(Nemcsak) hölgyeknek

Elsősorban nektek, hölgyek, szeretnék pár szót írni most, de nyugodtan olvassák el az urak is, nem fogok sértegetni senkit és ígérem, hogy nem a hüvelygomba lesz a téma. 

Warning: bad language!

Szóval:

Kedves hölgyek! 

Bár biológiailag különbözünk és vannak dolgok, amikre csak mi, illetve csak az urak képesek, azt sose higgyétek el, hogy csak mert nők vagytok, alapból rosszabbul vezettek, mint a férfiak. 

A járművezetés ugyanis egy KÉSZSÉG, ami azt jelenti, hogy FEJLESZTHETŐ. Nincs tolató gén, meg parkoló gén, sőt, biztonságos előzést segítő gén sincs - GYAKORLÁS VAN.  

Ahogyan minden másban, úgy itt is vannak nyilván, akik tehetségesebbek az átlagnál (nemtől függetlenül), mondjuk gyorsabban megértenek bizonyos manővereket, de a tehetség lófaszt sem ér szorgalom nélkül. A tehetség elsikkad, ha valaki nem gyakorol (táncosok, zenészek, ti is szevasztok), ráadásul egy agyon ajnározott tehetséges egyén hajlamos lesz szimplán a tehetségére bízni magát, ami egy idő után úgy visszaüt, hogy a fal adja a másikat.

Az, hogy adott esetben sok nő érzi magát bénának a volán mögött, a legtöbb esetben annak a társadalmi faszságnak köszönhető, hogy mást várunk el a fiúktól és mást a lányoktól, már egészen kicsi kortól kezdve. A fiúktól majdhogynem elvárás, hogy szeressék a járműveket, korán megismerkedjenek velük és a kezelésükkel, így aztán nem ritka, hogy mire elérik azt a kort, amikor már legálisan vezethetnek, a legtöbbjük rég túl van az alapokon. A lányoknál pontosan az ellenkezője igaz, a kevesebb gyakorlás pedig kevesebb rutint jelent, ami végül szépen felhúz egy üvegplafont a fejünk fölé. Egy lányt alapból lebecsülnek az autós iskolában, majdhogynem gügyögnek neki, miközben egy fiút automatikusan partnerként kezelnek akkor is, ha életében nem látott még porszívót se kibelezve, nemhogy belsőégésű motort. 

A férfiak alapból versengőbbek, a kockázatvállalási hajlamuk és az önbizalmuk is nagyobb (hajajaj, de még mennyire!) - ezért okozzák ők általában a súlyos baleseteket. 

A nők többnyire a hülyebalesetek létrehozói és nem érzik feltétlenül szükségesnek a lóerők általi pöcsméregetést, illetve pozícióharcot a lámpánál. Sokkal nehezebb rávenni őket arra, hogy akaratlagosan instabil helyzetbe hozzák a gépet a hátsójuk alatt, mivel egyrészt ez nekik nem lételemük, másrészt félnek a lebőgéstől. Béna picsa, mit csinál már?! Forog itt, mint gólyafos a levegőben. Elárulom, a fiúk is pont úgy dobálják vezetéstechnikai tréningen a dupla luccokat, csak ők vigyorogva teszik ezt. Sose feledjétek: azért vagytok ott, hogy tanuljatok! Ki nem szarja le, hogy ötödik, vagy tizedik nekifutásra sikerül nem leszúrt tripla Rittbergert dobni a rántópadon, ha utána élesben reflexből jön a helyes mozdulat?  

Hölgyeim és uraim! Van az úgy, hogy akkor is elmegy a kocsi valaga, ha az ember nem akarja, vagy nem számít rá és akkor bizony két dolog menti meg a helyzetet: a gyakorlás és/vagy a mázli. 

Ha nem gyakoroltál előtte soha ilyesmit, de mázlid van, mert ösztönösen jól sikerül reagálni (95%, hogy elbaszod), akkor hurrá és mész tovább. Amennyiben nem sikerült jól reagálni, de nem jön senki, illetve van helyed piruettezni, akkor max kihordasz lábon egy infarktust, de forog a vursli tovább. Ha pedig se ez, se az nem jön össze és még egy negyven tonnás nyerges is ott terem, akkor nem a kromoszómáid miatt fogsz meghalni, hanem mert peched volt és kevés rutinod. 

Gyakorolni zárt pályán, legyőzni a félelmet, és beleröhögni a hímsoviniszta bunkók pofájába, ez a titok nyitja, hölgyeim! Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. 

Ha számodra az autó szimplán egy eszköz, ami elvisz téged és a gyereket A-ból B-be, akkor is muszáj időt és energiát ölni ebbe, mert az életeteket (vagy éppen másét, labda után takarásból kiszaladó kisgyerek) mentheti meg!

A fizikumunk természetesen különböző, és ne legyenek senkinek illúziói: a versenytempón autózás kőkemény fizikai meló, ami testileg-szellemileg megdarál. Nyilván jobban érzem én a magam nőnemű kisportolt vízisikló alkatával ezt az igénybevételt, mint a hímnemű verzió, de mivel a monotóniatűrésem magasabb, többnyire sikerül kompenzálnom. A lényeg, hogy nem szabad hinni azoknak a hangoknak, amik azt mondják, hogy nem vagy rá képes, miközben az ég egyadta világon semmiféle akadálya nincs a feladat végrehajtásának. Van SZEMED, van kezed, lábad és agyad. Az, hogy mit hordasz a lábad között, az autóvezetés szempontjából lényegtelen, mivel az ebben a játékban nem vesz részt. 

A gép nem tudja, hogy ki ül a volán mögött, mindig oda megy, ahova nézel (mert a kezed oda fogja vezetni egyszerű parancsvégrehajtóként), akár fiú vagy, akár lány. 

A jó sofőr nem attól lesz jó, hogy pöcse van, hanem attól, hogy alázattal, önmagát folyamatosan továbbképezve ül be a volán mögé. Nem kell még az sem hozzá, hogy műszaki érdeklődésű legyen valaki, nem kell szeretni az autókat, nem kell érteni hozzájuk. 

Önmagadért és azokért, akiket szeretsz, ne hagyd, hogy az üvegplafon tovább vastagodjon! Üzenem minden lánynak, asszonynak, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Azok, akik olyan jók, nem így születtek, hanem esve-kelve küzdötték fel magukat oda, ahol most látjátok őket. 

WE. CAN. DO. IT.    

Újdonságok Puch fronton

Jelentem, a kedves, öreg Frau Puch kezd alakulni. 

Több változás is történt időközben, a tervek módosultak, mivel:

1. A küllők bontása nélkül nem lehetett volna szépen felmaszkolni a felnit, így maradt egyszínű fekete az egész. Ha valami miatt újra kell küllőzni a kereket, akkor megkapja a zöld csíkot. A fehéret nem. Kiderült ugyanis, hogy a felnin volt két fehér csík is, pontosan a küllők vonalában. 

2. Alapos tisztítás után - értsd több órás munka - a kormány rozsdamentessé vált, de mivel az eredeti fényezés teljesen megsemmisült az évtizedek alatt és az átfújás időigényes lenne, úgy döntöttem, hogy így marad. Ha netalán szét kellene bontani valami miatt, akkor majd kap krómezüst fényezést, de jelenleg marad fémtiszta. Így fel tudtam tenni - oké, közelharcot kellett vívnom ellene - az új markolatot. Ha sikerül szereznem lapos bőrszíjat, akkor a fékkar is be lesz tekerve. 

3. Az eredeti, bordó fényezés, bár megkopott, egyelőre marad és viaszos védelmet kap. Ha a szezonnak vége és lesz hozzá kedvem, meg sikerül felhajtanom eredeti képeket, akkor talán nekiállok a restaurálásának. 

4. A sárvédők is maradnak olyanok, amilyenek egyelőre. 

A nyereg felkerült, ahogy az első kerék is, a csomagtartó is le lett fújva.  jelenleg a hátsó kerék és csengő van soron. Ez utóbbit ugyan kívülről megcsináltam már, de amikor szétnyitottam egy olajozásra, akkor láttam, hogy ezt bizony még pucolni kell...

A lámpa is marad egyelőre, mivel a megfelelő cseredarabot még vadászom. Hogy ne vágjon nyakon a rendőr a világítás hiánya miatt, a közlekedésre ideiglenesen Biszigli lámpáját kapja majd meg, mert az mobil. 

Ha minden jól megy, próbaút a hétvégén.  

Kék - gondolatok egy baleset kapcsán

 Nem fogok szakérteni, mert:
- nem ismerem az adott baleset részleteit

- nem ismerem a helyszínt

- egyébként se tisztem, hagyjuk ezt a kirendelt szakértő(k)re. 

Szeretnék viszont megosztani itt pár gondolatot, mint olyasvalaki, aki egyrészt hivatásszerűen vezet kisbuszig gyakorlatilag minden négykerekűt, és volt szerencséje belülről megtapasztalni, hogy mit is jelent vonulni.  

Az eset, amiről beszélek, elég nagy port kavart fel. A hétvégén - szombat éjjel, ami nem elhanyagolandó körülmény - ugyanis történt egy rendkívül szomorú baleset Budapesten, méghozzá sajnos a babakocsival. A balesetet szenvedő, civil jármű vezetője a helyszínen életét vesztette - nem csoda -, és külön tragédia, hogy meghalt az a baba is, akiért a korás ment.

Az emberi élet pótolhatatlan veszteség, minden egyéb emellett elhanyagolható. A mentő kiesése ebben az esetben szintén nem kicsi probléma, mivel egy nagyon speciális egységről van szó.  

Az, hogy az oldalba kapott autó sofőre ottmaradt, nem meglepő. Az emberi test az oldalról jövő erőhatást tolerálja a legkevésbé és ha valaki megnézi a képeket, akkor egy magyar átlagba illő korú autót fog látni, meglehetősen kevés oldalütközés védelemmel, korának megfelelő műszaki állapotban. A két jármű kora, tömege és felépítése is tehát jelentősen eltért egymástól - egy személyautó ütközik egy kvázi kisteherrel - , tehát a kisebb járműben utazók súlyos, életveszélyes sérülései sem mondhatók rendkívülinek.

A mentő sietett, a jelentések szerint használta a megkülönböztető hang-, és fényjelzést. Ez bizonyos szabályok alól felmentést ad, de ahogy mondani szokták, a mentőgépkocsi vezető egyik lába a sírban van, a másik meg a börtönben, amikor kékkel vonul. A KRESZ 49§ (2) szerint:

"A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője - a rendőr és a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit kivéve - a közúti jelzéseket, továbbá a 24-43. §-okban foglalt rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette."      

Ez itt, kérem, az a tipikus, jogi csűrés-csavarás, ami miatt simán csüccs lehet a gépésznek és hosszadalmas tárgyalás sorozat veheti kezdetét vitatkozó műszaki szakértőkkel az első sorban. 

Egy STOP táblát a betű szerint csak akkor lehet kékkel meghaladni, ha ezzel senkit nem veszélyeztetünk, vagyis elnézve balra, elnézve jobbra vagy sehol senki, vagy megállt és elengedett.   

Ha azonban egy kereszteződés szarul van megtervezve, még szarabbul megépítve és mint egy bónusz, a Bóbita néni sövénye is kitakarja a felét, akkor annak lábujjhegyen megközelítve is könnyen csatt lehet a vége.

És akkor itt most időzzünk el egy kicsit. 

A balesetek 99%-a emberi hiba, esetleg hibák sorozatának következménye, amit nem feltétlenül egyetlen résztvevő követ el, és ami az éppen adott körülményekkel párosulva valamilyen végeredményű eseménybe - itt tragédia - torkollik. 

Nagyon könnyű ráhúzni a vizes lepedőt vagy egyik, vagy másik félre, és azt mondani, hogy a kurvamentősrohadjonmegnemálltmegastopnál. Na, már most:

Hiba 1. A mentős a sebességéből ítélhetően nem tartotta be a 49/2-t. Ha nem látta be a kereszteződést, és adott esetben a védett úton közlekedő gépkocsit sem észlelhette (nem tudom, milyen a közvilágítás arrafelé, de a sárga fényben a közel sárga fényszórókévét elég nehéz kiszúrni), akkor nem mehetett volna be a deformációból kikövetkeztethető tempóval. Az is kérdéses, hogy HOGYAN használta a hagjelzést. Folyamatosan-e, vagy csak szakaszosan, tekintettel a késői időpontra. A fény azonban folyamatos üzemű, azt egyszer bekapcsolja az ember és megy. Itt, Grazban, rendszeresen látom a kiemelkedett mentőket kereszteződésnél, amikor piroson megy át, hogy szinte állóra fékez, benéz, és csak utána nyom kövér gázt. Igen, ez minimális időveszteség, de még mindig kisebb, mint amikor valaki mégse enged el és az oldalán fekszik a mentő... A sziréna is folyamatosan megy, telibe leszarja mindenki, hogy lakotton belül van és mondjuk éjfél előtt öt perc, de ha mégis csak időszakosan nyomják fel, akkor is, a kereszteződések előtt mindig megteszik.   

Hiba 2. A védett úton közlekedő nem látta és nem hallotta az üvöltő, kéken villógó dög nagy kocsit és miért nem biztosította a mentő akadálytalan továbbhaladását? De ha tegyük fel nem láthatta, mert egy ház kitakarta, akkor egyidejűleg nem is hallotta? Nem kereste, hol van, honnan jön? 

A baleset éjszaka történt, viszonylag sötétben, amikor is a forgalom kicsi, tehát a háttérzaj is kicsi és a fényhíd kiszúrja az ember szemét. Ilyen körülmények között messziről hallható a sziréna (szakaszos üzemben is) és jól látható a kék fény. Van idő felkészülni a jármű fogadására és a szabad út biztosítására.

Nem, a személyautó vezetője ott és akkor valamilyen okból kifolyólag nem észlelte időben a megszokottól eltérő hangot és fényt, a késői óra miatt pedig a reakcióideje sem egyezett a nappalival. Senkié sem egyezik, éjjel mindenki lassabb.   

Két kicsi hiba és egy közlekedésbiztonsági szempontból katasztrofális kereszteződés elvett életet. Két hiba, amit nem szándékosan követett el két ember. Két, olyan ember, akik - és ebben biztos vagyok - nem szórakoznának senki életével szándékosan. 

Itt csak áldozatok vannak, még ha a jog szerint lesz majd felelős is. 

Annak idején nagyon sokszor láttam belülről, hogy az átlag autós egyszerűen nem tud mit kezdeni egy vonuló kéklámpással. A legnagyobb jószándékkal próbálja elengedni, miközben akadályozza piszkosul, de vannak, akik leszarják és még szívóznak is. Van, amikor nem értjük egymást, és ebből lesz némi egymásra csúnyán nézés. Sok esetben azonban hiányzik az a proaktivitás, amire álljon itt most két, nagyon szép példa Grazból. 

1. Nagy, lámpás kereszteződés a város egyik fő közlekedési útvonalán, ahol 2x2 sávon zajlik az autós forgalom, továbbá gyalogosátkelő és kerékpárút is van, átmenő forgalomként. Nappal, jó látási viszonyok, működő jelzőlámpák mellett tipikus csúcsforgalom zajlik, a kereszteződés egyébként nehezen belátható az épületek miatt. Bömbölve jön VALAHONNAN egy mentő. Nem látjuk, csak halljuk, hogy jön, mert a szirénahang közeledik. A forgalom FÜGGETLENÜL a jelzőlámpáktól lelassul, minden közlekedő a MENTŐT KERESI. Mire a mentő eléri a kereszteződést, MINDENKI ÁLL. A gyalogos, a biciklis, az autós, mert egyelőre nem tudjuk, merre kanyarodik majd. 

A mentő végül elhagyja a kereszteződést, és a forgalom újra indul.

2. Városból kivezető út, szokásos délutáni bevásárló csúcs. Az út viszonylag szűk, 2x1 sáv, kanyargós, nem belátható. Ismét ordítva jön egy mentő. Az erős bal kanyar miatt nem látszik, hol van, de jön, mert halljuk, közeledik. Előttem drabál úri BMW lassul szinte állóra, keresi a mentőt, ahogy én is. A tükörben nincs, tehát készülünk, hogy szemből érkezik majd, valószínűleg a kanyar után találkozunk. A bevezető oldali sáv tele van, magas járdaszigettel, mi a BMW-vel húzódunk oldalra először enyhén, majd amikor meglátjuk a mentőt, erősen le a padkára és nyitjuk neki az utat. Ahogy előttünk mindenki, ahogy mögöttünk mindenki. Mert nem gondoljuk úgy, hogy hambizni megy kékkel a Murparkba. 

A közlekedés csapatjáték, amiben elég egyetlen kicsi hiba, hogy borzalmas legyen a végkifejlet és nincs restart. Nem mentség, hogy a KRESZ elavult, vagy nem egyértelmű, ha a frusztrációinkat a volán mögött, a kerékpáron, vagy éppen a járdán ténferegve éljük ki és görcsösen ragaszkodunk a vélt, vagy valós jogainkhoz. Ha noise canceling fülhallgatóval póklászunk a tepsifont basztatva kapucniban, vagy magasról leszarjuk a piros lámpát, mert úgyse jön senki. Ha telefonnal a kézben fekszünk a kormány mögött, ami egyébként ciki, de muszáj nyomni a Vibert meg a WhatsApp-ot. Nem mentség, hogy de hát a Puki bácsi se tartja be a szabályokat, mert ha baj történik, akkor nem a Puki bácsi áll a vádlottak padján. 

Nem mentség, hogy szar az út. És nem, a halálút nem létezik! Mi tesszük azzá. A mi felelőtlenségünk, túlzott önbizalmunk, a kihaénnem, a figyelmetlenség. A nemtörődömség, a nemazéndolgom az utak kezelői részéről, a SimCity-t játszó tervező, a fillérbaszó, dilettáns, korrupt jóváhagyó.

A népszerűségét féltő törvényalkotó, aki nem mer az elavult, rossz rendelkezéseknek nekimenni. 

A pénzbehajtóvá degradált rendfenntartó, aki forgalommal szembe parkol a leálló sávban az autópályán a sebességmérővel. 

Hány emberélet kell ahhoz, hogy egy elcseszett vasúti átjárót sorompóval védjenek, netán lezárjanak örökre? Hány elmúlt élet után építhető át egy kereszteződés? 

Hány tragédia kell még ahhoz, hogy MINDENKI megértse, hogy a közlekedésben nincs én meg ők, csak MI van?    

Willkommen, Waffenrad

Ne tessenek semmi vadra gondolni, a konyha-erkély műhely legújabb vendége ugyanis egy teljesen barátságos és nagyon idős, városi bicikli. A Waffenrad elnevezés az eredeti gyártási helyből jön, más egyéb köze nincs a fegyverekhez. 

Nagyon régen, amikor még meg volt nagypapám biciklije (és az tényleg nagyon régen volt), mindig szerettem körülötte ólálkodni. Egyszer még a festésében is részt vettem: feketére lett mázolva, miután az eredeti dukkozás teljesen lekopott/lerozsdált róla. Maga a bringa egy óriás volt az akkori méreteimhez képest és hát ma se lenne éppen kicsi. 

A hétköznapi közlekedő edényem, Biszigli, szintén nem mai csirke már. Egy Bandiziol MB - közvetlenül a Csepel Csillag után kaptam, mivel a Camping akkoriban éppen cikivé vált, ami valamikor az általános iskola vége felé lehetett... Biszigli, amióta Grazban élek, többet lett hajtva, mint otthoni éveim alatt bármikor és túlélt egy balesetet is, ugye. Dögnehéz, de bárhova elmegy. 

A Covid alatt meg még a Csepel is bevetésre került, mivel valamivel csak el kellett menni a Teszkóig... És most már inkább cool, semmint vérciki felbukkanni vele. Jó, gumit kéne még cserélni rajta, mert a nyomást már nem nagyon tartja, de ezen kívül semmi baja. 

Frau Puch azonban egyértelműen korelnök a maga 1948-as gyártási évével. Nem, nem elírás. 1948.

Fogalmam sincs, hogyan és mikor kattantam be, hogy márpedig nekem kell egy öreg Puch, de mivel elég sokat lógok az eladások miatt is a willhabenen, elkezdtem nézegetni őket.

Az első, ami olcsóbb lett volna, totálkáros volt, de gondoltam, egye fene, meg lehet azért csinálni. Még egy 3 gangos agyváltó is dukált volna hozzá - a szívás egy évek óta pincében rohadó példány esetében garantált -, de csak májusban lehetett volna megtekinteni... Gondoltam, biztosan akad használható példány hasonló áron kicsit hamarabb is. Akadt. 

Az öreg hölgyet kidurrant elsővel hoztam el GU-ból, félig szétszedve, mert különben be se fért volna. A srác, aki eladta, korrekt volt, engedett az árból, mivel a gumi közvetlenül a próbaút előtt távozott a Valhallába. Egyébként se gondoltam, hogy Frau Puch patinás (rozsdás) teste rögtön útra kelhet - mert a fényképeken is látszott, hogy azért na. Használható ugyan, de nem szép és nem biztos, hogy így ki kellene őt tenni az időjárás viszontagságainak.  

Frau Puch tehát beköltözött Biszigli mellé, jelenleg leginkább akadályként és szépen lassan elkezdte felfedni a kis titkait. Például, hogy nem szokványos fekete a váz, hanem bordó. Hogy a felni krómozott küllőkkel, de fekete pánttal készült, amin középen zöld csík futott körbe. Hogy a sárvédők feketéjét zöld és fehér (nagyon Puch, nagyon stájer) csík díszítette. Frau Puch fénykorában tehát egy kifejezetten csinos kerékpár lehetett, aki hosszú évek kallódása után most újra életre kel.

Nem célom a múzeumi szintű restauráció, mivel annak a költségei meghaladnák az általam még elfogadhatónak minősítettet. De, mint általában az idős járműveknél, úgy itt is látszik: nagyjából a kétszeresét költi rá az ember, mire lesz egy elfogadható példánya. 

Az alap 95 euró volt, jelenleg a két gumi, belsővel, csíkkal és a kormányra új fogantyú költsége postával együtt 91 euróra rúgott. Persze, vehettem volna olcsóbb gumit, nem fehér falut, de azt szeretném, ha csinos lenne, a legcsinosabb a városban. Patinásan elegáns.

A festékek - Hammerite, egyenesen a rozsdára - nyilván nem számolhatók fel teljes egészében, mert nem fog kelleni az egész doboz, de az se két fillér. (3 doboz kellett, fekete, zöld és fehér.) A váz nem lesz újra fényezve egyelőre, csak letakarítva, de a részleteket vissza szeretném rá festeni - stencilt gyártani meg valószínű a pincében kallódó, kb 20 évvel fiatalabb példányról fogok.

És hogy azért legyen valami viszonyítási alap: egy használható, szépen helyre hozott, de nem múzeumi szintre restaurált 1948-as Puch ára minimum 450 euró. Innen indulnak ezek a kerékpárok, de nem ritka, hogy a legatyásodott darabokat is 100 euró felett teszik fel. Ettől függetlenül nagyon sok mászkál még mindig, a váz alapján többnyire a 60-as évek utániakból, az utcán. 

A cél, hogy a júniusi, de legkésőbb a júliusi CityRadln már Frau Puchhal abszolválódjon. 

A nyereg elkészült, az első felni épp szárad, de még el kell mennem keskeny, 5mm-s maszkoló szalagért a Conradba. Azt hittem, van itthon a makettező ládában, de nincs. Pech.

Holnap pedig az esőszünetben felhozom az asszonyságot a pincéből, és lemosom róla a zsíros koszt, valamint megnézem, hogy milyen égő kell a lámpába, mert az az eladó szerint ki van égve.  

A költség listát még egy Styria Lux dinamó terhelni fogja, mivel ami rajta van, koridegen és még nem tudom, hogy a támasz marad-e. 

További kiadás lesz még egy csinos szerszámtáska (akarom mondani kettő, mert Biszigli is kap egyet), illetve egy kosár is. 

És hát hogyan is néz ki egy 74 éves, eredeti Styria-lastik nyereg?

Így... 

És némi - na jó, kőkemény - fizikai munka, Molotow Liquid Chromre + Hammerite kezelés után ilyen lett:

 

Igen, valamikor így javították a nyerget, alias Flickzeug bevetésen. Igen, vehettem volna újat, de a 70+os nyergek mind így néznek ki, az újabbaknak pedig más a rugózása. Kaphatna, igen, egy szép, bőr Brooks nyerget... 200 euró minimumért. Szóval nem. Marad a foltozás, és ha nagyon akarom, lefújom az egészet akrillal. Amúgy nem akarom. Csak semmi botox. Még egy alapos tisztítás hátra van, de utána már tényleg felszerelésre kész. 

A következő a kormány - mosás, csiszolás és a krómozás javítása -, majd pedig felkerül az új fogantyú. A csengő kicsinosítása valamivel pepecsebb munka, ugyanis a betűk festettek voltak eredetileg. 

Mosás után valószínűleg a csomagtartó is festhető állapotba kerül, mivel az szimpla fekete és le se kell venni, csak a pergő rozsdát, esetleg festéket lekefélni.  

Sorrendben ezután úgy számolom, hogy a hátsó kerék és a hajtás felújítása jön, a láncvédőt ki kell kalapálni és újra festeni. A gumicsere a hátsó felnin is sürgős, mivel látszik, hogy régi és bármikor feladhatja. 

A sárvédők egyébként csak a csíkok miatt macerásak, és ha jön a jobb idő, a festék is gyorsabban fog száradni. Májusban lesz egy négy napos hétvége is, akkor remélem, sikerül vele sokat haladni, esetleg menni vele egy kört. 

Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam.