A két "hobbi" idén egy Majorette AC Cobra (1:24) képében talált egymásra, akit a helyi lomiban találtam, miután a YT feldobott pár témába vágó videót és bennem megfogalmazódott a gondolat, hogy "ez nekem is ki kell próbálnom"...
Szóval, pár hónapja sikerrel vadásztam le az egyik lomkupacról egy meglehetősen szomorú állapotban lévő kisautót, ami feltételezhetően legalább harminc éves, kifejezetten azzal a céllal, hogy restaurálás után karácsonyi ajándék formájában apukámhoz vándorol majd.
Így érkezett meg:
Az 1:24-es méretarányú autók általában gyűjtői célokra készülnek, ami a kis Cobrán is látszott, ugyanis nem leverve volt a festék, hanem csak az UV-sugárzás szívta ki belőle a színt.
A teljes szétbontást természetesen nem sikerült megúszni járulákos károrozás nélkül - több, öreg műanyag alkatrész is eltörött, de ezek javítása később nem okozott komoly gondot. A cianoakrilát ragasztó a makettező jó barátja, csak nem kell, hogy az ember ujjára jusson...
A fürdetés után következett a festék lemaratása és műanyag ülések, valamint az ajtó kárpitok fehérítése.
A festéket én festékmaratóval szedtem le, amit háztartási boltban vettem, néhány ismerős azonban a lefolyótisztítóra esküszik (a Sziti a marónátron miatt kitűnően működik, de oda kell figyelni, hogy mit csinál az ember, ha nem akar sérülést).
Az ülések kezelése hidrogén-peroxiddal történt - igen, azzal, amit a fodrászatokban használnak. Mivel az UV-lámpám később ért ide, a munka dandárját a napfény végezte el. Egy hét napoztatás után az ülések és a kárpitok hófehéren jöttek elő a peroxidos zacsiból. Azóta csináltam egy UV-kamrát, ami a későbbi projekteknél még jó szolgálatot tehet, éljen a forrólevegős fritőz doboza, némi alufólia és a made in China UV-lámpa.
Miután minden szépen megtisztult, jöhetett az újrafestés-fényezés, no és a hiányzó alkatrészek legyártása.
Ha valaki kérdezi, hogy mit szeretek a legjobban a makettezésben, akkor az egyértelműen a "mekgájverkedés". Mivel 3D nyomtatóm nincs, a pótolandó alkatrészeket nekem kellett megalkotnom a rendelkezésre álló fényképek és némi képzelőerő segítéségével.
Green Stuff régóta van otthon, mivel a Fóki restaurálása során szükségem volt rá. A bukókeret vázát rézdrót adta, arra lett felnyomkodva a modellező massza, a kipufogó több lépcsőben készült el, rengeteg mókolás árán. A Hoferben (Aldi) épp lett volna egy multifunkcionális szerszám, amire már régóta fájt a fogam - hogy, hogynem PONT AZ nem érkezett meg, így lett egy akkus Dremelem, amit azóta is imádok, remek vétel volt. Egy csomó kisebb dologra képes, mint például fúrás, marás, csiszolás, vágás, gravírozás, csak a cserélhető szerszámfejeket kell megvenni hozzá. Nyilván a betonba nem ezzel fogok egy tizes lyukat befúrni, de a mindenféle kisebb hobbi projekthez zseniális. Nem beszélve az 1:1 arányú projektemről (Őfelsége a Cárevics), ahol szintén bevethető szükség esetén.
A legnagyobb fejfájást amúgy sem a kipufogó okozta, bár azért ott is volt némi káromkodás, hanem az elveszett szélvédő pótlása. Ez végül papír és irattartó mappa kombinációjából készült el, ragasztással. Nem, az ilyen alkatrészek sosem lesznek olyanok, mint az eredeti. Sokan választják azt a lehetőséget, hogy vesznek egy donort és abból építik át a hiányzó alkatrészt, ami teljesen rendben van, ha az eredeti állapot helyreállítása a cél. Én viszont már az elején eldöntöttem, hogy nem lesz a kocsika az eredetivel teljesen megegyező, mivel nem tetszett a rajta lévő részletmatrica.
A Majorette többféle verziót is készített, az enyém egy viszonylag ritka, a vörös 5-ös lehetett. Az egyetlen, ami megtartottam, az a vörös szín volt - szerencsére sikerült gyönyörű, vörös metál festéket találnom (Tamiya szórófejes), így alakult ki a jellegzetes Shelby Cobra küllem a fehér csíkokkal - ahol a maszkolást sikerült elcsesznem, így a vörös festék aláment a szalagnak...
Ekkor jött még nekünk a Lockdown 4.0, ami miatt az új, fehér festékemet csak a lockdown végén tudtam átvenni - addigra meg sikerült előkerítenem a minimum 25 éves fehér Humbrolt, így mire az újat át tudtam venni, már készen volt a karosszéria.
A króm alkatrészek első rétege állítólag krómszínű - szerintem meg ezüst - festék lett, de a valódi krómfényt végül a Molotow Liquid Chrome adta meg.
Így távozott végül 23-án, rengeteg munkaóra után, a konyha-műhelyből:
Itt pedig már a lakosztályában:
Egy biztos, ilyen autója senki másnak nincs. Nem lehet megvenni a boltban.
Mert ez a kisautó, bár valamikor a 90-es évek elején egyszerű tömegtermékként látta meg a napvilágot, az életét szeretetből kapta vissza.
(A Cárevics január 4-ére kapott időpontot CO mérésre, addigra össze kell lapátolnom a karbit. Nem marad ki ő sem a jóból, a Matchbox-hoz vett fekete festékkel pedig nyáron végre ki lesz javítva a lekopott fekete fényezés is az ajtókon...)
