Az egész onnan indult, hogy magyarul, vagy németül, már nem tudom, de olvastam egy cikket az Eintopfról. Az összes konyha tele van egytálételekkel, elég a mi szeretett paprikás krumplinkra gondolni, vagy éppen az orosz szoljankára, de ide sorolnám az osztrákok Szegedinerkrautját (amit mi székelykáposztaként ismerünk) is. Mondjuk a főzelékeken az itteniek néznek egy nagyot, a lencsefőzelék, ami ismert náluk, egytálételnek van besorolva, de egy finomfőzelék teáscsésze méretű szemet növeszt bármelyik született osztrákra.
Na, szóval Eintopf és az ő kapcsolata a goebbelsi propagandával - avagy hogyan csináljunk valami jóból valami vállalhatatlant és idegesítőt...
A történelmi cikk elolvasása után persze bennem rögtön megfogalmazódott a gondolat, hogy de vajon milyen lehetett egy szakácskönyv abban az időben? Hogyan főzhettek, süthettek az akkori háziasszonyok? És milyen lehetett az a bizonyos eintopf, amivel sikerült kiakasztani egy idő után a jó német átlagpolgárt, miközben odafent kétpofára zabálták a húst?
Az ebayen a sok szar mellett azért lehet értelmes dolgokat is találni, így érkezett hozzám a képen látható, 80+ éves szakácskönyv. Egyenesen egy német antikváriumból, kicsi bónusszal... Merthogy kaptam vele egy isten tudja, hány éves préselt növényt is.
A könyv gyönyörű állapotban van, biztosan nagy becsben tartotta a tulajdonosa, mert a jellegzetes öregkönyv szagon és öregségi foltokon kívül semmiféle hibát nem találni rajta.
A kiadási év 1936 lehet, jellegzetes birodalmi/német gót betűkkel nyomtatva, ami persze némi hozzászokást igényel, mert kissé fura.
Szóval, lett közel ezer receptem a XX. század elejéről, és bármilyen elképesztő, de ezek nagy része mai ízlésnek is tökéletesen megfelelő. Egy gasztroblogger persze kiakadna az egyszerűségükön, mert nincs bennük semmi fakszni. Nincsenek egzotikus, drága fűszerek - a legdrágább benne talán a fahéj -, sehol egy rafinált séf-technika, nincs szuvidálás, meg blansírozás. Nincsenek dekára megadva a hozzávalók, ha valahol említi is, akkor csak annyit mond: egy főre végy ennyi és ennyi alapanyagot. Főzz annyit, amire szükséged van és a saját ízlésed szerint.
Van benne ellenben maradékhasznosítás, meg persze külön eintopf részleg és gyakorlati tanácsok, hogyan kell például megnyúzni egy nyulat, vagy megkopasztani egy csirkét. Ez a panelban felettébb szürreális, de egy halpucolás simán befigyelhet. (Az elütött nyulat természetesen mindenki otthagyja az út szélén... ja... aha...)
És hogy fogok-e főzni belőle? Naná. Már találtam benne több olyan receptet, amit biztosan ki fogok próbálni. Az egyik egy sajtos sonkás makaróni, a másik meg egy gyümölcsös tejberizs, de terítéken van a besamellmártásos krumpli, sőt a paradicsomos-sonkás makaróni is. De mivel van vadhús is a mélyhűtőben, a vadászegytál is igen valószínű. El ne felejtsem, a csokoládékrém is.
(Mary Hahn a századelő szakácskönyv sztárszerzője volt, saját kiadóval, a könyvei alighanem a legtöbb német háztartásban ottvoltak.)
