Táska

 A Nasságosasszony helyrepofozása indította el a lavinát. Mert, ugye, ha az ember megszelidít egy 1948-as biciklit, akkor ahhoz hozzá is kell tudni öltözni... Így lettem büszke tulajdonosa először egy, majd még egy... aztán még kettő 40-es évek beli ruhának. Az utolsó kettő kifejezetten alkalomra való, egyiküket sajnos a tisztító megrongálta*, de mázlimra nem lett oda teljesen. Ő még várja új, európai élete első bevetését, a másik - egy dán szabóságban készült, fekete szépség - már bemutatkozott a céges karácsonyi partin. 

*: Vasalónyomokkal kaptam vissza egy tisztítószalonból a nyolcvan éves selyemruhámat. Mivel a fényképeken nyoma sincs, ezért akármit állít a mosoda, ezt bizony valószínűleg ők csinálták. A témát lezártnak tekintem a 10 eurós Gutscheinnal, mivel vitatkozhatunk a mikor-hogyan kérdésén, de a ruhából attól nem jön ki a folt...      

Hogy még az otthon varrott ruhák is milyen anyagminőségből, milyen odafigyeléssel készültek ebben az időben, azt jól mutatja, hogy a fekete koktélruhán semmilyen, a selyem, a lenvászon és pamutruhán minimális varratfoszlás volt megfigyelhető. A bakelit gombok persze összetörtek a lenruhán, de azokat Mami varrósdobozából pótolni lehetett, szó szerint korhű példányokkal. Arról most ne is ejtsünk szót, hogy a hölgyek tekintélyes hányada abban az időben képes volt felöltöztetni az egész családot, ha a kezébe kaparintott egy varrógépet, meg néhány szabásmintát. Tudtak horgolni, kötni, varrni... és ha valaki felmegy az Etsyre, akkor látni fogja, hogy az otthon/szabóságban készített ruhák egy decens hányada évtizedek múltán is használható állapotban van, ami a mi fast fashionhöz szokott lelkünknek azért odabsz rendesen. 

Na, szóval, miközben a karácsonyi partira készültem, döbbentem rá, hogy nincs a ruhákhoz igazán passzoló táskám és ezt sürgősen pótolni kell az idei kerékpáros események valamint a Goodwood Revival előtt. Jött is a mit tenne MacGuyver - szabásminta kell, autentikus táskát venni vagy drága, vagy nem igazán lesz autentikus. Szabásminta megtaláltatott, és újra bekapcsolt MacGuyver. Nincs itthon se tweed, se erősebb vászon, de még egy valamire való flaneling se... Hmmm... Ellenben lebzsel a szekrényemben már pár éve egy vastagabb, kifejezetten táskához való filclap. Rátettem az összeragasztott szabásmintát... Jíhá, kiadja! Ráadásul ez a táska, a muster példány, pont passzol majd színben a hétköznapi ruhákhoz, a lenhez és a pamuthoz. Vállszíjhoz való is akadt itthon, pelenkaöltés is megy...  

 Tadamm! S lőn táska. A brosst évekkel ezelőtt kaptam, pont illik rá. Make-do-mend. Azért majd még fog készülni alkalmi verzió is belőle, egy pántos és egy pánt nélküli boríték táska formájában, fekete és ezüstkék színben, mivel az alkalmi ruhák még mindig táskátlanok.  

Jobb ötlet

 Még karácsony előtt zajlott nálunk egy akció, melynek során világító LED szelepsapkákat osztogattak a város több pontján a kerékpárosoknak. A cél a bringások láthatóbbá tétele volt. Igen. MINDENFÉLE SZÍNBEN világító szelepsapkákat osztogattak. Az én adómból és mindezt a város támogatásával. Zöldek... Na, menjetek oda, ahova gondolom!

Hogy minek kell kötelezően, tehát az osztrák KRESZ-ben leírtak szerint, rajta lennie egy biciklin, az itt elolvasható: Kötelező tartozék (németül)  

Van tehát egy lista, amiben benne foglaltatik, hogy milyen fényvisszaverő prizmáknak kell lennie a kerékpáron. Slussz. Ha tehát betartom a jelenleg érvényes szabályokat, akkor nincs szükség világító bizbasz osztogatására, ami viszonylag záros határidőn belül lemerül és az, aki nem képes megvenni 3-5 euróért egy kibarmolt gondozásmentes macskaszemet a küllők közé, az az elemet se fogja kicserélni, higgyük el! Felesleges pénzkibaszás level 100000. 

Kedves Zöldek, nekem lenne ennél egy sokkal jobb ötletem! 

Azt a kerékpárost, akit azért ütnek el, mert szarik a KRESZ tartozékok beszerzésére és fekete ruhában, kivilágítatlanul teker, ne lássuk el közpénzen! Elvégre mindent megtett azért, hogy ne lehessen időben észlelni. Teljesen mindegy, hogy előnye volt, vagy sem. Ha nem látom, nem tudom neki megadni az elsőbbséget, sorry. 

Ha ki kell fizetni az egészségügyi ellátást, beleértve egy esetleges műtétet, intenzív osztályos tartózkodást és a rehab teljes költségét, kurva gyorsan fog úgy kinézni mindenki, mint a karácsonyfa. Nem lesz szükség csetresosztogatásra, azt a pénzt el lehet majd költeni olyan dolgokra, mint a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére. Ja, és ideje lenne kötelezően bevezetni a sisakot! Az ugyanis tényleg életet menthet, nem úgy, mint az ideig-óráig világító, kínai lom a szelepsapka helyén... 

Íjászverseny mellékízzel

 Azt szokták mondani, hogy a versenyeken a részvétel az igazán fontos és nem a győzelem, de legyünk őszinték! Mindenki nyerni akar. 

Ír táncos karrierem jelentős részét töltöttem versenyzéssel és korábban már a karatéban is vettem részt országos bajnokságig bezárólag sok versenyen, pedig nem vagyok igazán versengő típus. A táncban igen szép eredményeim voltak, de a szériát csúnyán megtörte egy sérülés - akkor leszakadtam a korcsoportomtól és bár később is jól szerepeltem, az igazi nagy diadalok már nem jöttek össze. 

Szóval, az íjászat. Mindig is érdekelt, több kollégám és ismerősöm is űzi, igaz, többnyire modern íjakkal. Nekem persze a hagyományos magyar íj tetszett. Egyrészt szép, másrészt kihívás, mivel semmiféle modern segítség nem jár hozzá. 

Figyelem!

Mint minden sportra, úgy az íjászatra is igaz: nem szabad szaksegítség nélkül belevágni. Tudom, hogy ez nem divat, mert bemész a lőtérre, vagy a 3D állatokra vadászni valami szabadidő centrumba, ott nagyjából elmutogatják az alapokat, aztán cső, mennyé ki, itt az íj, lőjjé...

Na, nem, feleim. Ezt ne tegyétek! Így ne menjetek lőni, mert az íj egyrészt nem játék, másrészt fasza sérüléseket lehet összehozni a nem megfelelő mozdulatokkal. 

Na, ennyi kitérő után vissza a tárgyhoz: amikor lehetőségem adódott tehát, elmentem egy alapszintű tanfolyamra, letettem a vizsgát, és beléptem a klubba, hogy kijárhassak a lőtérre lőni. 

A klub viszont sportíjászokra szakosodott, nem pedig történelmiekre, mégha vannak is páran, akik előnyben részesítik a tradicionális lövéstechnikát. Igaz, ők is modern íjakkal - többnyire reflex, meg néhány hosszú íj - lőnek, és talán öt ember van, aki egyáltalán favesszőt használ.

Ezzel a háttérrel nem nehéz elképzelni, mekkora hátrányban lehetek én a hagyományos íjammal egy versenyen egy ilyen klubon belül. Igen, jól tetszik gondolni: marha nagyban. 

A szóban forgó tornát elvileg kezdőknek szervezték, amit aztán később módosítottak úgy, hogy azok vehetnek részt, akik a városi sporttámogatással 2022-ben léptek be. Ebből aztán lett pár anomália. 

De miért is indultam el?

Miért ne? Abban is reménykedtem, hogy néhányan a kilenc darab kezdő csoportból szintén fel fognak bukkanni és lövünk egymás ellen egy jót 10m-en. 

Ráadásul a verseny célt adott, motivált, hogy menjek lőni. Hetente 3x voltam lenn a pályán, egy órás edzéseket tartva. 

Mit számítottam el?

Egyrészt azt, hogy az emberek eljönnek, másrészt azt, hogy 10m-n fognak lőni. 

A valóságban az történt, hogy az a néhány valódi kezdő, aki benevezett, valamivel többször kiment gyakorolni és elkezdett 15-20m-en lőni, amivel kizárták magukat a 10m-ről. Én meg, aki úgy gondolta, hogy addig, amig nem tud egy stabil lőképet produkálni kis távolságon, nem megy fel nagyobbra, ottmaradtam a lovasíjammal egyedül. 

A többiek a legnagyobb jóindulattal sem voltak kezdőnek nevezhetők - sőt, volt olyan ifi, aki amúgy már 30-40m-en is lőtt rendszeresen. 

Mi volt a kiszúrás?

Ahelyett, hogy hagytak volna lőni egyedül és azt mondták volna, hogy figyu, így érem nem igazán lesz, de élvezd a napsütést és jó gyakorlást, találtak nekem ellenfelet. 

Egy állítólag sérülésből visszatérő lövészt, modern reflexíjjal, aki amúgy 20m-re nevezett, mivel már 30m-en is gyakorol és célgömbbel lő. 

Egyenlőek az esélyek, nem? Nem.  

 

Így lettem második. 

Összeengedni egy vizoros lövészt egy hagyományos (ösztönös) lövésszel kifejezetten disznóság, ahogyan egy versenyzőt egy kezdővel is az. 

Tudom, hogy én vagyok a különc, mert miért nem felel meg nekem a szép, modern reflexíj... De azért a falu bolondja is kérheti, ugye, hogy ha már sport, meg verseny, akkor legyen fair play?

Ettől függetlenül jól éreztem magam, mert a lövésztársak nagyon jó fejek, az íjam pedig igazi közönségkedvenc, ami valahol érthető, hiszen egy teljesen más irányzatot képvisel és vannak olyan dolgok, amikre csak ő ad lehetőséget. (Sokan érdeklődnek az ösztönös lövészek közül a keleti lövéstechnikák iránt, amihez csak olyan íjat lehet használni, aminek vagy mindkét oldalán van vesszővezető, vagy egyáltalán nincs rajta ilyen. Igen, az én vértestvérkémnek nincs.)    

Amit sajnálok, hogy az a hosszúíjász, akivel többször együtt edzettünk, és aki hihetelenül motiváló volt, végül nem jött el a versenyre. Akkor legalább ketten lettünk volna, aki favesszővel lő...    

Boldog 2023-at!

Eltelt megint egy év. 

2022 nem volt annyira szar, mint 2020 - az überelhetetlen -, sőt, én inkább egészen korrektnek értékelném még a francaival együtt is. Covidka nyaralás előtt, idióták a munkahelyen, meg egy karácsony előtti köhögős nyavalya a mérleg egyik serpenyőjében, repülőnapok és kirándulások, no meg egy logisztikai katasztrófa mégis imádom projekt a másikban. Év végére befutott még egy jó hír: a cégünk aláírt egy giga szerződést, 2025-ig biztosan lesz munkánk, kezdődik megint az utazós-mindenki idegrendszerét hazavágós időszak. Expedition time, oh yeah. 

Az idei karácsony kicsit mozgalmasabbra sikerült, mint a korábbiak, ennek oka, hogy a családi karácsonyi ajándék ezúttal élmény volt és nem valami bizbasz. Két és fél nap Prága, majd két nap Graz inkl. szilveszter. Apukám kérdezte is utána, hogy legközelebb hova megyünk? 

Nos, ha minden összejön, akkor 2023 karácsonyát New Yorkban töltjük, de az még odébb van.

Tervek vannak, újévi fogadalmak nincsenek. 

Szeretnék eljutni nyáron a RIAT-ra és ősszel a Goodwood Revival-re. 

Őfelségét ki szeretném hozni Grazba, amint lemegy a téligumis időszak és eltakarodik a só az utakról. A honosítás első lépése sikeresen megtételre került: mostantól hivatalosan is én vagyok a Szuperszamár gazdája, így már nem takarózhatok azzal, hogy csak kölcsön vettem aputól, azért van rajta magyar rendszám... Az első szerelés is megtörtént, a karbi ismételten közelebb került a pontos, végleges beállításhoz, és most már valamivel kevesebb az esélye, hogy megint lerohadok vele valahol a pampán. Hamarosan el kell kezdenem garázs után kajtatni, erről jut eszembe. 

Szeretnék hetente egyszer kimenni a lőtérre lőni - ehhez a mostani, januári tavasz ideális -, és fejlődni az íjászatban. Életem első versenyén már túl vagyok, majd írok róla, újabb éremmel gazdagodott a plecsni farm. Szokás szerint én vagyok már megint a kukac az almában, rajtam kívül senki se lő magyar íjjal, és ez szül érdekes helyzeteket egy olyan klubban, ahol főleg sportlövők vannak. 

Szeretnék egy air-to-air fotózáson részt venni valamelyik repülőnapon, ahol lenne erre lehetőség. 

Meg kéne végre csinálni a honlapomat is és igen, a social mediát se kéne ennyire elhanyagolni. Meg a blogot se. Legalább hetente egyszer tervezem jelenleg az új posztokat, de ha beindul a móka, valószínűleg kéthetente egy poszt lesz reális. 

Ha kijön a jobb idő, akkor pedig bolhapiacozás, mert meg kell szabadulni a maradék vacaktól is mielőbb. 

Ja és a legégetőbb: meg kéne csinálnom a reluxát az erkélyajtón, mert jelenleg nem lehet rendesen felhúzni. Elvásott az a nyamvadt zsineg és ami még jobb, hogy ahogy elszakadt, ki is csúszott a tokból... 

Boldog új évet mindenkinek!

Szilveszteri fényjáték