A montenegrói tengerpart

A montenegrói tengerpart alapvetően nem rossz hely, vannak igényes (tiszta, jól kiépített) és kevésbé igényes részei, ahogy a Balcsin, vagy éppen a horvát tengerparton sem egyformák a strandok. 
Oké, a kukákat lehetne egy kicsit sűrűbben üríteni, és az eldobált szemetet össze lehetne szedni mondjuk minden este és reggel (Kezdjük ott, hogy nem kéne eldobni, elásni, elejteni a cuccot...), de ettől eltekintve egyáltalán nem rossz. A törülközőt le lehet tenni, a vízben nyugodtan lehet úszni, mert tiszta, nálam jó testhosszal beelőzi még így, előszezoni állapotában is mind a görög (Paralia), mind az olasz (Jesolo) tengerpartot.
Ráadásul olcsó.

Čanj

Tipikus üdülőhely, ami egykor szebb napokat is látott, nulla látnivalóval. Nekem kicsit ingerszegény, mivel a tucctucc dizsi lehetősége sehol a világon nem dob fel, viszont van strandröpi pálya, ami igen és egészen jó. (Jó elhanyagolt... de amikor jöttünk haza, éppen friss homokot hoztak, szóval ez csak amolyan szezonkezdeti állapot volt.)
Arra pont jó, hogy mindenféle kirándulások kiindulópontja legyen, de sokat nem kell várni tőle.
Ha valaki úgy dönt, hogy itt szeretne nyaralni, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani szállásul a Vila Fontanat. A legvadabb főszezonban sem kerül többe egy főnek 27,5 euronál naponta, és ebben már benne van az üdülőhelyi díj, a légkondi, valamint a napi háromszori étkezés. A kiszolgálás kiváló, a szobák tiszták, a személyzet segítőkész, és beszél valamennyire magyarul, az ennivaló pedig elegendő és jó minőségű. Szezonban minden este tizenegyig élő zene, jó a pálinkájuk, és ha valakinek kedve támad, akkor táncolni is lehet - a bácsi játszik mindent a nemzetközi lötyögőstől, a bécsi keringőn át a koloig.
Az üdülőhelyről óránként indul menetrend szerinti buszjárat Barba (1,5 euro/fő), kicsit feljebbről pedig Budva felé is.

Bar

Maga Bar túl sok meglepetést nem tartogat, ami látnivaló van, az igazából a kikötői sétány, és az öreg városrész, Stari Bar.

Bar a jugó időkben forgalmas kikötőváros volt, ide futottak be a Közel-keletről a hatalmas tankerek. Ennek nyomait a mai napig látni a kikötőben, hiszen a gigantikus naftás tartályok még mindig ott állnak, ahová annak idején telepítették őket. A kikötő forgalma azonban a rendszer bukását követő években jelentősen visszaesett, kapacitásának töredéke. A másik, közlekedéssel kapcsolatos érdekesség, hogy Barban ér véget a vasúti közlekedés, ettől lejjebb vonattal már nem lehet utazni. A harmadik, a taxisok. A buszmegállóban állva ne lepődjünk meg, ha egyszer csak lefékez előttünk egy taxi és a sofőr felajánlja, hogy a buszjegy áráért levisz minket az óvárosból az új városba...
Azt kell mondjam, Bar semmiben sem különbözik egy jelentősebb munkanélküliségtől sújtott, magyar kisvárostól. A panelok, a piac, a bevásárlóközpontok... Szinte otthon érzi magát az ember. A városka igazi látnivalóit nem is a modern részben kell keresni, hanem feljebb, az öreg város környékén.
Itt található Európa legöregebb olajfája. 

Ha valaki körbe szeretné járni ezt az öreg monstrumot, annak egy 1 euro a belépő.
Jobb években még mindig terem, noha több mint kétezer éves. 1957 óta védelem alatt áll.


A legendák szerint a helyi nemesség a fa alatt szerette rendezni a vitás ügyeit, mivel a tíz méter átmérőjű lombkorona alatt kötött békék általában tartósnak bizonyultak.  A fát egyébként hatalmas tisztelet övezi már régóta, olyannyira, hogy a terméséből sosem készítettek olajat, és nem is nyesték meg soha, tehát úgy nőtt, ahogy akart. Azért úgy megkérdezném tőle, hogy mi a véleménye az elmúlt kétezer évről...

Ha már olajfa, meg olajbogyó és piac: aki teheti, vegyen olajbogyót! Egyrészt eszméletlenül finom, a bogyókat nagyon autentikus Vodavodás (ásványvíz) üvegbe tuszkolják a nénik, és hiába járta meg a héthatárt, még mindig nem romlott meg! Ha figyelembe vesszük, hogy több mint egy hónapja vettük, akkor ez nem rossz teljesítmény... 

A másik látnivaló, és ez tényleg megéri a 2 euro/fő belépőt, az Stari Bar. Magyarra fordítva Öreg Bar.
Érdemes rá időt szánni, és (megpróbálni) bekommandózni az egészet.

Erődített romváros, valahogy így lehetne leginkább jellemezni ezt az elhagyatott települést. Templomok, török fürdő, paloták, kis házak és a citadella. Szűk utcák, sehová sem vezető kapuk, vésett kövek.

Valahogy így nézhetett ki fénykorában. Akkora volt, hogy saját vízvezetéken kapta a vizet. Ez ma is áll, ami szép teljesítmény, tekintve hogy a város minden egyes ostromakor elsődleges célpontnak számított...

A romvároshoz vezető utca önmagában is hangulatos, noha tele van szuveníressel.

A városnak csak egy részét tárták fel eddig, de még így is tekintélyes és teljesen egyedi hangulatot áraszt.

Kisebb gyerekkel utazók a gyerekre figyeljenek, mert sok helyre be lehet mászni, csak épp nem ajánlott...

 

A városnak több nagy szakrális épülete is volt, ezek közül egy sem maradt meg.

Ez a török kori gőzfürdő.
Először fel se fedeztük, csak amikor a szabadnapon visszamentünk.

 A jellegzetes, mindenhol jelen levő (mert kell) óratorony.
Lentebb pedig a citadella, az egyetlen épület, amelyet kizárólag védelmi céllal emeltek.
Érdekessége, hogy még a második világháború idején is használták - börtön volt.



Azt hiszem, elég jól érzékelhető, hogy viszonylag nehéz volt engem innen elcibálni...
Bevallom, az egész út során nekem Stari Bar volt az egyik kedvencem, megosztott első helyen a Kotori-öböllel, amiről szintén lesz majd bejegyzés. 

Budva

A kétarcú város. Egyrészt az apró óvárosi részt nyugodtan nevezhetjük icipici Dubrovniknak - van itt is városfal, meg citadella, meg szárnyas oroszlán... meg belépőjegy és nefotózzatemplombanköcsögmert nyakonverlek néni... (Jó régen a Westminster Abbey-ben tényleg majdnem nyakon vágott a templom mord őre. Ó, régi szép idők, amikor a 35mm-es analóg Kodak zárja akkorát csattant, hogy a tőlem vagy tíz méterre álló figura meghallotta és sovány bulldog vágtában megindult felém, igen kevés angol hidegvérről téve tanúságot... Nem akarom mentegetni magam, mert tényleg nem szabadott volna fotózni, de hogy miért pont engem szúrt ki a sok kattintgató közül..? Nyilván úgy ítélte meg, hogy könnyebb lesz keménykedni egy tizennégy éves kamaszlánnyal, mint mondjuk a jól megtermett - bermudanacit nyakig, fehér sportzoknit térdig felrántó - germán turistával... A további fotózástól nem vette el a kedvemet, de innentől kezdve kabátujjból dolgoztam.)

Az árak amúgy az itt tömegesen fellelhető, orosz turisták pénztárcájához igazodnak, rengeteg az ortodox ízléshez igazított aranyékszer, és állítólag Budva a parti sziti.
Az Adrián regisztrált, két halálos kimenetelű cápatámadást is a város Jaz nevű strandja jegyzi.
Nem mellesleg itt található az original Királynők strandja is.

Ezt a brekuszt muszáj volt lefotóznom, bár kétségtelenül nem ő Budva legfőbb látványossága. 
Na, még egy kép Budváról és abbahagyom...



A tengerparton bóklászva érdemes még megtekinteni Sutomoret (itt én nem voltam), és ha már arra járunk, a sportosabbaknak ajánlom megtekintésre a Haj-Nehaj erődöt. Első ránézésre megközelíthetetlennek tűnik, de ha információim nem csalnak, akkor igenis fel lehet oda menni, csak épp nem vörös szőnyegen, körömcipőben...
Fénykép később, mert ha jól emlékszem, itt adta fel a fényképezőgépem akkuja és a fotók Apuék gépével készültek.
További érdekesség a Szent István (Sv. Stefan) sziget. Na, ez tényleg nem látogatható, mivel az egész magánkézben van, és kizárólag azok trappolhatnak be oda, akik ott béreltek szállást.
Igen, jól tetszettek érteni. Ez a kis sziget nem más, mint egyetlen, rohadt drága apartman park.
A befektető szépen tartós bérletre kivette, az öreg házakat renováltatta és kiadta gazdag turistáknak.
A környéken nem ritka az ilyesmi, a kopár hegyoldalból gomba módra nőnek ki a többnyire orosz befektetők falvai...



Zárásnak pedig...