Trogir, az (üveg)gyöngyszem

A rakpart - óceánjáró yachttal

Mindenkitől azt hallottuk, hogy Trogir hát az hű meg ha, azt látni kell, mert ilyen meg olyan szép... Nosza, gondoltunk egy nagyot családostól, és odaszerveztük az idei nyaralást. Egy hét pancsolással egybekötött punnyadás Čiovon, Okrug Gornjiban, onnan meg majd szépen bejárkálunk Trogirba, és jól megnézzük magunknak.
Aha...
Először a punnyadás része bukott meg a dolognak (én nem tudom, kit mi hozott le a fáról, de hogy a szomszéd családot inkább a gravitáció, semmint az evolúció, az tuti), aztán a fürcsipancsi (egy gombostűt nem lehetett leejteni a strandon, valahogy ilyen lehet egy szoláriummal felszerelt heringes doboz és még saláta is volt hozzá a vízben. Azt most hagyjuk, hogy a parti zuhanyokból este hatra kifogyott a víz...) végül a bejárkálunk Trogirba, merthogy Okrug Gornji és Trogir között nincs ám kiépített gyalogút! Ez nem Makarska, vagy éppen Vodice, ahol az üdülőövezetből szépen besétálhat a turista a "belvárosba" pénzt költeni! Lehet éppenséggel gyalogolni, nincs messze (2,5km), de csak ott, ahol az autók, buszok és robogók is közlekednek. Kétszer egy szűk sáv, ha peched van, valami kisteher tükre úgy orrba ver, hogy bohócnak néznek a korzón!
Marad tehát a kevésbé kalandos menetrend szerinti hajójárat: 20 kuna/fő/út díjért fotózhatod a Zagreb 1-et és a városfal megmaradt részeit a víz felől. Legnagyobb előnye, hogy nincs dugó, se parkolódíj, ráadásul egész klassz a kilátás, lehet számolni a sólya környékén a sirályokat.

Ön hány sirályt lát a képen?

Nem tudom, lehet, hogy csak nekem vannak túlzott elvárásaim Kotor óta (az is világökörségi listán van), vagy másnak is megfordult már a fejében, hogy jelenlegi állapotában mit a búbánatos rossebet keres ez a város az UNESCO listáján.
Oké, hogy főszezon meg nyári fesztivál, de momentán Trogir nem egyéb, mint egyetlen, középkori díszletek közé zsúfolt szórakoztató komplexum éttermekkel, kávéházakkal és night klubokkal, meg persze elvétve egy-egy múzeummal, hogy egy kis tere legyen a kultúrának is. 
Az éremnek nyilván van másik oldala is, hiszen ha sikerült megúszni, hogy nyakon öntsön egy pincér és nem vertem ki a villát kitérés közben senki kezéből, akkor a hófehér falú, öreg házaknak és a kis sikátoroknak igenis van egy sajátos hangulata, ami megmenti Trogirt a "na ide többet biztosan nem jövünk" státusztól.
Szomorú látni a tömegturizmus hatásait. Ki kell szolgálni azt a lehetetlenül nagy tömeget, ami leözönlik a sztrádán, mert ebből élnek, és ha nem jön a paraszt, akkor nem lesz mit enni.
Trogir és vele Čiovo nem erre volt berendezkedve. Gombamód szaporodnak a hatalmas apartmanházak, egyre több hajó köt ki, egyre több az autó és így szmog is.

Esti kép Okrug Gornjiból - a nagyon fényes valami a Zagreb-1

Igen, az itt látható képen az a füstfelhő nem a grillek következménye, hanem tömény kipufogógáz. A két kis híd ugyanis képtelen elvezetni a forgalmat, így aztán általánosak a forgalmi dugók.
Az ember ezt és a szépen lassan beinduló lehúzást látva óhatatlanul visszagondol azokra az időkre, amikor még kihívás volt leautózni Dalmáciába, mert nem létezett az autópálya, a GPS luxuscikk volt, az aknaveszélyre figyelmeztető tábla pedig mindennapos jelenség.
De mit is értek lehúzás alatt? 
A Szt. Lőrinc katedrálisba a belépő 25 kuna fejenként. Ezért cserébe fel lehet menni a harangtoronyba, és meg lehet nézni a kincstárat.

A katedrális

Harangtorony - itt biztosan nem fért volna el Quasimido

 

A jó halál oltára

Fényképezni természetesen nem lehet, tehát a fenti két kép - és itt balra a harmadik - a templom belsejéről érzéki csalódás. Ennek okát nem nagyon értem, mivel a templomnak egyébként nincs szuvenír boltja, tehát nem árulnak képeket a belsőről... A kincstárban van néhány nemesfém ereklyetartó és pergamenre írt, középkori könyv - ezek szépek és érdekesek, de inkább csak olyan "legyen meg a gyerek öröme" jelleggel vannak ott, hogy legyen miért pénzt kérni. 
Ezek után kíváncsi lennék, hogy Korčulán kérnek-e belépőt a katedrálisban... (Régen nem kértek, és a fényképezést sem tiltották. Fogalmazzunk úgy, hogy egész Dalmáciában nem volt szokás az ilyesmi.)

Mondjuk ez az a 25 kuna, aminek az elköltését legkevésbé fájlalja az ember, mert a kilátás lenyűgöző. (Kotor még mindig vezet...)
Azt azért elmondanám, hogy mindenki értékelje reálisan a saját dimenzióit (magasság-szélesség-izomzat) mielőtt nekiindul a toronynak, mert helyenként a feljárat igen szűkös és igen meredek...

Ilyen az óváros felülről, jól látható az egyik konoba szabadtéri grilljének füstje és a háttérben a hajógyár darui.

A toronyban három harang lakik, és akkor is beindulnak, ha valaki éppen nézelődik alattuk.








A Kamerlengo erődbe 20 kuna a beugró, a kilátáson túl itt semmi nincs, még egy nyamvadt kis ágyú se, csak egy romos színpad.
Méreteit tekintve meg se közelíti a kotori Szt. János erődöt, ahol 3 eurót kértek. (A 3 euró kb 21 kuna...)

A Kamerlengo belülről

A város egyik nevezetességének számító Kairos szobrot mi meg se néztük, ahogy a városi múzeumot se, azokról nem tudok nyilatkozni.
 

     

Szt. Márk torony - nem látogatható

A Kamerlengo a focipálya felől.

 

De akkor miért éri meg mégis elmenni Trogirba?
Az utcakövön visszaverődő napfényért, a kis sikátorokért, az öreg házak között megbúvó kézműves boltokért, a Đovan fagyizóért... talán. Másért nem. Itt pihenni nem nagyon lehet, legfeljebb szezonon kívül, amikor már nincs annyi turista és a főtér is visszaalakul kávézóból köztérré. Talán.

Zárásul pedig egy tipikus kép a kikötőről. Alighanem ilyen lehetett régen is, csak akkor nem embert hoztak a hajók...

Tarlókommandó és mission Brikett - Kecskeméti Repülőnap 2013

Idén a Balkán-túra miatt sajnos le kellett mondanom a nehézfém-találkozóról Bécsben, de már akkor kárpótolt a tudat, hogy lesz repülőnap elérhető közelségben, mindjárt kettő is, szóval jippijájé, mégse leszünk egészen vashiányosak...
Az elsőt, a zeltwegi repülőnapot Szuperszamárral csont(sérülés) nélkül és inverz pandamaci fejjel abszolváltuk (a poszt itt), és hát szép volt, jó volt, de be kell vallanom, nekem ha Repnap, akkor továbbra is Kecskemét. Jó volt látni a Flying Bulls arzenálját, mert csodálatos gépeik vannak (remélem, egyszer majd az itthoni közönség is megcsodálhatja őket mind), jó volt látni az öreg gépeket a levegőben (de az a fránya Messzer nagyon hiányzott), de mert nálunk nemcsak repülőket látni, hanem szárazföldi egységeket is (kellenek az Uralok, Krazok, T-72-esek a pici lelkemnek, na), így hát Kecskemét forever.

Diesel power

Mondjuk úgy, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor nyári szabadság ide, vagy oda, de nem tud érdekelni, hogy hétvégén nagyon korán kell kelni, hogy spongyabobbá ázok, vagy briketté égek - idén ez utóbbit várakozáson felül sikerült teljesíteni, már hámlok... Év elején ráadásul nagyon elhúzták a (vas)orrom előtt a mézes madzagot azzal, hogy jönnek az Orosz Vitézek és lesz Mig-15 is, meg Mig-21 és Szu-22...

Mig-15

"Faros" Ikarusz

Idén ráadásul döbbenetes mennyiségű légi és földi bemutató volt, az lett volna csoda, ha a szervezők tartani tudják a programot. (Szombaton nem tudták, a vasárnapról fogalmam sincs.) Egyszerűen képtelenség volt bejárni a statikus sort úgy, hogy az ember közben ne maradt volna le valamiről az égi történések közül... Így azután nem láttuk se a közelharc bemutatót (három éve jó pár gyereket megríkattak), se a díszelgők produkcióját. Én például pont a Szu-22 repülését beszélgettem át a T-72 mellett, de icipicit se bánom. Mindig örömmel tölt el, hogy nem én vagyok az egyetlen űrlény, aki rajongva szereti a keze alá rendelt technikát gépsárkánykákat. Ráadásul még egy mikrofonnal is levadásztak...
(Azt még az illetékesek - Anyu és Apu - se tudják pontosan megmondani, hogy honnan jött nálam ez a harckocsik iránti rajongás.

Morzsa

Csak gyanítjuk, hogy a fertőzésért a köztereken egykor kiállított és az akkori pöttöm-én számára is könnyen megközelíthető nagyvasak a felelősek, de még ez sem magyarázza, hogy egy öt éves kislány miért kér tankot a Moszkvába induló apukájától... Mondjuk, ha hozzávesszük, hogy két évesen már egy pedálos Moszkviccsal toltam az első udvarban és több Matchboxom volt, mint babám...
Szeretett Morzsám - aki a Gyetszkij Mirből érkezett egy pár fülbevaló társaságában, mert mégis csak kislánynak lesz - azóta is remek kondiban van és nemrég még modellt is állt nekem a féléves beadandómhoz. Á, nem volt nagy röhögés, amikor a feladatkiírás, majd pedig a leadás napján megjelentem Morzsával a hónom alatt a BME patinás falai között, majd hogy teljes legyen a kép, még meg is sétáltattam a Z. épület egyik folyosóján...)
És akkor íme, néhány a sok egyéni és kötelék bemutató közül, a teljesség igénye nélkül. 

Krila Oluje - PC-9

Ez itt a Krila Oluje, a Vihar Szárnyai Horvátországból, akik szombati programjukat néhány éve elhunyt pilótatársuknak ajánlották.
Hihetetlenül szép bemutatót repültek, az ember szája tényleg tátva maradt.
Hasonlóan igényes programot repült a Baltic Bees csapata, de róluk nem készült fotó, mert éppen limonádéért álltunk sorba. 
 

Török Csillagok

A Török Csillagok. Mint mindig, minden a helyén volt: a program, a show és a kommentátor is. (Mint annyi minden ez is ízlés kérdése, de az olaszok kommentátora nekem egyszerűen sok. Repülni nagyon tudnak, de a figura a toronyban számomra idegesítő.) 

Russzkije Vityazi

Na igen. Az Orosz Vitézek. Már a hajtóműindítás se volt semmi és az, ahogy utánégető nélkül manővereztek az égen, demonstrálva ezeknek a hatalmas gépeknek az erejét... Nincs rá jobb szó, egyszerűen fenségesek voltak, bár a show-faktoruk meg se közelítette a többi, nagynevű kötelékét. Kicsit sajnáltam, hogy ennyire visszafogták a gépeket, hogy nem láthattunk egy jól nevelt Kobrát se tőlük (harang manőver viszont volt), de örülök, hogy egyáltalán eljöttek és láthattam őket.

Li-2 Teve, Kármán Tódor

Li-2. Egy letűnt világ követe. Mindig jó látni őt, akárcsak két öreg társát, a Po-2-t és a Kányát.

Váááárj meg, lepke, vááááárj meg!

Bf-108

Ő itt egy Nimród. Az egyetlen, még élő példány, legyünk rá büszkék. Élemedett kora ellenére remek egészségnek örvend, hiszen restaurálták. Idén ő volt az egyetlen, általam lencsevégre kapott lánctalpas, mivel a T-72 ki se látszott az árnyékba menekülő embertömeg alól.  







A Luftwaffe múzeumának egyik büszkesége ez a konzervált, szárnyaszegett madár és háttérben álló restaurált testvére. Ha valakit érdekel, a múzeum Berlin-Gatow repülőterén található (Itt a honlapjuk) és kötelező program a repülés szerelmeseinek - természetesen a szolnoki múzeum után, ahol olyan hírességek laknak, mint Cápeti és Csőrike.
A szolnoki múzeum honlapja
Érdemes őket FB-n is követni!




Összességében megérte három évet várni az újabb repülőnapra, és ha ez kell - mármint a néhány év - a színvonal fenntartásához, akkor üsse kavics, kivárjuk megint. Egyedül azt fájlalom, hogy Kisördög súlyos kézsérülést szenvedett még a nap elején. (Amióta megvan - Budva sétálóutcáján vettem -, joggal mondhattam, hogy nem én voltam, hanem a Kisördög. Most viszont a fotóstáskámban lábadozik szegény.) Gyógyulására van némi remény, de úgy néz ki, komoly rekonstrukciós műtétek várnak még rá.

Most pedig egy kis puffogás: 

Na, ez fájt...

Szinte még le se szálltak a gépek szombaton, de már beindult a különböző netes fórumokon a nyafogáscunami, hogy így, meg úgy, jaj, nem volt árnyék (Napernyő, napkalap?), meg elegendő ivóvíz (He? Jó, hogy nem azt sérelmezik, hogy nem ízesített ápdétvíz folyt zenélő kútból...), vagy ha volt, akkor sorban kellett állni (És a boltban, ott sem tetszenek sorban állni a kasszánál, amikor tele tetszenek pakolni a bevásárlókocsit minden vacakkal, mert jajhátakcijósgyorsanvegyükmeg?), és hát por is volt (Mégis, mi legyen, ha hetek óta nem esett az eső?), és jaj, a tarlón kellett parkolni... (Az hagyján, öcsém, de mi a tarlón keresztül mentünk vissza a parkolóba, mert kemények vagyunk, mint a vídia és nem várunk órákat a buszra! Laza nyolc kilométer séta a koromsötét búzaföldön és a műúton, közben találd meg a traktorok vasúti átjáróját és vajon kibírja-e a hősokkot kapott cipő a kocsiig kvízjáték... Még jó, hogy a csősz nem lőtt hátsón bennünket. Jutalmul viszont nagyon gyorsan kijutottunk az autópályára a parkolóból.)
Tény és való, hogy messze volt a parkoló, hogy a buszos oda-vissza utaztatás nem ment zökkenőmentesen (ebben benne volt a k. közönség is vastagon), de emberek, legyünk már kicsit kevésbé puhányok! 
Mindazoknak pedig, akik úgy vélik, hogy a magyar szervezők nem álltak a helyzet magaslatán lássuk, hogy is nézett ki mindez tőlünk kicsivel nyugatabbra, a szintén igen illusztris nézőszámot produkáló zeltwegi repülőnapon?

• nem voltak lajtkocsik, kerti csapok, párakapuk, negyven fok és felhőtlen égbolt ellenben igen
• egy szerencsétlen, árva fa se nőtt sehol a többnyire hepehupás, füves-poros reptér területén
• nem lehetett becsücsülni a nagyvasak szárnya alá
• a poros tarlón volt a parkoló, onnan gyalog kellett besétálni a földúton a repülőtérre, igen, gyerekkocsival is, ha valaki azt hozott
• rohadt nagy dugó alakult ki a ki-, és belépésnél, voltak balesetek is a gyorsforgalmin, mégse zizegett senki, hanem kivárta a sorát 

Na, erre tessenek gombot varrni!