Sportoljunk szatyorral

Konditerem? Ugyan kérem! Költözés! Még hogy fitnesz, meg aerobic... Le a lépcsőn, fel a lépcsőn, nem esik pofára a jégen, nem dobja el a jénait! Mit ne mondjak, még mindig érzem a hátamat... Persze, ez betudható a tegnapi fetrengjünk egy órát mosógépet szerelve programnak is. (Alsó szűrő kitisztítva - kisebb mesterséges tó a fürdőben. Betápnál lévő szűrő kitisztítva - nyakig vizesen szentségel a korábban legyártott tó közepén. A mosógép továbbra is csak zümmög, mint valami fura formájú méhecske.)
A hétfőknek amúgy is sajátos bájuk van. Merthogy most éppen a mosógép döntött úgy, hogy ő beteget jelent, múlt héten meg az egyik sofőrünk idegeit cincálta meg az egyik gépsárkány -  a dialektusban elhangzó szitokáradat se volt kispályás, mégis azt kell mondjam, a magyar nyelv káromkodásban is überelhetetlen. (Ha éppen nem éjszakás lenne az illető, ma délután bizony eltanulhatott volna tőlem pár nagyon szép szót... Hogy miért is gurult el a gyógyszerem, talán majd egyszer leírom... Ha már végleg elpárolgott a fejemből a vörös köd.)

Vasárnap ötöt fordultam egyébként, mire minden lekerült El Skodrito csomagtartójába. Azt hittem, több lesz, de másfél óra alatt minden a helyére (vagyis a nappali közepére) került - külön köszönet illeti Pierre kollégámat, aki tényleg segített elcipelni a cókmókot.
A hűtő persze még tele van, mivel jó dolog a napfény, de attól én speciel nem lakok jól - igazán megfizethetetlen élmény, amikor üdvözült vigyorral és mosószerrel teli szatyorral a buszon ülve döbben rá az ember lánya, hogy semmiféle pékáru nincs otthon és a boltok már bezártak.
A szennyesnek is kellett tároló (még jó, hogy nem vittem át őket) meg hát a laptop, a plüssállataim - még depresszióba süllyednének, hogy csak úgy bezacskózva otthagyom őket valami ismeretlen helyen -, a német könyvek... Szóval, van azért itt egy s más, de gyakorlatilag ezt már aznap, amikor végleg elhagyom Göstinget és a Lendbe költözöm, annyira nem lesz nehéz menedzselni. Addig is marad a kézimosás, meg az önkiszolgáló mosókonyha a másodikon...

Szerdai friss ropogós: a nagy tervből, miszerint ma időben hazamegyek, összepakolok és kimosok, csak az utóbbi kettő valósult meg. A betervezett fél öt helyett csak jóval később sikerült letenni a munkát (vagyis a mélyfagyasztandó géphavert kiparkolni a próbapályára) - a mosó meg elvben csak nyolcig van nyitva. Még jó, hogy nem volt tolongás a mosógépnél, különben rápacsáltam volna.
A holnap reggel exlakássá váló lakás tehát most éppen egy mosoda és egy poggyászmegőrző keveréke, de a tesztútra már legalább van tiszta ruhám és ha minden jól megy, reggelre meg is száradnak a cuccok. Hogy hogyan fogok egyszerre két autót elvinni innen, még nem tudom. Az biztos, hogy a gépmunkatársat reggel be kell vinnem dolgozni...
  


     

Költözés 2.0 és egyéb nyalánkságok

Na, ez az igazi katasztrófa

Örömmel jelentem, hogy a hamarosan már csak volt lakásom úgy néz ki, mint amit felrobbantottak - erre mondaná azt Anyu hogy édes lányom, ha ide bejönne a betörő, akkor azzal a lendülettel fordulna sarkon, merthogy itt már jártak... (vagy ahogy ő tegnap megjegyezte, á ez csak olyan, mint a szobád itthon...)
Jogos. A helyzet az, hogy ha valaki mondjuk megpróbálkozna az ablakon keresztül bejutni a lakásba - a harmadikon lakom, szóval azért ebben van némi kihívás-, akkor rohadtul belelépne a konyhafelszereléssel, könyvekkel, ruhákkal teli szatyrokba, és valószínűleg akkorát esne, hogy az ágykeret adja a másikat... és a vegyi cuccok még nincsenek bezacskózva, valamint a szekrényben is figyel még pár - úgy egy heti - elpakolatlan ruha, a mindenfelé heverő mindenféle csetresről ne is beszéljünk. 

Amit az ágy ápol, s eltakar...

A dolog pikantériája, hogy bár a nyári holmik nagy részét Szuperszamárral együtt hazavittem, valamiért nem érzem úgy, hogy csökkent volna október óta a körülöttem lévő, a szekrénybe begyömöszölt, csak szem előtt ne legyen szépen elpakolt kacatok mennyisége.
Úgy is mondhatjuk, hogy ital helyett én csomagokba fojtom bánatom (valamint az egész hetet), és egyre inkább közelít a tél, merthogy jövő hét közepétől megint mínusz huszonötben indulnak a reggelek (hogy röffen-e a kályha, azt majd meglátjuk), február első hétfőjétől pedig:

• ismét bögrésleves lesz minden nap vacsorára, és tartóskenyér szendvics ebédre (a hűtő pedig egy szatyorba költözik az ablakba)

• a reggeli torna az "egy éjszaka alatt leesett harminc kiló hó letakarítása a ponyva alatt szunyókáló gépállatrólt" jelenti

• imádkozunk, hogy a merülőforraló ne verje le az egész szállóban a villanyt.

Alias megint tesztút, napi tizenkét óra melóval, minden reggel hétkor hidegindítás, csúszkálás a jégen, a változatosság kedvéért két héten keresztül. Szerencsére a témavezető mérnököm még átgondolja, hogy elmegy-e akkor szabira, amikor a kedves vevő éppen ott tartózkodik velünk (kíváncsi vagyok az arcokra, amikor meglátnak) a több hónapja nevelgetett gépsárkányaim meg itthon rosszalkodnak (mondtam is az egyik kedves kollégának, hogy néha azért nézzen rájuk, és szóljon, ha nagyon galádak), miközben én az általam eddig kevésbé ismert (továbbá újszülött) példányokat próbálom magashegyi körülményekhez szoktatni...
A történetnek azért van ám örömteli része is, merthogy most benne lesz egy hétvége, ami azt jelenti, hogy az egyik mütyűrbogárvirágszállal (a Szuperszamár meg majd féltékenykedik, ha megérzi rajtam az idegen gépállat-szagot, bár eddig egész jól tolerálta.) fotóstúrára indulunk a Passok valamelyikén.
Addig azonban marad a pakolászás, friss hírekkel vasárnap jelentkezem.  

Romoktól romokig - Burgruine Gösting

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mit érdemes Grazban megnézni, a válaszok között biztosan ott lesz a göstingi várrom. Ha az embernek már elege van a szmogból és zajból, akkor elég csak felballagnia a romokhoz, meginni fent egy csésze teát, vagy éppen enni egy jó levest a tavernában és minden a helyére kerül...

Az út eleinte aszfaltozott, könnyen járható, viszont meredek, aztán ahogy elfogynak a házak, az ember kilép a valóságból.
Csend és béke, tiszta levegő.
Nem meglepő módon elég sokan keresik fel a város északi kapuja felett trónoló erőd-romot.
Tavaly többször is jártam fent, és már régóta fájt a fogam egy jó kis hótaposós várfotózásra.
Nem mintha ősszel nem lenne gyönyörű az erdő, de a tél sem kevésbé szép, feltéve hogy van hó.
Most volt...  

Vagy harminc centi hó figyel a város feletti erdőkben, emiatt aztán ki is tették a táblát, hogy autóval senki se próbálkozzon - nem mintha fel szabadna menni, de jobb a békesség.
Gyalogosan az út teljesen jól járható, igaz, kicsit csúszik. Más kérdés, hogy nekem teljesen száraz körülmények között sikerült kétszer olyan hátast dobnom lefelé menet, hogy öröm volt nézni...

Ez itt a vár. Erről az oldalról nagyon épnek tűnik.
Sajnos nem volt túl napos az idő (jön a következő adag hó).
A vár elődje egyébként valamikor a 11. század környékén épült, először 1042-ben említik.
Egészen a 15. századig csak egy aranyos, kicsi váracska volt - ekkor azonban erődítménnyé fejlesztették.
1707-ben az Attems grófok tulajdonába került, aztán 1723 nyarán közelebbi ismeretséget kötött egy villámmal... A felrobbanó lőportár magával vitte a vár jelentős részét is, így aztán a grófok a jelenlegi buszvégállomásnál álló Schloss Göstingbe költöztek.

 

 

A vár évszaktól függetlenül látogatható, belépő nincs.
Ha éppen nem lenne nyitva, akkor azt lent kiírják.
(Okos kicsi én először nem olvasta el a táblát... Koppantam is nagyot a vaskapun. De ez tavalyi mese.)
Állítólag van múzeum... Valójában nincs, legalább is megtalálni még nem sikerült, pedig jártam már a toronyban.
A Szt. Anna kápolna viszont valóban működik, és nagyon hangulatos.
Sétára fel! 

Halastó a fürdőszobában, káosz a köbön

Nohát, az úgy volt, hogy a nagyon tuti zuhanykabinomból egyszer csak eltűnt a víz és a padlón kötött ki. Ez icipicit kellemetlenül érintett, igaz, hogy már csak félig habzottam, nem tetőtől talpig...
Hogy ki volt a jóeszű, aki úgy gondolta, hogy a pilinszka gumicső pilinszka AWAB-bal jó lesz a betáp oldalra..? Mindegy, azóta megjavították, és remélhetőleg az elkövetkező három hétben már nem lesz vele több gond. Utána meg már úgyis mindegy, mert kiköltözöm.
Ja, hogy ezt még nem mondtam? Szóval igen. Költözés 2.0 loading...  Most kiderül, hogy El Skodritoba fér több cucc, vagy Szuperszamárba.
Még mielőtt megint elmennék egy jó kis tesztútra. Tükörjég 2.0 loading...
Persze, addig még sok víz lefolyik a Dunán, meg a Murán, lesz még több hó (van az a stressz-szint, amikor szakadó hóesésben gyalog mész haza, aztán még szétugrálod magad este fél tízig a táncteremben) és hógolyócsata (ezt holnapra hirdették meg), meg műtünk (Elvágjuk? Vágjuk el... Még mindig nem mozog a füle.), és egymás idegein táncolunk (Nem az utolsó adatbank este hétkor? Nem. Hát... Rendben. Tudom, hogy nincs rendben.), és kocsit mosunk (magasnyomású mosó rulez - majdnem falhoz kent, de Kicsikocka végre üde és illatos lett), a mértan továbbra is csalóka (jó, gyere tovább... innen már kitalálsz...Kicsikocka kimanőverezése a szereldéből), kóla-kávé kombó (bár júliusig megtiltották, hogy kimúljak)... közte egy-két meeting, prezentáció, rántott karfiol, szottyadt zsömle, a hétvégén vásárolni kell és pakolni, meg aludni. Legfőképpen aludni.
Amúgy így nézett ki tegnap a város:

Végezetül hadd adjam közre a hét ajánlatát (avagy mit tegyen a járműidomár, ha már nem tud aludni a stressztől):
Figyelj! Hazamész, a mobilt kikapcsolod. Kell még úgy huszonöt sör.
(Pálinka nem lehetne?) A pálinka még jobb. Szóval megiszod az egészet. Hidd el, nem lesz gond az alvással...   
     

De hogy kerül az UAZ az asztalra..?

Annak idején, amikor megírtam a bécsi Arsenalról a postot, nem gondoltam, hogy az lesz a blog legolvasottabb bejegyzése. Eleinte tényleg csak a kemény magot érdekelte, gondolom azért, merthogy hosszú is, meg aztán kicsit militáns is és hát fegyverek, történelem, jaj... Aztán egyik pillanatról a másikra az történt, hogy a post egyre népszerűbb lett.
Érdekelni kezdett, hogy miért. A statisztikát böngészve feltűnt, hogy a keresési kulcsszavak alatt mind gyakrabban szerepel egy kifejezés: csőrös UAZ.
Beírtam én is a gugliba, és majdnem felborultam: a blogot harmadik helyen hozza, míg a képkeresőben első helyen áll a fotó, amit a Veterántalálkozón készítettem, megelőzve a belsoseg blogon, valamint a vezessen található fotót.
Úgy gondoltam, hogy minden orosztudásomat összeszedem, és írok egy nagyon rövid ismertetőt erről a kevésbé ismert jószágról, ha már ilyen sok olvasót idehozott, mert azért galád dolog, hogy valaki szeretne megtudni valamit, aztán csak egy képet kap az orcájába, hogy nesze, nézegessed, aztán legyél tőle okosabb...
A típusismertető alapja erről a GAZ modelleket bemutató, orosz nyelvű oldalról, valamint a típus nagy szerelmesének angol-lengyel nyelvű honlapjáról származik, és korántsem olyan részletes, mint azok - ennek oka, hogy kontár vagyok UAZ-témában, elvégre Szuperszamár egy másik autógyár terméke - a híres AvtoVAZ, ugye-ugye... Mindkét oldalon amúgy sok-sok érdekességet és régi fényképfelvételt megtalálhat az érdeklődő. (Az angol nyelvű kevésbé részletes, de érdekes és egy lengyel nyelvű javítási útmutató is letölthető!)
Szóval Gaz-69, vagy UAZ-69... A Kozlik (kecskegida), vagy Gazik becenevű típus sorozatgyártása 1953-ban indult (1956-tól már exportra is termeltek belőle, sőt az ARO megvette még a licencet is), és egészen 1973-ig gyártották, először GAZ, később (56-tól) UAZ néven. Feladata az 1943-ban csatasorba állított, rohamtempóban kifejlesztett GAZ-67 és a II. világháború alatt kapott amerikai Jeepek leváltása volt.
Bár az első 69-es csak 1953. január 25-én gördült le a szerelősorról, a jármű tervezését már 1946-ban megkezdték, 1948-ra pedig kész prototípusok (Truzsenik néven) várták a tesztelést... Csak aztán közbeszólt a politika és tervgazdaság, a személygépkocsi és teherautó gyártás prioritást kapott, a terepjáró meg ment a fiókba porosodni. Lássuk tehát a főbb műszaki paramétereket!
A jármű dimenziói:

Kép forrása: http://modeli-gaz.ru/gaz/gaz-69.htm, de a gépkönyvben is benne van

A gép menetkész tömege 1525 kg, maximális terhelhetősége 650 kg, legnagyobb sebessége legfeljebb 90 km/h (vontatmánnyal a megengedett legnagyobb sebesség 80 km/h volt) műúton, terepen 30-40 km/h. Az indulási és érkezési szög megegyezik a Jeepével - 45 és 35 fok, és a terepjáró képességével nem is lett volna semmi baj, csak kicsit lett volna erősebb az a fránya motor, vagy könnyebb a jószág...

Kivitelét tekintve kétféle verzióban készült: kétajtós nyolcszemélyes (GAZ-69), vagy négyajtós ötszemélyes (GAZ-69A), de természetesen gyártottak belőle speciális változatokat is - parancsnoki verzió, hókotró, mentő...
A kocsiszekrényt egy négyhengeres, 2,1 l-es hosszanti irányban beépített, négyütemű Otto-motor mozgatja, melynek legnagyobb teljesítménye 55 LE (3600 ford/min), a legnagyobb forgatónyomaték 125 Nm (2000 ford/min). Az ínyenceknek kedvéért a kompresszióviszony 6,2-6,5:1, furatátmérő 82mm, lökethossz 100 mm.
Az átlagfogyasztása közúton is tíz liter felett van, dehát kit érdekelt ez akkoriban?
A váltó három előremeneti (nem szinkronizált) és egy hátrameneti fokozattal rendelkezik, az egyes áttételek a következők:
1 - 3,115
2 - 1,772
3 - 1,00
R - 3,738
A fődarabok legtöbbje (úgy 60%) más GAZ modellekből került be a 69-esbe, ami ugye részint pozitív - már bevált alkatrészek, megoldások, melyek gyengeségei, erősségei ismertek, nem kell olyan sokfélét gyártani - másrészt negatív - főleg ha személyautóból teszünk át dolgokat egy terepjáróba, ahol az igénybevételek koránt sem azonosak. Ami ténylegesen új volt: az osztómű (fogaskerék, áttétel 1,15 és 2,78), a tengelyek, az alváz és természetesen a kocsiszekrény - ami nekem személy szerint tetszik, szeretem ezeket a csőrös jószágokat, egyszerűen szép ez a forma.
A 69-es alapvetően faék-típusú jármű: a szerelési útmutató alapján szétszedhető és összerakható a gép, még a felhasználandó alkatrészeket és szerszámokat is megadják, sőt az időt is, amennyi alatt megcsinálható. A motor és az erőátvitel cakkpakk kiszerelése például egyetlen embernek nagyjából másfél óra munkájába kerül, a fékfolyadék cseréje légtelenítéssel és beállítással együtt fél óra meló... Szép. Az mondjuk kevésbé, hogy 55 lóerővel kellett mozgásra bírni ezt az aprócska testet, tehát a GAZ-67 eredeti problémája (gyenge motor) a 69-esnél is fennállt, és egész életében nem sikerült túllépni rajta. A húsz éves gyártási periódus alatt ugyanis a konstrukció gyakorlatilag változatlan maradt, bár többféle karburátort is kipróbáltak és a motort 2,4 literesre bővítették, aztán találtak benne még 10 lóerőt - valljuk be, 65 LE egy ekkora kocsiszekrény mozgatásához még mindig nem túl sok. Összehasonlításképp a kortárs Jeep híres Go-Devil motorja 63 LE-t tudott 3800as fordulaton, viszont a jármű tömege is fél tonnával kevesebb volt...

De most akkor GAZ, vagy UAZ? 

1956-ig a csőrösök a Gorkij Autógyárban készültek, az utolsó GAZ '56 januárjában gördült le a gyártósorról, ettől kezdve már az uljanovszki üzem gyártotta őket - innen tehát az UAZ márkajelzés a kocsik orrán, persze ettől függetlenül mindenki továbbra is GAZ-nak hívta őket.
További érdekesség, hogy ha megnézzük a műszaki rajzot, és összehasonlítjuk a fényképpel, ez utóbbin egy aprócska pluszt vehetünk észre... A gyár ugyanis valamiért nem tervezett külső visszapillantó tükröt a járműveire, így aztán ahány tulajdonos, annyiféle tükör. (Nekem ez a kis kerek borotválkozótükör jobban tetszik, mint a lenti videóban látható példány elefántfülei... Sokkal korhűbb.) Erre a szlovák állampolgárra büszke lehet a tulajdonos, nagyon szép állapotban van, akárcsak a többiek:

ha minden igaz, akkor ez az úszó állatka is GAZ.
Végezetül pedig itt egy videó egy nagyon szép állapotú, nemcsak külsejében GAZ-69-esről, sok érdekes felvétellel.
Ha valamit elírtam volna, kérem a típus ismerőit, bátorkodjanak kijavítani és őszintén remélem, hogy szereztem pár látogatót a bécsi Arsenalnak, valamint az idei Veterán harcjármű szemlének (ha lesz, én ottleszek)!

A tetőn dolgoznak...

Káoszbolygó jelenti, hogy egy újabb gépimádó poszton dolgozik, emiatt orosz szótárt böngész és halkan anyázik, hogy mennyit felejtett...
Nyugodtan fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor te most nem is németül tanulsz? De, meg oroszul és horvátul. Igen, normális vagyok.
Amúgy minden rendben van, dohog, aminek dohognia kell - néha mi is dohogunk, meg mások is, de ez is csak a szokásos. Mellékesen rájöttem, hogy nem is autógépészmérnök, hanem járműpszichológus vagyok.
Szóval hamarosan - hétvégén -, egy újabb csinos kis poszt érkezik, főszerepben egy kevéssé ismert orosz vassal, aki valamiért igen népszerűvé tette a blogomat.

Új év, ami régi

Na kérem szépen, 2012-nek vége, itt van 2013. Színes, szagos, amúgy pont ugyan olyan, mint az elődei voltak.
Színes, mert ma reggel olyan napkelte volt, hogy csak na. Ámultam-bámultam, mi van itt, kérem? Tavasz? A szürke, borongós szutymák mintha nem is létezett volna, kék ég, mesés színek, aztán hopplahopp, tadamm, Napocska balról be.
Szagos, mert a szekrényben tárolt krumpli úgy döntött, hogy a fokhagyma társaságában halmazállapotot vált... Mennyei...(A szekrényt azóta csak mérsékelt lelkesedéssel nyitogatom...)
Amúgy minden maradt a régiben.Túléltünk (még) egy világvégét, és ezt a csonka hetet is.
Jövő héttől ismét nagyüzem, mindenki visszatér, és indul újra a kötéltánc egymás idegein.

Zárójeles megjegyzés: született már pár poszt a Graz-Budapest vasúti közlekedés kapcsán... 2-án ismét vonattal utaztam vissza, és életemben először nem úgy szálltam le a vonatról, hogy anyád. Kellemes meglepetésként ért, hogy azt a hat órát el lehet tölteni nyugalomban is, pedig a kocsi tele volt.
A kelenföldi pályaudvar legújabb fícsöre azonban, hogy galádul kitettek egy behajtani tilos táblát a kisposta kapuja után, kivéve áruszállítás és taxi. Ez azt jelenti, hogy jelentős regionális, országos és nemzetközi forgalmat lebonyolító pályaudvarnál kb. 6-7 autó számára van - legális - parkolási lehetőség, a többi taxidroszt. Az autósok többsége egyelőre magasról tesz a táblára, elvégre élő áru szállítása zajlik, és az ideérkezők többnyire taxi üzemben vannak...
Ezúton is szeretném jelezni az illetékeseknek, hogy ennek a táblának a kitétele finoman szólva gusztustalan, mivel
1. a parkolás a környező utcákban is nehézkes, túl sok hely ott sincs
2. a pályaudvar főbejárata továbbra is háborús állapotokat idéz, a váró nagyjából a 70-es, 80-as évek óta nem változott, a WC többnyire zárva van és a többi.
Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki ez a remek ötlet, de javaslom az illetőnek, hogy gondolja át még egyszer és nagyon gyorsan szedesse le onnan azt a táblát! Nem így kell pénzt gyűjteni a malacperselybe ahelyett, amit ki tetszettek belőle córeszolni... (Merthogy előbb-utóbb meg fognak jelenni a büntető emberek, hogy ejnyebejnye, behajtani tilos plusz tilosban parkolás...) P+R, ugyan kit érdekel!   
Zárójel bezárva.