Krank

Otthon, Magyarországon szuper háziorvosom volt, szuper asszisztensnővel. Amikor Ausztriába költöztem, nem választottam háziorvost, mert nem kötelező és egyébként is, negyedévente lehet cserélni. Az első három évben még magyar TB-m volt, és mindösszesen egyszer kellett orvoshoz mennem, az utóbbi háromban meg kibírtam anélkül. Ma viszont muszáj voltam elcsettegni egy már régen kinézett (biztonság esetére legyen ötlet, hogy hova kéne menni) háziorvoshoz, mivel vagy a tegnapi ebéd nem volt egészen oké, vagy benyeltem valami fosós-hányós cuccot, és mindezt a gyomorom ma hajnali négykor a tudtomra is adta. A röhej az volt, hogy az ebédre evett saláta maradványai kacsingattak vissza és nem a vacsoráé, azzal sem akkor, sem később nem találkoztam.  Mivel reggel, ébredés után is volt még egy leborulásom a nagy fehér porcelánisten előtt, úgy döntöttem, hogy akkor most irány a rendelő, mert én így be nem megyek. Nem kell hőst játszani, mert mi van, ha a buszon kap el a hányás. Így is a zsebemben zacskóval sétáltam el a nagyjából 10 percre lévő rendelőbe, biztos, ami biztos. Mivel péntek van, muszáj igazolást vinni (Az osztrák rendszer egyik előnye, hogy ha az emberre egyik nap rájön a szapora, de a következőn már újra munkaképes, akkor nem kell orvosi papír. Így nem megy az ember feleslegesen a rendelőbe, és nem szed feleslegesen gyógyszert.)
A docfinder alapján kitűnő értékelése van a középkorú hölgynek és hát igen, nem véletlenül. Kedves, kompetens, mindenkihez van egy jó szava és egy pillanatig se érzékeltette velem, hogy nem osztrák állampolgár vagyok. A segítők is hozzáértőek és tündérek, miközben meg se állnak. Ami engem meglepett, hogy a háziorvosi praxisba itt beletartozik például a kötözés is, nem a szakorvoshoz járnak vissza a betegek, de jöttek injekcióztatni, standard módon vért vetetni, bokasérülést kontrolláltatni, miközben én ott csücsültem és csöpögött a fizsó. Igen, le lettem döfve, mert annyira tréül néztem ki.
Várakozási idő van, de az mindenhol van, én ezen nem morgok - miért kellene? Elvégre nincs bejelentkezés. Odamentem, szükségem van a segítségre, tehát kivárom, jobb dolgom amúgy sincs.
Ami viszont feltűnt, hogy a laktózintoleranciámat meglehetősen félvállról veszik, otthon ezt nem tették. Tudom, hogy ez egyfajta önvédelem is, mivel rengeteg a divat-ezt-nem-eszem-azt-nem-eszem beteg, de sajnos én tényleg - orvosilag igazoltan - laktózintoleráns vagyok.
A gyógyszerfelírás tehát nekem kicsit rutinszerű, és nem személyre szabott. A SüFén is megfigyeltem ezt és most is simán kaptam olyan gyógyszert, ami laktózt tartalmaz annak ellenére, hogy szóltam. Mivel próbálkoztam már beszedni laktózos gyógyszert és fosás lett a vége, így ezzel inkább nem kísérletezem olyankor, amikor egyébként is elektrolit pótlásra volt szükség. Nem, nem a neten nézek utána, hanem megkérdezem a patikust. Szerencsére jelen esetben hasfogó emulzióról és probiotikumról volt szó, tehát nem életmentő gyógyszerek, van belőlük itthon olyan, ami bevált, ahogy a süfén ajánlott fájdalomcsillapító is kiváltható volt másik non-szteroiddal. (Amit végül be se kellett bevenni, mert nem fájt annyira semmim a baleset után.)  Félreértés ne essék, nem kívánom felülbírálni az orvost, de baromira félek attól, hogy aminek használnia kellene, az inkább ártani fog és én az egész hétvégét a klotyón töltöm, rossz esetben meg mehetek be az LKH-ra infúzióért!
Mire hazaértem 11-kor, persze, már tántorogtam az éhségtől (7-kor kihánytam az egy falat kenyeret is). A jó hír, hogy azóta minden lent maradt (a fél csomag grissini, a 3 szelet pirítós és a két tálka bazi erős húsleves), és a szervezetem is megemelte a hőfokot (37,7 és 38 között tanyázunk jelenleg), tehát dolgozik a rendszer. A rossz, hogy már megint nem tudok kirándulni menni, és még szegény szüleim is költségbe verték magukat, mert hogy azonnal úgy döntöttek, jönnek engem ápolni (betegállomány alatt nem hagyhatom el Ausztriát és lepkefing üzemmódban nem tudok felelősen autót se vezetni).