Szuperszamárklinika pár megjegyzéssel

 

Pont a héten fakadt ki Instán egy ismerős (katona) az Insta-huszárokra, akik kommandósként pózolva - bevetésen vagy jártak, vagy nem, de inkább nem, csak bevásároltak mindeféle cuccot a neten - gyűjtik a lájkokat, és élnek meg baromi jól a bullshitből. Ez nemcsak őt zavarta egyébként, többen kinyilvánították hasonló érzéseiket - nyilván többnyire azok, akik valóban kőkeményen nyomják ezt az ipart és nagyon sok áldozatot hoztak-hoznak a hivatásuk gyakorlása közben. 

Ez a fajta pózerkodás sajnos minden területen jelen van. A legtöbb esetben számomra azért idegesítő a jelenség, mert hamis képet fest egy-egy szakterületről. Az influencerek "valósága", ami alapján mondjuk egy tinédzser úgy gondolja, hogy fú, ez de klassz, én is, én is, és az, ami az esetek 99 százalékában szembe jön, sokszor köszönőviszonyban sincs egymással.

Nem titok, ha azt mondom: mi, nőnemű gépészek, olyanok vagyunk, mint a fehér holló. Utánpótlás nincs, főnököm keserűen meg is jegyezte, hogy na ja, felvennék én női mérnököt, de ha egy se jelentkezik, akkor honnan? (Ezzel arra reflektált, hogy a szemére vetették, hogy az osztálylétszám inkluzíve best cost több mint 90 százaléka férfi és javítani kéne az arányon. Gyakorlatilag mission impossible.) Szerelő meg még annyira sincs nő - igaz, lassan férfi se. A neten azonban, hogy-hogynem, mindig feltűnően csinos hölgyek - 9/10..10/10 - sodródnak erre a nem kevéssé koszos és izomzatot igénybe vevő szakterületre. Mosolyogva fotózkodnak a patika tisztaságú műhelyben, többnyire forrónaciban és tornacsukában, tökéletes frizurával, hol az állványra szerelt, gyönyörű motor mellett, hol meg az aktuális jármű motortérben ülve, ahogy mókolnak...  

Hát, gyerekek, én még nem láttam szerelőt motortérben ülni munka közben, pedig sokat vagyok a műhelyben. Hasalni már igen, a szivacskockán, amit a légszűrő hűlt helyére pakolt be az illető, mert a jármű nagy volt, ő meg kicsi. Nem vicc, ott kalimpált a Ch. hason, miközben anyázva próbálta elérni a tűzfalnál a mérőpontot... Neeeeem... dehogy röhögtük tele szájjal... Tavaly amúgy én is a sámliról bűvészkedtem, mivel az 527 motortere nekem nagyjából mellmagasságban volt, az elérni kívánt alkatrész meg jó középtájon... Igen, engem is kiröhögtek. 

A tornacsuka sem a legnagyobb ötlet, mert a műhelyben vannak ám nehéz dolgok és ha valami ilyen ráesik az ember fükörmére, akkor jó darabig nem lesz őszinte az ezerwattos bájmosoly. A motortérbe meg azért nem ülünk be, mert ha jó idióta módjára hanyattesünk belőle, akkor nincs táppénz. Hogy a srácok miért nem viselnek forrónacit, azt nem tudom, de lehet, hogy egyszer megkérdezem tőlük, aztán menekülök az alacsonyan szálló olajos rongyok és villáskulcsok elől. 

De most vissza a valósághoz: Oda a manikűröm, azt hiszem... A kérdésre, hogy miért nem viselek szerelő kesztyűt, a válasz nagyon egyszerű: van úgy, hogy az ujjaimmal látok a motortérben, ráadásul a pirinyó praclimra alig kapni kesztyűt.  

Bőrömet és véremet a Cárevicsért, mert most már tényleg szeretnék épkézláb gépállatot faragni belőle.  

Újabb gyertyaszett megy a kukába

 

Nyitott szívműtét

    

Na, mi hiányzik a képről? Igen, az. A karburátor. Másfél óra alatt lejött, bevittük, hogy a konyhaasztalon további inspekciókat hajtsunk végre rajta. Édesanyám reakciója: Az én konyhámban? Két darab tejbetök bólogat vigyorogva. 

Epic failure 1 - kisebbik tejbetök még a garázsban fejre állítja a karbit, így az úszóházban lévő benzin beledől a zacskóba.  

Epic failure 2 - kisebbik tejbetök ezután kiveszi és a konyhaasztalra helyezi a gépszívet, a lakást kezdi beteríteni az ólommentes bukéja. A maradék benzin kiitatása papírtörlővel. 

Bemérés, természetesen nem stimmelt, aminek stimmelnie kellett volna és még az úszó is bénán állt. 

Kisebbik tejbetök elégedetten összerakja a gépszívet, a maradványokat elegánsan becsomagolja a nejlonzsacskóba. Nagyobbik tejbetök boldogan eltávolítja a lakásból a staneclit. 

Édesanyám erre átmegy trash pandába és kihalászta a bűnjeleket a kukából - "Ugye, nem mondjátok komolyan, hogy beletettétek a szemetesbe azt a zacskót?!" 

Pedig olyan szépen becsomagoltuk...

Ezek után gépszív szatyorba tesz, családi séta a garázsba, mert édesanyám szenzorai fél óra alapos szellőztetés után is jelzik a 95-ös jelenlétét.  

Frankenstein szörnye másnap életre kel, egy óra alatt bent van a szív. Pöccröff, de azért még nem tökéletes. ( Az óraátállítást meg úri módon elfelejtettük. Furcsa volt, hogy a kutyásokon kívül alig van ember az utcán...)   

Nem Amerika, nem tuning műhely, én meg nem vagyok influenszer (nem is tervezem azzá lenni).   

Folytatás karácsonykor, mert két hét múlva elindulnak a tesztutak és legközelebb már csak decemberben megyek haza. 

Boszorkánykonyha

...avagy Greenie krémet kotyvaszt egy 1853-as recept alapján.

A cold cream, mint olyan, ismerősen csenghet az idősebb generáció számára. Tudjuk, a Pond's, az a rózsaszín tégelyes cucc, ami szinte minden nagymama, dédnagymama polcán, sőt, még talán az anyukánk polcán is ott díszlett. Ezelőtt sok-sok évvel ez a krém jelentette a bőrápolást, nem volt külön sminklemosó, meg hidratáló, meg ránctalanító, meg mifaszom. Volt a cold cream és kész. 

Tudni érdemes rólam, hogy nagyon szerencsétlen bőröm van, egy része száraz-ekcémás, a másik zsírosodásra hajlamos. Az ekcémás rész az, ami a több gondot okozza, ráadásul bármit kenek rá, az nem, vagy csak ideig-óráig használ, szóval gondoltam, adok egy esélyt a jó öreg cold creamnek. Elolvasva azonban a jelenleg kapható cold creamek összetevőit, először a Weleda, majd pedig a házi készítésű krém mellett döntöttem.

A Weleda sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár nagyon kellemes az illata, maradt tehát a kotyvasztás. A receptet itt találtam, és végigolvasva a bejegyzést, végül a három összetevős, viktoriánus verzió mellett döntöttem. (Ez egyébként nagyjából ugyanaz, mint amit Galenos kitalált.)

Hozzávalók:

• 1 rész méhviasz 
• 4 rész bio mandulaolaj*
• 3 rész bio rózsavíz**

Továbbá:

Patikai alkohol, hőálló üvegedényke, krémes tégely, kiskanál

Az alkohol arra kell, hogy az eszközeinket fertőtlenítsük, semmi másra, a tisztaság ugyanis kritikus pont, hiszen nincs a cuccban tartósítószer. 

*: az olaj lehet jojobaolaj, mandulaolaj, orbáncfűolaj, lehetőleg bio minőségű

**: rózsavíz, narancsvirágvíz, ami tetszik, lehetőleg ez is bio minőség

Elkészítés:

Egy kis tégelyhez 5g méhviasz, 20g olaj és 15g rózsavíz szükségeltetik. A méhviaszt és az olajat összeöntjük és vízfürdőben addig melegítjük folyamatos keverés mellett, alacsony fokozaton, amíg a méhviasz teljesen fel nem olvad. Ekkor kivesszük a vízből, hozzáadjuk a rózsavizet és kihülésig keverjük a cuccot. A lényeg, hogy tényleg hüljön ki, különben szétválik az emulzió és lehet újra melegíteni. 

Tégelybe kanalazzuk és lezárjuk. Alapvetően hűtőlakó, ezért használat előtt legalább 15-30 perccel vegyük ki, de nekem most már egy hete a fürdőben üldögél és semmi baja. 

A megromlása állítólag a szagából vehető észre, de egyelőre jók vagyunk, nincs változás, pedig már egy hónapos a krém. 

A tapasztalatom egyelőre nagyon pozitív, mert a problémásabb (zsírosabb) részeket nem csapja ki, a pergamenszáraz felületek pedig egész napra elfelejtik a hámlást és a viszketést. A térdemen lévő száraz foltot gyakorlatilag eltüntette, és a kezem se cserepesedett még ki, bár az igazi próba a svéd tesztút lesz, ott ugyanis gyakorlatilag sebesre szokott repedni a kezem a legjobb kézkrémek mellett is. 

Az arcomon én rózsavízzel kombinálva alkalmazom. Ja, és azt mondtam már, hogy szó szerint leoldja a sminket? Beken, 2-3 percet állni hagy, majd textil arctörlővel letöröl. Zsupsz, lent is van a smink maradék nélkül. 

Igen, hagy hátra egy zsíros-olajos filmet érzetre, de kit érdekel, mivel a ruhát nem szennyezi be. És hát, ja, nem túl szép állagú, nem pihekönnyű, meg illatos (a méhviasz érződik rajta a legerősebben), egyszerűen csak ellátja a feladatát és ennyi elég is.         

Mint az látható, nem kell ásványi olaj, meg emulgeátor (a méhviasz amúgy az), meg mindenféle izé egy krémbe, és ha az ember rendszeresen használja, akkor megromlani sincs ideje. A megvásárolt hozzávalók sok-sok adag krém elkészítéséhez elegendőek, és még ha az energiafelhasználást is beleszámítom, akkor is jóval elmarad a nagy márkák áraitól.  

A tégelyt a DM-ben vettem, a többi hozzávalót a Martins Reformstarkban, de gyanítom, hogy a legtöbb bio boltban, vagy az interneten hozzáférhetőek.  

Rózsavizet például innen, vagy Primavera termékcsaládból válasszatok, mivel az olcsóbb verziók nem valódi hydrosolok, hanem egyszerű olaj-víz keverék, vagyis mesterséges kutyvalék. Bátrabb rózsabokor tulajdonosok készíthetik saját maguk is, a https://www.sewhistorically.com/ oldalon fent van a recept. 

Fogok még kísérletezni más olajokkal is, esetleg egy kis sheavajjal, de már az alaprecept is nagyon klassz. Csak ajánlani tudom. 

Felkészül a szappanfőzés...

Tepsifon - harmadik felvonás

 Ahogy gondoltam, alaplapcsere. A telefon a Lusta, izé, akarom mondani Posta szarakodása miatt, csak szerdán ért fel Bécsbe, de legalább nem hagyták el. Tapsoljukmeg!

A márkaszervíz árajánlata 285,92 euró. Pofámleszakad. Oké, ebből visszakapok a Reparturbonusszal egy tisztességes összeget, de akkor is... Pofámleszakad. 

Elfogadtam, mert 200 alatt nem kapok olyat, ami nem gyengébb a P20 lite-nál és egyébként is, a kijelző makulátlan állapotban volt az akkuval együtt. Reményeim szerint 20-a előtt hazaér, már várom haza nagyon. 

Piru megette

Pirut sok-sok évvel ezelőtt, használtan vásároltuk az akkor még létező sportbizományiban, a fővámtéri Vásárcsarnok mögött. Őszintén szólva, soha életemben nem volt új korcsolyám, eleinte azért, mert még növésben voltam, később pedig azért, mert nem éreztem szükségét. Piru egyébként a második pár, amit használok, mivel kb 13 éves koromban elértem a jelenlegi magasságomat és lábméretemet, nem volt szükség újabbra.  

Akkoriban úgy 3500 forintot fizettünk érte, plusz a köszörűs díja, amiért leszedte a legalsó fogat, amiben folyamatosan orra estem - merthogy Piru ifjú korában valódi műkorcsolya volt, és ez nekem, aki csak siklásra használta, akadálynak bizonyult. 

Szóval, Piru a kilencvenes évek közepe-vége felé érkezett hozzám és azóta élte világát nálam. Az élvédő valamikor a 2000-es évek elején jött, addig anélkül nézelődött a szekrény mélyén. Minél olcsóbb, csak legyen valami rajta alapon vettük a Hervisben. Piru öreg, ez nem vitás. Bélése nincs, párnázata nincs, de valódi bőr és egészen 2020-ig alig látott jeget. A covid alatt Kurzarbeitba kerülve azonban hirtelen rengeteg szabadidőm lett, és ha már ottvolt a jégpálya, ahol lehetett sportolni, elkezdtem lejárni. Egy héten öt-hat óra jégidővel. Azon a nyáron előtte már a skate parkban toltam görkorival és elkezdtem a jégen is trükköket gyakorolni. Többnyire videókról - amúgy ma is, nagyon sok jó edző van a YT-n. 

Végül tavaly télen beiratkoztam tanfolyamra (amiről írtam) és amikor bezárt a városi jég, átköltöztem a jégcsarnokba. Pirut visszavonulása óta először profin megélezték, és a szezon végén, látva, hogy Piru, bár hősiesen küzd, nagyon gyorsan ammortizálódik a terhelés alatt, megszületett a döntés: új korcsolya kell. 

Az új korcsolyához - egy Jackson Freestyle, Aspire XP pengével - természetesen élvédő is dukál, és Piru, meglátva a csinos, flitteres, torta illatú (ez nem volt a tervben, kinéztem a létező legolcsóbb élvédőt) cuccot, elirigyelte a taknyostól. 

Piru rafkós öreglány. A mai edzés után vettem észre, hogy az egyik élvédő hosszában, a másik hosszában és keresztben is el van törve. Piru megette. 

Én szegényebb lettem 16 euróval, beleölve a szekrény-2 eurósomat is, Piru ellenben gazdagabb egy csillámos-kék élvédővel, aminek nagyon örült és kétségtelenül jól is áll neki. (Mivel Joe az összes élvédőt ugyanannyiért adja, és a szimpla fehéret valahogy snassznak éreztem, választhattam a bugyirózsaszín, a csillámos bugyirózsaszín, a többárnyalatú bugyirózsaszín és a kék között.) 

Piru most boldog. Most már neki is van sütiszagú élvédője.

Szezonkezdés

 Október van, eljött a szezon - legalábbis az Eishalle megnyitotta kapuit. A szezonjegy 149 Euro, ami nem rossz, tekintve, hogy ezért cserébe akárhányszor lemehet az ember a közönségkorcsolyázás ideje alatt. 

Idénre egyesületet is váltottam, mivel tavaly/idén nem voltam túl elégedett azzal, amit a pénzemért kaptam. Pontosabban nem kaptam, és sajnos maradt pár alkalom a 10 alkalmas bérletből, amit szívesen felhasználnék, ha lehet. Aztán végleg elköszönünk egymástól, mert a komolytalanságnak is van határa. 

Óva intek mindenkit a Grazer Eislaufvereintól, az e-mailekre nem, vagy óriási késéssel válaszolnak, a Messengerre dettó, de ugyanúgy 160 eurót kérnek el a felnőtt 10 alkalmas bérletért, mint a nagyságrendekkel szervezettebb ESC Graz.

Volt olyan, hogy az edző egyszerűen el se jött, vagy brutálisan elkésett, ez alól kivételt képezett a hokis srác, aki ezáltal megmentette a GEV-t a teljes lebőgéstől. 

Ezzel szemben az ESC tanfolyamára e-mailben kellett jelentkezni, pár órával később megjött a visszaigazolás a fix helyről és elküldték a számla adatokat, ahová be kellett fizetni a díjat. 

A tanfolyami dátumok előre meg vannak adva, és azonnal értesítettek mindenkit az első 5 alkalom kapcsán történt változásról. A helyszínen a szervező kijött a népért, az edzők már a jégen vártak minket. Mindannyian aktív műkorcsolyázó fiatalok, néhány kivételtől eltekintve, akik amúgy az ő edzőik. 

Pontos kezdés, 50 perc folyamatos munka. Állásidő alig van, ha elesel, felkelsz, mész tovább, újra.    

Ami örömteli, hogy sok a felnőtt, több is talán, mint a gyerek. Néhányakat egyébként a másik egyesületből ismerek, ami azt mutatja, hogy nem én voltam az egyetlen elégedetlen. 

Az új korcsolya (egy Jackson Ultima) betörését a jövő héten meg is kezdem, mivel a veteránom kezdi zokon venni a terhelést, és szeretném azért még életben tartani egy ideig. Ha ugyanis ugrani kezdünk, ami előbb-utóbb meg fog történni, abba a 40+ éves Piruett belehal (valószínű a lábammal együtt), azt pedig nem akarom.   

Szóval indul a cross-over, 3turn, C-turn, S-turn, twizzle, bracket, bunny hop és waltz jump szezonja, novemberben pedig péntekenként irány a jégdiszkó. 

Azt mondtam már, hogy szeretem a telet?  

  

Tepsifon - második felvonás

 A helyzet változatlan, sajnos, a helyi Handy Shop nem boldogult vele. Se az akku, se a képernyő csere nem segített, tehát visszaadták a készüléket és NEM FOGADTAK EL EGY VASAT SE!

Szóval, most utazik a tepsifon Bécsbe, a Huawei Flagship Store hivatalos szervizébe. Beküldés ingyenes, reparaturbonus érvényes. Remélem, nekik sikerül valamit kezdeni vele, mert ha nem, akkor tényleg nem marad más, mint venni egy új telefont. Újabb minimum egy hét a céges Samsung-Nokia kombón... 

Tepsifon

 Nyomorult Huaweiem ma éjjel hirtelen halált halt, szegény. Nem mondom, hogy fiatal volt, mert valamikor 2019 környékén vettem a P10 Lite helyett - ami, ugye dual SIM-nek lett eladva, csak épp nem az volt, ezért kaptam bagóért a P20 Lite-ot, de korábban nem adta jelét, hogy kiöltené a nyelvét...

Töltés után azt vettem észre, hogy a sötét szobában 10 másodpercenként zöld fény villan, és mivel poltergeistom nincs - háziállat nem engedélyezett -, gyanús lett, hogy a telefon villog. Lámpa felkapcsol, WTF... Mindez hajnali fél egykor, mert miért ne. Próbálom újra indítani, semmi. Próbálom tölteni, semmi. Oké, ez most gebasz. Számítógép bekapcsol, rákeres. Próbálom a hard reset-et, nyeff, nem tér magához. Zöld képernyő, kék és vörös négyzettel. A HiSuite recovery funkciója pedig nem támogatott, miért is lenne, az én készülékem esetén. Szuper. Még jó, hogy nemrég mentettem le a képeket és videókat róla...

Szóval, jelenleg a céges Samsungon és a nagyjából öt éve fiókban porosodó, ám vezényszóra azonnal pattanó, öreg Nokia telefonon tengődöm, a Huawei meg a kütyüsnél van javításon. Nem, nem veszek másikat. Mivel mindenem Huawei, és az új telókon nem Android fut - se Gmail, se lufasz -, inkább fizetek a javításért. Ja, azt említettem, hogy van nálunk ez a Reparaturbonus? A dolog lényege, hogy az adóeuróimból beleperkálnak a még javítható és tovább használható készülékem - lehet mosógép, bármi - javításába max.200 eurót, csak ne dobjam el. Lévén egy decensen működő - értsd nem lassult be-, még mindig tűrhető képeket készítő telefonról szó, nem vagyok hajlandó váltani. 

Stay tuned...