Költözés 2.0 és egyéb nyalánkságok

Na, ez az igazi katasztrófa

Örömmel jelentem, hogy a hamarosan már csak volt lakásom úgy néz ki, mint amit felrobbantottak - erre mondaná azt Anyu hogy édes lányom, ha ide bejönne a betörő, akkor azzal a lendülettel fordulna sarkon, merthogy itt már jártak... (vagy ahogy ő tegnap megjegyezte, á ez csak olyan, mint a szobád itthon...)
Jogos. A helyzet az, hogy ha valaki mondjuk megpróbálkozna az ablakon keresztül bejutni a lakásba - a harmadikon lakom, szóval azért ebben van némi kihívás-, akkor rohadtul belelépne a konyhafelszereléssel, könyvekkel, ruhákkal teli szatyrokba, és valószínűleg akkorát esne, hogy az ágykeret adja a másikat... és a vegyi cuccok még nincsenek bezacskózva, valamint a szekrényben is figyel még pár - úgy egy heti - elpakolatlan ruha, a mindenfelé heverő mindenféle csetresről ne is beszéljünk. 

Amit az ágy ápol, s eltakar...

A dolog pikantériája, hogy bár a nyári holmik nagy részét Szuperszamárral együtt hazavittem, valamiért nem érzem úgy, hogy csökkent volna október óta a körülöttem lévő, a szekrénybe begyömöszölt, csak szem előtt ne legyen szépen elpakolt kacatok mennyisége.
Úgy is mondhatjuk, hogy ital helyett én csomagokba fojtom bánatom (valamint az egész hetet), és egyre inkább közelít a tél, merthogy jövő hét közepétől megint mínusz huszonötben indulnak a reggelek (hogy röffen-e a kályha, azt majd meglátjuk), február első hétfőjétől pedig:

• ismét bögrésleves lesz minden nap vacsorára, és tartóskenyér szendvics ebédre (a hűtő pedig egy szatyorba költözik az ablakba)

• a reggeli torna az "egy éjszaka alatt leesett harminc kiló hó letakarítása a ponyva alatt szunyókáló gépállatrólt" jelenti

• imádkozunk, hogy a merülőforraló ne verje le az egész szállóban a villanyt.

Alias megint tesztút, napi tizenkét óra melóval, minden reggel hétkor hidegindítás, csúszkálás a jégen, a változatosság kedvéért két héten keresztül. Szerencsére a témavezető mérnököm még átgondolja, hogy elmegy-e akkor szabira, amikor a kedves vevő éppen ott tartózkodik velünk (kíváncsi vagyok az arcokra, amikor meglátnak) a több hónapja nevelgetett gépsárkányaim meg itthon rosszalkodnak (mondtam is az egyik kedves kollégának, hogy néha azért nézzen rájuk, és szóljon, ha nagyon galádak), miközben én az általam eddig kevésbé ismert (továbbá újszülött) példányokat próbálom magashegyi körülményekhez szoktatni...
A történetnek azért van ám örömteli része is, merthogy most benne lesz egy hétvége, ami azt jelenti, hogy az egyik mütyűrbogárvirágszállal (a Szuperszamár meg majd féltékenykedik, ha megérzi rajtam az idegen gépállat-szagot, bár eddig egész jól tolerálta.) fotóstúrára indulunk a Passok valamelyikén.
Addig azonban marad a pakolászás, friss hírekkel vasárnap jelentkezem.