Egy picit a makettezésről

Igen, én voltam a furcsa kislány, aki nem hercegnőnek öltözött az ovis farsangon, hanem csigának, katicának és hóvirágnak, továbbá üzleti útra induló apukájától tankot kért ajándékba. (Jelmezek made by anyu és apu, a zsinóros tankocska mellé pedig kaptam egy pár fülbevalót is, mert mégis csak kislánynak lesz...) Így aztán nem csoda, hogy a plüssállatok mellett kisautók özönlötték el a gyerek szobát nálam, és a makettezésre is hamar rákaptam, nagyjából tíz-tizenegy évesen.
Az első makettet összeépítve kaptam a bérma-keresztanyám kisebbik fiától, ez egy UH-1 volt, és persze az építgetős, javítgatós kislánynak innen már nem kellett sok ahhoz, hogy megépítse élete első saját makettjét, egy SR-71 Blackbirdöt, 1:144-ben, majd szépen sorban a többit. A Mihut, Herr Würgert (alias Fókit, akit ugye ismerünk), Malacot, az U-47-et és a többieket. A többségük béna volt, csúnyán festve (a konvektor és az íróasztal a mai napig viseli egyébként ennek az időszaknak a nyomait), mert akkor még nem volt internet, és nem jártam makettező klubba se, hogy tanuljak a "nagyoktól".
A makettezéssel 19 évesen aztán felhagytam, az ír tánc elvitte minden szabad időmet és fogyni kezdtek a megépített gépek is. A Mihu javíthatatlanul összetört, akárcsak az SR-71 (őt tavaly elbúcsúztattam, és kidobtam), a tengeralattjáróról lassan elkopott az összes korlát, Fóki és Malac zacskóba kerültek, a ballagásra kapott két csodálatos makett, egy Bf-109 és egy MiG-29 pedig azóta is a sorára vár, mert őket nem akartam összeb***ni csak úgy, és ma se akarom.
Néhány éve aztán megint betalált a dolog, akkor kezdtem építeni az első Metal Earth maketteket, és vettem elő a Fókit, akinek az újjáépítése teljesen nullára redukálta a munkahelyi stresszt és rengeteget tanultam közben mind a makettezésről, mind magáról a géptípusról. Szerencsére a Flugzeug Classic különszámai az FW-190-ről is éppen ekkor jöttek ki, és így egyszerre tanultam a német nyelvet meg az öregítést.
Mivel ugye sokat lógtam a neten, makettezésről, vasútmodellezésről böngészve, óhatatlanul belebotlottam a semmire kellő cikkekbe is. Ezek közül egy még ma is a bögyömben van, mert kvázi azzal a címmel írta a tyúk, hogy "Ez a nő mindent tud a makettezésről", én meg persze megörültem, hogy végre valaki. Na, mondanom se kell, hülyepi** nyifogás volt arról, hogy férj makettezik és hogy ő nem érti, hogy ebben mi a jó.
De tényleg, miért jó a makettezés? És miért festjük le azokat a részeket is, amik nem látszódnak? Tényleg olyan drága hobbi?
Íme, egy kis lista.

1. A makettezés kikapcsol
Koncentrálni kell, icipici alkatrészeket megfesteni, levágni, beragasztani anélkül, hogy eltörnének, elvesznének. Türelemjáték, ami kiszakítja az embert a valóságból egy kicsit.

2. A makettezés tanulás
Az építendő gépről egy magára adó makettező mindent elolvas, kitúr, átnéz. Egy valósághű makett létrehozása kutatómunkát igényel. Hogyan koszolódik a gép a valóságban? Milyen sérülést okoz egy golyó? Hogyan törik, ha kényszerleszáll? Hogyan lehet élethű vizet generálni egy diorámához? És füvet? 

3. De miért van festve a nem látható rész?
Mert én tudom, hogy ott van és más is tudja. A makettező a valósághűségre törekszik akkor is, ha az adott részlet nem látható, mert például belül van. Ez azt jelenti, hogy egyszerű (költséghatékony) esetben a részletmatrica műszerfal akkor is felragasztásra kerül, ha a gép nincs nyitva. Bonyolult, profi versenymakettek esetén drága fotómaratott alkatrészek kerülnek beépítésre és nagy valószínűség szerint nyitva lesz a gép.

4. De hát drága...
Igen, ha valaki komolyabban akar vele foglalkozni, akkor lesznek költségek. A legnagyobb a kompresszor és a szórópisztoly, ezekbe előbb-utóbb be kell feccölni. Nekem jelenleg egy beugró szintű pisztolyom van, ami palackról is tud üzemelni, de ennek a képességei finoman szólva korlátozottak. Ezt már a Fóki építése is jól megmutatta, a Huey Slick-nél nem lesz gond, mert egy színű, viszont finom kamuflázst nem lehet vele csinálni. Ehhez jönnek a festékek, ecsetek, és minden, ami a makett koszolásához, valósághűvé tételéhez kell. A fotómaratott alkatrészek drágák, de egy hobbi makettezőnek erre nincs szüksége, hacsak nem akarja versenyeztetni a makettet egy nem "dobozból épített" kategóriában.

5. És büdös...
Nos, a víz bázisú festékek már nem annyira azok, de az oldószeresek... nos, igen. Qva büdösek. És rengeteg van belőlük. Az oldószeres festéket aztán ki is kell mosni az ecsetből, ez is büdös. A ragasztó is az. Ezért van az, hogy jól szellőző helyen kell dolgozni.

6. És nem lehet tőle mozdulni se...
Oké, ha te éppen a konyhában szeleteled a húst, én meg ott kergetem a hörcsögöt, akkor rövid úton ki leszek dobva. Nem? De. A makettező asztalt és környékét a makettező úgyis tisztán tartja és  magamról tudom, hogy kb hetvenmillió, különféle piperecucc kóricál a fürdőben, pedig nem vagyok egy maca típus. Szóval az egy átlagos karton doboz makettezős cucc kontra női fürdőszoba még mindig az előbbi javára billenti a mérleget, már ami a helyfoglalást illeti.

5. Fejleszti a kreativitást
Nem kell nagyon részleteznem, gondolom, hogy miért. Elveszett, eltörött alkatrészek újra legyártása, miből lenne jó antenna és a többi. 

6. Miért kell koszolni?
Lásd hármas pont, a valósághűség miatt. Egy gép, amit használnak, sose lesz tiszta.


7. Sikerélményt ad
Megtanít arra, hogy a hiba többnyire javítható, igaz, néha meg kell dolgozni vele. Szinte minden makettező töri építés közben valamelyik alkatrészt, ami aztán vagy látszik, vagy nem. A kész gép pedig mindig egy élmény. A mentettek különösen, vagy ha bonyolult volt a darab (Old Ironside nem tudom, mikor lesz összerakva, mert aki eddig neki ugrott, az mind azt írta, hogy legalább 3-5 év volt, mire teljesen elkészült vele... Én még gyűjtöm a bátorságot, a fregatt meg addig beszélget a Zrínyi rohamlöveggel a szekrényben.)