Első kenyerem

Tegnap elkészült életem első, önálló kovászos kenyere.

A vírusmizéria alatt ugyanis a szükségesnél többször nem mentünk vásárolni és teljesen leszoktunk a bolti péksüteményről, ami azt is jelentette, hogy a megvett liszt nálunk az utolsó cseppig, mindig elfogyott és eleinte komoly gondot jelentett az élesztőhiány is.

Az internet és Szabi a pék YouTube csatornájának - CSAK AJÁNLANI TUDOM - segítségével azonban másodjára már sikerült életképes kovászt nevelnünk, aki a Tompi nevet kapta és megszületése óta számtalan kenyér, zsemle és kifli elkészültét segítette.

Szorgosan etetett Tompink egy része aztán velem együtt jött Grazba és miután elfogyott az otthonról hozott koszt, neki kellett állnom kenyeret sütni... Ami nem is sikerült olyan rosszul, mint azt a képek tanúsítják.

Igen, teljesen élesztő mentes, nincs benne semmi adalékanyag.

Igaz, rohadt sok munka és idő egy kovászos kenyér elkészítése, de azt kell mondjam, simán megéri.

Mert tiszta, és finom. Liszt, víz, kovász és só, semmi más.

Kicsit féltem tőle, mert otthon folyton anyunak kellett kiszabadítania a tészta fogságából, a rohadt kis alien mindig a kezemre tapadt, de most semmi. Valószínűleg a liszt minősége a kulcs, mivel nekem éppen billás ja natürlich bio lisztem volt, ami biztosan nem egyenlő a sima Gyermelyi / Nagyi titka fehér liszttel.

A kovász egyébként olyan, mint valami kezdetleges házi állat. Nem bújik, ellenben folyton zabás, naponta etetni kell...

Jelenleg Tompi 1 és Tompi 2 foglalja a konyhapultot, mivel feltett szándékom továbbra sem vásárolni semmiféle pékárut a boltban és ha beüt a jó idő, kevésbé akarom majd beindítani a sütőt hosszú órákra, tehát most kell sütni, és eltenni a kész terméket a frigóba.

Abba a frigóba, amit el kell kezdeni kienni, mert tele van.

Ez pedig itt a kenyér, miután kijött a sütőből.

Oázis

Elkészült! A KA legnagyobb előnye, hogy ha nincs munka, akkor nem kell az irodában b***ni a rezet, lehet mást csinálni. Például erkélyt.

Bevallom, nagyon elhanyagoltam tavaly az erkélyemet, egyre csak gyűlt a szemét - ettől szabadultam most meg. Az efféle kampány jellegű dolgoknak persze az a hátránya, hogy egyrészt baromi sok munka, másrészt nem kevés pénz gatyába rázni egy balkont, akkor is, ha éppenséggel nem túl nagy.

A legnagyobb költséget a virágok és a virágföld beszerzése jelentette, naná, mivel a szőnyegek ott voltak a pincében, a lámpásokat és a bútort pedig csak takarítani kellett. Le kellett cserélni a terítőt is: a Butler'sben két éve vettet annyira kiszívta a nap, hogy muszáj volt tőle elbúcsúzni. A Hoferben kaptam 4 euroért, minek többet költeni rá, ha úgyis csak egy-két nyarat bír ki?

Jó tanács: amikor megvesztek egy virágot, és átültetitek, a vételkori cserepet dobjátok ki! Nem, nem lesz jó semmire, és később nem kell húsz liternyi cserepet levinnetek a szemétbe egyszerre. 

Az idei műparasztkodás szereplői:

a magaságyás (cékla, saláta és petrezselyem),

egy uborka és

egy paradicsom.

Egyikőjük sem saját nevelés, palántaként vettem őket, meglátjuk, mi lesz belőlük. Csak arra kell vigyázni, hogy a szomszéd néni rózsájáról át ne jöjjön a tetű...

Az öreg muskátlik közül kettő biztosan megmarad, a harmadik még nem biztos, meglátom.

A vírusmizéria következtében valószínűleg idén lesz érkezésem ki is élvezni a szép, kis oázisomat - a legjobb, hogy odakint is van wifi, szóval simán ki lehet menni a laptoppal dolgozni.

Mire az autóipar magához tér, addigra úgyis tél lesz...

Ja, és azt mondtam már, hogy megvettem a fedélzeti kamerát?

Újra itthon

Van az otthon, meg az itthon. Az otthon Budapest, az itthon Graz. Az év nagy részét általában itthon töltöm - 2020 erre eddig faszán rácáfolt, tekintve hogy sikerült röpke három hónapot otthon töltenem.
Jelenleg a határok nyitva vannak, aki szereti, nyugodtan használja a szlovén (déli) útvonalat, az M70 Tornyiszentmiklós - Pince átkelő problémamentesen járható. Sven-Gustav osztrák rendszáma sem okozott bonyodalmat, az átkelés alig valamivel lassabb a vírusmizéria előttinél.
Három hónap sok idő, a hűtőben egészen érdekes létformák fejlődtek ki ezalatt - a bontatlan csomagoláson belül is. A növényeim az egy Palmchen kivételével mind elhunytak, igaz, az egyik öreg még küzd. Ő jelenleg megfigyelés alatt van és a lépcsőházban felejtett muskátlik sem teljesen reménytelenek, bár szépnek nem nevezném őket. Palmchen túlélése nagy öröm, mivel ő volt az egyetlen, aki nagyon nehezen lett volna pótolható, tekintve, hogy Tenerifféről jött velem, még az első tesztútról, jó három éve.
Az erkélyt ma ünnepélyesen katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottam, miután kiganéztam az összes elszáradt vackot és megszemléltem a műfű szőnyeget... Nos, minden sárga foltos a homokos esőtől. A párkány, a zsaluk, a szőnyeg, a szék... a korlát. Minden. Bevallom, tavaly a sok utazás miatt el is hanyagoltam kissé, aminek most lett meg a böjtje. Undorító az egész, ahogy van, nem lehet szinte kimenni. Mivel benyeltem a Kurzarbeitot (még mindig jobb a fizu 80%-a, mint a munkanélküli), rengeteg szabad időm keletkezett, amit a lakás csinosítására, makettezésre, tanulásra és némi utazásra fogok felhasználni. Ki kéne festeni is (benne van a szerződésben), de ez alighanem jövőre marad. A rézfaszú bagoly mozgatja egyedül a szekrényeket - bár, lehet, hogy néhány gyúrós kolléga megfűzhető lenne egy kis plusz súlyzózásra, nem tudom. De az is lehet, hogy kifestek részletekben - előszoba, fürdő, konyha, és lakószoba sorrendben - majd meglátom. A bőség zavara...
Ami tuti, hogy a néhány hete vett, möbelixes térelválasztót meg fogom építeni - persze, hogy a könyves polc belóg két centit a komód fölé, amire tenni akartam, szóval vagy a magasabb fele lesz kint, vagy pakolhatom le és fúrhatom át a két polcot, kockáztatva, hogy eltalálok valami vezetéket. Jeeeee. Miért is lenne egyszerű plug and play? Amúgy az is 25 kiló, jelenleg a kocsiban figyel, lapra szerelve, majd részletekben hordom fel, mielőtt összeraknám.
Sven-Gustavot is be kell jelenteni kerékcserére, mert még mindig a téli latyaktaposóit hordja, nekem meg meg kell hosszabbíttatnom a jogsimat...