Engadin múzeum

Azért adtam a kultúrának is, ha már a vasárnap fele szabad volt... és skandallum, Svájcban késett a busz! Nem is keveset, majdnem 5 egész percet. Hozzáteszem, orbitális káosz volt a rohadt símaraton miatt, ennyi bunkót még a nyóckerben se láttam tömegközlekedési eszközön egyszerre.

Szóval Engadin múzeum és St. Moritz. Ez utóbbi semmit se változott azóta, hogy utoljára ottjártam. Még mindig mindenhol aranyásók nercbundában, botrányrusnya cipőben agresszív felmosóronggyal a strasszköves pórázon, agyonszolizott, belőtt sérójú, napszemüveges öregurak mellett. Csak úgy lobogott a csajokban az őszinte szerelem lángja... 

St. Moritz-nak van egy miliője, ami minden normális embernél leassza a biztosítékot, én sem mentem volna át Pontresinából, ha nem akarok:

1. laktózmentes csokinyulat venni

2. múzeumot nézni

Arra gondoltam, a nagyobb Coopban lesz, de nem lett. Azt mondta a nagyon kedves eladóhölgy, hogy csak a tizenkettedik héttől tehetik ki.
Az Engadin múzeum pedig már ezelőtt négy évvel is a listán volt, csak akkor be volt zárva. Most nem. Most végre be tudtam menni, és hát ha valaki Svájcban él, vagy oda ment síelni arra a környékre, azt javaslom, ugorjon be. Megéri az az egy óra kultúra.  

A beugró 13 svájci frank, ebben benne van a múzeumi vezető (iPad) használata és szabadon lehet fotózni, persze vaku nélkül, mint mindenhol. Kordonok, riasztók nincsenek, a sok esetben több száz éves kiállítási tárgyakat meg is lehet fogni. Maga a múzeum a történelem során az Engadin területén élt emberek használati tárgyait mutatja be. A gyűjtemény óriási, a fele sincs kiállítva, mert nem férne el.

Baldachin memento morival

Ennyi gyönyörű fafaragvánnyal még sose találkoztam egy helyen, össze se hasonlíthatók ezzel az asztalosművészettel a mai sorozat gyártott bútorok. 

Szuvenírnek meg remek volt a két nyelvű szakácskönyv, benne az engadini diótorta receptjével, amit biztosan meg fogok sütni valamikor.