A fertőzés valamikor úgy négy, négy és fél éves koromra datálódik, valamikor akkor kezdhettünk el Zsóka nénihez járni művészi tornára. Volt ott minden, bukfenc, kézen állás, spárga. Megtanultunk forogni, elsajátíthattuk a balett alapjait, mindezt élő zongora zenére, ahogy a "nagyok".
Drága Zsóka néni! Tudom, hogy valószínűleg már nem tetszik élni, és amikor elváltunk egymástól, akkor a szüleim megköszönték a sok-sok munkát és szeretetet, figyelmességet... De most én is KÖSZÖNÖM!
Az, hogy 40+osan még úgy csukódom össze, mint a bugylibicska, hogy megy még a spárga - vagy amikor éppen lusta disznaj módjára ellógom a nyújtásokat, akkor is gyorsan újra visszajön -, ott alapozódott meg.
20+ éve nyomom az ír szteppet, és teszem vele gajra a cupákjaimat, a flamencot se hagytam el teljesen és hát szívesen ugrok fejest az újba - legyen az charleston, solo swing, vagy éppen jazz.
Ami miatt ezt a bejegyzést írom, az azonban nem az önfényezés, sokkal inkább egy mai, tehát friss tapasztalat, miszerint az idősebb generáció valahogy eltűnt a táncból és a tánckurzusokról. Ez alól baromi nagy kivétel volt a flamenco, ahol legalább annyi ÖTyE-tag jött össze a tanfolyamokon, mint utánpótlás.
Nem viccelek: volt olyan csapat, ahol én voltam a legfiatalabb, vagy a második legfiatalabb, mert volt egy 35+ hölgy is...
Mi lehet ennek az oka?
Valószínűleg az, hogy ha valaki felmegy a YT-ra, akkor azt fogja látni, hogy a ráncos, jó ötvenes-hatvanas spanyol gitana olyan brutális energiával nyomja a zambrát, hogy felrobban alatta a színpad. A flamenco nem éppen kímélő, lájtos műfaj mégis, képes megmozgatni egy olyan korosztályt is, akiről a többi műfaj szó szerint lemond.
A helyzet az, feleim, hogy hiányoznak a szenior (kezdő, középhaladó) csoportok a teljes palettáról!
Példa: felnőtt balett. Ki számít felnőttnek? Bárki 18 év felett. Ez tehát azt jelenti, hogy a 20 éves kiscsaj meg a 30 éves mucika egyaránt meg fognak jelenni a csoportban, és onnantól kezdve nagyon kicsi az esély arra, hogy a kezdő 40es, 50es huzamosabb ideig megmarad - már, ha egyáltalán bejön.
Mert nem jön be. Mert nem érzi megszólítva magát, hiszen utoljára a gimiben a tesi órán kellett ugrálnia, és hát addig ki látja el a családot, meg egyébként is, ki fogják nevetni, mert ügyetlen és kövér, vagy éppen annyira hajlékony, mint egy darab fadeszka. Az emberek mániákusan rettegnek attól, hogy mit fognak mondani rájuk, vagy hogy nevetségessé válnak, miközben próbálnak megtanulni valami újat...
Apropó, fat shaming és társai... A szöszke egyetemista mucinak innen üzenem, hogy aranyom, amíg te magad nem vagy sem alkatilag, sem pedig tehetségileg egy Maja Pliszetszkaja, addig inkább ne tegyél megjegyzést az USI kurzus többi résztvevőjének habtestére! Köszike.
És akkor, ugye, nagyjából látjuk is, hogy mi a probléma: a felnőtt és felnőtt között baromi nagy a különbség.
Jó példa az ír tánc világából: A lesajnált WIDA (World Irish Dance Association) megértette ezt és ahelyett, hogy lenne egy Senior (over 21) csoport a open championshipben mint a CLRG-nél, inkább szétcsapták jópár korcsoportra a felnőtteket, létrehozva még egy over 45-ot is. Innentől kezdve nem kell a 40es családanyának a 20as egyetemistával versenyeznie.
Kedves tánciskolák! Indítsatok szenior csoportokat! Vegyetek példát a "lenézett" hastáncosokról, ahol örömmel rázzák a nagyik is, mert odaírják az oktatók, hogy felső korhatár 99 év (de a 100 évest se fogják kidobni).
Meg fogtok lepődni, milyen elképesztőek ezek a hölgyek és urak!
Ti pedig, kedves 40+ korcsoport, menjetek el a workshopokra! Ott ugyanis qvára mindegy, hogy a pas de chat inkább pas de medve és szarjátok le a leszart szart is, mert a 16 éves pont úgy bénázik ám kezdőként, mint ti 40esként!
A tánc örömet ad. A tánc formában tartja a testet és az agyat.
Teljesen mindegy, hogy balett, jazz, hastánc, flamenco, ír sztepp, vagy éppen zumba.
A lényeg, hogy MINDENKIÉ!
