Elnézést

 Egy kicsit elhanyagoltam a blogot mostanában, de nézzétek el nekem, légyszi. Sok minden ugyanis nem történt mostanában, tekintve, hogy Kurzarbeitban vagyok, a víruskáosz pedig gyönyörűen földhöz verte az autóipart. Annak is örülünk, ha beesik valami mop-up projekt, mert legalább van mit csinálni. A többségünk amúgy tanulásba öli az idejét, én ehhez hozzá csaptam egy kis Formula Student bíráskodást (ez is online), meg a makettezést és a sportot, de még így is néha unatkozom. 

Iszonyat mennyiségű időm lett tehát hirtelen, amivel nem mindig tudok mit kezdeni, de igyekszem. Egészen tegnapig még reménykedtem, hogy talán az októberi utazásomra sor kerül - nos, mivel az USA úgy tűnik, képtelen úrrá lenni a helyzeten, az iroda úgy döntött, hogy nem kockáztat se pénzt, se életet. Talán, majd jövőre, idén úgy néz ki, hogy kerozinszag nélkül maradunk. Ha minden jól megy, legalább Horvátországba el fogunk tudni autózni - ahogy az államelnökünk mondta, voltaképp teljesen mindegy, hogy a tengerhez megy az állampolgár, vagy Tirolba, mert a határokon belül is meg lehet fertőződni... (lásd Wolfsberg-góc)

Ausztria egyébként nem áll rosszul, alacsony az átviteli ráta, és az emberek igen nagy hányada is úgy van vele, hogy ha kötelező, akkor felteszi a maszkot - főleg azért, mert nem akar fizetni. Hja, kérem, itt bizony ellenőrzik, hogy a kedves utas felvette-e rendesen azt a maszkot... Megy persze itt is az okoskodás és a konteók gyártása, mert ugye itt is sokan érzik magukat virológus-pulmonológus-munkavédelmi technológiai szakembernek. Mondjuk megnézném a doktor arcát, amikor Hr. Sámán közli vele, hogy műtét közben a team feleslegesen viseli a maszkot, mert az úgyse jó semmire. Hozzá teszem, én is rühellem szagolni a saját szájszagomat, de azt a tíz percet röhögve kibírom, amíg bemegyek vásárolni egy üzletbe, a tömegközlekedést pedig kerülöm, jó nekem a bicikli, vagy ha nehezet kell hozni, akkor úgyis a kocsival megyek. Azt sem egészen értem, hogy mely állampolgári jogom gyakorlásában korlátoz az, hogy maszkot kell viselnem bizonyos zárt helyeken. 

Apropó, bicikli... Beneveztem egy online challenge-re. Nem nagy táv, 34,8km, gondoltam, egy hónap alatt bővel letudom... Nos, a dolog legnagyobb hozadéka az volt, hogy rájöttem, súlyosan alábecsültem a kreténségi szintemet. Oké, hogy átkerekeztem a Shopping Nordba, ami tőlem 9km, tehát bele jött mindjárt egy laza 18km, de 3 nap után ott tartok, hogy 400m hiányzik a teljesítéshez. Izé... a napi 3-5km görkori lehet, hogy megtolta? A teljesítésért kapok egy szép medált, sok információt az útvonalról és egy oklevelet... Meg vérszemet a következő kihíváshoz, persze, most már valami emberesebb távval... És az a baromság is megfordult a fejemben, hogy benevezek a Virtual Ladies Runra. A hagyományos futóversenyektől kiver a víz, de ha hagynak magamban elkocogni, akkor szívesen. A tánc úgyis most egy kicsit háttérbe szorult, már dolgozom a megoldáson, de nem akarok még inkább a helyi csodabogár lista élére kerülni. Épp elég, hogy a görkorim feltűnővé tesz. (Hosszú ideje először esett meg velem, hogy utánam fütyültek egy autóból. Na, de kérem!) Eleve az, hogy színes, plusz a világító kerekek... Ez utóbbi önvédelemből került fel, mivel a járdák alkalmatlanok a gurulásra, így az úton megyek, ahol jobb szeretek látszani napnyugta után. 

És, hogy sose maradjunk beteg gépállat nélkül, családunk kamasz korú autója csinálja most a fesztivált. Őfelsége gyógyulása után (eljutottam végre odáig, hogy sikerült meggyógyítani) ágynak dőlt a kiskamasz, hála a jó égnek. Egy akkucsere valószínűleg megoldja a problémát, de apukám lelkének nem esett olyan jól, amikor kiment, be akarta indítani, és Sir Artúr nyelvet öltött rá. Az se, hogy az assistance szolgálat manapság már csak annyit nyújt, hogy kiküld egy random szerelőt, aki megpróbálja bebikázni a csökönyös jószágot és ha nem sikerül, akkor hív egy trailert... Köszi, ez szerintem nekünk is menni fog. Garancia a 12 éves kocsin már úgy sincs, szóval megyünk vásárolni a Homasitába.