Smaragd sziget

Előre szólok, hogy ez inkább olyan nyálcsorgatós poszt lesz, szóval ne lepődjön meg senki a rengeteg, kommentár nélküli fényképen!

Ha van olyan hely, ahol egyszer már jártam, de visszamennék bármikor, akkor az egyik ilyen biztosan Írország. (A másik Skócia. Erről azért nem lesz egyelőre poszt, mert az összes fénykép analóg masinával készült és először be kéne digitalizálnom őket. Mivel a szkenner és a képek Budapesten vannak, én meg Grazban, ez nem mostanában fog megtörténni. 1996-ban nekem még egy aranyos, 35 mm Kodak analóg gépem volt, ami mind a mai napig kitűnően működik. Az első digitálisat egyébként pont erre az írországi útra kaptam születésnapomra. A szívem csücske, tükörreflexes Canon pedig még mindig analóg, nagyon szeretem, a nagyobb kirándulásokra mindig cipelem magammal objektívestől, állványostól.)
Az óceánpart a szörnyeteg hullámokkal, a pubok, Dublin, a Guinness sörgyár, Belfast nyomasztó falfestményei, a házfalakból sütő gyűlölet, a Bushmills desztilláló üzeme, a sziklák felett süvítő szél, a láp, no meg a rengeteg bari. Az ír gulyás jellegzetes illata, várak, kastélyok, katedrálisok és a kelta keresztek mindenfelé.

A digitális képekre nemrég bukkantam rá a sinnsheimi fotók keresése közben (ezek egyszerűen felszívódtak), és be kell vallanom, megdöbbentem a dátumon.
2007? Majdnem tíz éve..? Így elment volna nyolc év? Elképesztő, ahogyan a táj is az. Eljutni ide nem olcsó mulatság (2007-ben sem volt az, elég szépen ráment a megspórolt pénzem), viszont ha valakinek van lehetősége rá, ne hagyja ki! Több iroda is kínál körutazásokat, érdemes körülnézni a piacon, de vállalkozóbb kedvűek saját maguknak is megszervezhetik az utazást, és a szállást, az internet világában ez már nem akkora kunszt.

 Mint mondottam, kastélyok...

 Naplemente az óceánparton. Tudom, lehet hasonlót fotózni a Balcsinál is, vagy éppen az Adrián, csak ott nem ekkorák a távolságok... és a hullámok se.

 Semmi pánik, csak egy átlagos út a nyugati parton. A busznak meg láthatóan jó a térkitöltése. (Skóciában egy hasonlóan széles úton egy szabálytalanul előző autós miatt a buszunk beleszaladt az árokba, nekünk kellett kitolni belőle. Komolyabb baj nem lett, de mivel a jármű megsérült, haza kellett vinni és újat hoztak helyette.)

 Amikor várod, hogy valami kis mocsári manó, esetleg tündék előpattanjon. Vagy netán egy kobold.

 Valahol a távolban ott van Amerika...

Random birka

Az óceánpart homokja. Egy St. Patrick's Day tradicionális set csoportos eltáncolása után indultunk vissza a láposon keresztül a buszhoz, ahol mindenki nekiállt lábat szárítani. 
Bónusz: a szálláson csak napközben volt fűtés, mire mi odaértünk, éppen lekapcsolták. A bakancsok nem száradtak meg...

 Ez már Észak-Írország.

Az óriások országútja. Olyan fotót, mint a katalógusokban látni, egyszerűen nem lehet csinálni, annyi a nép arrafelé.

 Naplemente a nyugati parton.

 Dublin, Molly Malone szobra és a szimpatikus bácsi, aki volt olyan kedves, hogy kölcsönadta a dobját és megtanította az alapokat. Igen, ott helyben. 

Temple Bar

 Ez is mind Dublin.
Érdekes módon itt senki se akart kikergetni, csak mert fotózok.

A Szent Patrik katedrális egyik legendás alakja.

És ha már Dublin, akkor Guinness. A sörgyárat vétek lenne kihagyni, ha már erre vetődik turistázni az ember. Elég hosszú program, de a sör nagyon klassz. (Nem összehasonlítható azzal, amit boltban árulnak.)

 És ha már italozás, meg alkohol, akkor Bushmills. A desztillálóba csak az szagoljon bele, aki nagyon be akar rúgni... (Skóciában elkövettem ezt a hülyeséget, fogalmazzunk úgy, hogy kellett a lépcsőnél figyelni lefelé jövet...)

 Belfast. Az idő rövidsége miatt csak a lojalista negyeden sikerült nagyjából végigmenni. Nos, döbbenetes. 

 Szögesdrót az általános iskola közel három méter magas falán.(Nem, nem azért, hogy a kissrácok ne másszanak ki...)

 

Gyűlölet mindenhol. A házfalak beitták. A jellegzetes falrajzok nagy része már nem volt meg akkor, és sajnos nem volt időnk átmenni a katolikus negyedbe.
(Sokat elmond az akkori feszült helyzetről, hogy úgy engedett utunkra az idegenvezető, hogy csak kis csoportokban - max 3-an -, nem feltűnően fotózva...)
A határon pedig akkor böszme falak vannak, mint a Trónok Harcában északon.

 Úgyhogy térjünk is vissza inkább a természeti szépségekhez.

Csendesen hullámzik, igen jámbor fajta. Mocskosul fújt a szél, de ekkora állat hullámot a Balcsin nem lehet fotózni. De még az Adrián se nagyon, vagy akkor igencsak nem akar kimenni az ember a partra.

 Aki járt Írországban, annak tuti van egy fotója az óriások asztaláról.

Csendes a kikötő, szundiznak a hajók.

Céad míle Fáilte!

Asszisztencia at it's best és a hóhelyzet

avagy sosem vagyok egyedül, a szakértő asszisztencia mindig rendelkezésemre áll (de a havat sajnos még nem lapátolják le a kocsiról...)

Mielőtt valaki megijedne, hogy komolyan találom venni magam, és megkérdezné, hogy jól vagyok-e, szeretném leszögezni, hogy mind a külcsíny, mind a belbecs változatlan...
Íme, állandó asszisztenseim, balról jobbra: Peppi, Vérpeppi, Peppi Kapitány és Edömér.


Többnyire mindenhová magammal hurcolom őket, így aztán végigülték már velem együtt a teljes gépsárkány-palettát, és egyszer letámadták Szergejt is, átvéve felette az irányítást.
Mindemellett roppantmód fotogének, ami rólam nem mondható el... Edömér különösen a piros satyijával.
(Teljesen odáig vagyok ezekért a kis bánatos - Anyu szerint bamba - szemű jószágokért. A Peppi, amikor megláttam, megvett kilóra. Mentem vagy két kört a boltban, hogy á, nem, nem veszem meg... aztán tessék, most már négyen vannak.) Az egyetlen probléma, hogy autót szerelni nem tudnak (még nem lettek kiképezve rá) és a havat se takarítják le.  

Az időjárás jelenleg szemmel láthatóan erős identitászavarral - én meg reumatikus fájdalmakkal - küzd. Továbbra se sikerült eldönteni, hogy akkor most tél van - erősen gyanús, mivel szállingózik a hó -, vagy tavasz.



A Schlossberg persze igen csinos volt tegnap a vakító napsütésben...

Nálunk az udvaron persze már megint népmesei állapotok uralkodnak - el is takarították a havat, meg nem is... Miközben az utak odakint nagyjából jól járhatók, legfeljebb sónedvesek, addig itt a ház előtt a félretolt hó napközben nekiállt olvadni, majd az éjjeli mínuszokban elegánsan ráfagyott a letaposott maradékra. Az eredmény: jó vastag, összefüggő jégpáncél, amin csak azért nem tükörsima, mert a téli gumik elég mély nyomot hagytak benne lefagyás előtt.
Lehet, hogy baj van a humorérzékemmel, de reggel hétkor felettébb nem találom viccesnek, amikor kipörög a latyakverőm és egy leszúrt dupla rittbergerrel kell kivetődnöm a sövényen túlra, ahol már nem csúszik az aszfalt...

(Már az előző havazásnál se sikerült maradéktalanul megoldani, hogy a lakók ne seggen csúszva jussanak ki a lépcsőházból, akkor is koripálya lett a parkoló. Oké, első hó, gondoltuk, majd belejönnek... Eddig nem úgy tűnik. A másik szuper fícsör, amikor békésen krúzol az ember az úton és egyszer csak placcs, a járdáról szép, ballisztikus görbe mentén berepül elé egy jó nagy lapát havas-kavicsos-sós trutymó. Legközelebb a szélvédőre, légyszi! Köszi.)