Szuperszamóca

Szuperszamár mindig szerez magának barátokat, néhány éve Győr felé az A2-n ismerkedett menet közben egy orosz családdal - vagyis inkább a család ővele -, ma pedig két igen marcona kinézetű, vállas fickó arcára csalt nagy ovis mosolyt. A Volksgartenben ma LMBTQ népfeszt volt, ami miatt először nem találtam parkolót a Probenhaus környékén, ahol nekem a tánctermem van. Vicces, nem? Otthon a Billy Elliot-ot egy tökkelütött melegpropagandának kiáltja ki (nem az), ami miatt lemondanak előadásokat, itt meg családok mennek ki egy ténylegesen meleg-rendezvényre, mert jó a hangulat és van ugrálóvár.
Eredetileg pénteken mentem volna gyakorolni, csak a kissé selejtes nyurmóka betette a staflit, így áthelyeztem mára a másfél órámat. Na, szóval mennem kellett egy kört a tömb körül, kikanyarodás előtt egyszer csak azt veszem észre bal felől, hogy két nagydarab figura fültől fülig mosolyog integet, fényképez, és feltartott hüvelykujjal lájkolja a Szuperszamarat, miközben kiabál, hogy jó autó és szpasziba. Két kigyúrt, kopasz orosz, a harmadik a zebra másik oldalán várt rájuk. Rég láttam embert ilyen boldognak egy autó láttán, magamat leszámítva, mert én mindig vigyorgok, ha beülök a Szamárba. El is vittem ma őcárevicsségét tánc után pancsolni, mert szégyenletesen koszos volt, majdnem két órán át piperészkedtünk. Merthogy az nem úgy van, hogy beállunk vele a gépi mosóba... Nem. Saját kezűleg lecsutakol, megküzd a magas nyomású mosóval, aztán szárazra törölget, lakktisztítóz, políroz, porszívóz, ablakot pucol, közben csúnyán néz a felhőkre, hogy össze ne pisiljék már a művet és végül tejbetök vigyorral gyönyörködik a ragyogó gépállatban. Mindezt koszosan, büdösen, másfél óra edzés után. Közben legalább tíz autóstárs jött be kocsit glancolni, és egy nő se volt köztük. Úgy néztek rám, mint valami szent őrültre...
A cárevics most újra szuperelegáns, és örömmel bújt be a vadi új, jégeső elleni védelemmel és finom, puha belső béléssel ellátott ponyvája alá, amit múlt héten kaptunk ajándékba egy táncostárstól. Picit nagy rá, mert L-es és ugye egy erősen virsli alkatú, M-es járműről van szó, de nem fogja meg a kis bőrét, védi a naptól és a heti jégesőben már bizonyított. A másikat meg majd eladom, mert amúgy hibátlan, de ezt sokkal jobban szereti és teljesen felesleges két ponyvát raktározni a pinyóban.      

Méret

Az alakom részben genetikai adottság, részben kemény munka, részben pedig a laktózintolerancia eredménye, éppen ezért nem nagyon vagyok haklis a ruhaméretekre. De: amikor ugyanabból a rövid nadrágból egyformán jó a 34es és a 36os, majd felpróbálok egy 32es és egy 36os szoknyát, és mindkettő tökéletesen áll, akkor úgy gondolom, van egy kis bibi a méretezéssel. Nem tudom, hogy miért csinálta ezt az Orsay, eddig nem volt ilyen gond... lehet, hogy túl sokan rendeltek neten és nem mentek be a boltokba vásárolni? Nem tudom, minden esetre azért ez nem jó. Mert én széles ívben lekakadulom, mi van a méretcetlire írva, ha jól áll és kényelmes a ruha, ahogy mérlegem sincs, de sok nőnek lelki gondot okoz, ha eggyel kisebb, vagy nagyobb a méret. Épp elég baj, hogy defektes énképet mutatnak a magazinok -  nem, sem a piszkavas, sem a zsírszalonna, de a vízmentes bodybuilder sem egèszsèges - ne tetézzük ezt még fals méretezéssel is, ha lehet. Lehet?

Gewitter

Volt egy kis vihar erre felénk, szépen átrendezte az erkélyemet. Reggel alaposan meg kell szemlélnem a Cárevics őfelségét, remélem, ő nem kapott akkorát, mint a muskátlik...

A legviccesebb az egészben, hogy Ubi meg fent maradt a párkányon, és nem vetődött a muskátlik után.  

Hatalmas vihar volt egyébként, egy embert agyon is nyomott egy fa a Stadtparkban. 

UPDATE 06.13: A Cárevics jól van, jót tussolt ma délután velem együtt. Utoljára egy kecskeméti repülőnapra tartva sikerült ennyire elázni... De hazatoltam a  biciklit... Esernyősen, tangapapucsosan...

This is uborka

Balkonparasztkodásom eddigi legnagyobb sikere. Ubik. Aranyos, pici ubik!

Autobahn

A német autópályáról az a legenda járja, hogy ott nincs sebességkorlátozás, mehetsz annyival, ami a csövön kifér. Muhaha...
Nos, valóban vannak szakaszok, ahol TÁBLÁVAL nem korlátozzák a sebességet - gondoskodnak a korlátozásról maguk a közlekedők, akik minimális agysejttel a nyakukon ülő tökben volán mögé keverednek.
Először is, nagy sebességgel menni akkor flash, ha nagyjából azonos képességű sofőrök vannak az ember körül  és maga a környezet is zárt - ilyenkor tényleg állat a 200+
A döntött ovál felső szegmensén állni a pedálon valóban adrenalin pur. Balesetveszély itt is van persze, hiszen emberek ülnek a gépekben, de jóval kisebb, mint odakint, ahol Anuluk tömkelege tart A-ból B-be. 
Anulu ugyanis többnyire gyűlölte a fizikát suliban - ha egyáltalán tanult - és simán úgy gondolja, hogy becsoroghat eléd 180-nál 89,5 km/h-val, majd fékezel. Vagy ugyanezt nem 40 tonnással elkövetve mondjuk 110-zel... és nem gyorsít még véletlenül se, hogy mielőbb befejezze a manővert, amit anélkül kezdett meg, hogy belenézett volna a visszapillantóba. Vagy ha bele is nézett, a kétbites rendszer nem dolgozta fel az információt, hogy az a másik kurvára jön...
Nem. Szóval konstans 110-zel (89,5-del) kocog előtted - meg a többi marha előtt, aki haladna - és nem megy vissza a szélsőbe, mert már látja, hogy van 2 km-re előtte egy másik kamion, amit meg kell előznie. Sávot váltani pedig veszélyes, szóval kint marad a belsőben, feltartva mindenki mást, mert neki ehhez joga van. A teherautósok előszeretettel kezdenek például előzésbe emelkedőnek felfelé, a sebességkülönbség nagyjából 1 km/h - a teherautóval előzni tilos táblát jelentős hányaduk telibe szarja. (Ezek miatt is van szükség a jelöletlen - "civil" - rendőrautókra, máshogy nem lehet megfogni az ilyen barmokat.)
Hogy mit jelent nagyot fékezni 180+ tempóról, az Anulut nem érdekli. Ő közlekedik, mert joga van hozzá és tudja, hogy senki sem rángathatja ki a kocsijából és b....hat le neki kettőt, hogy eszednél vagy, te retardált?!
Fék-gáz-fék-gáz. Ez a német autópálya. Ökölbe szorult aggyal markolni a kormányt állandó fékkészültségben, nem pedig önfeledten száguldani mosolygó arccal. A határok megnyitásával túl sok alkalmatlan gyökér került a rendszerbe, főleg keletről. És igen, a magyarok is jócskán közöttük vannak. Ugye, fehér furgonos "barátom", aki cigicsikkel a szádban, bekötetlenül bevágtál kilotízzel a kilohetvennel csörtető, két és fél tonnás patchwork-mintás vas elé...    
   

Edömér és a luxus

Az egész napos hátizsákban tartózkodás után Edömér arca mindent elmond. Az élet kemény...

Elfogók

Nem értem. Szabályosan mentem az autópályán és nem akart se letolni, se megállítani egyetlen civil rendőrautó se. Se a Toyotával, se a Cáreviccsel, de még csak a nyurmókával se az osztrák oldalon. Botrány. Micsoda igazságtalanság!  Remélem, hogy azok, akik most felháborodnak, akkor sem kiabálnak rendőrért, amikor a csontrészeg gyökér jogsi nélkül bedarálja a rokonukat egy frontálisban. Mondom ezt úgy, hogy öt napja rohadtul anyáztam a fakabátokra, mert beszorultam miattuk egy teherautó mögé az érdi emelkedőn. Ja, nénós autó volt. Mögötte sor, lassabban ment a megengedettnél, mégse mert elmenni mellette senki. Nem mert bemenni a legbelsőbe, mert jaj rendőr. Érdekes, nem? Mennyi bátor oroszlán! Vagy inkább cirmicica, aki egyébként menne, mint a disznó, de fél a büntitől. Mert tudja, hogy a nénós autó veszélyes a pénztárcára. Ha nem tudja, szarik a szabályokra, aztán puffog. Nézzünk már magunkba, emberek! Tuti, hogy szabálynyuszkók voltunk, amikor ránk nyomta a kéket a seriff?  Na még egyszer. Biztos?

Auf Räder und Ketten 2018.

Hagyományosan, idén is.
Először is, az M1 egy trágyadomb, legalábbis a felső, Budapesthez közelebbi rész. Azt hittem, szétveri a kocsit, pedig azt szovjet utakra tervezték... Az elmebetegeket hagyjuk, amikor a legnormálisabban a kamionosok közlekednek, az elég sokat elmond. Hegyeshalomnál nulla forgalom, Bécsnél eltévedés, mert a navi a csomagartóban röhög. Há' hol máshol legyen...
Emígy le is maradtunk a lánctalpasok dinamikus programjáról, ami nagy kár. De, és akkor álljon itt most egy tanulságos történet arról, hogy a szolgáltatás miről is szól.
Adott egy családi vállalkozás, aki a rendezvény egyetlen étkező sátrát üzemelteti. Odamegyek a grillező kamasz fiúhoz megkérdezni, hogy a bratwurst laktózmentes-e.
- Kérem, menjen oda a rózsaszín pólós hölgyhöz, ő meg tudja nézni a csomagoláson. Én sajnos nem tudom.
Beállok a sorba, megkérdezem a rózsaszín pólós hölgyet (a fiú édesanyját).
- Várjon, megkérdezem a férjemet, ő szakács, de mindjárt meg is nézzük.  Sajnos, így fejből nem tudom.
Az úr sem biztos, de várok kb harminc másodpercet, szalad a hűtőhöz, kiveszi a csomagot, hozza. Együtt olvassuk el a címkét az ismert, kiváló minőségű kolbászon. Glutén és laktózmentes. Nem teszkógazdaságos, fűrészporos egyedmegnekérdezz kolbász.
Újra beállok a sorba, megveszem a kolbászokat és a sült krumplit, amiből akkora adagot adtak, hogy hármunknak elég volt. Ja, egyébként egy bevándorló család vállalkozásáról van szó... 

Maga a rendezvény sajnos kezd egyre kisebb és unalmasabb lenni. Meglepő is volt, hogy semmi idő alatt sikerült parkolót találni, ami eddig nem volt jellemző - igaz, nem is értünk még ilyen későn soha.
Sajnálatos az is, hogy a magyar hagyományőrzők valami oknál fogva semennyire sincsenek jelen, pedig egy-egy D Csepel és T-34 mozgóképes állapotban 100%, hogy akad otthon. És ha a románok el tudják hozni az ARO-t, illetve a szlovákok az UAZ/GAZ családot, akkor szerintem össze lehetne kalapozni a fenti gépek szállítására is a lóvét.
Így maradnak a Jeep-ek és a nyugati vasak, amiket már szinte kivétel nélkül mind láttunk.

Ettől függetlenül még mindig érdekes program, kíváncsi leszek, jövőre lesz-e valami újdonság - és mivel a páncéloskert felújítás alatt áll, szinte biztos, hogy felmegyek majd. 

Varasd

Ha mi Horvátországba kirándulást tervezünk, garantált a monszun...
Már tavaly szerettünk volna Plitvice után bemenni Csáktornyára és Varasdra, naná, hogy locsogott az eső.
Jól ki is terveltük, hogy amíg apukám Bázakerettyén osztálytalálkozik, addig mi anyukámmal majd átmegyünk a horvátokhoz város nézni. A cél: Varasd. Esetleg Csáktornya.
A gondolatot tett követte, de a határt átlépve már láttuk, hogy ez bizony megint nem kellemes nyáreleji séta lesz, hanem esőfutam - Varasdra beérve és a kocsit leparkolva vásároltunk is mindjárt egy esernyőt, mert az Artúr nem a Cárevics, neki nincs saját rosszidő-felszerelése.

Alapvetően nem szeretem, ha a fényképeimbe belecsámpáznak az emberek. Nos, most nem volt ilyen gond. Szinte mindenki bemenekült a monszun elől.

A várat alig találtuk meg, annyira bent van az óvárosban és még csak nyitva se volt. Ötkor bezárt. Cserébe takonnyá áztunk, és hogy a maradék időt eltöltsük valahol, beültünk egy kávéházba.
A Marica Grófnő Kávéház kicsit olyan, mint a Gerbeaud a Pesten - helyi középkorú-idősebb hölgyek pletykafészke, de a kiszolgálás tiptopp és a tea is finom. Mellesleg, nem is drága, ami a pestiről nem mondható el. Régimódi kristálycsillárok, polgári tapéta.

Sajnos, sütit egy darabos se tudtam enni, mert a laktázomat otthon hagytam. A kávéház értékelése 4/5. Azért nem 5, mert a mosdó koszos volt.
A visszaúton a navi bevitt a susnyásba, minden áron Lendva felé akart visszahozni Letenyére. Pöppet ideges lettem, amikor már a ki tudja, hányadik félrekanyart csináltuk... Egyszer én néztem be (spórolás rulez), ott is volt egy jó tíz km kitérő...
Emiatt aztán tankolni is kellett még a pályán egyet, hogy ne szopassuk a tank aljából a benzint.

A következő cél: Csáktornya.

Edzés szezon előtt

avagy most épp nincs kilométerhiányom.
Lássuk csak:
Graz - Budapest tankolással a Cáreviccsel 420 km csütörtökön
Zalakomár - Bázakerettye - Varasd - Bázakerettye - Lepsény eltévedéssel (rohadt navi) legalább 350 km (A maradék Budapest - Zalakomár illetve Lepsény - Budapest részt apukám vezette le), ráadásul büdös nagy esőben a varasdi szakasz.
Budapest - Bécs - Graz eltévedéssel ( a bécsi körgyűrű előtt...) 475 km a Cáreviccsel
Külön büszkeség, hogy Cárevics a nagyjából kétezer kilométert műszaki hiba nélkül abszolválta, és megy mint a disznó - kivéve az osztrák emelkedőkön, ott azért három emberrel már vissza kellett kapcsolni négybe...
És akkor most dobpergés! A 26 éves, karburátoros autóba prémium 95-ös benzin tankolása vált szükségessé Magyarországon, mert a normál annyira szar, hogy a kocsi zabál és cserébe nem is megy. Fogyasztás osztrák benzinnel 6,2l/100km, magyar benzinnel 7,2l.  Útszakasz, dugómennyiség, láb ugyanaz. Öhömm... Hol lehet gratulálni?
Ez a prémium 95 kategória Ausztriában egyébként nem nagyon létezik, legfeljebb csak diszkont kutakon, a prémium itt 100+. Otthon OMV, Shell majdhogynem kötelező. Természetesen plusz 50 Ft/liter, de csodák csodája, nem tankoltam 50 liter tüzelőanyagot a 43 literes tankba és a kocsi se szenvedett. Anyátok! Voltam persze annyira pofátlan, hogy a kúton előtte megkérdeztem, ennek megvan-e az oktánszáma. 
Holnap pedig indul a szezon, nyurmókáink megkezdik a nyári gurulást - a legnagyobb TISPOL ellenőrzés széria kellős közepén. Hurrá...