Fuss, Forest...

 Na, én meg a futás (és a futóversenyek)... Sokan azt hiszik, hogy futni minden hülye tud és hogy olcsó sport. Nos, van egy rossz hírem: nem az. Legalábbis, ha az ember valóban hosszú távon gondolkodik. Ami engem illett, nem vagyok a futás híve. Egyszerűen unom és semmi sem motivál, hogy ez megváltozzon. Nem készülök (egyelőre) olyan pályára, ahol az alkalmassági része lenne néhány kilométer lenyargalása és bevallom őszintén, valószínűleg nem ez a része lenne a vizsgának, amit kimaxolnék. A futóversenyek meg aztán végképp nem a szívem csücske, mivel orbitális méretű szopás miattuk közlekedni - nemhogy autóval, de még biciklivel is. Terelések, lezárások, kell a francnak. A Covid egyetlen haszna, hogy Ausztriában nem lehet tömegsport rendezvényeket tartani, így idén, úgy néz ki, megússzuk az összes szart. Hogy mégis ilyesmiről írok, annak az az oka, hogy az egyik "verseny" mégis meg lesz tartva, méghozzá olyan formában, ami már nekem is tetszik, úgyhogy tadamm: Beneveztem. Nem futásban, hanem nordic walkingban, mert gyalogolni, na azt nagyon szeretek. Low impact, a szétcseszett térdemet se csinálja ki, nem úgy, mint a futás, főleg betonon. Mert itt nálunk csak beton van, csini futópálya semmi, a közeli park meg olyan kicsi, hogy inkább kihagyom. Konstans tempó, konstans terhelés. Az időm jelenleg 6 perccel rosszabb, mint a tavalyi győztesé. Ja, még csak most kezdtem, két hete sincs, hogy megvettem a botot, finomítom a technikámat és mindössze egyszer tettem meg eddig a teljes etapot - 3,5km görkorizás után. Ha valaki keresztedzést keres a meglévő sportja mellé, olyat, ami kis befektetéssel bárhol, bármikor űzhető, akár nagyobb túlsúllyal is, akkor hajrá, nordic walking.  

Szóval a verseny: 5km. Ott, ahol én akarom, és a verseny napján akkor, amikor én akarom. Benne van persze a pakliban az esőfutam, de kit érdekel. Nem vagyok cukorból. A lényeg, hogy nem nyomorgok a startvonalon, nem kerülgetem az eldobált poharakat, nem feszengek a nyáron tűzforró belvárosi aszfalton, csak legyalogolom a távot, aztán feltöltöm az időmet egy screenshot képében a hivatalos oldalra. Nekem találták ki. Nincs feszkó, felhajtás, tömegnyomor és szemét. Senki sem haragszik senkire. Én így szeretek sportolni.     

Mi volt a terv, béláim?

Úgy volt, hogy ez a bejegyzés törlésre kerül, mert aktualitását vesztette, aztán megtörtént az, amire valahol mélyen sokan számítottak, de remélték, hogy talán mégis megtörténik a csoda. Hogy az a siklóernyős srác, akit a godzilla Minyó lefújt a fáról, túléli. 

A csoda elmaradt. A fiú meghalt. Nyugodjék békében!

  

Az utóbbi időben több olyan sajnálatos esemény is történt, amely egyrészt marha nagy port vert fel (és nemcsak a közösségi médiában), másrészt tökéletesen megmutatta az Ausztria és Magyarország közötti különbségeket.

Tegyük most egy kicsit félre, hogy az egyik ezek közül egy viszonylag épkézláb gazdasággal (és jutismaradis alapú korrupcióval) van megáldva, a másik meg a, hogy is mondjam, Pannonpuma.

Odahaza az utóbbi időszakban kádszámra hordják bele a lóvét a honvédségbe, egymást után rendszeresítik a nyugati géptípusokat - hol aggyal, hol anélkül -, ami valljuk be, időszerű volt már és látszik egyfajta modernebb szemléletmód is, ami szintén dicséretes, de...

Adott két bonyolult szituáció, két ország és két elképesztően különböző végeredmény.

Ausztria:

- sziklaomlás egy közkedvelt túraútvonalon, iszonyatosan bonyolult terepen, mélyen bent egy szurdokban, zúgókkal teli, nagy sodrású élő víz felett

- kiriasztva hivatalosan a tűzoltóság, rendőrség (helikopterrel is), a Vöröskereszt (mentők), ÖAMTC 4 db helikoptere, légierő, speciális mentők, köztük egy canyoning csapat, mert a terep felmérése után a kárhely parancsnoka azonnal belátja, hogy speciális szaktudás kell a biztonságos és sikeres kivitelezéshez.

- a végeredmény: a sérültek (8db) és a halottak (2 db + 1 később) kimentve, biztonságba helyezve, a bevetett egységek épségben visszatérnek állomáshelyükre

A felderítést a Bärenschütsklamm-ban egy 50 éves Alouette helikopter végezte. Nem a szexi, fiatal Black Hawk, mert senkinek nem jutott eszébe azt a geci nagy kávédarálót oda küldeni. Akkor se, ha egyébként kifejezetten SAR (Search-and-rescue, vagyis kutatás-mentés) feladatokra vették őket és arra is vannak kiképezve, felszerelve. A holtakat a kis Airbusok emelték ki, miután a földi egységek ezt lehetővé tették. A rendőrségi helikopter úgy hoistol (kötéllel végzett be és kijuttatás), hogy le a kalappal. A rendőrségi helikopter, mondom még egyszer.

70-100 ember összehangolt munkája, szakemberek, akik tudják, mit tudnak, és meddig tart a hatáskörük. A Bergpolizei parancsnoka nem találgat, nem okoskodik - nem tudják, mi okozta az omlást, de végig fognak menni GEOLÓGUSOKKAL a területen, hogy kiderítsék. 

Ilyen körülmények között kellett menteni: Média

Magyarország:

- a bajba került egy fán landolt, sértetlen siklóernyős egy kellemetlen, erdős területen

- kiriasztva hivatalosan a katasztrófavédelem, az OMSz, majd a HM kutató-mentő helikoptere

- kiriasztva privát úton a profi alpinista

- a végeredmény: egy politraumás, életveszélyes sérült, aki végül 08.11-én örökre lehunyta szemét és egy, a lehulló faágak által fejbe kólintott mentőtiszt/orvos

Ügyes! Csak sikerült sérültet gyártani, és mindjárt egy életveszélyeset! Bravó! Tapsoljuk meg, ez ám a profi munka! A tehetség. Gratulálok, csak sikerült egy ember, egy család életét tönkre tenni!

Rossz riasztási láncolat? Az. Meg az ad hoc ötletelés, az összeszorított farpofával jusztisbazmeg, a szemellenzős énjobbantudom, és a higgadjonlemindenkiapicsábamegoldjuk.

Magyaros virtussal, előre, nem baj, ha nem értünk hozzá, nem vagyunk kiképezve rá, és a felszerelésünk erre nem alkalmas! Megoldjuk, mert a magyar találékony fajta.

Látjuk, cipókám, hogy milyen szépen megoldottátok. Ha már oda ette őket a fene (meg a riasztási láncolat), dolgozzon az OMSZ, igaz?! Az egyetlen jószerével, akik ebben a kutatás-mentés sztoriban tiszteletet érdemel! Azok a mentőegységek, akik visszahozták az életbe azt a szegényt, akik megadták neki az esélyt, hogy talán jót forgat a szerencsekeréken, és életben marad... De nem maradt, béláim, meghalt, mert olyan sérüléseket szenvedett, amit nem lehetett túlélni, miután négyzetgyökkétgéhápluszvénull sebességgel belebaszódott a talajba miattatok.   

Az összes balfasz gondolkozzon el azon, hogy mit is csinált rosszul és sürgősen tanuljon belőle! Nemcsak azok, akik kiadták a parancsot, vagy éppen belekódolták a tragédiát egy ehhez fogható szituáció kezelésébe, hanem azok is, akik végrehajtották agy nélkül. 

Ad 1. Ki volt az a szerencsétlen kétbites, aki jó ötletnek gondolta beereszteni a közepes szállító helikoptert egy erdő fölé, miközben tudta, hogy egy ember van 20-30m magasan az egyik fa tetején?

Nem az a baj, hogy oda hívták. Nem. Az a baj, hogy ROSSZUL HASZNÁLTÁK.

Ad 2. Mire gondolt a költő akkor, amikor úgy érezte, hogy egy fán ragadt ember mentésére a legjobb eszköz egy helikopter és nem egy ipari alpinista? Elég bivaly lehetett az a reggelire elfogyasztott gomba...

Ad 3. volt a terv azzal a kötéllel, béláim? Igen, azzal, amit belógattatok a fák közé, miközben akkora szelet kavartatok a ventilátorral a fejetek felett, ami simán Ózig repítette volna Dorothyt is a házzal meg Toto kutyával együtt!

Ad 4. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire nem ismeri a gépet, amivel dolgozik! Mintha én az egyhengeres tuktukkal próbálnék kirángatni az árokból egy 2 tonnás vasat... mert lelkes vagyok és mert a főnököm azt mondta, hogy ki kell rángatnom. A tuktuk megdöglik, amit nagyon nehéz lesz megmagyarázni a vevőnek, és már nem egy, hanem két lerohadt kocsinak kell trélert hívni. Jó üzlet? Szerintem nem, de ebbe a tuktukon kívül aligha hal bele bárki is.

Ha pedig pontosan tudta a gép személyzete, hogy mekkora a helikopter downwash-a, mert tudniuk kellett, mert nem hülyék, akkor miért nem mondták azt, hogy figyu, felviszünk benneteket a cuccal egy alkalmas leszállóig, hogy ne kelljen túráznotok, de ennyike, mert különben hull a szilva a fáról lesz... Mindenkinek vannak korlátai. És ha valamire nem képeztek ki, nem alkalmas az eszközöm, nincs felszerelésem, akkor az egy szakmailag indokolható NEM. Volt erről egy kitűnő cikk a Verticalban 2018-ban és ha én laikusként olvasom, akkor esetleg annak sem ártana, aki ebből él. 

A cikk itt elolvasható, angolul, érdemes végignyálazni:Learn to say no

Ja, a pilóta, aki írta, egyenruhás. Ó, igen, tudom, hogy a katonaság nem kívánság műsor, de most nem az a hülye kell együtt éljen a tudattal, hogy megölt valakit, aki kiötölte ezt az agyrémet, hanem annak a személyzetnek, aki belement a játékba. Egy gépparancsnoknak mindig van joga mérlegelni, hogy az adott feladat végrehajtható-e biztonsággal, vagy sem. Risk assessment, tanuljuk meg ezt, és vegyük bele végre a munkakultúrába! A cucializmus elviekben a 90-es évek elején véget ért, ideje átállítani a vekkert.  

Professzionalizmus. Úgy hívják ezt és bele tartozik az is, hogy felismerem a korlátaimat, majd pedig teszek azért, hogy az a korlát minél kijjebb és kijjebb tolódjon.

Nincs meg a készség? Létrehozom.

Nincs meg a kommunikációs csatorna? Kiépítem. 

Gyakorlok. Felkészülök, mindig a legrosszabbra. (Train like you fight.)

Ha pedig nincs pénzem arra, hogy folyamatosan fejlesszem a szaktudását a kijelölt személyzetnek, akkor kiszervezem a feladatot olyan, erre szakosodott privát cégeknek, akik képesek minderre. Lásd Air Zermatt. 

Egy ember belehalt most a töketlenségbe, tisztelt kárhelyparancsnok, tisztelt gépparancsnok. Egy fiatal ember! Csak annyit kellett volna tenni, hogy az "igenis, uram" módból kilépve, a helyszínre érkezve mérlegelnek és nem nyújtóznak tovább ama bizonyos takarónak a végénél. Csak ennyit.

Késő bánat, eb gondolat. 

Nagyon várom a cikket arról, hogy a Honvédség kutató-mentő alakulata ilyen és ilyen gyakorlatokat hajt végre, együttműködve, tapasztalatot cserélve a témában illetékes, nemzetközileg elismert szervezetekkel, országokkal közösen. Elvégre olyan szépen beszámolt a honvedelem.hu az új helikopterek és harckocsik érkezéséről.

Nem akarok igazságtalan lenni senkivel, a felelősség kérdésében pedig nem én, hanem majd a bíróság fog dönteni.

Ennek a katasztrófának már voltak előjelei, de a vízfej nagy... Ugye, most már van elég bizonyíték arra, hogy ez a rendszer így nem jó? Egy halott elég ahhoz, hogy változás legyen? Ugye?  

       

Elnézést

 Egy kicsit elhanyagoltam a blogot mostanában, de nézzétek el nekem, légyszi. Sok minden ugyanis nem történt mostanában, tekintve, hogy Kurzarbeitban vagyok, a víruskáosz pedig gyönyörűen földhöz verte az autóipart. Annak is örülünk, ha beesik valami mop-up projekt, mert legalább van mit csinálni. A többségünk amúgy tanulásba öli az idejét, én ehhez hozzá csaptam egy kis Formula Student bíráskodást (ez is online), meg a makettezést és a sportot, de még így is néha unatkozom. 

Iszonyat mennyiségű időm lett tehát hirtelen, amivel nem mindig tudok mit kezdeni, de igyekszem. Egészen tegnapig még reménykedtem, hogy talán az októberi utazásomra sor kerül - nos, mivel az USA úgy tűnik, képtelen úrrá lenni a helyzeten, az iroda úgy döntött, hogy nem kockáztat se pénzt, se életet. Talán, majd jövőre, idén úgy néz ki, hogy kerozinszag nélkül maradunk. Ha minden jól megy, legalább Horvátországba el fogunk tudni autózni - ahogy az államelnökünk mondta, voltaképp teljesen mindegy, hogy a tengerhez megy az állampolgár, vagy Tirolba, mert a határokon belül is meg lehet fertőződni... (lásd Wolfsberg-góc)

Ausztria egyébként nem áll rosszul, alacsony az átviteli ráta, és az emberek igen nagy hányada is úgy van vele, hogy ha kötelező, akkor felteszi a maszkot - főleg azért, mert nem akar fizetni. Hja, kérem, itt bizony ellenőrzik, hogy a kedves utas felvette-e rendesen azt a maszkot... Megy persze itt is az okoskodás és a konteók gyártása, mert ugye itt is sokan érzik magukat virológus-pulmonológus-munkavédelmi technológiai szakembernek. Mondjuk megnézném a doktor arcát, amikor Hr. Sámán közli vele, hogy műtét közben a team feleslegesen viseli a maszkot, mert az úgyse jó semmire. Hozzá teszem, én is rühellem szagolni a saját szájszagomat, de azt a tíz percet röhögve kibírom, amíg bemegyek vásárolni egy üzletbe, a tömegközlekedést pedig kerülöm, jó nekem a bicikli, vagy ha nehezet kell hozni, akkor úgyis a kocsival megyek. Azt sem egészen értem, hogy mely állampolgári jogom gyakorlásában korlátoz az, hogy maszkot kell viselnem bizonyos zárt helyeken. 

Apropó, bicikli... Beneveztem egy online challenge-re. Nem nagy táv, 34,8km, gondoltam, egy hónap alatt bővel letudom... Nos, a dolog legnagyobb hozadéka az volt, hogy rájöttem, súlyosan alábecsültem a kreténségi szintemet. Oké, hogy átkerekeztem a Shopping Nordba, ami tőlem 9km, tehát bele jött mindjárt egy laza 18km, de 3 nap után ott tartok, hogy 400m hiányzik a teljesítéshez. Izé... a napi 3-5km görkori lehet, hogy megtolta? A teljesítésért kapok egy szép medált, sok információt az útvonalról és egy oklevelet... Meg vérszemet a következő kihíváshoz, persze, most már valami emberesebb távval... És az a baromság is megfordult a fejemben, hogy benevezek a Virtual Ladies Runra. A hagyományos futóversenyektől kiver a víz, de ha hagynak magamban elkocogni, akkor szívesen. A tánc úgyis most egy kicsit háttérbe szorult, már dolgozom a megoldáson, de nem akarok még inkább a helyi csodabogár lista élére kerülni. Épp elég, hogy a görkorim feltűnővé tesz. (Hosszú ideje először esett meg velem, hogy utánam fütyültek egy autóból. Na, de kérem!) Eleve az, hogy színes, plusz a világító kerekek... Ez utóbbi önvédelemből került fel, mivel a járdák alkalmatlanok a gurulásra, így az úton megyek, ahol jobb szeretek látszani napnyugta után. 

És, hogy sose maradjunk beteg gépállat nélkül, családunk kamasz korú autója csinálja most a fesztivált. Őfelsége gyógyulása után (eljutottam végre odáig, hogy sikerült meggyógyítani) ágynak dőlt a kiskamasz, hála a jó égnek. Egy akkucsere valószínűleg megoldja a problémát, de apukám lelkének nem esett olyan jól, amikor kiment, be akarta indítani, és Sir Artúr nyelvet öltött rá. Az se, hogy az assistance szolgálat manapság már csak annyit nyújt, hogy kiküld egy random szerelőt, aki megpróbálja bebikázni a csökönyös jószágot és ha nem sikerül, akkor hív egy trailert... Köszi, ez szerintem nekünk is menni fog. Garancia a 12 éves kocsin már úgy sincs, szóval megyünk vásárolni a Homasitába.