Így nőnap tájékán megszaporodnak a "nemcsajos" pályán működő hölgyekről szóló posztok a közösségi médiában, gondoltam, miért ne boncolhatnánk fel a következő kérdést itt, a blogon: De mennyire ritka valójában egy gépészmérnök nő?
A rövid válasz az, hogy nagyon, de hogy mennyire, azt kitűnően szemlélteti az alábbi példa:
Elmentünk ebédelni a svájci tesztúton néhányan, és a mi projekt csapatunkból lévőkön kívül egy másik projektből is csatlakoztak hozzánk. Így állt össze a csapat: 2 nő és 6 férfi. Igen, a másik projektet egy hölgy képviselte.
Hogy-hogynem, a hágónál lévő kis étteremben ebédelt a mi vevőnk is, négy fővel.
Másnap reggel egyikük odajött hozzám:
- A másik hölgy, aki tegnap veletek ebédelt, az a R. felesége?
- Nem, nem, ő is projektmérnök, olyan mint én, csak benzines. Okleveles gépészmérnök.
Pár másodperc kínos csend.
- Elnézést, én azt hittem, hogy a felesége és eljött síelni...
Szóval, ennyire. Sokkal könnyebb arra jutni, hogy egy osztrák mérnök megengedheti magának, hogy a felesége kijöjjön Svájcba síelgetni, mint azt, hogy az ismeretlen hölgy esetleg kolléga. Ez azért vicces, mert a benzin területen nálunk legalább hat hölgy is dolgozik, míg nálunk a dízelen összesen kettő. A vevőnknél ennél sokkal rosszabb az arány, nekik ugyanis nincs saját "dízeles" mérnöknőjük.
Hogy szeretjük-e mi a mérnöknő, vagy női mérnök megkülünböztetést, az már más tészta. Ha engem kérdeztek, ez a szükséges rossz. Mert alapvetően a 21. századra el kellett volna jutni oda, hogy nincs nőimunka, meg férfimunka, csak munka van és ha valaki nemtől függetlenül képes maradéktalanul ellátni az adott feladatot, akkor a fasznak kell a megkülönböztetés. A helyzet azonban az, hogy még mindig annyira benne van a fejekben, hogy a mérnök, az autószerelő, a tűzoltó meg a katona az férfi, hogy kénytelenek vagyunk hozzátenni azt a bizonyos "nőt". Mert ha a lányok nem látnak példát maguk előtt, akkor el fogják fogadni, hogy csak azért, mert pöcs nélkül születtek, már nincs térlátásuk, nem értik a matekot, és nem szabad érdeklődniük a műszaki dolgok iránt, mert ahhoz ők úgyse fognak érteni. Ehhez jön még a kettős mérce, hogy amikor a családos férfi túlórázik, akkor szuperhős, aki mit meg nem tesz a családjáért, de a nő rögtön karrierista pina és szaranya lesz ugyanezért.
Szomorú módon még mindig mi vagyunk a hiba a mátrixban, és igen, van olyan, akit még ez a kis létszám is zavar. A fenti kolléga amúgy nem tartozik ebbe a kisebbségbe, a kérdésben nem volt rosszindulat, de jól mutatja, hogy mennyire ritka és szokatlan egy női gépészmérnök Európában. A főnököm, szegény, meg is kapta "odafentről", hogy rossz az arány az osztályon, fel kéne venni nőket, de hogyan, ha egyszerűen nem jelentkezik egy se, mert nincs utánpótlás? És bocsi, de nem is lesz, ha a műszaki érdeklődésű kislányokat a tanárok és a családtagok addig buzerálják, amíg el nem hiszik magukról, hogy őket valójában nem is érdekli annyira ez a reál dolog, sokkal jobbak ők a humán tárgyakban...
Így nőnap tájékán azt kérem tehát: hagyjatok minket békén! Hagyjatok minket létezni, és felejtsétek el mind a pozitív, mind a negatív diszkriminációt velünk kapcsolatban! Egy gép ugyanis nem tudja, hogy aki vezeti, vagy szereli, virslivel, vagy anélkül a lába között jött a világra. A gépet nem érdekli az ilyesmi. Titeket se érdekeljen és csak azért ne kérdőjelezzétek meg senki szakértelmét (soviniszta viccek formájában sem), mert ennek, vagy annak született.
Ha ez sikerül, már sokat tettünk mi együtt egy szebb világért, ahol a balettáncos fiú nem lesz automatikusan homoszexuális, a mérnöknő pedig egyfajta UFO, aki biztos azért ment erre a pályára, hogy válogathasson a sok pasi között...
Köszönöm és minden ufótársamnak ősembermentes létezést kívánok az aknamezőről!
