Warbirds

Nemcsak a gépek vannak kevesen már, hanem ők is. Lassan senki sem marad, aki még látta. Akinek a saját emlékeiben él és nem a levéltárak poros lapjaiból ismeri. Pedig csak alig több mint hetven éve történt. A nagyszüleim generációja szépen lassan elfogy, és már csak a meghamisított megszépített történelem marad a második világháborúról.
Elmennek az öregek, és magukkal viszik az emlékeiket. Mindazt, amit nem mondtak el, mert nem tudtak beszélni róla, vagy mert éppenséggel nem volt, aki meghallgassa őket. Sírba szállnak velük együtt a történetek arról, hogy az a kor sem volt csak fekete és fehér. Nekünk pedig a ködbe vesző töredékek maradnak, és szájtátva bámuljuk az égen-földön-vízen feltűnő gép-relikviákat, amelyek hetvenegynéhány éve még halált osztottak a fronton.
Hetvenhárom évvel ezelőtt ilyenkor az erőddé nyilvánított, körbezárt Budapest még égett, míg száz éve a Nagy Háború végjátéka zajlott. 
A világban most sincs béke, és a világháborús generáció után lassan nem marad más, csak néhány fénykép és emlék-töredék. Meg a féltve őrzött, nagy gonddal restaurált masinák a garázsok, hangárok csendjében álmodva. Hamarosan már csak ők emlékeznek majd az hetvenpár évvel ezelőtti borzalomra... de ők nem beszélnek.