleg akkor, ha családban öröklődnek tovább, számtalan kedves emlék hordozói. Még a befektetési céllal vásárolt, drága, ritka kincsek is a tulajdonosaik szeme fényei, amiket olyan büszkén mutatnak be, akár a gyerekeiket és nemcsak azért, mert státusz-szimbólumok. Lehet persze kufárkodni velük, megmenteni és eladni őket, de ez szimpla üzlet, és akik űzik, profitorientált üzletemberek. Viszont még nekik is biztosan van egy olyan gépük, ami mindenek felett áll. Ami fontos, ami semmi pénzért nem eladó. Amivel ők is élik a veteránozást. 

A veteránok a maguk élettelen módján igazi tanítómesterek. Kitartásra, problémamegoldásra, elfogadásra nevelnek bárkit, aki veszi a bátorságot és belevág az öregautózásba. Az élet folyamatos tanulássá válik mellettük, mindig újabb és újabb kihívással állnak elénk, ösztönöznek arra, hogy ne elégedjünk meg a rutinnal, hanem képezzük magunkat tovább, és merjünk álmodni. 

Szeretet nélkül ők is meghalnak, veteránozni divatból, félszívvel nem lehet. Az öreg vasaknak lelke van, aki ezt nem látja bennük, annak nem valók. 

Az én álmom az, hogy szakmérnöki diplomával a zsebemben egyszer nyitok egy műhelyt öreg autóknak. Egy olyan műhelyt, ahol a tulajdonosok biztonságban érezhetik a mások által lesajnált gépeiket és nem kell attól félniük, hogy szétbarmolják a küszöböt az emelővel és visszaöntik a koszos hűtőfolyadékot a tartályba... 

 

Javszer

 Egy újabb, kis lépéssel sikerült közelebb jutni az üzembiztosság felé a hétvégén, Szuperszamár megkapta a friss, tiszta hűtőfolyadékot. Merthogy a legutolsó szervíznél szó szerint pöcelével töltötték fel - a vezérműszíj cseréje ugyanis szettben történik, ami miatt a vízpumpa is megy ilyenkor. Márpedig, ha a pumpa megy, akkor a folyadék is, sugárban. Amit általában felfognak és KIÖNTENEK, nem pedig VISSZAÖNTENEK. 

Nos, mit érdemel az a tapló, aki visszaönti egy közel veterán korú kocsi hűtőkörébe a leengedett folyadékot, majd leszámlázza a fagyállót? Vagy legalábbis nem mossa át kétszer a hűtőkört, ahogy az elő van írva, és ettől a betöltött folyadék olajos-zavaros trutymóvá válik. Szerintem is minimum két, qva nagy pofont.

Sajnos azonban annyit kapnék érte, mint egy rendes emberért, maradt a szentségelés és a vízcsere. Szerencsére van alapjárat, tehát a leeresztés és kétszeri átmosás nem jelentett gondot, így most legalább a hűtőkör tiszta és a szutyadék nem teszi tönkre idő előtt a pumpát és tömíti el esetleg a hűtőjáratokat, okozva ezzel egy fincsi kis motorkárt. Ez nekem is persze több órás munka, mivel nyomás alatt álló, tűzforró rendszert nem nyitogat az ember, meg kell várni, amíg lehül. Ráérek, nem, helyre hozni más szar munkáját? Mert a nagyurak nem értek rá a nagy pofával bevállalt autó szakszerű javítására.

Az ékszíjat is cserélték - hogy hogyan állították be, az senki ne kérdezze, mivel a feszítőcsavar össze van nőve a felülettel, amihez köt... Vagy pedig ezt is odatépte a baromja légkulccsal, mint a gyertyákat, amikkel konkrét közelharcot vívtunk apukámmal, mire kiszedtük. Ha valamelyik beletört volna a blokkba, akkor azt hiszem, vendettát rendezek a szervízben. 

Megnézném amúgy, hogy melyik autószerelő iskolában tanítanak olyat, hogy gyertyát légkulccsal húzunk meg... (Sehol.)

A szíj amúgy 5mm-rel eltér az előírttől. (Nem lehet mást kapni hétköznapi alkatrészboltban, és ugye senki se fog elmenni Rákosborzasztóra a márkaboltba. Így is kétszer kellett nekik shoppingolni menni, mert az első szíj teljesen típusidegen volt.) Szóval, mindenképpen állítani kellett volna rajta, a hogyanról pedig nyilván fogalmuk sem volt, így valószínű ez a tróger munka az oka annak, hogy a forgó szíjnak olyan hangja van, mintha kárhozott lelkeket nyúznának a pokolban. Most egy pár mm-rel mi valószínűleg odébbszuszakoltuk, emiatt már nem is vonyít annyira, de mivel nem sikerült megoldani a kötést, így a pontos beállítás még várat magára. Ettől függetlenül azért már kezdi visszanyerni önmagát szegény Szuperszamaram. 

Csak remélni tudom, hogy a vezérszíj beállítása szakszerűen történt... 

A karbi továbbra is enyhén dús keveréket állít elő, ez most már a legégetőbb probléma, ami megoldásra vár, mivel emiatt nem üzembiztos őfelsége (gázadásra lefullad, meg hirtelen túl sok lesz neki a nafta és nincs elég levegője hozzá). A többi, főleg elektromos dolog csak ezután jön, mert az utastér ventillátor (aka ordító bölény) is rattyon van, meg azért most már meg kéne tényleg csinálni a benzintank visszajelzőjét is. És a lógó ajtókat, kárpitokat, szakadt üléshuzatot...  

A Lada Dél-Pest pedig azóta is hív... Egy nem is megtette volna. Ne komolytalankodjunk, 2021-ben a potenciális vevőt illik legalább visszahívni akkor is, ha a válasz negatív! 

Összehasonlításképp: Gustavra szerettem volna PoleStar csomagot vásárolni, és a Volvo Spes megígérte az éves szervízkor, hogy utána néz. Másnap a szalon vezetője hívott fel, hogy nagyon sajnálják, de a csomag már nem elérhető, a dataset már nem kerül további gondozásra, így eladni sem áll módjukban. Ennyi. Ezt hívjuk szolgáltatásnak és profizmusnak. 

Egy biztos, abba a szervízbe, ahol amúgy évtizedekig javították őfelségét, soha többet nem megy. Már csak azért se, mert mint megtudtuk, az az úr, aki ott olyan nagy gonddal, hozzáértéssel foglalkozott vele, nem egyszerűen nyugdíjba vonult, hanem 3 évvel ezelőtt meghalt. Más meg nem ért hozzá és nincs meg a műszerezettség se már. Egy harminc éves autó, OBD nélkül teljesen más diagnosztikai eszközöket és gondolkodásmódot kíván, mint egy fiatal mechatronika, csak a csavarhúzó maradt csavarhúzó.  

És mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez a mizéria csak az olyan véncsontokat érinti, mint a Cárevics, van egy rossz hírem. A németbő' behozott, széthajtott, 2000-es évek eleji omladékokhoz sincs szaktudással szerelő és lassan nem lesz műszer se.  

  

Folyt. köv.

Föld napi

Mit tehetnék én egyedül, kérdezte pár milliárd ember. 

Belefulladunk szépen lassan a szemétbe. Megesszük, megisszuk, az arcunkba úszik, elborít minket... és ezért mi magunk vagyunk a felelősek. 

Egyszer használatos dolgok tömkelegét fogyasztjuk, mert kényelmes, mert ott van az orrunk előtt kitéve. Megveszünk egy csomó holmit, mert trendi, mert olcsó, mert csak... Aztán kidobjuk jó esetben több, rossz esetben kevesebb használat után. 

Soha nem hordott ruhák kerülnek a kukába, mert nem volt rájuk szükség. Másnak még jó lenne, de az már nyűg, mert szelektálni kell, elvinni a charitybe, feltenni hirdetőre.

Tonnányi élelmiszer végzi kidobva, mert leárazás volt.

Elég lenne egy hadseregnek, ami a hűtőben van. Megvárjuk, amíg lejár, megfonnyad... repül is ki szépen, pedig lenne olyan, aki megette volna korábban. Nem, nem Afrikában, hanem talán éppen a szomszédban a nyugdíjas néni, vagy a kisgyerekét egyedül nevelő szülő. De megint csak nyűg, probléma, mert meg kell mozdulni...

Morgunk, hogy szemetes a panel környéke, mert a szél feldöntötte a szelektívet, de nem teszünk semmit. Mert mi diplomások vagyunk, nem a mi dolgunk, szedesse össze az önkormányzat a közmunkásokkal. 

Apropó szelektív gyűjtés. 

Itt, Grazban, ahol lakom, a házban mindenki szelektál. A nyolcvan évestől a húsz évesig, az egyetemet végzett orvos-doktortól az építőmunkásig, a tőzsgyökeres osztráktól a bevándorló hátterűig, mindenki. Szüleimnél, Budapesten, a XXI. században a milliomodik tacepaót kell kitenni, a házkezelőségnek levélben kell fenyegetőznie, hogy térjenek már észhez a lakók, mert a tárolóból lassan kidől a szemét és már bűz van, pedig még hol vagyunk a 40 fokos, nyári melegtől. 

De mégis, mit tehetek én, egyedül?

Például azt, hogy:

- Felveszed a gumikesztyűt, meg a maszkot, fogsz néhány szemetes zsákot és összeszeded a mocskot a ház körül, ha már bassza a szemedet! Húsvét után anyuék háza körül két zsák, főleg műanyag szemetet bokorkommandóztam össze, miután a szél fellökte a kukát, illetve a jó balkáni kúrjukkiazutcára típusú lomtalanítás után elvitt pár kihajított füzetet és papírújságot is. De jó, hogy kérték, hogy a szelektívbe valót ne tegyék ki... 

- Nem vásárolsz feleslegesen! Glamúrnapok ide, vagy oda, ha valami nem kell, akkor nem kell. A kotralék minőségű fast fashion pont azért kapta a nevét, mert gyorsan fogja a szemétdombon végezni. Ha például az elmúlt 15 évben nem hordtál haspólót forrónacival és platószandárral, akkor valószínűleg ezután sem fogsz, totál értelmetlen megvenni, csak mert olyan cuki és ez lesz idén nyáron az FFP2 maszk mellé a sláger. Ráadásul ezeknek a cuccoknak a nagy része embertelen körülmények között készül, éhbérért dolgoztatott munkások által, akik aztán kínjukban megeszik a denevért, meg a tobzoskát... 

- Ha már nem kell, továbbadod, eladod, vagy elviszed a gyűjtőbe, attól függően, hogy milyen állapotban van! 

Oké, sikerült megvenni a haspólót, forrónacit és a platószandárt, majd rájöttél, hogy nem ezt a lovat akartad... Irány vele a charity, vagy a jófogás, vagy a szomszéd Putyika, aki rendszeresen hord ilyen szettet. A charityben szinte biztosan elmegy, a jófogáson lehet, hogy nem, Putyika viszont még örülni is fog az új szerzeménynek.   

A szétszakadt holmi viszont nem való adományba! Oda csak olyat adunk, amit jó szívvel magunk is hordanánk, ha akarnánk, vagy tudnánk. A szétszakadt, szétmállott, koszos holmi valóban szemét, és a hulladékgyűjtő udvarban a helye. Érdemes megnézni, mert vannak olyan boltok, akik utalványt adnak bármilyen ruhaneműért cserébe. Nálunk épp két zsák, teljesen vállalható ruhanemű várja a szállítást (jön ki majd a Carla gyűjtőjébe velem) és én magam is épp szelektálom a cuccaimat, mert van jópár dolog, ami csak foglalja a helyet, másnak viszont még kincset érhet. A nagy segélyszervezetek jelentős része sajnos Magyarországon nem fogad tárgyadományt, csak pénzt (ami zsebre lehet tenni), viszont számtalan kisebb civil szervezet igen. Google is your friend.  

- Egyszer használatos termékek helyett az újrafelhasználhatót keresed! 

Sminkelek, igen. Eldobható sminklemosókendő és vattapamacs helyett azonban hónapokkal ezelőtt mosható korongokra váltottam, amik már a DM-ben, Müllerben is hozzáférhetők. Egyszeri kiadás, amivel több zacskó vattapamacstól mentettem meg a világot és még akkor is jobban járok anyagilag, ha bekalkulálom a mosás forrásigényét. 

A konyhában mosható bambusz törlőkendő (by Pandoo) váltotta a papírtörlőt. Baromi elégedett vagyok vele. A tányérokat meg mindig is textil törlővel törülgettem.

Mosható tisztasági betétek és betétek is rendelkezésre állnak. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim, van, ami bevált, van, ami nem. 

Nagymami függönyéből pedig isteni zöldséges zsákocskák lehetnek, ami máris egy 2 in 1 megoldás, elvégre a nem túl biztató kinézetű függöny nem a szemétben landol, és az egyszer használatos nejlonok sem gyarapodnak tovább a világ óceánjaiban. Tudok olyan kofát a budafoki piacon, aki azzal bátorítja a saját staneclibe vásárlást, hogy pénzért adja a műanyag zacskót.

Méhviaszos kendőt venni drága mulatság, elkészíteni azonban gyerekjáték és hopp, máris van egy alternatíva a szendvics csomagolásra, de gyakorlatilag bármi mehet bele, ami nem friss hús. 

Termosz és üveg a műanyag palack helyett, saját táska, kosár a reklámszatyor helyett. Ha van rá lehetőség, csomagolásmentes áru vásárlása, és utántöltés. 

- Kérdéseket teszel fel - magadnak!

Valóban szükségem van erre?

El fog ez mind fogyni?

Fel fogom én ezt még venni?

Meg lehet ezt javítani, vagy javíttatni? 

Van értelme még erre költeni? 

Meg tudom én csinálni, vagy tényleg meg kell vegyem?  

- Helyi termelők, kisvállalkozások, minőség a mennyiség felett! Szezonális termék az utaztatott helyett!

Emlékszik még valaki arra, hogy régen decemberben eper akkor volt, ha az ember a lekvárok között kolbászolt és a barackot is a telázslin kellett kompót formájában keresni? Volt azonban alma. Meg savanyú káposzta. Cékla. Krumpli. Minden, amit eltettünk nyáron. Most gyakorlatilag bármi is kapható. Egész évben érik az eper, amit hűtőkamionok hurcibálnak onnan, ide, repülőgépen jön az ananász és a banán. Minél kevesebbet utazik valami, annál jobb. Igen, én is veszek citromot, meg narancsot télen, amit viszont nem veszek, az a hohescé. Narancslé pure, a héj meg megy a komposztba. 

Nyilván a kistermelői áru lehet drágább és főleg, ha bio, akkor nem is annyira gyönyörűséges, fényesre suvickolt, mint a dömping, de ha jól belegondolunk, simán belepakolunk a kosárba olyasmit, ami full szemét és nyugodtan elverhetnénk másra az érte kiadott pénzt. Például öt zacsi chips helyett egy zacsi (mert azért néha jól esik, na), a fennmaradóból meg veszük Gizinéninél sárgarépát, vagy a cukrosüdítő helyett szezonban megvesszük a málnát és csinálunk belőle jó kis szörpöt... Vagy, ha nem akarunk vacakolni, akkor irány Bubunéni, éljen a termelői málnaszörp a kóla helyett!  

De csak egy példa arra, hogy nem mindig olcsóbb az ipari: adott két nápolyi gyártó, az egyik egy kis családi vállalkozás, a másik nagyüzem. A termék mindkét esetben kakaós nápolyi. Megnézve az összetételt kiderül, hogy a kisvállalkozás nápolyija kevesebb hozzáadott cukrot tartalmaz és gyakorlatilag semmiféle töltelékszemét nincs benne. 

Az áruk pedig... FILLÉRRE EGYFORMA. Hopp. (Nem vicc, budapesti abécében vettünk így nápolyit.)      

A tudatos vásárlás, ez a kulcsa annak, hogy egy élhető világot hagyjunk hátra magunk után. Ha máról holnapra hirtelen mindenki vegán lenne, mert az ipari állattartás egyrészt merő borzalom, másrészt környezetszennyező, harmadrészt pedig húdetrendi, attól még nem lenne hirtelen písz, szánsájn és hepinessz. Nem. Az lenne, mint a pálmaolajjal. A kereslet határozza meg a kínálatot, no, meg a profit. 

A tudatlanság és az egyén felelősségérzetének hiánya pedig nem fog varázsütésre eltűnni attól, hogy obégatjuk bele a világba, hogy bajvanbajvan, védeni kell a környezetet... 

Nem, ezért tenni kell. Ezért dolgozni kell. Alternatívákat kínálni, oktatni, jó példát mutatni. Nemcsak hibáztatni, mint a csínyen kapott kutyust, hogy fújrosszkutyamegintleszartadakéziperzsát.   

Egy hétre előre megírni a menüt és megvenni hozzá az alapanyagokat. Felírni, mi van a spájzban, a szekrényben. 

Átnézni a ruhatárat, szelektálni, gombot varrni, felhajtani, talpaltatni.

Gondolkodni, nem csak vásárolni és vásárolni. 

Egyensúlyra törekedni, mert jelenleg a Föld az egyetlen bolygó, ahol van csokoládé. 

Szívműtét és egyéb nyalánkságok

 Őfelsége átesett a szívműtéten, és köszöni, a körülményekhez képest jól van. Kemény gyerek, túl fogja tenni magát rajta - nekem meg a gatyám rámegy, de egy veterán olyan, mint egy kisállat. Ha beteg lesz, sokba kerül és családtagot nem dob ki az ember akkor se, ha az ellátása zabálja is a pénzt.

A cárevics ahhoz képest, hogy min ment keresztül, pöcc-röffre indult, és megszűnt a kék füst is, ami örömteli, mert azt jelzi, hogy nincs gyűrű sérülés. A keverék még dús, de nem fullad le terhelés alatt, sajnos, kifutottam az időből, így a pontos beállítás tavaszra marad. 

Ami hajtépős, hogy a vezérszíj cseréjénél elkövettek még egy aljasságot: mivel szettben cserélik, ki kellett vegyék a vízpumpát, ergó lejött a teljes hűtőkörből a közel 10l fagyállós folyadék is, amit mezei egyszerűséggel FELFOGTAK valami edényben (nem túl tiszta) és VISSZAÖNTÖTTEK, nekem pedig felszámolták a fagyálló + desztillált víz árát. Tavasszal tehát hűtőfolyadék csere. A szíj maga legalább tisztességesen lett beszerelve, a fedelet meg én szépen a helyére igazítottam, ha már a mösziő erre nem volt képes. A műhely is alakul, össze lett szerelve a polc, már csak egy munkapad kell és örömebódottá.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ja, és megúsztam a karantént, mármint a hivatalosat. Ettől függetlenül egészen szombatig nem mentem emberek közé, csak este 8 után futni. 

Most pedig dobpergés: Grazban nyitva van a Karmeliterplatzon a jégpálya! 5,5euro a beugró, online kell jegyet venni, és cserébe 2 órát korizhat az ember. Ja, hogy így is lehet. A jég minősége mondjuk nem éppen pazar, kicsit likas, meg hepehupás, de ettől még el lehet rajta lenni. A csúszkálni vágyó közönség ennél sokkal zavaróbb. 

Direkt 9-től vettem a jegyet, mondván, nem lesz gyerek... Böse Fehler. Dehogy is nem lesz, ráadásul hála a jó égnek, mind óvodás korú, elvétve egy-egy kisiskolás. Ott csúszkál a nagy jégen a pingvinnel, hiába van elkerített rész kifejezetten ennek a még nem túl koordinált korosztálynak. Anyukának persze fontosabb mobillal fotózni a csemetét, ahogy hasal a jégen, meg próbál szigorúan X-lábbal megállni a pingvin mögött, mint bármi más. Hogy útban vannak mindenki másnak? Kit érdekel!? 

A legjobb, amikor a már nem pingvin-függő gyerekkel KÉZEN FOGVA csúszkál a jégen, lehetőleg mindkét kezén egy-egy darabbal, miközben ő maga se stabil a többnyire bérelt korcsolyában. Bravó! Hasonlóan nagy tapsot érdemel az egymástól elszakadni nem tudó, cukin szintén egymás kezébe kapaszkodó párocska, akik egyformán billegárisak, és úgy rántja el egyik a másikat esés közben, mint a pinty. 

Lejönnek persze bunkóék is, a vadi új, drága műkorcsolyában és csak azért is szembe siklanak a forgalommal. Meg keresztbe. Meg kasba... Mert nekik lehet, ők úgy érzik. (Ex-Yugo amúgy) A gyereknek nem mondják el, hogy attól még, hogy már képes pár dologra korcsolyában, még kurva nagyot eshet és ha arccal előre esik, a sisak se fog sokat védeni. Az eredmény: falfehér kisiskolás fiúgyermek levezetése a jégpályáról legalább 10 perc kényszerpihenővel, miután sikerült talpra állítani valahogy az esés után. 

Ja, és igen, a korcsolya éles. Ezt sem árt elmondani a csemetének, vagyis kapja fel a kezét, ha már leseggelt a jégre, illetve ne csússzon el a kedélyesen földön fetrengő barinője orra előtt 2cmre, mert nagy sírás lesz belőle. Mint ahogy lett is, és az addig vidám kislányt vérző arccal vitte az öltözőbe az anyukája, aki hogy hogynem épp a jég másik oldalán trécselt, amikor a baleset történt... Szerencsére csak felületi sérülést okozott a korivas, de ezek mind elkerülhetők egy kis odafigyeléssel és neveléssel. 

Tisztelet. Egymás iránt, a sport iránt, a jég és a fizika iránt. Olyan nagy kérés ez?

Vannak persze normálisak is, akik odafigyelnek másokra és a gyerekükre, akik tanítják, leviszik a "nagyok" közül a piciknek fenntartott részre a pingvinfogó kisembert. Kár, hogy olyan ritkák!    

Gondoltam is, jobb lesz elhúzni Karinthiába a Weissensee-hez, ott van 25km szabad jégszakasz... Aha, meg 2m frisshó a tavon, a koripálya lezárva, 24-e előtt nem is nyitják meg. Faxom... Akkor marad ez, mert a görkori pálya havas-vizes, az most felejtős, a Funhalle meg be van zárva. 

És, hogy jól induljon 2021 is - megdöglött a laptopom. Szegény pára, majdnem 10 év után egyszer csak jobblétre szenderült. Vinyóhiba. Ha szerencsém van, egy adapter segítségével még le tudom szedni a rajta lévő holmimat és fertőtleníthetem, mielőtt a következő veszélyeshulladék járattal megy vissza a körforgásba. A mázli az, hogy november végén csináltam biztonsági mentést, és mivel decemberben nemsokat használtam, így nagyon nagy veszteség nem ér kudarc esetén se. A hét végére remélhetőleg megérkezik az új és akkor végre végigjátszhatom újra a teljes Total War szériát.      

Rückspiegel

 2020 szar év volt, ezzel szerintem nem mondtam újat és hogy 2021 jobb lesz-e, azt még nem lehet tudni.

Reményeim szerint igen, talán valami félig-meddig normálisat sikerül összehozni... 

Panaszkodhatnék, de nem fogok, mert akármi történt is, a szüleim élnek, jól vannak, miközben kiadhatta volna ez bőven máshogy is... 

Palmchen ellenben elpusztult - ez fájt. Túlélte a több hónap lockdownt, hogy belehaljon 2 hét szabiba egy hibás öntöző miatt... Bravó. Tanultam belőle... Késő bánat, hogy most már tudom, Palmchen nem is volt igazi pálma, hanem egy succulens, nevezetesen egy madagaszkár pálma, latin nevén Pachypodium Saundersii. Alapvetően pótolható, de mivel Palmchen az első teneriffei tesztútról jött velem közel 5 éve, azért nem érintett jól. Megpróbáltam megmenteni, nem sikerült. 

Őfelségét pedig szarrá vágták a szervízben, ahová egy vezérműszíj csere és műszaki vizsga okán került be. Úgy hagytam itthon júniusban, hogy frankón működött, már csak a finomhangolás volt hátra... A szíjcsere viszont már esedékes volt, szóval felhívtam azt a műhelyt, ahova 25 évig járt, hogy vállalják-e és hogy van-e még olyan szerelőjük, aki ért hozzá. A főnök nagy pofával bevállalta (ennél bonyolultabb kocsikkal is megbirkózunk), apuék felvitték hozzá a Cárevicset gond nélkül - aztán másnap jött a telefon, hogy nem indul és hogy kompressziót mértek, és hogy beköpte a gyertyákat... Mire sikerült járóképessé tenniük újra, nekünk már 80e forintunkba fájt, mert csak vették és vették hozzá az alkatrészt, mert FOGALMUK SEM VOLT, MIÉRT NEM INDUL, MIÉRT NEM MEGY. Megkérdezni a tulajt pedig kínos, főleg azután, hogy a pofátlan kis manóféle első kérdése az volt, hogy ÉRT-E MÉG HOZZÁ VALAKI.

Amikor kompressziót mértek rajta, majdnem felrobbantam. Kompressziót ugyanis akkor mérünk motoron, ha gyanítjuk, hogy károsodtak a dugattyúgyűrűk, magyarul motorsérlés van, vagy olyan mértékben kopott egy öreg motor, hogy teljes nagygenerálra szorul. Na már most, a Cárevicsre egyik sem volt igaz, a főnök azzal indokolta a mérést, hogy olyan volt, mintha valamelyik henger nem menne.

Persze, hogy nem, ha a gyertyák szénfeketék a koromtól, mert annyira szar az égés... A kérdésemre, hogy a gyújtási időpillanatot nézték-e, azt a választ kaptam, hogy izé, meg kell néznie, hogy megvan-e még a stroboszkópja... mert már nem javítanak ilyen öreg kocsit, az újakhoz meg nem kell. 

Mire a kocsi újra járt, a főnök nagy arca igencsak kicsire ment össze. 

A vizsgán novemberben valahogy áttolták, gyomorgörccsel vitték fel a szüleim, hogy egyáltalán kibírja-e addig az utat. Szivatóval ment. Kibírta. Az orosz tajga réme mindent kibír, ha beledöglik is. Hazafelé a garázs előtt 15 méterrel fulladt le. 

Bűzlött, mint a dög. Kértem anyuékat, hogy amikor indítják, vegyék fel, hogy mit hörög ki - én ugye kizárva az országból, vírusgazda nyugati rohadék fúj... (Háromszor teszteltek, egy gyorsteszt ingyen, két PCR-teszt fizetős, de én vagyok a fertőző) Őfelsége a videón KÉKEN füstölt. Soha a büdös életben nem füstölt még kéken. A kék füst olajat jelent az égéstérben. Hogy a p****ba?

Enné az olajat? Nos, nem. 

Amikor most így az ünnepek után feltűrtük az ingujjat és nekiugrottunk, hogy a család nagybeteg kiskedvencét gatyába rázzuk, első dolgunk volt kivenni a friss, nagyjából 10km "öreg" gyertyákat - természetesen rattyon az összes. Az, hogy szó szerint úgy beletépték őket a blokkba, alig bírtuk kiszedni, már csak a hab a tortán. Ha beletört volna bármelyik, vérrel mosom le a blokkot... A szerelő vérével. 

Következő lépés, nívópálca ki... Szentbébijézusmiezbazmeg? Víz? Na, csak azt ne! Az hengerfej sérülés, és az nagyon drága lesz, de akkor perre megyek. Nem... BENZIN! TÖMÉNY BENZIN, A MOTOROLAJBAN! Nulla kenési képesség, mert a tüzelőanyag ömlött be, és csak mosta, mosta a hengerfalat, folyt át a híg trutyi a gyűrűkön, mindenen, égett az olajos benzin.. Húakurvaéletbe, azonnal olajcsere és meg kell találni, honnan folyik be a benzin, mert szarrá megy a motor. Az olajcseréhez azonban fel kell melegíteni, legalább 70 fokosra... Bakker. 

Amikor beindult, nem ismertem rá az autómra. Iszonyú nyígás a szíjak felől, mintha nyúznák. Az ékszíj túl van feszítve, mert 5mm-rel rövidebb a beszerelt a típus eredetinél és valószínűleg ezt nem vették figyelembe. A vezérműszíjat még nem néztem. A szerelő itt már szerintem tárcsázta a 112-t, hogy orvosi segítséget kérjen a csuklás miatt. 

Kézzel toltuk be végül Őfelségét a garázsba, mert ahogy melegedett, úgy vált egyre instabilabbá, míg végül leállt és nem indult. Az olaj úgy zúgott ki a leeresztő csavaron, hogy pocakon öntötte édesapámat - még jó, hogy már nem volt annyira meleg. Több mint 4 liter, olajos benzin jött le. A szelepfedél olyan tiszta volt, mintha nem is látott volna 15W40 olajat mostanában és nem egy közel 30 éves gépszív lenne alatta. A 100as benzin pedig brutál büdös. 

Nem vagyok ideges... dehogy!

Már munkalapot vezetek, hogy tudjam, mit csináltunk/csináltam meg és mi van még hátra. 

A 2020 elején feljavított karburátor most lejön (amúgy tuti, hogy elállították, mert én szegényre vettem a keveréket, de a fekete gyertya dús keverékre utal) és megy a helyére az új, le kell venni a mechanikus benzinpumpát, a gyújtáselosztót, a gyújtást újra beállítani. Átnézni MINDENT, mert így nemhogy menni nem szabad vele, de még beindítani se.

A két infra fűtötest már megszolgálta az árát, ahogyan az amúgy fitneszgépek alá való gumipadló is, amit letettem, így nem a betonon állunk. A Viking fullon volt cuccal hazafelé. 

Mocsok dolog egy alig fűthető garázsban fém szerszámokkal dolgozni. 

Ebbe a szervízbe pedig soha többet nem megy, még akkor se, ha grátisz megcsinálták a ködlámpát...

Gondolkodom amúgy az OT-n, 2022-ben már eléri a szükséges kort, de ahhoz nemcsak motorikusan kell gatyába rázni Őfelségét, hanem külsőleg is, mivel azért vannak harci sebei, amiket ő büszkén visel (engem meg nem zavarnak), viszont a minősítőn elhasalna miattuk... Oké, a kárpit se valami szép... és repedt a műszerfalblokk is. Nem megy a ventillátor rendesen. Nincs visszajelzés a tanktól. Öhömm... lenne mit csinálni. Csak kéne egy fűtött garázs... meg hogy én és Őfelsége egy helyen legyünk. 

De amíg a papírnapóleon úgy gondolja, hogy az országban korlátlanul terjedő vírusfertőzés megállításának legjobb módszere a határzár és a kaspó-törzs bohóckodása, addig ezt kicsit nehéz megvalósítani.         

A karácsony egyébként szuper volt. 

Amikor pedig visszamegyek Ausztriába, vár rám 5 nap karantén (10 lenne, de megyek teszteltetni). Olyan kimenni tilos karantén, hacsak azt nem hazudom, hogy ingázó vagyok. A határon is emberek állnak, akiknek tele van a töke az egésszel... Ha villantok egy munkaszerződést, szerintem simán ki tudnám dumálni, és mehetnék 8 után futni. Az oltást meg majd meglátjuk, először kapják meg azok, akiknek kell, én ráérek. A gyorstesztek úgyis ingyenesek lesznek Grazban, hetente el lehet ugrani. 

És alig várom, hogy újra nyisson a terem, és mehessek görkorizni.

A Weissensee is befagyott...