Lassan eljutok oda, hogy én leszek a gépsárkányok anyja a projektben. A szabim (ami már véget is ért a tegnapi nappal, brühühü) előtti utolsó hét ugyanis azzal telt, hogy egy halom óvoda kiscsoportos gépállatot kellett gardíroznom. Mindnek volt valami hasfájása, az egyikben az akku purcant ki, a másik nem akart kórházba menni és betolatta magát a műhelybe, a harmadik meg pókhálós szélvédővel jött ki a sárkánymosóból... A koktélcseresznyét a tejszínhab tetejére természetesen a sajátom, Szuperszamár tette fel, amikor hazafelé úgy döntött, hogy akkor ő most Lepsénynél pihenőt tart... az én beleegyezésem nélkül. Pedig minden jól alakult, már csak 84 km volt hátra, amikor elment belőle az erő. Mire a Sárga Angyal kiért, már megjavítottam. Elég szürreális látvány lehetett, ahogy egy girhes manóféle kantáros miniruhában szerszámokkal hadonázik kurvaanyázva... A kantáros miniruha legnagyobb fícsöre egyébként a kenguruzseb, faszányosan elférnek benne a villáskulcsok. Külön büszke vagyok arra, hogy benzinszűrő csere közben egy csepp benzint se vesztettem és még csak oda se sütöttem magam a forró csövekhez.
A kis technikai malőr óta Szamár Szamárevics egyébként jól van, megkezdte az idei utolsó grazi etapot. Október végén mindenképpen hazamegy, nincs téli cipőcskéje, meg egyébként is szalonszörny, garázsban lakik, mióta hozzánk pottyantotta a gépgólya. Novemberben a születésnapjára kap egy teljes körű polírozást, ez már meg lett neki ígérve, a vadi új első kárpitokat a hétvégén végre beszereltük. 25 éves lesz, megérdemelte már. 25 éves, vazze!
Jövőre meg valószínűleg újra lesz fényeztetve a bal első sárvédő, mert mocsok ronda és vedli a festéket, ami elég komoly probléma forrása lehet.
Mindig szénné röhögöm magam a kormány mögött, amikor látom az értetlenkedő, csodálkozó arcokat, hogy ez meg mi a búbánatos rosseb, mert ilyen kocsit errefelé nemigen láttak még a népek. Otthon se sokat, mert nem volt népszerű ez a típus. Olyannyira nem, hogy a magyar hatóságok se voltak képesek helyesen kiállítani az új forgalmit, amikor merő öntökönszúrásból, rendeletileg cserélni kellett a régit. (Csak a típusmegjelölés, a teljesítmény és a szín nem stimmel...) Meg persze az se hétköznapi látvány, hogy egy ilyen vas még vígan szedi a lábikóit külföldön - általában úgy szoktak rám nézni, mint a szent őrültekre, hogy én ezzel a kocsival még el merek indulni Ausztriába. Persze, hogy el merek. Nekem legalább van esélyem megcsinálni, ha elcsesződik valami és valahogy csak elvonszolom magunkat hazáig. No ECU, no problem. Igaz, egy fél autót hurcolok a csomagtartóban keresztül fél Európán, de a 430 literes csomagtartóban elfér.
Végezetül pedig egy jó tanács: Öregautó tulajdonosoknak sose tegyük fel az alábbi két kérdést, hacsak nem akarjuk kinyitni a pofonládát!
Még mindig azt a vén szart hajtod? Mikor veszel már egy rendes autót?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése