Egekig magasztalták ezt a filmet rendezőstől, én meg állok itt hülyén és nem értem, hogy miért. Lehet, hogy bennem van a hiba, de úgy gondolom, ez a film koránt sem olyan hiperszuper zseniális, mint amilyennek beállítják, legfeljebb erős közepes. Pedig ígéretesen indul, tényleg beszippant... aztán negyed óra múlva már kint is van az ember a hangulatból, mert szánalmassá válik a pátosz és zavaróvá, ahogyan a rendező a föld, a víz és a levegő között ugrál. Az idővonal egy nagy katyvasz, és akkor még nem beszéltünk a fizikai képtelenségekről, amiktől hemzseg a film. Pedig igazán jó is lehetne, mert tényleg ott van benne a lehetőség, hogy bugyuta párbeszédek nélkül, pusztán a képi világgal összezúzza a nézőt. Hogy megmutassa, milyen iszonyatos és értelmetlen valójában a háború. Hans Zimmer zenéje, mint mindig, így most is tökéletes, a hangeffektek ijesztően realisztikusak (ismerősöm majd kiugrott a székből többször) és túlzottan hangosak, mégis üres tűzijáték marad az egész. Nem meri megmutatni, mi marad a bombázás után (még annyira se, mint a Hazafiban, amikor betalál az ágyúgolyó), a tengerpart teljesen steril, nem szembesít az értelmetlen halállal.
Minden hajó felborul és elsüllyed, apelláta nincs. Tök mindegy, hogy torpedó találja el, vagy bomba, mind úgy megy le, mint a balta feje... Egyben. Nem törik el a gerince, nem lángol megroppanva a felszínen. Nem, parancsra felborul és elsüllyed. Öhömm. A vízből kiálló hajóroncs a Csatorna kellős közepén mindent visz.
A légi harcok szánalmasak, ennél keményebb lufivadászatot is lehet látni repülőnapokon. Mintha nem az életükért futnának, hanem légi parádén lennének féltve őrzött oldtimerekkel. Nincs egy tisztességes dogfight a két órás filmben. A legnagyobbat akkor zökken a film, amikor látjuk lezuhanni az egyik vadászgépet, a pilóta "integet" is a kabin nyílásán át, majd snitt, átugrunk máshova, a másik gép üldözi a bombázót, aztán snitt, a lelőtt pilóta az életéért küzd, mert beragadt a kabintető... Snitt, ide ugrunk, snitt, oda ugrunk... de mi a fészkes fenének? Konkrétan a végére már azt se tudtam követni, hogy ki halt meg és ki maradt életben a talpasok közül, mert még ott tartottam, hogy ez most ugyanaz a bombázó, és azt kergeti Tom Hardy ennyi időn át elkeseredetten, vagy egy másik...
A hosszasan vitorlázó, majd csont nélkül földet érő vadászgép egyébként óriási kedvencem. Nem elég, hogy leáll ugye a motor - tüzelőanyag nélkül még a filmben istenített Merlin se megy -, de közben még kilő egy bombázót, a hős pilóta kézzel kipumpálja a futóművet (ami természetesen nem változtat a gép sikló képességén) és leteszi a gépet a strand pihe-puha homokjára. A hős pilótát egyébként valószínűleg annyira nem dicsérték volna meg a felettesei, mivel saját balfaszságból (nem fordulunk vissza tankolni, neeeeem, mert akkora hősök vagyunk, hogy Superman sírva elbújhat mellettünk) ellenséges területen kényszerleszállást kellett végrehajtania és még fogságba is esett. Bravó! Kimondottan tetszik a soha ki nem fogyó lőszerkészlet és az, ahogy a másik gép fogyasztásából próbálja hősünk megsaccolni, mennyi nafta lehet még a saját gépe tankjában, elég-e még egy két fordulóra... Elég durva becslés, az lett volna az igazán szép, ha egy emelkedés közben egyszer csak nyelvet ölt a motor, mert nincs több ennivaló.
Esküszöm, a rendező nem olvasott egyetlen könyvet sem második világháborús ászoktól, szemmel láthatóan nem érti, hogy mi történik, ha egy gép belerepül a felhőbe (nagyjából fogalma sincs a repülőgép vezetőnek, hogy merre van az amarra) és mekkora iromba nagy bravúr vízre tenni egy repülőgépet úgy, hogy ne menjen ripityára.
Ami a kis yacht fedélzetén zajlik, legalább értelmezhető. Az egész filmben ez az egy helyszín nagyjából életszagú, a bekattant katona is végre hihető, bár a változó terhelés hatására is betoncövekként álló hajó szintén egy érdekes jelenség. Az udvarias hajótöröttekről meg szót se ejtsünk. (Aki az olajos vízben az életéért úszik, az nem fog sorba állni...) Összességében a Dunkirk olyan, mintha még mindig az ötvenes években lennénk, amikor a Sherman kilövi SZEMBŐL a Királytigrist... Nagyon bírom a Halál ötven óráját, csak éppen az efféle "történelem leckék" felett eljárt az idő.
A németeken a Dunkirkben még mindig csak a sisak van, és hiába lennének szerethetőek a szereplők, hiába magával ragadó a látvány, ha egyszerűen belefullad az egész a túltolt pátoszba. Kár a Dunkirkért, mert simán lehetett volna egy lapon a Szakasszal (vietnami háború), vagy éppen a Tengeralattjáróval (das Boot, Wolfgang Petersen überelhetetlen mesterműve). Nagyon nagy kár.
